Tizenötödik fejezet

3K 197 20
                                    

Alina Parker

Stevennel leültünk egy bárasztalhoz az italainkkal együtt. Nem tűnt rossz arcnak és jól esett amiért kedvesen beszélt hozzám.

- Mivel foglalkozik, Miss Parker? --kérdezte régimódian, mire elnevettem magam.

- Ősztől egyetemre járok, addig pedig a szüleim éttermében dolgozom --feleltem.

- És maga Mr. Downey? –érdeklődtem, mire széles mosolyra húzta az ajkát.

- Pincér vagyok egy étteremben --válaszolta és ezen igazán meglepődtem, ami az arcomra is volt írva.

- Nem erre a válaszra számított, hölgyem? --ráncolt össze a homlokát.

- Hát igazából nem, inkább valami trénernek néztelek volna --vallottam be, mivel a szürke anyagú póló eléggé kiemelte a felsőtestét. Nem volt az a tipikus agyonra gyúrt, de remekül nézett ki.

- Komolyan? Szeretnél egy trénert? --ha nem lett volna olyan szórakozott a tekintete, még komolyan is veszem a burkolt célzását, de így csak válaszként megingattam a fejem.

- Bocs, ez furán vette ki magát --védekezett.

- Csak egy picit, de egyébként visszatérve a pincérkedésre, hol dolgozol? --tereltem inkább a témát.

- Egy puccos étterembe, amúgy utálom, de egyelőre ott maradok, aztán majd lesz valami --vont vállat.

- Értem --húztam el az ajkam, majd a telefonom képernyője felvillant, amin Landotól jött egy üzenet. Háromnapja most érzem magam a legjobban, tuti nem nézem meg itt írt.

- Egyébként... --szólalt meg a srác, ahogy a telefonom kijelzője elsötétedett.

- A srác a pasid, ugye? --kérdezte, én pedig elszégyelltem magam amiért hazudtam neki és igazából ezzel Lando-t is megbántottam még, ha egyelőre nem is tudott róla.

- Igen, de hagyjuk --feleltem.

- Persze, megértem, de elég szarul bánhat veled --jegyezte meg, én pedig Lando védelmére akartam azonnal kelni, de aztán hirtelen átfutott az agyamon minden sérelem, amit ő okozott.

- Az a helyzet, hogy már én sem tudom mi van --sóhajtottam egyszerűen és beleittam a hideg italba.

- Egyszer minden tökéletes vele, aztán furán viselkedik és a végén összeveszünk... Én pedig bár hányszor dühös vagyok rá, a végén még is visszafutok hozzá, pedig én annyira nem ilyen vagyok --kezdtem el panaszkodni és közben észre sem vettem, hogy pár könnycsepp legördült az arcomon, csak akkor, amikor Steven a hüvelykujjával letörölte a vizes foltokat.

- Talán van valakije és ez miatt viselkedik így --Steven szavai lassan ékelődtek be az agyamba és furcsa volt, hogy erre még nem gondoltam.

- Gondolod? --szipogtam most már, mire a srácon látszott, hogy teljesen megsajnált.

- Nem biztos, csak ez egy feltételezés --nyugtatott majd felállt a székről.

- Gyere, táncoljunk --nyújtotta a kezét, de nekem már semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez.

- Nem --ingattam a fejem, de ő még is felhúzott. A táncoló emberek közé vezetett és már attól majdnem sírtam, hogy ez az idegen srác azon erőlködik, hogy jobb kedvre derítsen, miközben én teljesen kezdtem kiborulni.

-Gyerünk, Miss Parker --fogta a kezem és megpörgetett, ami annyira bénára sikerült, hogy elnevettem magam a könnyeim mögött.

- Na gyerünk, mosolyogj az mindennél jobban áll --bíztatott és ismét megpörgetett, de úgyhogy visszahúzott magához és a hátam a mellkasának ütődött.

- Úgy megcsókolnálak, de tudom, hogy azzal mindent elrontanék --suttogta a fülembe és a leheletétől libabőrös lettem. Nem foghattam az italra, de a folyamatos csalódásra igen. Szembe fordultam vele és így a mellem simult a felsőtestéhez.

- Ha engedélyt adok rá, akkor nem --mosolyodtam el játékosan és ő neki csak ennyi kellett és a rengeteg ember között, abban a fülledt melegben lehajolt, majd összeérintette az ajkainkat. Éppen akkor csókoltam vissza, amikor hirtelen elszakadt tőlem és csak annyit láttam, hogy Lando behúzott neki.

- Te rohadék, még egyszer ne merészelj a csajomhoz nyúlni --lökött egyet rajta, mire Steven visszaütött és Lando nekem esett.

- Álljatok le --kiabáltam, de Lando azonnal talpra állt és ismét neki ment.

- Mi van nem tetszik, hogy a csajod jobbat talált nálad? --nem hittem el, hogy Steven képes még hergelni. A fiúk igazi állatok!

- Lando, állj le –kértem, mire rám nézett. A szemei vörösek voltak és életemben nem nézett rám senki ennyire csalódottan és összetörten.

- Alina, szerintem jobb lenne, ha elmennétek --lépett mellém Charles Leclerc majd Lando-t elhúzta Steventől, akivel megint farkasszemet néztek.

- Majd beszélünk, Miss Parker --kiabálta nekem Steven, mire Lando úgy kezdett el kapálózni Charles fogásában, hogy azt hittem elsüllyedek. Nem reagáltam, csak mentem utánunk és mire kiértünk a friss levegőre, Lando némaságba burkolózott.

- Haza vigyünk titeket? --kérdezte Charles, de közben Charlotte is megjelent mellette.

- Nem kell --feleltem én, mert úgy tűnt Landoval lesz mit megbeszélnünk.

- Rendben --biccentettek majd visszamentek az épületbe. A sötét Londoni éjszakában Landora néztem ahogy az utcalámpák megvilágították az arcát. A szeme alatt nagyon kezdett pirosodni egy ponton.

- Lekellene jegelni a szemed --szólalt meg, mire Lando rám nézett.

- Mi a fene volt ez bent? Féltékennyé akartál tenni vagy mi a szar? --kelt ki magából, és rosszul érintett amiért ennyire felemelte rám a hangját.

- Minek akarnálak, ha úgysem szeretsz? --kérdeztem könnyes tekintettel, és fájt magamnak bevallani az igazságot.

- Pont úgy viselkedtem bent mintha nem szeretnélek mi? --kérdezte majd a haját fogva teljesen kiborult.

- Nem tudom eldönteni, hogy a verekedés színjáték volt-e vagy valós –válaszoltam, mire Lando hitetlenkedve rám emelte a vörös szemeit.

- Jól van mit akarsz? Mikor hinnél nekem? --kérdezte kiakadva majd a válaszomat meg se várva hozzám lépett és a lehető legdurvábban és agresszívabban megcsókolt.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla 

Idegen érintés L.N | BefejezettWhere stories live. Discover now