Heather | ✓

[ h a r m i n c ö t ö d i k ]

-Üdvözlöm önöket,hölgyeim.-ugrott fel hozzájuk bájos mosollyal Johanson,mire én és Landon egyszerre horkantottunk fel.A lányok csak kuncogtak,a fiú idióta vigyorától teljesen zavarban.-Itt a kért plusz mikrofon,aztán mostmár át is adom a szót nektek.

A szívem hevesen verni kezdett a ténytől,hogy újra hallhatom Lunát énekelni.Utoljára ez akkor történt meg,mikor megismertem a dalt,amit írt,amit azóta már rongyosra hallgattam,mert ahányszor instagramra feltévedek,valahogy érzem a késztetést,hogy rá lépjek a profiljára.Izgatott lettem,ahogy az első pár dallam felcsendült,mint valami kisgyerek és vártam,hogy belekezdjen a dalba.Mindig ezt váltotta ki belőlem a lány,de mit lehet tenni,ha a lányban mindkettő dolog megvan,amit szeretek.A zene,ahogy énekel és az a felfedezni való teste,amiben legszívesebben elvesznék mióta csak az eszemet tudom.Mióta tudom mi az a vonzódás,Lunára azóta képtelen vagyok baráti szemmel nézni,pont ezért volt jó,hogy Oliviával hasonlót érezhettem.Senki más nem tudott belőlem hasonlót kiváltani Luna miatt,csakis ő.

A lány hangja nagyon durván összeolvadt Shakiráéval.Olyan magabiztos volt,hogy ezt más is érezhette és ez olyan vonzóvá tette őt,hogy szinte mindenki őt bámulta,akinek szeme volt.Szinte mindenki,mert Landon le sem vette a szemét Sierráról.Biztos bejött neki a vad szőkeség,pedig neki inkább a barnák a zsánerei.

-Mi van haver,szerelmes lettél?-húztam az agyát,mire ő csak vállon ütött bosszúsan rám meredve.

Vigyorogva néztem,azonban nem hibáztattam.Sierra tényleg rohadt jól nézett ki,kár,hogy nem volt az esetem.

-Te dumálsz Torres?Nem én játszom a hősszerelmest lassan egy hete.

Tudtam,hogy arra gondol,ami Oliviával történt,de nem mondtam semmit.A karácsonyi vacsora óta csak Lunán járt az eszem,pont ezért kerültem őt egy jó darabig.Tudtam,hogy megbántom ezzel,de ki kellett találnom mit mondjak Oliviának,aki történetesen még mindig a barátnőm volt,hiába,eddig volt képes elterelni a figyelmemet Lunáról.Nem akartam megbántani,de rá kellett jönnöm,hogy egy idióta vagyok.Luna volt az egyetlen,amióta csak az eszemet tudom,aki valami reakciót is kiváltott belőlem ami az érzelmeket illeti.Fogalmam sem volt,mi okból löktem el magamtól azok után,hogy elmondta,mégha nem is egyenesen nekem,de bevallotta,hogy többet érez.Talán Olivia miatt,mert nem akartam megbántani,vagy talán magam miatt,de úgy éreztem,jobb nekünk külön,aztán minden egy katyvasz lett és már észre sem vettem,mi történik körülöttem.Csak sodródtam az árral.Napokba telt,míg képes voltam Olivia elé állni,miután eldöntöttem,hogy szakítok vele.Beleszakadt a szívem,mert a karjaimba zárva magát sírt,de úgy éreztem,még mindig jobban döntöttem,minthogy azzal bántsam meg őt,hogy egyszer magától kell rájönnie,hogy sosem tudtam volna őt szeretni.

-Ooh-oh,I keep forgetting I should let you go.-sóhajtott a mikrofonba Luna,miközben a tekintete rám talált.

Olyan forróságot éreztem,mintha közel lett volna hozzám.Ajkaira magabiztos mosoly húzódott,amitől nekem büszkeség töltötte meg a bensőmet,ahogy figyeltem,hogy kiengedi a hangját.

Ez az én Lunám.

Háttal egymásnak támaszkodva,lassan engedték lejebb magukat,behajlítva a térdüket,lehunyt szemekkel,mire mintha az összes csávó egyszerre mordult volna fel a szobában.Olyan tüzes volt az egész produkciójuk a félhomályban,amit persze ők is tudtak,hogy szinte mindenki rájuk figyelt,a lányok meg persze csak velük énekelték a számot,miközben egymással táncoltak hasonlóan beindító mozdulatokkal.