ʙᴜʙʙʟᴇ ɢᴜᴍ ✔

ᴍᴇɴᴛᴀ́s ʀᴀ́ɢᴏ́ɢᴜᴍɪ

Kivettem a tornacuccom a szekrényemből, majd kiesett egy levél a szekrényemből.

Órák után találkozunk. Elviszlek valahova. 
Konor

Eltátottam a szájam. A szívem egyre hevesebben dobogott. A mellkasomhoz tettem egy pillanatra a levelet, majd a farzsebembe dugtam és elindultam lefelé a lépcsőn. 

Órák után nem tudtam, hogy hol kéne várnom Kolost, mert más terembe volt az óránk. Így hát lementem a büfébe, hogy görcsoldónak vegyek egy rágót. Hirtelen megérintette a vállamat valaki, és mivel épp valamin nagyon gondolkodtam és meglepődtem, hogy kissé hátraestem. 

- Jaj, szia, Konor. - sóhajtok mosolyogva. 

- Szia. Mizu itt? - érdeklődött, bár tudom, hogy tudta. 

- Rágót veszek.

- Mily meglepő. Én már megtettem helyetted. - nyom a kezembe egy mentás rágót. - Ismerlek.

- Köszönöm. - mosolyodtam el a mondatra. - Miért hívtál el ide?

- Ja, persze, nem is mondtam. Nyílt egy új gördeszka park. Innen busszal kábé negyven percre. És mivel ma rövid napunk van, úgy gondoltam, hogy talán...az apukád nem veszi észre. Szóval el szeretnél menni?

- Ez nem is kérdés. - csillogott a szemem bátran.

..❤..

- Hát ez nagyon király volt. Imádtam, máskor is mehetnénk. - szóltam hozzá, a házunk sarkán.

- Tudtam hogy tetszeni fog, na látod! Ismerlek. - bökött oldalba. 

- Hát szia. Találkozunk holnap. - sóhajtottam.

- Igen. Szia. - szólt, majd elindultunk ellenkező irányba.

..❤..

És így teltek a napok. Nem értettem a közeledését. A rövid napokon elvitt menő helyekre. Engem meg furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet a szándéka e mögött. Úgy döntöttem, ezt nyíltan meg kell kérdeznem, ha meg akarom tudni. Ő nem annyira a szavak bajnoka, és rákérdezés nélkül tovább fogja csinálni.

- Konor. Miért... Miért csinálod ezt?

- Mit? Baj van? - vonta össze a szemöldökét?

- Miért vagy velem ilyen kedves? Miért viszel el helyekre? Miért?..Miért csinálod mindezt? - suttogtam, mire láttam hogy összezavarodik, és sokáig nem válaszol.

- Öhm... Régóta megyünk együtt mindenhova. Szeretek veled lenni. Azt hittem, ez kölcsönös...

- Az is, csak... - kezdtem magyarázni, de közbevágott.

- A barátok ezt csinálják! - mondta ki, mire erős csönd telepedett ránk.

- Úgy látszik, mégse ismersz. - vettem fel a táskám, majd kifutottam a kávézóból.

..❤..

Eszméletlenül haragudtam Konorra. Megbántott. És nem tudta mivel. Percenként hívogatott, háromszor jött el a házamhoz, de apának a lelkére kötöttem azt, hogy mondja meg neki, hogy beteg vagyok. A suliban kerültem nagyon, és szinte bujkáltam előle. Bűntudatom volt. Mert igaza volt neki. Eddig is vitt mindenhova. Csak most, hogy én máshogy éreztem, ez nekem más volt. És ez senkinek se a hibája. Ez van. 

..❤..

- Emma. Muszáj lenne beszélned Konorral. Most hogy letiltottad, engem hívogat percenként. - csámcsogott apa vacsora közben. 

- Nem.

- Mi történt, hogy ennyire ki vagy rá akadva? Azt mondja ő maga sem tudja. Volt már pici balhétok, de max három nap alatt kibékültetek?

- Ez ilyen lányos marhaság! - mondta magabiztosan Andris.

- Pontosan. Ez lányos marhaság. - mondtam apa szemébe nézve, és ezt mind ketten tudtuk hogy mit jelent.

..❤..

- Szia. - szólok bele a telefonba, és szúrósan nézek az anyám szemébe.

- Szia kisszívem. Mizu van? Milyen óriási gond lehet, hogy nekem szólsz erről? Vagy azért jöttél, hogy kiszabadíts? - vihogott fel őrülten.

- Álmodban. - vicsorogtam idegesen. Mint mindig, amikor eljöttem ide. 

- Akkor meg drága kincsem? Ne húzd az időmet. 

- Tényleg, annyi dolgod van még a börtönben! Hát bocs, hogy feltartalak! - fújtattam.

- Mondjad már! - rikácsolt felállva, mire láthattam a foltos narancssárga egyenruháját. 

- Tudod mit? Mindegy! Tudtam hogy nem segítesz, kár volt idejönnöm, borzalmas ember vagy, hogy így bánsz a saját lányoddal.

- Azt hiszed, hogy ettől megbántam mindent?! Na, húzz el innen, kis vakarék. - mosolyodott el.

 És én ezt tettem. Bőgve húztam el. Arcomon csorogtak le a könnyek, és a hideg szél gyorsan felszárította őket. Azt akartam, hogy minnél előbb el tűnjek. És elfelejthessem, hogy ki az anyám. Hogy ki vagyok én.