Crazy Love (AiDeku fordítás)

A mosoly

A Musutafu Kórház sürgősségi osztályában őrület uralodott.

Bár egy olyan kórház számára, amely hősöket, gazembereket és civileket is ellát, az őrület az örök hangulat.

Ez az alkalom ugyanolyan volt, mint a többi, orvosok és ápolók rohangáltak a folyosón, teljes sebességel közlekedtek, akár véres ruhában, utasításokat kiabálva.

A mentők szirénái visszhangoztak a háttérben, a buzgóság kellemetlen ritmusaként.

Pánik azok szemeiben, akik most tudták meg a sebesüléseiket, azok félelme, akik nem találták szeretteiket, mindez az érzelem tökéletesen kirajzolódott ebben a környezetben.

De a kórház másik oldala egy különböző világ volt.

A sűrgősségi őrület ellentéte.

A recepció terme váróként is szolgált, mostanra megtelt aggódó családokkal és barátokkal.

Vallási nyugalom ült meg az embereken, amelyet csak a recepció telefoncsörgései és a rossz vagy jó híreket hozó doktorok bejövése és kimenetele tört meg.

Ennek ellenére a gyötrelem csendes és békés maradt, még ha néhány szemben a halálfélelem hasonlított is a másik oldalon lévő betegekéhez.

Itt a mentők szirénáinak hangja olyan távoli volt, hogy könnyen el lehetett felejteni.

A két ellentét mégis összekapcsolódott.

-

A USJ-t mentők és rendőrök vették körül, a sajtót korlátok mögött tartották.

A diákok, tanárok/hősök, rendőrök és orvosok tömege között a legfiatalabbak még mindig nem tudták felfogni a valóságot.

Az előbb rosszfiúk támadták meg őket.

Az előbb az életükért harcoltak.

Az előbb testközelből érezték a pánikot, olyan közel, olyan rövid idő alatt.

És mégis úgy tűnt, mintha évekbe telt volna.

Mintha a különválásuk a különböző mentési területekre néhány nap, a csaták pedig néhány hónap alatt történtek volna meg.

Olyan sokáig tartott a segítség megérkezése.

Olyan sok minden történt.

Szerencsére egyiküknek sem volt súlyos és aggasztó, hosszú távú sérülése.

Ha megfeledkezünk a pszichés sebekről.

Fizikai szinten a fáradtságtól és néhány zúzódástól eltekintve rendben voltak.

De ugyanez nem mondható el Aizawa-senseiről.

Jelenleg a buszon voltak, csöndben és vártak, hogy mikor mennek vissza az iskolába, hogy végre elindulhassanak haza, hogy sírhassanak a takaró alatt.

Minden nyugodt volt.

Túl nyugodt.

Aztán megtörtént.

Fehér árnyék haladt át a tömegen, az aggodalom legkisebb jele nélkül.

Lépéseit összezavarta a pánik.

Fekete és zöld szemek kutattak egy elveszett arc után, az arckifejezése többi részét egy egyszerű fekete orvosi maszk rejtette el.

A férfi magas volt, hosszú fehér haja (valószínűleg a stressztől ilyen színű) fonatba kötve a hátára esett. Bokájáig érő, szintén fehér kabát, alatta egy ing és egy fekete nadrág gyűrődött össze a kutatás eszeveszett mozdulataitól.