Dawson & Beckett

17. Rész

Már végeztem is, és éppen Sebastian pólóját igazítottam meg magamon, amikor hallottam elfordulni a zárat a bejárati ajtóban. Akaratlanul is elmosolyodtam. Volt valami különleges érzés abban, hogy tudtam, hogy ő az, és hogy én várok rá itt, nem pedig valaki más. 

A törülközővel még egyszer átdörzsöltem a vizes hajamat, majd hagytam hogy a nedves tincsek a vállamra hulljanak. 

- Maya! - hallottam meg a hangját a nappali felől. 

- Pillanat - kiabáltam vissza, majd már léptem is ki a fürdőszoba ajtaján. - Te is eláztál? Vagy már nem esik az eső? - érdeklődtem, majd egy pillanat múlva megszűnt minden kérdésem, aztán vagy ezer másik került a helyükre. 

Sebastian mellett ugyanis még ketten álltak a nappaliban. Az egyiküket felismertem, ő Sebastian édesanyja volt, azt hiszem az egyik filmjének a premierjére őt vitte, illetve fényképeket is láttam róla. A másik személy, aki szintén nő volt, igaz fiatalabb, tehát tekinthető lánynak,  ő valószínűleg Sebastian egyik húga lehetett. Róla addig csak hallottam, de meglehetősen hasonlítottak külsőleg, így tényleg nem volt nehéz kitalálni a személyazonosságokat. 

- Vendégek? - nyögtem ki pár pillanat múlva. Tudtam, hogy felesleges és botrányosan rosszul hangzik amit kérdezek, de nem jutott más az eszembe, és a csend kezdett kínosabb lenni a kelleténél. 

- Mi? Vendégek? - kérdezett vissza Sebastian húga meglepve. - Elég sokról maradtunk le, hogyha te - mutatott rám - már nem számítasz vendégnek. 

- Sophia! - fordult felé az anyja, miközben látszott hogy őt is érdekli a válaszom. Vagy Sebastian válasza, akihez intézte a mondandóját. - Úgy érzem illene bemutatnod minket egymásnak. 

Sebastian egy kicsit megilletődöttnek látszott, majd felém fordult. Kérdő pillantást vetettem rá, ugyanis számomra nem volt benne a mai programban az, hogy megismerem a családját. Sőt, még egy ideig nem volt benne a programjaimban. 

-  Anya, Sophie - intett végül az említettek felé. - Ő itt Maya. Maya, ő az édesanyám, Marie, és a kisebbik húgom Sophie. 

- Igazán örvendek - mosolyodtam el halványan. 

- Hát még én - szólalt meg újra Sebastian húga. Sophie alig lehetett tizenhét éves, kinézetileg is egyezett a stílusa a trendekkel és a jelenlegi divattal. - Igaz arra még mindig nem kaptunk magyarázatot, hogy miért vagy a bátyám lakásán. Vagy hogy miért van olyan érzésem, hogy már ketten együtt laktok itt. 

- Sophia elég lesz! - szólt rá az anyja újra és ezúttal belepöckölt a karjába. Ezek után felém fordult és egy kedves, de visszafogott mosolyra húzta az ajkait. - Örülök, hogy megismerhetlek. - Majd Sebastian felé fordult és elhalkította a hangját. - Csak tudnám ki is ő...

- Maya a barátnőm. - segítette ki őt Sebastian sóhajtva. 

Az anyjának a homloka tetejéig szaladt a szemöldöke, a húga pedig abbahagyta a vigyorgást és az arcára fagyott a mosolya is. Na igen, nem voltam még bemutatva szülőknek barátnőként, de garantálom, hogy nem ilyen hatást kellett volna kiváltania. 

- Szóval igazak a pletykák. - pislogott párat Sophie, még mindig feldolgozva a hallottakat, mire Sebastian bólintott. 

- Valamennyire. 

- Pontosan mennyi is az a valamennyi?

- Pontosan annyi, hogy járunk. - igyekezett lezárni a témát, miközben mellém lépett és egyik kezével átkarolta a derekamat, a tenyerét valahol a csípőm felett pihentetve.