Várva várt szerelem

Tizedik rész: negyedik fejezet

...
-Lisa, veled meg mi történt és mégis mi a francot keresel itt ezzel a sráccal?-kérdezte Jason.
A testemben levő megmaradt erők búcsút intettek nekem, és magamra hagytak két olyan fiúval akik közül az egyiket tiszta szívemből gyűlöltem, a másikkal pedig éppen a bonyolultság mélységében úszkált a kapcsolatunk. Na igen így tehát kijelenthetem, hogy nem volt rózsás egy helyzet senki számára sem.
...
Amint Jason megszólalt, rögtön felé kaptam a fejemet és ösztönből vagy sem, de azonnal felálltam a földről. Nem hiszem el hogy itt van! 'Mi a francot keres itt, hiszen büntetésben kellene lennie.
A büntetés...a fenébe biztos, hogy már véget ért. Hiszen több órája volt, hogy eljöttem, de akkor sem értem mit kereshet itt Jason...
Az arcom ismét falfehér volt amint szembe kerültem egykori barátommal. Arca még mindig teljesen szét volt verve, ahogy utoljára a büntetésben is láttam, és engem ez valamiért még mindig nem hagyott nyugodni, a gondolat, hogy vajon mi a fészkes fene történhetett vele. Abban a pillanatban viszont félre kellett tegyem a kíváncsiságomat és bátorságot kellett merítenem, ahhoz hogy beszélni tudjak vele, és ebben nem segített az időközben földről felálló Tim. Úgy éreztem olyan tűzkör alakult ki köztünk, amely mindenképp megfog égetni valakit és már csak az volt a kérdés hogy ki lesz ez a valaki. Erre gondolva, vettem egy nagy és mély levegőt és megpróbáltam ismét valami olyan lehetetlen helyzetből kihúzni magamat, amit őszintén senkinek nem kívánok.
-Jason én...én éppen...éppen rájövök arra, hogy neked nem tartozok semmilyen magyarázattal.-mondom teljesen magabiztosan majd a fejemhez kapok mintha ezt az apróságot elfelejtettem volna. Ekkor Jason elröhögte magát, feltételezem kínjában. -Szerinted tényleg most van annak az ideje, hogy utálj? Nézz már magadra Elisa, az alapból gyönyörű és ragyogóan vidám arcodat most teljesen elfedi, a könnyeiddel elmosódott sminked.
-Köszönöm, ilyen dícséretet még senkitől nem kaptam.-mondtam az irónia legfelső fókának hangsúlyában.
-Nem ez a lényeg most, aggódtam érted Lisa: szó nélkül egy telefon hívás következtében eltűntél a suliból, majd néhány órával később itt talállak meg egy ismeretlen alakkal, aki úgy néz ki, mintha épp most verekedett volna meg egy egész állatkerttel.
-A bunkó stílusodat eltekintve te tényleg aggódtál értem? Hát mindjárt sírva fakadok.-mondtam szarkasztikusan.-Te tényleg azt hiszed, hogy aggódni kell értem? Mondd, te tényleg, azt gondoltad, hogy ha aggódni is kellene, azt pont a te dolgod? Tudod mit? Majd aggódik értem az anyám, aggódik értem az apám vagy a nővérem vagy a szomszéd néni.-ezután erősen megnyomtam a mondandómat.-DE, neked semmi jogod nincs aggódni értem, világos? Neked nincs jogod úgy tenni, mintha érdekelnélek, mintha fontos lennék a számodra, mert nem vagyok az, és soha nem is voltam.-ekkor elnevettem magamat. -Hisz te magad mondtad Jason, csakis azért jártunk, mert te jólelkűen meg adtad nekem a lehetőséget, erre az életre szóló élményre, nemde?-nevettem el magamat,viszont Jason a pillantását ekkor rólam azonnal levette és mintha szégyellné magát, a földet kezdte el tanulmányozni minthogyha ott lenne az igazság. Kinézetre olyan volt, mint aki titkol valamit,olyat amit nem mondott el senkinek, pedig elkellett volna. De mi lehet az? Vagy megint csak képzelődök azért,hogy felmenthessem Jasont valami olyan alól ami lehetetlenség? Túl sok a kérdés, pedig látszatra olyan egyértelműnek tűnik: ő egy undorító ember, aki szórakozásból bánt meg másokat. Miért is akarom ez alól felmenteni? Nem érdemli meg. Azt érdemli ha végleg elfelejtem és túl lépek rajta.
-Nem tudnál végre azon a kicseszett videón túllépni? -kérdezte már egy kissé ingerültebben.
-Nem tudnál végre te túllépni kettőnkön?-mondtam kapásból.
-Majd miután te túl tetted magadat a kapcsolatunkon, és nem fogsz irántam mást érezni csak gyűlöletet, utána beszélhetünk róla.-mondta ismét mosolyogva.felháborodtam, hogy merészel nekem ilyet mondani? Viszont ha már itt tartunk be kell vallanom valamit: Tudom néhol zavarosak lehetnek a gondolataim, az elején amikor Jason összetörte a szívemet tényleg gyűlöltem, de ahogy már korábban említettem, a gyűlölet néha néha el gyengült. Jasonnek igaza volt, ugyanis nem gyűlöltem folyamatosan őt, nem tudtam. Gyakran eszembe jutottak azok a napok, mikor még boldogok voltunk, tudom klisésen hangozhat de így van. Mikor be ragadtunk a suli raktárába, vagy mikor először vitt el arra a helyre, és csókolt meg... nem tudtam kitörölni azokat pillanatokat, és nem is akartam, mert vele voltam a legjobban önmagam és vele éreztem magamat a világ legszabadabb emberének. Szerettem őt, tiszta szívemből. Igaz a mondás, az első szerelmet bármennyire is fáj az, a szív megőrzi, a legmélyén, de ott van, egy emlékkép; vagy maga az érzés. Velem is így volt: nem tudtam teljesen gyűlölni Jasont, mert a szívem legmélyén még mindig éreztem iránta azt, amit nem akartam kimondani, azt amit mindig éreztem mikor vele voltam. De ez az érzés gyenge volt, ahogy a szívem darabokra tört ez az érzés úgy oszlott el és ez mindennél rosszabb volt. Kisebb darabokban volt elszórva, és a legváratlanabb pillanatokban éreztem. Amiért pedig ki nem állhattam magamat és Jasont is egyaránt. Csakhogy ennek az érzésnek nem most volt az ideje. Sarokba szorítva éreztem magamat és tudtam, hogy valamit tennem kell. Ő nem tudhatja meg, hogy valójában hogy érzek. Ha tényleg ez az egyetlen módja annak, hogy végre elfelejtsen engem és végre tovább álljon, talán ha ő megteszi utána elfog múlni ez az érzés, és nekem is könnyebb lesz minden.
-Tudod mit? Igazad van Jason, csakhogy nem feltételes módban kellett volna mondanod.-tedd meg Lisa, csak ezzel lehetsz végre ismét az aki. Nem fogsz hazudni, hisz a jövőben úgyis teljesen gyűlölnéd, csak előre közvetíted azt amit érezni fogsz. -Bátran, sőt biztosan kijelentem neked, hogy nem érzek irántad mást csak gyűlöletet. Igen Jason, és ha nagyon pontos akarok lenni azt is kijelentem, hogy én Elisa Buck tiszta szívemből gyűlöllek és soha nem fogok neked megbocsátani.-ezután úgy éreztem, mintha egy képzeletbeli hatalmas szikla rám akarna zuhanni ezért a hazugságért. De ezt kellett tennem. Inkább hazudok egy aprót most, minthogy a jövőben az a maradék érzés felerősödjön. Nem hagyhatom, nem fogok újra padlóra kerülni, egyébként pedig nem mintha számítana bármit is, de Jason meglesz, neki nem lehet összetörni a szívét, ugyanis nincs, és nem mellesleg néhány hét múlva már egy másik csaj lesz a nyakában és vele fog enyelegni a folyosón, engem pedig teljesen elfelejt, ahogy én is őt. Ami engem illet, abban pillanatban mikor ki fog bennem teljesedni a gyűlölet Jason iránt, és az ő gyűlölete irántam, akkor pedig a múltat szépen a hátunk mögött hagyjuk. Igaz, hogy soha nem fogom elfelejteni a vele töltött jó pillanataimat, viszont mindig emlékezni fogok arra, hogy összetört, ez pedig egy nagyon jó indok lesz, hogy ne érezzék iránta semmi jót újra. Azt még nem tudom hogyan, de tovább lépek, különben is most itt egy másik fiú, akivel talán jobb a helyzetem mint Jasonnel, vele úgy érzem alakulhat is valami.
Ki tudja, majd meglátjuk...
Visszatérve, a tényleg kimondott szavaim hallatán rosszabb reakció született mint vártam: láttam valamit Jason szemében...valami olyat amit eddig nem, mintha összetört volna benne valami. Mintha én...én tényleg össze törtem volna.
-E-ez az ut-utolsó sza-szav-szavad Lisa?-kérdezte dadogva, ami megrémisztett: soha nem hallottam így beszélni, mindig maga biztos volt igaz, hogy ismertem a gyengébb oldalát is, de akkor sem így beszélt. Mint egy rémült farkas aki attól fél, hogy elveszíti élete egyetlen szerelmét (érdekesség hogy a farkasok egy életre választanak párt). Egyszer csak mint aki rájött hol van, megköszörülte a torkát.-Hát ha igazán így gondolod, akkor az lesz a legjobb, ha én is tovább lépek ezen, és békén hagylak. Szia Elisa.-mondta komoly arccal, majd hátat fordítva nekem elindult, maga mögött hagyva engem; az idegen srácot; és a számomra megkérdőjelezhető érzéseit. Valamiért mégis zavart...zavart, hogy így elment. Azt akartam, hogy forduljon vissza és mondja azt, hogy az a videó egy tévedés, hogy a gonosz ikertestvére csinálta és hogy ő őszinte érzéseket táplált irántam és még mindig szeret, és azt akarja hogy kezdjük újra;vagy hogy ami megtörtént az megtörtént és őt ez nem érdekli mert küzdeni fog értem és azért hogy vissza nyerje a szerelmemet...ami még bennem volt; hogy azt mondja, tudja hogy hazudtam és átlát rajtam és, hogyha tényleg gyűlölöm akkor nem hagyom, hogy megcsókoljon mikor próbálkozik ekkor bepróbálkozna vagy...vagy bármi...bassza meg bármi olyan amivel még maga mellett tarthat...azonban mivel ez nem egy romantikus film vagy happy enddel végződő történet kettőnk számára, nem történt semmi ilyesmi a felsoroltak közül, csak elment, és ezzel végleg elveszített engem, ahogy én is őt. Megszakadt a szívem attól, hogy így ilyen módon hátat fordítva kilép az életemből, az aki megmutatta nekem a szerelmet, akibe váratlanul beleszerettem. Aki a nevetséges csajozós dumáival elérte, hogy minden nap csak rá tudjak gondolni és aki elérte, hogy életemben végre önmagam lehessek és nem ítélt el azért sem aki igazán vagyok. Aki nap mint nap a meg játszott szerepem mögé látott mindvégig és aki nem félt fel fedni és megmutatni nekem az ő igazi arcát. Tudom, hogy ott van az a videó amin annyi mocskot mondd, de mint amit korábban is éreztem legbelül és amiben a legbiztosabb vagyok az, hogy Jason tényleg őszintén szeret engem, ahogyan én is őt(bárcsak ezt múlt időben mondhatnám...de talán a maiak után az ő részéről tényleg csak múlt lesz, és talán az én részemről is).
...
A gondolataim áradatából a valóságba Timothy megnyugtató keze rántott vissza, amit az én kezemre tett. Na igen róla el is feledkeztem, tehát még egy beszélgetés hátra maradt, remek.
-Jól vagy Lizzie?-kérdezte megnyugtató hangján. Az üres útról vissza pillantottam rá, és el mosolyodtam. Az egész helyzet ellenére pozitív és támogató energiát árasztott magából ez a fiú, és ez mindennel többet jelentett nekem.
-Most,hogy ezt a dolgot lezártam megnyugodtam, nem vagyok jól, de megnyugodtam, viszont neked és nekem még van egy lezáratlan ügyünk. -váltottam át komolyabb hangra és elhúzódtam egy kissé tőle, hogy érezze ez most fontos. Rögtön vette a jeleket és már bele is kezdett volna
-Rendben Lizzie,de kérlek hallgass...-mielőtt ismét magyarázkodni kezdett volna közbe vágtam.
-Ide figyelj Tim, eddig elmondtad azt hogy még mindig szeretsz; elmondtad,hogy szerettél; hogy sajnálod ezt meg azt meg mindent;meg hogy hiányoztam neked, viszont egy valamit még nem mondtál el: mit keresel itt Timothy? Miért jöttél vissza?-néztem mélyen a szemeibe.
-A csapat miatt jöttem vissza, mármint a foci tudod a Buffalo Bills, szóval itt lesz meccsünk, igazság szerint két hétre jöttünk volna...-ismét a szavába vágtam.
-Várj várj...szóóóval te azt akarod nekem mondani, hogy azért jöttél vissza, mert az egyik rohadt meccsed ebben a szaros városban lesz, és ez idő alatt pont össze futottál velem, majd elérted, hogy annyi év után ismét szóba álljak veled.-itt szünetet tartottam, ugyanis attól amit mondott köpni nyelni nem tudtam.-azért...hogy utána ismételten magamra hagyj? Azért csináltad ezt az egészet, hogy ismét csalódnom kelljen benned és ismét elmenj egy szó nélkül? Mert, ha így van akkor jobb ha már most elmész a büdös francba,ugyanis nem fogom hagyni,  hogy a múlt megismétlődjön és én ismét miattad szenvedjek.-meglepődött a mondadómon.
-Micsoda? Ismét magadra hagyni? Lizzie ez meg sem fordult a fejemben! Igaz, hogy csak két hétre jöttünk, de ez a szezon utolsó mérkőzése,ezek után mindenki arra megy amerre akar,és ez alól én sem vagyok kivétel, hisz már nem vagyok a kezdők csapatában. -most engem ért a meglepetés, de pozitív meglepetés, végre valahára!
-Ezzel azt akarod mondani, hogy...-most ő vágott a szavamba.
-Nem megyek el Lizzie, megbeszéltem a szüleimmel, hogy a következő szezonig ami lehet akár egy félév is vagy ha olyan a helyzet akár egy év is, addig vissza költözünk ide. Itt maradok veled.-az örömöm szintje a legfelső fokán volt.nem megy el, marad velem marad és végre talán rendezhetjük vagy ha szükséges újra kezdhetjük a dolgokat. Lehet, hogy mint barátok de az is lehet, hogy több mint barátok. Nem tudtam hirtelen mit reagálni,néhány lépéssel előtte termettem és a nyakába borultam. Tényleg nem megy el, minimum félévet itt lesz az idő alatt pedig sok minden történhet velünk, talán ő az első lépcsőfoka annak, hogy elfelejtsem Jasont és túl legyek rajta. Ezt a sors akarta így ebben biztos voltam, viszont azt nem tudtam abban az idilli pillanatban, hogy a sors számomra mást is tartogat: hideget és meleget egyaránt, de most már nem féltem, ugyanis ott volt mellettem Timothy.