Egy kosaras markában [Knb ff.]

1

Nem terveztem de úgy érzem kell ide egy kis 18+ aki akarja elolvasa aki nem, nem. Nincs jelentősége csak picit belekukkantunk vele a főszereplőnk múltjába.

❗A kemény ágyon feküdtem, a kezeim megkötve, éreztem ahogy vágja a bőrömet. Nyílik az ajtó, hallom a férfias lépteket ami az ágyamhoz közelít. Összeszorítottam a szemem és vártam a megszokott kínzást. Besüppedt mellettem az ágy, majd később lélegzet vételt éreztem a fülemnél.
-Most se fogja senki hallani ahogy sírva könyörögsz hogy hagyjam abba. - nevetett ördögien, ezután elkezdett vetköztetni. Minden érintésétől undorodtam, reszkedtem, féltem, hisz tudtam igaza volt, hisz Ő nincs itthon. Fogta a zsebkését ami mindíg nála van és elvágta a ruháimat. Éreztem ahogy minden egyes centimen végig simított, amitől elfogott a félelem és az undor. Majd mikor megszabadított az engem takaró ruha anyagoktól a hasamra fodított, a kötél mégjobban vágta a bőröm a pozició végett. Hallottam ahogy kihúzza a nadrágjából az övet, amiből már tudtam mi fog következni. Már teljesen sajgott a hátsó felem mire befejezte a beteges vágyait. De még ezután jött a nagyja, visszafordított a hátamra és a belém nyilaló fájdalomtól üvöltöttem voltam. Levette a szemfedőtt hogy lássam az élvezettel teli arcát, legalábbis, így fogalmazott. De tudtam hogy a fajdalomtól eltorzult fejemet akarja látni. Levetkőzött és elém tárult hatalmas mérete.
-Nyögj nekem pici hercegnőm! - búgta a fülembe, de én csak a nagy sírás közepette oldalra fordítottam a fejem. Semmi előjel nélkül keményen tövig belém vágta magát és szünet nélkül elkezdett mozogni. Azt hittem székszakadok a méretétől, egy idő után már nem éreztem semmit, a ház már nem visszhangzott a segély kilátásomért, a könnyek még mindíg némán folytak le az arcomon, már elhallkult a külvilág és lassan elsötétedett minden. ❗

Hirtelen riadtam fel, csupa víz voltam és szagatottan vettem a levegőt, rég volt rémálmom és el is felejtettem milyen érzés. A repülön mondenki aludt, én viszont inkább elővettem a telefonomat és megnéztem az új házam. Elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Hitomi Daiki, vagyis csak volt a mostani nevem Isabella Daiki és most egy repülön ülök. És hogy hogyan kerültem ide, elég hosszú, de mivel soká száll le a gépem elmesélem.

<Visszaemlékezés>

Anyukámat sose ismertem hisz, amikor megszülettem meghalt. Egész életemben apámmal éltem, míg 12 évesen el nem szöktem a múltam miatt. Repülőre ültem és Los Angelesbe kötöttem ki. Mivel nem hoztam ruhákat így hamar szállást akartam keresni én munkába állni hogy legyen pénzem. Ám nem úgy sült el ahogy terveztem, napokig az utcán bolyongtam, esőben és tikkasztó melegben. Csak hogy egy napon nekimentem 4 srácnak akiknek kezében bőrönd volt. Velem egykorúak lehettek, megláttak és azt hittem, mint a többi ember undirodni fognak tőlem, de nem így volt, hiszen felsegítettek.
-Jól vagy? - érdeklődött egy kékszemű, barna hajú, helyes pofival.
-I-igen, jól vagyok, köszönöm. - ennyi angol tudással rendelkeztem össz-vissz, de a hangomból kilehetett venni a japán akcentust. Ezután nem nagyon értettük meg egymást, addig amíg egy nagyon csinos nő kivágott ruhában meg nem jelent.
-Szia, te ki vagy? - kérdezte japánul.
-Hitomi vagyok. - mondtam neki flegmán, hisz nem tetszett a nő. Ezután úgy döntöttek hogy szárnyaik alá vesznek és befogadnak. Megálltunk egy hatalmas villa előtt, aminek kinyitották a kapuját, teljesen elállt a lélegzetem. Bementünk, és lepakoltunk a nappaliba és beszélgettünk. Mint kiderült a 4 srác egy bandát alkottak és a nevük fuck boys volt. Rettenetes név volt, de a mentségükre legyen hogy a menedzserük adta ezt a nevet aki a nő volt. Megismert Mikeot aki a dobos szerepét töltötte be, megtudtam róla hogy imádja a macskákat és a pockyt, aztán jött Zack és Adam a két basszusgitárosok és végül James az énekes, aki nem meglepő módon, ugyan úgy basszus gitáros. James kicsit más volt mint a többiek hisz, hiába a szép kék szeme és a barna haja, meg hogy bomlanak utána a lányok ő akkor is meleg, nem mellesleg allergiás a kiwire. Amíg 14 éves nem lettem otthon végeztem a házimunkát és munkaként felvettek egy kávézóba ahol kiszolgálóként dolgoztam, melette még iskolába jártam amit Rob a főnök finanszírozott. Viszont rá egy évre megváltozott minden, az eddigi menedzsert Hopeot kirúgták, mert nem végezte a  a munkáját, nem rendezett se koncerteket se turnét, emiatt Rob megengedte hogy átvegyem a helyét, így tudtam pénzt keresni és a srácokkal is időt tudok tölteni. Rögtön elis kezdődött a reggeli műsorok, koncertek, turnék szervezése. Nem sokkal később egy Japán utazás is elkezdődött, amibe Tokyo is bele tartozott amitől féltem, hisz az akkora már híres testvérem Aomine Daiki is ott lesz és nem tudnék a szemébe nézni. A turné előtt nevet változtattam Isabella Daikira, majd elindultunk és kezdetét vette egy hozzú utazás és rengeteg koncert. Amikor Tokyoban adtuk elő találkoztam vele, nem ismert fel de így volt a legjobb, de természetesen csinlátam vele egy képet és így búcsút intettem neki. Egy pár évre rá, úgy éreztem hogy muszáj helyre hoznom a dolgokat, így szerettem volna megbeszélni velük de nem úgy sült el az egész.
-Fiúk, megjöttem! Beszélni szeretnék veletek! - ordítottam fel nekik az emeletre. Mikor helyet foglaltak a kanapén bele is kezdtem a mondandómba. - Nagyon szeretlek titeket, viszont nem vagyok teljesen boldog.
-Ha azt akarod mondani amire gondolunk akkor felejtős. - vágtak közbe teljesen egyszerre.
-Értsétek már meg hogy vissza kell mennem, hogy rendbe szedjem a múltam! - kiabáltam rájuk. Erre James felállt és elém lépett.
-Te meg azt értsd már meg, hogy fontos vagy nekünk és nem akarjuk hogy újra azt csinlája veled az az őrült! - üvöltötte már ő is, eztán viszont olyat mondott amire nem számítottunk. - Vagy esetleg élvezted ahogy veled bánt? - kérdezte gúnyosan, de ahogy elhagyta a száját elkerekedett a szeme és próbált utánnam nyúlni, mikor el indultam fel a szobámba. Amikor beértem bezártam az ajtót és leülve előtte keserves sírásba kezdtem. Vissza emlékszem az együtt töltött időre, mikor a rémálmok miatt átkéredzkedtem Jameshez ami miatt vele szorosabb lett a kapcsolatom. Amikor menedzser lettem nevet változtattunk, ami a The wolvesra esett, így a fiúk azt mondták hogy én vagyok a kisfarkasuk. Miután megnyugodtam előszedtem a bőröndöm és beledobáltam az összes cuccot, mihelyst meglett minden lementem az emeletről és az ajtó fele indultam. A srácok még lent voltak, de nem állítottak meg, mert tudták hogy úgy is elmegyek. Útközben vettem egy jegyet Tokyoba ami 1 óra múlva indult.

<Visszaemlékezés vége>

Szóval így kerültem 16 évesen egy Japánba tartó gépre. Tudom hogy hosszú idő lesz mire rendbe teszek mindent, de mostmár nem szabad visszahátrálni.