Őrangyal (BNHA fanfiction) UrarakaxOc

7. Szerető apa

Uraraka Ochaco:

A szám elé kaptam a kezem. Nem tudtam ezt elhinni. 

-M-miért?-kérdeztem. 

Katsuki szemei egyértelműen arról árulkodtak, hogy igenis megbánta, de ez egy olyan bűn amit nem elég megbánni. Az embereknek az élet a legértékesebb, lehet ez másé vagy akár a sajátuk. Ez soha sem fog változni. Ő mégis elvette ezt Akitól. A lehetőséget egy boldog élethez. Egy társ mellett gyermeket nevelni, megöregedni és végül elköszönni ettől a világtól. Az élet olyan dolog amit csak egyszer lehet élvezni.

-Egy seggfej voltam és azt hittem a képesség nélküli embereknek nincs semmi értéke. És az egyik nap az iskola tetőjén lökdöstük és véletlenül megcsúszott és lezuhant. És az egész az én hibám.- ennél a pontnál kitört belőle a zokogás. A fájdalommal és kínnal üvöltött az ég felé. Oda léptem hozzá és magamhoz szorítottam.

-Semmi baj.-suttogtam a fülébe.-Mindent rendbe fogunk hozni és visszahozzuk Akit. Te és én, Ochaco Uraraka, nekünk sikerülni fog. 

Még egy kis ideig nyugtatgattam és megbeszéltük, hogy holnap találkozunk nála és elkezdünk kutatni, kezdve azzal, hogy felkeressük Aki apukáját.

Másnap:

A Katsuki által megadott címen egy nagy sárga ház állt. Az előkertben virágok illatoztak. Amióta Aki eltűnt nagyon magányosnak érzem magam. De most túl kell tennem magam ezeken az érzéseken. A legfontosabb, hogy megtaláljuk. Megnyomtam a csengőt és néhány perc múlva egy a szőke fiúra hasonlító nő sietett ki a kapuhoz.

-Mitsuki Bakugou vagyok.-nyújtott kezet.

-Ochaco Uraraka.-viszonoztam.

-Gyere be. Elnézést kérek a rendetlenségért az a hülye kölyök elfelejtett elpakolni.-ekkor beléptünk a házba. 

A berendezés egyszerű volt. Itt-ott családi képek lógtak a falon. A legtöbbjén Mitsuki épp veszekedett Katsukival, mellettük egy barna hajú, szemüveges férfi mosolygott. Sejtésem szerint a fiú apukája.

-Kölyök! Gyere le azonnal itt a haverod!-kiáltott az emelet felé cseppet se türelmesen.

-Jövök vén banya!-hangzott a felelet.

-Mit mondtál?-üvöltött vissza. Ezzel egy olyan veszekedés vette kezdetét amit nem részleteznék. Nem csak az kiáltozás hanem a káromkodások miatt is.

-Bocsánat de nem bírják abba hagyni a veszekedést. Masaru Bakugou vagyok. Katsuki apukája.

-Ochaco Uraraka.-mutatkoztam be én is.-Szerintem én inkább felmegyek Katsukihoz hátha ezzel vége lesz ennek.-intettem a két fél felé.

-Rendben.-mosolyodott el.

Gyorsan felszaladtam és magammal rántottam a fiút, aki a meglepődéstől elcsöndesedett.

A szobájához vonszoltam (a névtáblából jöttem rá, hogy melyik) és becsuktam az ajtót.

-Most ennél fontosabb dolgunk van. Rá kell jönnünk mi történt.

-Talán kezdhetnénk az apja felkeresésével.-ötletelt.

-Ez jó kiinduló pont lenne. Hol lakik?-kérdeztem.

-Legalább hét éve nem voltam náluk. Azóta lehet, hogy elköltözött. De egy próbát megér.

-Akkor menjünk.-szaladtam le, a fiú futott utánam, majd búcsút intettünk a szüleinek (ezt kivételesen Katsuki és Mitsuki is kibírt veszekedés nélkül). Az utcán sétáltunk el a buszmegállóig ahonnan néhány megállót utaztunk.

A panel ház elé érve Katsuki becsöngetett az ötös számú lakásba. A mikrofonba egy kedves női hang szólt bele.

-Haló. Ki az?-csilingelte.

-Katsuki Bakugou vagyok. És Michio Hotarut keressük.-válaszolt a fiú.

-Ááá. Az előző lakót. Sajnálom de ő már elköltözött körübelül egy éve.

-Akkor halt meg Aki.-suttogta nekem.-Meg tudná mondani miért költözött el?-váltott hangosabbra.

-Azt mondta meg kell ünnepelnie valamit.-mondta a nő egy kis gondolkozás után.

-Ez biztos?-kiáltottam.

-Igen egészen.-kaptam a választ.

Sírva roskadtam össze. Michio ezért ment el ünnepelni? Mert megalt a fia? Ennyire utálta?