Heather | ✓

[ h a r m i n c e g y e d i k ]

Két halk kopogást hallottunk,majd lassan kinyílt az ajtó és Marco lépett be rajta.Leülve mellém törökülésbe hajolt Amirához,aki sírva az ölébe gubózott,szeretethiányosan.Olyan szívszorító volt sírni látni őt,mikor máskor olyan boldog,hogy az egész világot a feje tetejére állítottam volna,hogy vidám legyen újra.

-Ne sírj chiquita.-simogatta a haját,miközben szorosan körbeölelte a karjaival,hogy minden apró porcikáját szeretet járja át.

Magam elé bámulva gondolkodtam,hogy mégis hogyan juthattunk ide.Nem értettem egyszerűen apát mióta nem érdekelte,hogy a gyerekeinek és a feleségének szükségük lenne rá.Nem tudtam felfogni,hogy nem érzékelte,mit tesz a családdal.Amirát és anyát sajnáltam az egészben a legjobban;anya elveszíti lassan a szerelmét,azt az embert,aki régen annyit törődött vele,míg Amira az egyetlen férfit,aki valaha is jelentett valamit az életében.Nekem legalább a gyerekkoromat széppé varázsolta,mikor még jelentettünk neki valamit,azt viszont egyáltalán nem akartam,hogy Amira még ezt se tapasztalhassa meg.Nem akartam,hogy úgy nőljön fel,hogy nem tudja,milyen az apai szeretet.

Marco a meztelen hátamra vezetve a kezét,végigsimított a csupasz bőrömön,amitől azonnal kirázott a hideg.Reflexszerűen hunytam le a szemeimet a kellemes érintésre és örültem,hogy a hajam eléggé az arcomba hullott,hogy ne lássa a reakciómat.A karjaimon libabőr táncolt,az arcom pedig egyből felhevült a fiú közelségétől.A derekamat ölelve magához húzott engem is fél karral,így a vállára hajtva a fejemet hagytam,hogy nyugtatóan simogasson.

-Minden rendben lesz.-nem tudtam,hogy nekem,vagy Amirának szólt,mindenesetre hallgattam.

Már nem nagyon hittem ebben az egészben.

-Aput akarom.-szipogott Amira,nekem pedig megszakadt a szívem.

Próbáltam mélyre eltemetni magamban a haragot,amit most Matthew Flores iránt tápláltam,hogy ne Amira előtt szakadjon ki belőlem minden.Nem lehet fültanúja a szavaimnak.

-Tudom,prücsök.Nemsokára haza jön és vele lehetsz,jó?

Csendesen megtörölve az arcát bizonytalanul bólintott.

-Jó.

Kezdett lassacskán megnyugodni,ezért felegyenesedve Marco ölében rá tette a kis kezét az arcomra,hogy megsimogasson.Hihetetlen,mennyire okos volt négy éves létére és hogy mennyi szeretet lapult a szívében.Rá villantottam a legszebb,legőszintébb mosolyomat,mire egy hasonlót kaptam válaszul,ezt pedig Marco egy édes,öblös nevetéssel reagálta le.

-Úgy hallottam van lent egy jó nagy adag tiramisu egy kislány részére.-jegyezte meg "csak úgy mellékesen" Marco,mire Amira szeme felcsillant.-Nem tudod kié lehet?

-Tiramisuuuu.-állt fel azonnal és rohanva kiment a szobából.

Nevetve néztük,ahogy pillanatok alatt eltűnt az ajtó mögött.

-Lassan,Lux!-kiáltottam utána,hogy ne rohangáljon,mert leesik a lépcsőn és baja esik.

-Oké.-jött a válasz.

Marco karja még mindig a derekam körül pihent,azonban egyáltalán nem bántam.Jól esett a meleg biztonságérzet,amit ezzel keltett bennem és furcsa módon ki tudtam zárni minden gondomat egy pillanatra ezzel.Egy gyengéd puszit nyomott a hajamba,úgy,ahogy régen,majd megfogva a kezemet felsegített a földről és megállt velem szemben.Láttam rajta,hogy millió kérdése van,de most képtelen lettem volna megválaszolni őket.

-Miért nem mondtad el?-kérdezte egy kis idő után.

Némán megvontam a vállamat.

-Nem beszéltünk másfél hónapig Marco.-nevettem fel erőltetetten,jelezve,hogy nem volt túl sok alkalmam rá.