✖KESERÉDES✖

✖9th✖

Jellegzetes illata elárulta, hogy már mennyire is közel merészkedett hozzám. Nem bírtam elmenekülni. Reménykednem kellett abban, hogy amit tenni fog velem, az nem a végzetem lesz.

Hirtelen megfogta a grabancomat, és annál fogva a hátamra fektetett. Hatalmas kezeit a vállam fölött támasztotta meg. Szemeimmel már nem is bírtam követni, hogy hányszor vezeti rajtam végig tetőtöl a talpamig a tekintetét.

-Jó sokat változtál. Ha nem rinyálnál ennyit, talán még az esetem is lehetnél -vigyorogva utalt a patakokban folyó könnyeimre, amiket óvatosan letörölt az ujjbegyével.

-Ne érj hozzám...-suttogtam undorral a képemen

-Hogy mondtad, kislány?

-Azt mondtam, NE MERJ HOZZÁM ÉRNI, ROHADÉK! -kiabáltam egyenesen az arcába.

Meg se rezzent. Kezét lassan elemelte a szememtől, és a szokásos mosolya helyett egy komor ábrázatot vett fel.
Szólásra emelte a száját, ám mielőtt még megszólalhatott volna, megakadályoztam benne.

Jobb kezemet arcával egy vonalba emeltem, és levágtam neki egy pofont.

-Hogy mersz egyáltalán közelembe merészkedni...? Van fogalmad arról, hogy mit tettél?

Az előbbi salleremtől még mindig nem tért magához. Biztos voltam benne, hogy emiatt még megjárom, de azt akartam, hogy érezze mindazt, amit kaptam tőle az idő múlásával.

-KÉRDEZTEM VALAMIT TŐL..-

Tenyerét a számra tapasztotta, hogy elfojtsa a kiabálásomat. Felsóhajtott egyet, és a mondandójába kezdett.

-Ki nem állhatom a hozzád hasonló embereket. Legalább maradnál elcsépelt és nyivákolnál úgy, mint egy veszett macska, a kurva életbe.

Próbáltam lenyugodni. Ez tűnt a legjobb ötletnek. Mivel látta rajtam, hogy bár a felé irányuló érzéseim nem változtak, mégis figyelek rá, elvette a számról a kezét, és belekezdett a mondandójába.

-Figyelj... Tudom, hogy most sok kérdés kavarog a fejedben, de...- félbeszakította egy társaság jelenléte, ahogy az utca túloldaláról néznek ránk, igen csak szokatlan tekintetekkel -...talán jobb lenne, ha ezt máshol beszélnénk meg.

A bizarr helyzetünkből felpattant, és rólam se megfeledkezve, segítőkészen felém nyújtotta a kezét, hogy belekapaszkodhassak.
Visszautasító jellegűen teljes erőből eltaszítottam magamtól, és feltápászkodtam saját magam.

Gondolatfoszlányként átfutott a fejemben a menekülés újabb lehetősége, ám mintha csak a fejemben olvasott volna, felkaromat erősen magához láncolta kezeivel, és hatalmas lépteivel diktálta a tempót, több utcán keresztül.
Alig pár perc múlva már a házam előtt álltunk. Habár nem akartam beengedni, gondoltam egy kávézóban azért ezt mégsem akarná lerendezni, ezért kénytelen voltam.

-Szép kis ház...

Ne tegyél úgy, mintha még nem láttad volna -osztottam ki a gondolataimban, majd a reakciójára egy egyetértő hümmögéssel válaszolva, letelepedtünk egymással szemben az asztalhoz.

Elmondása szerint, én sokat változtam. Ez róla pont nem mondható el. Hiába utálom, be kellett hogy valljam magamnak, ő velem ellentétben igenis vonzó külsővel lett megáldva. Nem mindennapi, hogy egy férfit a helyes jelző helyett, sokkal inkább gyönyörűnek mondanék.

-Feltételezem, a szemeiddel próbálsz kinyúvasztani, de el kell hogy keserítselek -kizökkentett a bámulásból -eddig nem tűnnek túl sikeresnek a próbálkozásaid.

Zavarba jöttem. Vártam már, hogy bele kezdhessen abba, amit mondani szeretne, hogy aztán minél előbb kidobhassam a házamból, de csak mosolygott és az ujjaival trappolt az asztal felületén.

-Mint mondtam, információkra van szükségem. A történetünk folytatása csak rajtad áll, és azon, hogy mivel tudsz előrukkolni -komor arckifejezése már-már lyukat égetett belém.

-Ace... -elrejthetetlen undorral mondtam ki a nevét az ajkaimmal -Nekünk nincs semmiféle történetünk, és nem is lesz. Megadom azt, amire vágysz, de aztán meg elfelejtjük egymást.

Egy ideig hallgatott, majd kaján vigyor terült szét az arcán.

-Oh...nem tudtam, hogy te az egyéjszakásokra buksz.

Pupilláim összeszűkültek, ahogy saját magán kezdett el nevetni. Zavartan belepirultam az előbb elhangzottakba és lesütöttem a szemem előtte. Csessze meg, hogy ilyen könnyen kiforgatja a szavaimat.

-Lényeg a lényeg, az örökségemről tudsz valamit, kedves? -szarkasztikus vigyora egy halvány mosollyá változott -Khm.. akarom mondani, a TE örökségedről.

Természetellenes módon kezdtem el méregetni, hátha pontosít magán. Miért érdekli az, hogy mit hagytak rám a szüleim?

-Nem nagyon- játszottam az őszintét.

Nyugtalanítóan lehunyta a szemeit, és egy hümmögés hagyta el a száját. Az eddig velem szemben lévő székről felpattant, és a lehető legközelebb férkőzött hozzám. Pontosan tudta, hogy mennyivel felettem áll, így a lesajnáló tekintetét nem is tudta véka alá rejteni.
Ujjaival finoman az állam alá nyúlt, és az arcára vezette a tekintetem.

-Ismerlek már annyira, hogy tudjam, mikor hazudsz. Rendben, azt hiszem nem voltam elég érthető számodra -még közelebb hajolt hozzám, olyannyira, hogy az arcunk már majdnem összeért -Áruld el, hogy hol van a hagyaték, ami a jogos tulajdonosát illeti!

Nagyot nyeltem, és a vadul vörösen csillogó szemeibe meredtem. Állam alatt pihentetett kezére tapasztottam a sajátomat, és az asztalra nyomva hagytam rajta a tenyeremet a kézfején.

-Akkoriban a házon kívül, nem kaptam semmi mást, de mivel már az el lett árverezve, most már az sincs a tulajdonomban -hirtelen őszinteségemet csak úgy szívta magába -Engedd meg, hogy elmondjak valamit...

Feltérdeltem a szék ülésére, és az eddig kézfején nyugvó kezemet elemeltem onnan, hogy a nyakába csimpaszkodhassak. Meglepettségtől kissé hátrébb ült a székén, de még így is elég közel voltam hozzá, hogy beszívhassam a kellemes illatát. Ha ő megengedheti magának, hogy kénye kedve szerint játszadozhasson velem, akkor most rábaszott.
Térdelésemből az ölébe másztam, és a nyakánál fogva közelebb húztam magamhoz.
Látszott, hogy elengedte magát. Az egyik kezét a derekam köré fonta, másikat a combomon pihentette.

-Valószínű, hogy rossz helyen kapizsgálsz. -kezdtem bele a félbemaradt mondatomba -Az ügyeket nem én, hanem a bátyám intézte. Ha valamit eltitkolt ezzel kapcsolatban, ő biztos, hogy emlékszik rá -találgattam, bár ezt kimondani elég rosszul esett -Sajnálom, de ennél többet sajnos nem tudok mondani -súgtam a fülébe.

Az egyik szabadon lévő lábamat felkaptam, és a szék háttámlájára hatalmasat rúgva, fájdalmas csattanás kíséretében borítottam fel a kábult állapotában lévő fiút.

-Ribanc...-illetett szitokszóval az előző tetteim hatására, miközben a sajgó fejét masszírozta még mindig a padlón feküdve.

Felsóhajtottam, és az eddig visszafojtott remegésemet már nem tudtam kontrollálni. Csak figyeltem, ahogy a földről felszerencsétlenkedik, miközben fenyegetően vizslat.

-A kérdéseidre a választ ott keresd, ahová elhurcoltad a bátyámat, baromarc! -néztem egyenesen rá a legkeményebb tekintetemmel -...És most takarodj el a házamból!

Erősködés nélkül megindult a kijárat felé, ám mielőtt a küszöbön kitette volna a lábát, még visszafordult.

-Remélem tudod, kislány, hogy a bátyád irányított hozzád, mondván te jóval többet tudsz, mint ő -pár lépésnyivel közelebb mentem hozzá, hogy tisztán hallgassam, mit fog ebből kihozni- Mivel most bizonyítottad be, hogy a testvéred egy hazug disznó, had veregesselek vállon -elém lépett, és a vállamra vezette a kezeit -Gratulálok...! Nyertél neki egy első osztályú jegyet, a pokolba.