Dawson & Beckett

13. Rész

- Megbántad, igaz? - hallottam a hangját, ami először távolinak tűnt. 

Ő is felült az ágyban, így alig fél méter maradt köztünk. 

Nem válaszoltam. 

Hogyan is tudtam volna válaszolni, amikor még én magam sem tudtam, hogy megbántam-e, vagy sem. 

- Akkor miért maradtál? 

Teljesen jogos kérdés. 

- Nem tudom - ráztam meg a fejem, és éreztem a fekete tincseimet az arcomnak csapódni. - talán azért, mert megígértem. 

- Mert te annyira szereted betartani a szabályokat vagy az ígéreteket, főleg, hogyha azok a magánéletedre vonatkoznak - forgatta meg a szemeit, de nem tűnt idegesnek. Sokkal inkább kíváncsinak, esetleg reménykedőnek. 

Újra mély levegőt vettem. 

- Nem kellett volna megtörténnie a tegnap estének - mondtam ki, és igyekeztem a tekintetemet az övébe fúrni, majd kissé beharaptam az alsó ajkamat - De egy pillanatra sem bántam meg. 

Pupillái kitágultak, majd ajkai mosolyra húzódtak. Arra a tipiku kisfiús mosolyára, ami akkor jelenik meg, hogyha igazán örül valaminek. Jelen esetben pedig a válaszomnak örült. 

- Akkor? Hogyan tovább? - csillant fel valami a szemeiben, miközben tekintete a takaróval fedett mellkasomra kalandott. 

- Először is, nekem ma találkozóm lesz Arabellával - kezdtem bele, de már éreztem a kezeit a derekamon. - Azután úgy gondoltam, hogy körbenézek a városban, majd este visszatérek ide, hogy kialudjam magam a holnapi hazaút előtt. 

- Hmmm - hajolt közelebb, és engem is méginkább magához vont. 

Már éreztem a lehelletét a nyakamon, majd az állkapcsom vonalán, egészen a fülemig, pontosabban a fülem mögötti vékony bőrön. A hideg kirázott, és éreztem ahogyan libabőrös leszek. 

- Vagy tudod, az is lehetőség, hogy lemondom a találkozómat, és maradunk még egy kicsit itt...

Az ötletemre elmosolyodott, majd éreztem ajkait a fülemhez érni, ahogyan az általam annyira szeretett mély hangján suttog. 

- Ez a verzió sokkal jobban tetszik.

Engedtem magam újra átadni annak a kellemes érzésnek, amelyet az előző este is éreztem. Sebastian kezei a derekamtól a hátam minden pontját bejárták, kellemes érzést hagyva maguk után, ahogyan az ujjai lágyan simították végig a bőrömet. 

Hamar elegem lett a várakozásból, így ujjaimat végigvezettem az arcvonalán, majd a füle mögött a hajánál, és úgy húztam közelebb magamhoz. 

Lassan csókoltam meg, kiélvezve minden pillanatot, tudva, hogy nem fog sokáig tartani.

Igazam is volt, és alig pár másodperc múlva Sebastian kezei eltűntek a derekamról, valamint el is húzódott tőlem. 

Beharaptam az alsó ajkamat és élesen beszívtam a levegőt. 

Ennyi volt, eddig tartott. Most pedig jöjjön a húzósabb része. 

Mikor kinyitottam a szemeimet tudtam, hogy mire kellene számítanom, mégis valahol mélyen összetört bennem valamit a pillantása. Elvégre senki sem szeret megbánást látni annak a szemében, akivel az éjszakát töltötte...

Sebastian idegesen túrt egyik kezével a hajába, miközben az arcán millió érzelem futott át. Vonásai néha ellágyultak, aztán újra mintha mérges, vagy legalábbis feszült lett volna.