Heather | ✓

[ h u s z o n n e g y e d i k ]

Gyerekesnek éreztem,egy dalba folytani mindazt,amit el akartam mondani neki,mégsem sikerült,mert valahol az volt az érzésem,hogy szimplán a félelem miatt nem vagyok képes többé odamenni hozzá,hogy beszéljünk.Mégis a hasamban a görcs,akárhányszor írni szerettem volna neki,hogy beszéljük meg,annak ellenére,hogy ő továbblépett,inkább arra utalt,hogy ő nem hajlandó meghallgatni.Ezért ahhoz a megoldáshoz folyamodtam,ami mindkettőnknek igazi menedéket jelentett,aminek talán hajlandó lett volna engedni egy kicsit.

A zenéhez.

Hátha így majd megérti,mi mindent akartam akkor mondani neki,hátha ezt képes lesz végighallgatni,nem úgy,ahogyan engem az utóbbi hetekben.

Azt kérdezted,ugyanazt érzem-e,
Mikor bevallottad,neked az az éjjel mit jelentett.

Újra sírásra görbült a szám,ahogyan visszaemlékeztem arra a gyengéd csókra,amit a szám szélére kaptam a születésnapi bulim éjszakáján,mielőtt álomba szenderedtem,mégis pír önti el az arcom.Még mindig megrettent a gondolat,milyen heves érzelmeket kezdtem táplálni Marco iránt,olyanokat,amiket Adrian iránt azelőtt sosem.Azon járt az agyam folyton,hogy illesszem össze a rímeket,hogy bele tudjam fonni a gondolataimat,amiket meg akarok vele osztani,habár lehetetlennek tűnt mindent beleírni egyetlen dalba,ahhoz ez túl kevés volt.Túl privát.

Több sort áthúzva,javítottam kisebb-nagyobb részeket,miközben újabb papírgalacsin került a földre,a másik száz mellé.A ceruzát ledobva leellenőriztem,passzol-e a sor a dallammal,ahogy a gitáron igyekeztem valamit kreálni melléjük,majd újra felfirkantottam őket.

De bennem mégis még ott bújkált a félelem;
Tudtam már akkor,hogy belehalok,ha elveszítelek.

Hajnali háromkor jutottam el az újabb refrénhez,mikor anya bejött rám szólni,hogy szeretnének aludni,azonban képtelen voltam akkor már megállni.Mindössze egy versszakhoz kellett még tökéletesíteni a dallamot,hogy a vége kellően lassú legyen,hisz ez volt a legfontosabb része a mondandómnak,így vastagon felöltözve kiültem a garázsunkba,apa kocsijának hátsóülésére,hogy a többiek nyugodtan tudjanak aludni.Aztán vettem az ölembe újra a gitárt és a kis füzetemet,hogy folytassam az írást.

Várom,hogy keress,hogy írj,hogy hívj
Nem akarom,hogy magadtól így eltaszíts.
Tudom,sokat hibáztam,meglehet;
Mégis azt akarom,hogy újra átölelj.

Reggel hatkor végeztem,amikor már túl erőtlen voltam a két alvás nélkül töltött éjszaka után felmászni az ágyamba.Leírtam az utolsó sorokat is,amiknél mégcsak a rímeken sem kellett gondolkodnom,hisz a szavak teljesen maguktól jöttek és a dalt újra teljes egészében,a telefonom fényénél átolvastam.

Nem tudom,ez fog-e neked valamit jelenteni,
De én képes lennék rád éveket is várni,
Hogy elmondjam,kezdek irántad többet érezni,
S,hogy többé már nem akarok csak a barátod lenni.

Azt hiszem hivatalosan is kijelenthetem,hogy ez az utolsó versszak lett a kedvencem mind közül,hiszen itt fogalmazódott meg igazán a dal mondanivalója,arról nem is beszélve,hogy talán ez volt az egyetlen pozitív része az egésznek.Mostmár,a füzetemet becsukva,a mellkasomhoz szorítva azt,lassan lehunytam a szemeimet,és végre negyvennyolc óra ébren töltött idő után,lassan álomba szenderedtem,vasárnap fél hét körül.És habár bevallom,elég kényelmetlen volt a kocsiban,emellett pedig elég hideg is,a nyugalmamat,ami akkor elöntött,semmi nem válthatta volna fel,mert végre olyan érzés volt,mintha elmondhattam volna Marconak mindazt,amit érzek.

Mégha nem is hallotta a dalt egyáltalán.

Mégha meg sem fogja hallgatni.

Összerezzentem,ahogy apa kinyitotta mellettem a kocsiajtót,de még ő is meglepődve nézett rám,felteszem,azon gondolkodva,hol rontotta el,hogy a lányát decemberhez közeledve a meleg ház helyett a hideg garázsban találta,ahogy a kocsijában alszik.Elhajolva mellettem,az ülésre ledobta az aktatáskáját,majd leguggolva,hogy szemben legyünk egymással,figyelte,ahogy próbálom az álmosságot kitörölni a szememből.