Hetedik rész

44 5 0
                                    

„A fáradságra hivatkozva viszonylag korán elmentem lefeküdni. De eggyel nem számoltam, hogy egész este Adam fog a gondolataimban járni."
Csak barát csak barát! Nem rég szakítottál Jasonnel, és emellett Adam a legjobb fiú barátod,aki nem lehet több. Gyerünk Lisa! Ilyen szavakkal keltegettem magamat. A szemeim körül karikák rajzolódtak félkörbe. Egész éjjel nem tudtam aludni. Folyamatosan vissza játszottam magamban a beszélgetésünket Adammal, a kávézóban ülünk, aztán mindketten kijelentjük a másik csak egy barát, és hogy ennek tetejében elvileg egy kamu randin voltunk. Az egy napra eső sok esemény biztosan össze zavarta az agyamat, és emiatt gondolhattam, hogy legbelül barátságnál valami többre vágyom. Amikor magammal nagyjából sikerült tisztáznom a dolgokat, elmentem készülődni ugyanis, késésben voltam. Mikor teljesen elkészültem már ment az első óra és még nem voltam a suliban. Hitetlenkedve magamon de mindeközben gyorsan indultam el otthonról.
...
Már a suli bejáratánál voltam, és már csak egy kicsi hiányzott hogy bemenjek, ekkor viszont valaki elém állt, és mint egy akadályt nem mozdult se merre. Ki más lehetett volna. Nem akartam de muszáj volt a velem egy magasságban levő fiúra nézzek (a magas lányok átka!). Dühös voltam és nem csak az alapból érzett dühöm iránta, nem ennél többről volt szó. Dühös voltam mert elállta az utamat, és megint azt csinálta amit tavaly...ami miatt beleszerettem. Nem! Nem adom magamat ilyen könnyen! Most olyat csinált amin nem lehet könnyen átlépni, és épp emiatt teljes szívemből gyűlölöm. A jól nevetséget teljesen félre téve szóltam hozzá: -Tűnj az utamból!
- Neked is szia, egyébként látom mióta Adammal kavarsz, a jó kislány éned elszállt. hogy meri? Van képe ilyeneket mondani nekem? És mi az hogy kavarok a legjobb barátommal?? Egyébként is egy randi után??? Nem akartam hogy lássa az arcomon az értetlenséget, ezért minden akarat erőmmel azon voltam hogy eltakarjak minden olyan érzelmet ami nem a dühöm... sajnos nem sikerült, túlságosan is jól ismert már ez a barom! az ő arcán is düh volt látható, de idegesség jelei is, amikor Jason ideges volt mindig ökölbe szorította a kezeit. Rossz szokás. - Mi az, csak nem meglep hogy tudom? Képzeld én voltam az első akinek tegnap volt szíves elmondani. Érdekes egyszer mintha azt mondtad volna, hogy soha nem akarsz össze jönni egy osztálytársaddal sem, ehhez képest...mit csinálsz most?! még neki áll feljebb azok után is?? Teljesen elegem lett belőle, nem akartam többet beszélni vele, és már ott tartottam, hogy nem érdekel én fellököm. Már éppen dühöngve elindultam felé és mint egy bika, félre lökni készültem, amikor a hátam mögül valaki szólt: - Ugye nem akar valami olyat tenni amivel megint  büntetésbe kerülne, Ms. Buck? a fene egye meg! Mrs. Hillary. Az a tanár aki tavaly büntetésbe kényszerített Jasonnel! Azóta is átkozom azt a napot, amikor felvették a sulinkba ami vagy 1000 éve lehetett. Talán még idősebb lehet az angol királynőnél is. Nem, most nem fogom hagyni, hogy megint büntetésbe kényszerítsen.
-Dehogy akarok én olyat tenni! Éppen csak az órámra indultam, ám ez a kedves úriember.ekkor nagy vigyorral Jasonre néztem.-Olyan nagyon aranyos, segítőkész.minden szót undorodva ejtettem ki a számon.- hogy előttem ért ide néhány perccel és hát gondolta akkor megvár, így együtt tudunk bemenni, ezért indultam felé olyan gyorsan. oda mentem Jasonhöz, és megfogtam a kezét. Hiányzott-e az érintése ? Ha egy olyan romantikus filmben lennénk ahol az a videó nem történt meg, csak szimplán összevesztünk még talán azt mondanám igen, de mivel mind tudjuk mi az igazság így egyszerűen semleges érzelmeket tápláltam iránta legalábbis megpróbáltam. Igyekeztem úgy bemenni Jasonnel mintha éppen nem a világ leggonoszabb teremtése elől menekülnék. Az aulába beérve az undoromat nem takarva levettem a kezemet a mellettem álló fiúról, és igyekeztem minél gyorsabban az osztályba indulni. Mielőtt elindultam ránéztem Jasonre: mint akit fejbe vágtak, úgy nézett ki. Nem hiszem hogy bármit is felfogott a történtekből, de most az érdekelt a legkevésbé. A lefagyott fiú látványa annál inkább felbiztatott, arra hogy minél hamarabb menjek.
...      
Amint beértem a terembe, egy kisebb  magyarázkodást kellett megejtsek hogy éppen mi a kifogásom a késésre. Ezek után pedig egyszerűen leültem Adam mellé.
...
Mivel már így is késve érkeztem, az órából már csak percek választottak el a kicsöngőig. A mai napot sokkal lazábban vettem, hiszen ott volt Adam, és ahogy a szüleim is megmondták a helyzet is elcsitulni látszott. Habár még mindig voltak vihogó 9.-es csitrik akik egy másodperc hírnévért simán beadták a tudatlan diákoknak hogy mi történt azon a bulin, és hogy ők ezt biztosan tudják hiszen ott "voltak" mégis a többség vagy már alapból tudta vagy egyáltalán nem érdekelte az egész.
A kicsöngő megszólalása után mindenki villám sebességgel vette az irányt a folyosóra. Adam bevárt az ajtónál és mielőtt kimentünk rákulcsolta a kezeit az enyémekre, amit csak akkor vettem észre mikor már a szekrényem előtt álltunk. Kissé idegenkedve néztem rá, és belül a gyomrom is elkezdett forogni. Adam az arcomra nézve elmosolyodott: -Bocs, csak gondoltam menjünk biztosra, hátha... tudod Jason piszkálni akarna.nem tudtam eldönteni ezt azért mondta mert nem volt ideje jobb kifogást kitalálni vagy mert tényleg így gondolja. Próbáltam meglátni az arcán valami arra utaló jelet hogy azért fogta meg a kezem mert...mert szeretne velem lenni úgy ... hülye gondolatok mindig megszállják az elmém! Ő számomra barátnál nem lehet több. Már éppen magam is kezdtem ezt elhinni, amikor Jason állt meg előttünk, a haverjaival. A szemével szikrákat szórt amikor meglátott Adammal, és erre még rátett egy lapáttal az is, hogy Adam egy puszit nyomott pont a szám sarkába. Az arcomat a vörös legsötétebb árnyalatához tudtam volna hasonlítani. És ez még nem minden ugyanis egyik pillanatról a másikra, Adam karjai hirtelen körülfogták a derekamat. Jason arca is piros volt, de az övé nem a zavartól, hanem a dühtől. Kezeit ökölbe szorította és  láttam hogy már legszívesebben bokszzsáknak használná Adam képét.
Jason nem mindig volt...ilyen, vagyis igen már tavaly is látszott ez a düh, akkor amikor a volt osztálytársam megszorította a kezem, csakhogy akkor viszonylag nem volt ekkora.
[Vissza tekintés:]
|-Te kis k...!nos igen a mondatát nem tudta befejezni ugyanis Jason behúzott neki egy nagyot.
-Ha még egy rossz szót mersz szólni Lisára esküszöm a kórházban fogsz kikötni legközelebb. mondta Jason miközben megfogta a kezemet és ujjait szorosan az enyémekre kulcsolta.|
Azt hiszem miután járni kezdtünk Jason sokkal agresszívabb lett másokkal szemben, akiket nem akart a közelemben tudni. Talán ennek köze lehet ahhoz, hogy az anyját nem tudta megóvni attól, hogy egy másik férfi elcsábítsa. Félt attól hogy megint elveszít számára valaki olyat akit nagyon szeret.Elismerem néha jó érzés volt, hogy tudtam senki nem bánthat mert ő megvéd, de mégis a szakításunk után, kezdve azzal, hogy egy végzős „barátjának" neki ment, úgy éreztem nem tudja kordában tartani az indulatait. Pedig edzeni is jár, és ott a szó szoros értelemében adja ki a fel-gyülemlett feszültségét. De most más volt.  Amint a volt barátom szemébe néztem,  kivételesen megijedtem tőle. Még sosem volt ilyen, sosem féltem Jasontől, de abban a pillanatban valahogy mégis a kezeim remegni kezdtem, és a szívem már attól vert gyorsabban a normálnál, hogy belegondoltam mi van ha Jason elveszíti a fejét.  Ezt a gondolatot próbáltam elűzni, ugyanis tudtam Jason számomra fontos embert sosem bántana. És engem sem! A másodikban biztos voltam, az elsőt csak remélni tudtam. Félreértés ne essen, én nem akartam Jasont tovább provokálni, ezért mintha levegő lenne Adam karjait levettem magamról kivéve az egyiket azt megfogtam és elindultam vele egyesen az osztályba. Ezzel a manőverrel pedig Jasont a mai napon már másodjára hagytam faképnél.
...
A tanításnak vége lett, és a nap hátralevő részében Adammal voltam. A lányok próbáltak faggatni hátha beismerem, hogy tetszik vagy szerelmes vagyok belé, ami persze nem igaz! Habár ha szerelmes is lennék Adambe akkor se kürtölném világgá. Csak megbeszélném vele kettesben. De nem vagyok! Amint elhagytuk a suli területét, kicsit még mindig szorongó hangulatban voltam a mai történtek miatt. Adam észre vette, és habár segíteni akart, inkább rontott a helyzeten amikor megszólalt:
- Szóval, akkor most mindig ez lesz? Ezentúl mindig levegőnek fogod nézni Jasont, és hagyod abban a hitben élni miszerint a pasid vagyok?
Minden egybe teljesen zűrzavarosan hangzott Adam szájából. Olyan volt mint egy rossz romantikus dráma,ahol eljátszom hogy a legjobb barátommal járok, a szemét volt barátom előtt, aki összetörte a szívem majd halál féltékeny lesz, és újra bele szeretek, de akkor hirtelen megtudja az igazat, és megint az lesz hogy én magyarázkodok, könyörgök neki, de mindeközben rémesen megbántom a legjobb barátom aki időközben belém szeret. Ekkor pedig két tűz közé kerülök. Az egészre hirtelen eltorzult az arcom és fancsali képet vágtam. Mintha valaki éppen citromot töm a számba, és én ráharapok.
-Nem! Nem akarom, hogy rosszul érezd magad emiatt, és nekem is kényelmetlen lenne egy idő után. Egyébként sem akarom hogy miattam áldozatok hozz.nem tudtam Adam megértette-e mire célzok, éppenséggel arra utaltam, nem akarom hogy miattam lemaradjon az "össze-vissza csajozom korszakáról". Minden fiú életében elkezdődik egyszer, és nem szerettem volna az útjába állni. Tudom katyvasz van a fejemben,azt is tudom, hogy valami erőset érzek iránta, ami pontosan nem értem még micsoda. Ez viszont minden szempontból eltörpül amellett hogy a barátsága mindennél fontosabb nekem.Adam mosolyogva bólintott és erősen megölelt.az érintése olyan jó volt.hmmmm.
-Köszi Lisa, habár remélem megérted hogy egy kicsit sajnálni fogom az egy napos "kapcsolatunkat". elnevettem magam, és vidáman néztem rá.- Ne röhögj, nekem igenis számított! Senkivel nem beszélgettem olyan jót egy kamu randin mint veled.
-Kössz a dícséretet, ugye ezt vehetem annak?néztem rá mosolyogva.-Mondd ugye mással nem voltál kamu randin?hüledezni kezdtem. Ezek után pedig egy igen "komoly" párbeszédet folytattunk.
-Ne aggódj te voltál az első kamu randi partnerem, és emellett a legszebb is.
-Tehát ezek után nálam csúnyábbakkal fogsz kamu randira menni?
-Dehogy! Nem! Félre érted. A lányok mindent félreértenek, és túl reagálnak.
-Túl reagálásnak számít az hogy mással is szeretnél kamu randin lenni én pedig nem szeretném ezt?akkor igen!
-Na jó akkor próbálok úgy beszélni hogy lehetőleg minden teljesen egyértelmű legyen.bólintottam.-Te voltál az első és egyetlen kamu randi partnerem, és emellett a legcsodásabb is. kiestem a szerepből és elpirultam, eközben éreztem tetszik neki az hogy így lát. Amint ránéztem azonnal elfordultam és automatikusan beharaptam a számat. Igyekeztem gyorsan cselekedni, de már késő volt. Látta és sikerült még jobban kedvre derítenem, amit egyáltalán nem bántam. Éppen szóra nyitotta a száját, mikor megérkeztünk a házhoz ahol laktam. Idáig nem kísért soha haza, de most nagyon elbeszélgettünk az időt. Egyébként neki ez plusz 1 óra kerülő volt, de még ettől sem múlt el a jó kedve. Egészen az ajtóig követett majd búcsút vettünk.
-Akkor holnap.mondta én pedig néztem ahogy alakja egyre távolodni kezd.
-Akkor holnap.mondtam közben én is. félúton oda kiáltottam neki.-Héj Adam, azért remélem ez a kamu randi dolog, nem befolyásolja azt hogy barátok maradjunk. igyekeztem elrejteni a hangomban a nevetést. Adam megfordult és felröhögött.
-Most hogy mondod! Át kell gondoljam, az jó ha holnapra megmondom a választ?kérdezte én pedig nem bírtam és kezem a szám elé helyezve röhögtem.
-Legyen! Akkor holnapra várom a választ.
- Meglesz! De azért aludj is este, ne csak ezen agyalj.
-Meglesz! ismételtem szavait, majd vidáman bementem a házba. És igen egész délután, majd este is levakarhatatlanul mosolyogtam. Azt hiszem ha nem mondom a szüleimnek hogy Adam miatt van, felhívják az orvost, hogy szakítás után 3 nappal folyamatosan vigyorgok otthon mint valami pszichopata.
...
Lefekvés előtt végre sikerült arra gondolnom, hogy jó lesz holnap suliba menni, és látni Adamat.
Igen, az én első kamu randi partneremet.

Várva várt szerelemWhere stories live. Discover now