TöBB-KEVESEBB

Part 36

Adam szemszöge

Hajnali egy óra. Nem aludtam. A fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok. Mindegyik más, mindegyik egyedi. Mégis egy nagy gondolatmenetből származik. Mindenen gondolkodtam. Rajtam. Rajta. Az életen. Majd csak jött a kérdés. Hol rontottam el, hogy ezt kapom? Én miért nem lehetek boldog? Az egész életem egy kihívás. Persze, Isten mindig próbára tesz, képes vagy e a helyedet megállni, de amit velem művel úgy érzem túlzás.

Matt nincs itthon. Kiborultam, ő is kiborult és majdnem verekedtünk, de mivel már nagyok vagyunk, nekem nem volt kedvem így ő húzott el. Tehát egyedül vagyok, pedig utálok. Úgy érzem a sötétség el fog nyelni. Mindig is féltem. Ha sötét van mindig rettegek, mert saját magamat látom magam előtt. Ahogy kinéztem nyomiként és ahogy kinézek most. Tulajdonképpen ugyan azt az elesett gyereket látom magamban akit akkor. Lehet mások azt mondják ,, milyen jóképű" vagy ,, úristen kockás a hasa" esetleg ,, milyen jó a haja" de persze ha levágatnám már senkinek nem tetszene. Ha nem járnék edzeni és nem lenne kidolgozott hasam természetesen mar senkinek nem kellenék, mert persze nem az a fontos, hogy milyen a személységem, meg milyen vagyok én, nem. Az a fontos hogy göndör hajam legyen, legyenek izmaim, legyen szuper okos telefonom fülhallgatóval és hordjak jordant, air forcet, meg márkás ruhákat. Még véletlenül se a saját stílusomat találjam meg, hanem öltözzek abba ami a mai divat, és mert az a másiknak jól áll, biztos nekem is fog. Kamu az egész. Az egész életem el van baszva. Mosolygok a suliba, mint valami ős bolond, és játszom a szépet, hogy  boldog gyerek, gazdag szülők, minden Happy. Hát kurvára nem. Itthon semmi boldogságom sincs. Egyetlen igaz barátom Jack. A többi mind valami álca.

Aztán gondolj bele...

Milyen lenne az életed ha még annyid sem lenne, mint most? Bemennél egy olyan osztályba, ahol még csak őszintén sem köszönnének vissza reggel. Várnál a terem előtt, hogy becsöngessenek, érkezzen a tanár, és kinyissa az ajtót, hogy bemehessetek. Nem lenne ott mindenki, de még az a kevés ember sem foglalkozna veled. Kettesével hármasával beszélgetnének, nevetgélnének, míg te a fal mellett csúsznál végig, míg a sírógörcs keringetne. Gondolkoznál, hol rontottad el? Miért nincs senkid. Becsöngetnek és te felvennéd az álarcod. Mosolyod fülig ér, de átlátni senki nem akar rajta. Beülnél valaki mellé, akiről még csak azt sem tudod, hogy hány éves, mert annyit sem beszélgettetek. Beszélgetnének, néha te is bekapcsolódnál, nevetnél, de belülről az érzés felemésztene, hogy még az sem tűnik fel nekik, nem igazi a mosolyod. Ez így menne egész nap. Mikor vége lenne a tanításnak, futva szaladnál ki az épületből, ami egyszer álmaid iskolája volt, de ez mit sem ér, ha nem éreznéd ott jól magad. Telefonod elővéve futnál a buszmegállóba, míg a fülhallgatód csatlakoztatnád a telefonodhoz és tennéd a füledbe. Nem érdekelne semmi, mert amint meghallanád a kedvenc számodat, tudnád, hogy ez a menedéked. Hogy a zene az egyetlen aki meghallgatna, aki tudja mi a problémád és  még a random lejátszása lista is pont úgy osztaná a számokat, hogy a kedved jobb legyen.
Futva loholsz haza, az üres lakásba, hol szintén a magány fog várni, de ez neked már olyan megszokott lenne, mintha ő lenne a legjobb barátod. Magadra zárnád az ajtót, rogynál le a földre, majd könnyeid kiengedve eresztenéd ki magadból azt a mérhetetlen fájdalmat amit nap mint nap hátadon cipelsz, mert egy olyan személy se lenne azon a kibaszott világon akit egy kicsit is kurvára érdekelné hogy mi van veled és nem a saját szándékai miatt tenné...és te csak várnád azt a pillanatot, hogy jöjjön valaki az életedbe, aki megment. Nem az álom lenne a menedéked este, ahová menekülsz a világ elől, csak hogy ne kelljen több fájdalmat átélned, mert érzed nem kell sok hogy fel add...

Nem csak a szerelmi bánat a legnagyobb.
Lehet kurvára fáj, hogy valaki ott hagyott, vagy valami miatt nem működött a kapcsolat és vége. Csak tudod van valami amit ilyenkor az emberek elfelejtenek. Azt hogy szerelmi bánat esetén bármennyire fáj, van kivel megbeszélni, van kihez futni. Van kinek kiönteni a szíved. De a magány még rosszabb. A magányt nem tudod kivel megbeszélni, ha nincs senkid. Nincs kinek elmondani. Nincsenek barátaid, pedig soha nem tettél semmi olyat amiért ezt érdemelnéd. De mondok neked valamit. Válaszd ki a barátaid közül azokat, akik megérdemlik a te barátságod és te is megérdemled az övéjüket. Őket viszont tarts meg. Nem tudhatod mit hoz az élet, mikor lehet rájuk szükséged és te mikor nyújthatsz támaszt nekik.

Hát szar lenne belegondolni....

Sziasztok!
Remélem átjött az üzenet és az érzés amit át akartam adni. Kérlek ügyeljenek az ilyen emberekre, mert nem tudhatjátok mit rejt az a virág amiről nem derítettétek ki milyen ha kinyílnak a szirmai.

Ha tetszett a rész, várod a folytatást, és az érzés is átjött Vote-olj kérlek és kommentelj, ezzel jelezve nekem.

Köszönök mindent!♥️