blow the whistle | jikook

- 72. -

- Nyugodj le, rendben? Nem a te hibád. Nem hittem volna, hogy vissza fognak fordulni. – sóhajtott.

- Nagyon kiakadtak. – motyogtam a mellkasába, s igyekeztem a lehető legjobban bújni hozzá. Megnyugtatott a fiú közelsége, még egy ilyen helyzetben is. Biztonságban éreztem magam vele, mintha minden problémát képes lett volna megszüntetni csupán azzal, hogy a közelemben van.

- Hát... Szerintem egyikük sem számított arra, hogy amikor hazajönnek, akkor a fiúkat meglátják egy másikkal olyan helyzetben. – kuncogott, én pedig teljesen el voltam halva azon, hogy még képes ezen nemhogy mosolyogni, de nevetni is. – Figyelj, nem tudom, hogy mi lesz, de ne aggódj, rendben? – távolodott el, s fogta arcomat két keze közé. – Apa mondta, hogy kicsit beszél anyával, megpróbálja megnyugtatni, de utána mindketten menjünk le és beszéljünk velük.

- Mi? – néztem rá kétségbeesetten. Én ki se merek menni innen, legszívesebben elszöknék, nemhogy még leálljak velük beszélgetni egy ilyen eset után. Viszont... Jungkook annyiszor kiállt értem. Nekem is ezt kellene tennem, erőt venni magamon, s ha kell, akkor a kapcsolatunknak a támaszaként funkcionálni. – Jó. – motyogtam, mire a srác egy lágy, biztató mosolyt ejtve nyomott egy csókot a számra. – Nagyon látszik? – kérdeztem hirtelen, amikor ellépett tőlem, hogy megigazítsa magán a felsőjét, amit gondolom akkor kapott magára gyorsan, miután én felszaladtam.

- Micsoda? – ráncolta a szemöldökét.

- A folt, amit most csináltál. – pontosítottam. – Nem tudom eltakarni valamivel? Vagy már úgyis mindegy?

- Már mindegy, Szöszi. – kuncogott. – Ne aggódj már. Én sem így terveztem ezt, mert jobban szerettem volna felvázolni nekik ezt az egészet, mintsem kész tények elé állítani őket. Szó szerint. – tette hozzá fejét ingatva. – De így alakult. – sóhajtott.

Egy kisebb csend telepedett közénk. Egyikünk se számított erre, nem is voltunk felkészülve. Fogalmam se volt, elképzelésem se, hogy most milyen reakciót fognak produkálni a szülők. Az anyuka teljesen kiakadt, amit valahol megértek. Nem mindennapi, hogy az – elvileg – lányokhoz vonzódó fiúkat úgy találják meg, hogy egy másikkal készül olyan dolgokat csinálni, amiket jobb nem mutatni másoknak. Azon csodálkozom, hogy nem ájult el. De jobb is ez, szerintem akkor még jobban megijedtem volna, hogyha a nőt úgy kell fellocsolni.

Jungkook nagyon rendes volt, hiszen várt, amíg nagyjából én is megnyugszok, s csak aztán mondta, hogy induljunk le. Nagyon ideges voltam, fel se mertem nézni, végig az ajkaimat harapdáltam, s komolyan megfordult a fejemben, hogy én most elfutok innen. Viszont nem akartam azt megtenni a párommal, hogy kizárólag ráhagyom ezt a feladatot. Ez a kettőnk sara, s ő már annyi mindent megtett értem. Egyáltalán nem lenne szép, ha én félős nyápic módjára elrohannék.

A fiú a nappaliba vezetett minket, ahol a szülők már ott ültek, s vártak minket. Csupán egyetlen pillanatra találkozott a tekintetem a nőével, de el is kaptam azt. Rendesen úgy éreztem magam, mint egy lelkiismeretes bűnöző, akit most fognak szembesíteni azzal, hogy miket tett. Mikor helyet foglaltunk, senki nem szólt egy szót sem. Mi nem tudtuk, hogy hol kezdjük, a szülők meg gondolom erre vártak, esetleg engem vettek szemügyre, fogalmam sincs.

Jézusom, annyira görcsben van a gyomrom, hogy mindjárt elhányom magam...

Görcsösen kulcsoltam össze a kezeimet, s szorítottam, illetve csipkedtem rajta a bőrt. A lábam egyfolytában járt, s komolyan közel voltam ahhoz, hogy rosszul leszek. Ennyire még vizsgaidőszakban sem voltam bajban, esetleg egy meccs előtt. Nem szoktam ilyen szinten idegeskedni, de most rettentően féltem, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.