5. fejezet

1.3K 65 0
                                    

𝙻𝙰𝚅𝙴𝙽𝙳𝙴𝚁

- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy! - öleltem meg újra Rodrigot, amint beléptünk közösen a lakosztályomba, miután Charles távozott.

- Hiányzott az én tökmag hercegnőm!

- De ezt hogy sikerült? Mármint a nagyi...

- Ne aggódj ő miatta! Az igazat megmondva, ő mondta, hogy távozhatok a palotából. Persze képletesen és nem végérvényesen. Mert miután az ő szeretett kisunokája, a leendő királynő "eltűnt", nem volt kit vigyáznom. Így fizetett szabadságra lettem küldve - ült le a kanapéra Rodrigo, mire én rögtön helyet foglaltam mellette.

- Tényleg, nagyi mit szólt, miután kiderült az eltűnésem? - rajzoltam macskajeleket a levegőbe, az utolsó szó miatt.

- Nem örült. Gyakorlatilag tajtékzott. Aztán lenyugodott, és az összes monacói titkos szolgálati embert a keresésedre fogta be. Aztááán a két szobalányoddal, öhm...

- Lotti és Chantale. - szóltam közbe, mikor láttam rajta, hogy elakadt a neveket illetően.

- Szóval Lottie-val és Chantale-val sikerült rábeszélnünk a királynőt, hogy azért túlzás az összes rendőrt rád küldeni. Pro - és kontra érveket állítottunk fel, végül én jöttem ki belőle győztesként, mert szépen beközöltem a nagymamádnak, hogy ha ez a sajtó fülébe jut, akkor abból még hatalmasabb lenne a botrány, mint amikor nem lettél bemutatva. És ekkor látta be, hogy igazam van, így a rendőröket kivonta, és csak a palotában dolgozó, biztonsági őrökkel, testőrökkel kerestet.

- És te? Veled mi a helyzet? Hiszen most itt vagy, és te vagy a testőröm, de gondolom neked is keresned kell engem... - dőltem mellkasára, mire ő szoros, apai ölelésben részesített.

- Elméletben kereslek is, a gyakorlatban meg megtaláltalak, de ez részlet kérdése. Egyébként pedig a nagyanyád úgy tudja, hogy a rég nem látott testvérem éppenséggel haldoklik, és vele tölteném az utolsó napjait. Így kaptam meg a fizetett szabadságomat, szóval egy kicsit veled tudok lenni. Vagy még az is szóba jöhet, hogy addig maradok veled, amíg úgy nem döntesz, hogy visszamész! Addig meg szépen játszom a nagybácsi szerepét! - mélyről jövő, öblös nevetése betöltötte az egész szoba csendjét. Én egy apró mosolyt eresztettem meg, s már majdnem megszólaltam, amikor kopogtak az ajtómon. Felakartam állni, hogy kinyissam, ám Rodrigo elengedett és ő sietett ajtót nyitni. Én addig pihentem a kanapén, küszködve az álmossággal, ám egy riadt, apró, férfias sikoly kiszakított majdani álomvilágomból.

- Ki vagy te és mit akarsz? - kente fel a falra Rodrigo Max-et, mire gyorsan odaszaladtam hozzájuk. Amennyire tudtam - és persze elbírtam -, berántottam mindkettőt az ajtótól, s óvatosan, de viszonylag körbenézve a folyosón, zártam be az ajtót.

- Rodrigo, engedd el! Ő Max Verstappen, az egyik pilóta, és az egyik barátom! Nem mellesleg, ő tudja, hogy ki vagyok. - tettem kezemet testőröm karjára, aki a hallottak alapján, elengedte Maxet. Én a holland felé fordultam, öleltem meg. Aztán végigszántottam rajta szememet, hogy megbizonyosodjak róla, hogy éppségben van.

- MInden rendben, Max? - kérdeztem aggódóan.

- Igen. Csak ez így hirtelen jött.

- Mélységesen sajnálom, uram! Ez nálam már be van rögződve. - szólalt meg Rodrigo, kezet nyújtva Max felé, mit a holland készségesen fogadt el. - Hadd mutatkozzam be: Rodrigo Herrera a nevem, és eme gyönyörű kisasszonynak vagyok a hivatalos testőre, álruhában pedig a nem hivatalos nagybátyja.

Monaco's Princess |✔️Where stories live. Discover now