Josceline (Countryhumans ff.)

1.rész

1307-ban meg született a kisebbik Josceline.
- Néze drága férjem! Milyen csodálatos gyermek jött e világra.- mondta a hercegnő a férjének.
- Láttom. - mosolygott a herceg.
A kicsi arcán három fehér csík és két piros csík van, a jobboldalt pedig közepén egy nagy piros csillag és körülötte négy kisebb csillag.

1769. Szeptember.11
A nagyobbik Josceline a kertben volt a kisebbik Joscelineel.  Josceline anyja már egy ideje halálos beteg, de ezt csak az apja tudta meg egy orvos.
A kertben voltak virágot szedni mikor Josceline anyja elájult. Ezt senki sem látta és hallotta, mert Josceline hátul volt és az apja pedig bent volt valahol.
Pár perc múlva ment előre Josceline, amikor már ki jött a fák közül meg pillantotta , hogy az anyja a virágok közt fekszik. Közelebb ment és próbálta fel kelteni az anyját de az anyja semmit sem reagált. Gyorsan ki hívta az apját.
- Mi történt?- jött ki az apja érdeklődve.
- Apám, anyám nem kell fel.- mondta Josceline. Az apja egyből oda ment, felkapta az anyját és bevite a közös hálószobájukba és Josceline előtt becsukta az ajtót.
Pár perc múlva Josceline apja ment ki.

Josceline szemszöge:

Édesapám szomorúan ki jött a hálószobából és egy nagyot sóhajtott.
- Mi a baj apám? Mi a baj édesanyámal?- kérdeztem meg tőle. Aggódom, nagyon aggódom.
- Majd elmesélem neked, de most.. jönni fog két vendégünk és velük kell, hogy foglalkoz.- mondta majd el ment az ellenkező irányba.
- Rendben...- mondtam és el indultam az étkező felé. Az egyik székre le ültem és vártam, hogy mikor jönnek meg a vendégek. Azt sem tudom, hogy kik azok. Férfi, nő, nemes család vagy szegények? Nem tudom.
- Kisasszony!- mondta mögöttem egy hang.- Már megint elbambult?- jött közelebb a hang. Hátra fordultam és a dajkám volt. Ő segített anyámnak fel nevelni. 3 évve nem láttam. 47 éves a dajka de még most is szép az arca vonásai.
- Dajka!- álltam fel és öleltem meg. - Merre járt ön?- kérdeztem miközben le ültettem és aztán én is le ültem.
- Hát tudja kisasszony, nekem is van ám férjem és egy 14 éves gyermekem.- mondta boldogan.
- Tényleg, bocsásson meg. El felejtettem.- mosolyogtam én is. A dajka fel állt és elindult a kijárat felé, a bejáratnál vissza fordult.
- Nem sokára itt lesznek a vendégek. Készüljön, rendben? És az apja mondta, hogy legyen a kertben és ott várja a vendégeket.- mondta.
- Rendben, köszönöm, hogy szólt.- mondtam. A dajka csak bólintott egyet mosolyogva és kiment. Én még ott maradtam egy darabig.
Hallottam, hogy egy ajtó csukodik. Ez a fő bejárat lesz. A bejárat közel van az étkezőhöz és onnan tudom.
Ahogy meg hallottam már szaladtam is ki a kertbe. Egyszer kétszer fel buktam de szerencsésen ki jutottam. Amikor már le ültem a kis asztalhoz már három alak jött ki az ajtón. Az apám volt az egyik és két idegen  személy, egy fiatal lány és egy férfi.
A lány arca sárga, fehér, fekete és ezek a színek egymás mellett helyezkednek függőlegesen. A haja színe barna.
A férfinak felül sárga, alul szürke és ott van két csík egymás mellett, az egyik csík színe lila,a másik fekete és az ő haja is ugyan olyan színű mint a lányé.
A lány és férfi szeme teljesen egy forma volt, mind a kettőjüké kék. Milyen szép..
Egyre jobban közeledtek és én egyre jobban izgultam. Látszik, hogy a lány nincs oda a szoknyák ért vagy csak máma nem vet fel.
Ahogy már a lépcsőnél jártak én fel álltam és úgy vártam meg őket.
- Ő lenne Josceline?- jöttek hozzám.
- Igen, az egyetlen gyermekem és lányom.- mondta apám a másik férfinak.
- Üdvözlöm, én Rewisia vagyok.- mondta miközben megcsokolta a kezem. Ettől nagyon undorodom, egyszerűen utálom.
A férfi el távolodott és a lány lépett közelebb. Mind a ketten magasak voltak így le kellett, hogy nézniük rám.
- Üdv én Askilia vagyok.- nyújtotta kezét amilt elfogadtam és kezét ráztunk.
-  Üdvözlöm önöket és Josceline vagyok..- hajóltam meg és tettem a kezem a szívemre. A férfi bólintott egyet és elment apámal valamere. A lány ott maradt.
- Le akar ülni?- mutattam a székre és mentem oda, hogy ha leül segítsek neki ki húzni a széket.
- Igen.- jött oda, kihúzottam neki de ő meg fogdta és magá allá huzzta. Én csak bólintottam egyet és le ültem elé.
- Askilia, igaz?- érdekes neve van.
- Igen.- mondta.
- Érdekes neved van.- néztem rá. Valamiért már nem tetszik ez a lány. Majd meg békélek vele.- Kérsz egy teát?- kérdeztem.
Mire a lány mondta volna a dajka jött mellém.
- Kisasszony..- hajolt a hozzám közelebb.
- Mondja.- mondtam miközben Askiliaról nem vettem le a szemem.
- Az apját keresem.
- És miért keresi?- néztem a a dadusomra. A dadus nyelt egy nagyot.
- Az anyja......
-Josceline.- szakította félbe apám.- Ugye nem ijeszteted meg Reiwisa lányát?- jött közelebb egy mosollyal az arcán.
- Nem tennék ilyet.- mondtam.
- Uram.- ment oda a dadus apámhoz.
- Mondja dadus.- nézet apám a dadusra.
A dadus olyan halkan mondta de valahogy az apám hallotta. Az arcán meglepődés jele volt.
Vissza fordult hozzánk.
- Maradj itt a vendégekel Josceline.- mondta és be ment a házba.

Már esteledet, már vendégek is el mentek és apám még sehol.
Oda mentem a hálószobájukhoz, kopogás nélkül be mentem. Apám az ágy mellett sírt, anyám mozdulatlanul feküdt az ágyban, a dadus sehol.
Közelebb mentem.
- Apám, mi a baj?- fogtam meg a vállát.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el Josceline.- nézet rám apám és szorosan magához ölelt.- Az anyád meghalt.- mondta ki. Valamiért én nem sírtam úgy mint apám, inkább csak földbe gyökerezet lábbal néztem anyámat úgy hogy apám szorosan ölel.
Pár percig még úgy voltunk. Apám el engedett.
- Holnap reggel már nem lesz itt anyád.- mondta.
- Hol lesz?- néztem apámra.
- A föld alatt.- mondta és kiment.
1769. Szeptember.12
Josceline és Rae anyja temetése.

Sziasztok. Itt lenne az első rész. Remélem tetszett c: .
További szép napot/estét.