✖10th✖

2K 114 18
                                    

Hangosan felnevetett, és mielőtt még bármit is visszavághattam volna, becsapta előttem az ajtót.

Már gondolatától is leizzadtam annak, hogy mit fog művelni Isaackel, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, feltéptem az imént becsapódott bejáratot, és futni kezdtem Ace után.
Nevét skandáltam több méteren át, viszont ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.

-FÜLEDEN ÜLSZ, SEGGFEJ? -kiáltottam el magamat, annak reményében, hogy a tökéletesen ráillő szitokszóra majd felfigyel, és mielőtt elszalaszthatnám a tökéletes alkalmat, neki iramodtam, majd a nyakába ugrottam.

Míg a kezeimmel a vállaiba kapaszkodtam, a lábaimat a dereka köré fontam, hogy biztosan ne essek le, ha esetleg le akarna taszítani magáról.

-Ha bántani mered Isaacet, esküszöm, én leszek az első aki újra a rácsok mögé juttat -fenyegetőztem szokásomtól eltérően.

Arra számítottam, hogy ki fog törni belőle a gúnyos nevetés, és incselkedni kezd velem, de e helyett csak meredt a semmibe, és kezeit a combom alá vezette, ezzel támogatva engem a kapaszkodásban.

-Lehet egy kérdésem? -hirtelen megindult alattam- Honnan veszed, hogy él még?

Nagyra nyílt szemekkel bámultam őt. Nem tudtam, hogyan reagáljak erre a kérdésre. Ha egyből a legrosszabbra gondolnék, egy világ törne össze bennem, milliónyi darabokra. Az utóbbi egy évem egy káosz volt, és ha most megint ugyan az történne, mint ezelőtt, azt már biztosan nem élném túl.

-Miért, talán már halott? -kérdeztem vissza, próbálva elnyomni a féktelen nyugtalanságomat.

-Ha nem jutok semmivel sem előrébb az ügyben, elintézhetem, hogy holnapra már az legyen.

-NE!- nyögtem fel hirtelen, mire megállt az engem való cipelésben.

-Nee..?

-S-Segítek! Csak ne bántsd őt!

Fejét felém fordította és egyenest rám nézett. Arca kissé elfintorodott az előbb hallottakon.

-Te sem tudsz semmit, elvileg. Hogyan is tudnál segíteni? Talán megnyúzod helyettem a bátyádat? -kacagott -Ráadásul a rád hagyott örökségedről van szó... És még készségesen beállnál segíteni, hogy aztán mindet elvehessem? Bocsáss meg drága, de egy vicc vagy.

Utolsó mondata után ledobott a hátáról és velem szembe fordult. Megvető pillantása égette a bőröm.

-Akkor áruld el végre, mi mással tudnám visszakapni őt?!

-Csak maradj a seggeden, és ne avatkozz bele -felemelte a hangját, mire kissé megugrottam.

Elöntött a düh. Ezzel a fiúval egyről a kettőre biztos hogy nem fogok jutni.
Meggondolatlanul kezeimet ökölbe szorítottam, és az arca felé lendítettem. Mielőtt célba érhetett volna, Ace a reflexeinek köszönhetően, még épp időben elkapta a csuklómat, hogy megakadályozzon felelőtlenül kieszelt tervemben.
Rettenetesen szorítani kezdte a markában ragadt karomat, olyannyira, hogy már a zsibbadás járta át az egészet.

-Miért...? -felsírtam -Miért teszel tönkre, Ace? -könnyeim megállás nélkül folytak -Nem tehetek arról, hogy milyen a családi háttered, hogy hogyan basztak ki veled az én szüleim... Semmiről sem tehetek. Mégis darabokra akarsz szaggatni.

Eszembe jutott, ahogy az utolsónak vélt találkozásunkkor, hogyan tálalt ki nekem. Üvöltve mondta el, hogy ki akarta írtani a családomat, bele értve engem is. Ha ránézek, a szívem szakad meg, hogy mennyi rossz dolgot kellett átélnie...és még a nagy részéről nem is tudok.

-Én...Én nem akarok ártani neked -suttogta alig hallhatóan.

Fejemet felkaptam, és az arcát kezdtem vizslatni.
Időközben elengedte a csuklómat és eltávolodott tőlem.
Éjfekete haja az arcába hullott, úgy, mintha elakarná rejteni őt minden egyes tincse. Halványan vöröslő szemei még épphogy kikandikáltak a széláramlatnak köszönhetően.
Egy ideig a cipőjének orrát bámulta, majd sarkon fordult, és egy hang nélkül figyeltem, ahogy a távolodó alakja lassan olvad bele a lemenő nap tűző fényébe.

✖KESERÉDES✖Donde viven las historias. Descúbrelo ahora