Őrangyal (BNHA fanfiction) UrarakaxOc

6. Vallomás

Ochaco Uraraka:

-Hol vagyok?-kérdeztem.

-Az UA gyengélkedőjén.-mondta a hősnő.-Mi volt ez az előbb?

-Semmi. - vágtam rá határozottan.

-Rendben... Lassan haza is mehetsz, mert sikerült teljesen meggyógyulnod. A szüleid biztos aggódnak miattad.

-Igen, igaza van. - kászálódtam fel. Az ajtóhoz botorkáltam onnan pedig a UA kapujáig. A szüleim már ott vártak rám.

-Ochako, annyira aggódunk. - borultak zokogva a nyakamba.

-Jól vagyok. Semmi baj.- hazudtam. Pedig egyértelmű, hogy semmi sincs rendben. Aki eltűnt és nem tudom látom-e még valaha. Ő a legjobb barátom és bár senkinek se vallottam volna be de egy kicsit talán bele is zúgtam. Mindig kedves volt és segítőkész. Ha bajba kerültem mindig segített. Tudom, hogy őrangyal és ez a feladata de tudom, hogy nem csak ezért teszi. Ekkor egy ismerős hang zökkentett ki a gondolkozásból.

-Meg mondtam, hogy ne várass meg. - szólalt meg a szőke fiú akit Aki csak Katsukiként emlegetett. Bosszúsan hátra fordultam. Szemeimmel villámokat küldtem felé. De ez őt egyáltalán nem hatotta meg. 

-Elnézést de eddig ájultan feküdtem - mondtam visszafojtva a belőlem feltörni készülő indulatot. - Anya, apa jól vagyok. Majd haza megyek egyedül- próbáltam megnyugtatni őket- Ígérem. 

 -Rendben- egyeztek bele vonakodva. Küldtem nekik egy hálás pillantás, amit ők egy mosollyal nyugtáztak. 

-Akkor hajlandó lennél magyarázatot, hogy mi a szar folyik itt?- mondta szinte köpve vörös szemű fiú. Nagyot sóhajtottam és próbáltam lelki erőt gyűjteni.

-Aki... halott- a fiú közbe akart szólni de ezt nem engedtem.- De visszatérhet.-szemei elkerekedtek.

-Hogy lehetséges ez? Mert ha ez valami vicc akkor esküszöm kinyírlak.-kiáltott rám a fiú.

-Nem, nem viccelek. Aki őrangyallá vált és így ha megvéd újra élő lehet-magyaráztam.

-Te látod őt?-nézett rám reménykedve.

-Igen-bólintottam. Szemeiből könnyek hullottak, amik az arcán végig folyva a földön kötöttek ki.

-És láthatom?-mondta olyan reménykedve, hogy megesett rajta a szívem.

-Most n-nem.-sütöttem le a szemem.

-Miért nem?-nézett rajtam végig gyanakvóan.

-Amióta megmentett a 0 pontostól eltűnt és még ha hívom akkor se tűnik fel. Ilyen még sosem történt.-fakadtam ki miközben a térdeimre estem és a jobb kezem a betonba vertem.

-Hé..-gugolt le mellém a szőke fiú, akinek a szeméből most kiveszett teljesen a harag. Hangja kedves volt és gondoskodó. Meglepetten néztem fel rá. Nem értem miért utálja Aki.

-Te ismerted, igaz?- kérdeztem miközben a könnyeim törölgettem.

-Igen-mondta bűntudatosan.-De nem voltunk jóban túlságosan. Gyerek korunkban még barátok voltunk de sok minden megváltozott, amikor kiderült, hogy képességnélküli. Egy igazi idióta voltam és elkezdtem bántani és utálni ezért. De erre túl későn jöttem rá.- döbbenet ült ki az arcomra. Ezért utálja Aki. Sosem mesélt a múltjáról, ha pedig kérdeztem róla elterelte a szót. Szóval ez bújt meg a háttérben... fájdalom.

-Tudnál mesélni a múltjáról?-kérlelni kezdtem a tekintetemmel.

-Van egy apja akit Michionak hívnak. Az anyukája már meghalt 5 éves korában. Velem egy iskolába járt. A jegyei jók voltak. És anyagi gondjuk se volt, de egy nap megváltozott, mintha nem ugyan az az ember lett volna. Talán elsősök voltunk. Hallgataggá vált és kedvetlenné ez az idő múlásával csak rosszabbodott. Senki se tudta mi történt.-mesélte. Én mellette ültem és minden szavára figyeltem.

-Hogy halt meg?-kérdeztem rá az engem leginkább izgató témára.

-Lelöktem az iskola tetejéről..