Heather | ✓

[ h u s z a d i k ]

-Egy kérdésem van még.-fordult vissza mielőtt lenyomta volna a kilincset,mire én közelebb lépve hozzá vártam,hogy feltegye.

Néztem a szemeit,amik egy rövid időre ugyanúgy néztek rám,mint mielőtt kiejtettem a számon ezt a butaságot és reménykedtem,hogy a válaszommal javíthatok a helyzeten,ha csak egy kicsit is.Egy centivel ugyan,de közelebb lépett hozzám;ezt pedig már jó jelnek vettem.

-Tegnap éjjel...

-Mi történt tegnap éjjel?-kérdeztem kikerekedett szemekkel,rögtön a legrosszabbra gondolva,hogy talán lefeküdtem vele a sok pia miatt,ami felbátorította,hogy a barátnőjeként bánjon velem.

Marco keserű mosolya a lelkem mélyéig hatolva összezúzott bennem mindent.Láttam rajta,hogy nem hiszi el,hogy ide kerültünk.Hitetlenül megrázta a fejét és az erőltetett nevetésétől kirázott a hideg,a szememet szúrni kezdték a könnyek.

-Mi történt,Marco?-néztem rá némán könyörögve,hogy mondja el,a karján végigsimítva,de ő válaszra sem méltatott.

Hirtelen azonban közelebb lépve odaszorított a falhoz,mindössze másodpercek alatt,a csípőjét az enyémhez nyomva és úgy hajolt közelebb a számhoz.Teljes mértékben beszorított,ezzel csapdába ejtve.Nem tudtam hova nézzek zavaromban,egyszerűen az egész látóteremet ő tette ki.A szívem hevesen verni kezdett,mintha hullámvasúton ülnék,a közelsége furcsa,új érzéseket keltett bennem,azonban zavar borult az elmémre.A fiú illata körbezárt,ezzel teljesen megbódítva,igyekeztem mélyeket lélegezni,hogy valahogy lenyugtassam a szívemet,ami majd kiugrott a mellkasomból.Ahogy a homlokát az enyémnek támasztotta,remegni kezdtem a teste melegétől és a hirtelen közelségtől,ami édes mosolyt csikart ki belőle.

A kezét felemelve,a hüvelykujjával megérintett és őrült lassússággal végigsimított az alsóajkamon.Az érzés olyan ismerős volt,mégis reszkettem,mint egy őzike,akit megvakított az autó fényszórója.Félteni kezdtem a barátságunkat,ahogy elkezdtünk a vékony jégen táncolni ezekkel az érintésekkel,Marcot és legfőképp magamat.Mégis ez a bizsergető érzés,amit minden érintése maga után hagyott,teljesen megőrjített,mintha...mintha a testem csak erre vágyna.

-Te is érzed ezt,ugye muñeca?-súgta a fülembe babának szólítva,ajkai simították az arcomat,a leheletétől végigfutott a karomon a hideg.

Az arcom mégis olyan forró volt és a mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt;lehunyva a szemeimet próbáltam úrrá lenni a reakcióimon,mert nem akartam,hogy lássa,milyen hatással van rám,azonban Marco teljesen keresztbetett az akaratomnak.A másik kezét felvezetve a derekamon,lassan húzta magával a pólómat is,ezzel beengedve a hideg levegőt az anyag alá.Mégsem fáztam,Marco meleg érintései cirógatták a hasamon a vékony bőrt.Tudtam,hogy pont ezekre az érzésekre gondol,mégsem tudtam megszólalni,hogy elmondjam,mit művel velem.

-Quiero besarte.-suttogta az ajkaimra.

Meg akarlak csókolni.A könnyeim végigszántották az arcomat a sok hirtelen jött ingertől,talán ilyen nyomást még sosem éreztem a mellkasomban és a gyomrom is teljesen összeszorult.Sosem gondoltam azelőtt arra,milyen lenne őt megcsókolni,kimondatlan tabu volt ez nálunk,most pedig mindennek ellenére,csak az ajkai jártak az eszemben.A szívem azt követelte,hogy hajoljak a fiúhoz közelebb,aminek hála olyan sóvárgást éreztem,amit azelőtt még sosem.Az agyam azonban tiltakozott,azt hajtogatva,hogy ő a barátod,csak a barátod,ezért nem tehetem.

A hüvelykujjával végigsimítva az arcomon,óvatosan letörölte a könnyeimet.Úgy szerettem volna mondani neki valamit,azonban a szavak teljesen a torkomra forrtak,így hallgattam,miközben ő úgy tartott a derekamnál fogva közel magához,mint egy porcelán babát.Élveztem az enyhe szorítását,biztonságot és nyugalmat nyújtott,ahogy próbáltam megérteni,mi történik.Csak néztem némán a szemeit,amikkel most annyira máshogy nézett rám.A tekintetére teljes sötétség borult,ahogy az ajkaimra pillantott,ezzel engem is erre kényszerítve.Elakadt a lélegzetem.

-Én..én..-dadogtam,mint egy szerencsétlenség,azonban többet nem tudtam kinyögni.-Én...nem...

A fiú várakozó tekintettel nézett engem,a szemei úgy csillogtak,mint az égbolt.Olyan természetes volt a közelsége,mégis izgató,teljesen összezavart ez a kettőség,ami folyamatosan váltakozott bennem.Az ajkait figyeltem,amik hívogatóbbak voltak,mint egy csokoládétorta,óriási erőt kellett vegyek magamon,hogy ne azokat bámuljam szüntelenül.

-Marco én nem...-kezdtem bele újra,azonban ezalkalommal is megakadtam,hisz fogalmam sem volt,hogyan fogalmazhatnám meg a zavaros gondolataimat.

Ő azonban úgy tűnik,ezt a pár szót is elégnek vélte,ezzel persze teljesen félreértetve,ugyanis ellökve magát mellőlem a falnak tamászkodva,újra ugyanolyan érzelemmentesen nézett rám,ahogy azelőtt.Dideregni kezdtem a teste melegének hiányától,ahogy eltávolodott tőlem,úgy,ahogyan a bulin az előző este,ezért átölelve magamat próbáltam felhevíteni a bőrömet.

-Rendben.Kiszálltam.-emelte fel a kezeit megadva magát,mire én szintén ellökve magamat a faltól próbáltam megállítani a távozni készülő fiút.-Nem,Luna.Elég.-nézett a szemeimbe csalódottan.-Öt év túl hosszú idő.

Fájdalmas tekintettel nézett rám,miközben én azért könyörögtem,hogy maradjon.A könnyeim már megállíthatatlanul potyogtak és magamhoz ölelve a fiút akartam maradásra bírni,azonban mégcsak vissza sem ölelt.

-Marco,beszéljük meg!-fogtam meg a kezét,hogy visszahúzzam őt az ágyhoz,azonban mintha csak fájdalmat okoznék neki,úgy rántotta ki a karját a szorításomból.

-Annyi mindent próbáltam már Luna.-túrt a hajába zavartan fáradtan felsóhajtva,majd a kilincset lenyomva kinyitotta az ajtót.-De úgy tűnik én sosem leszek olyan,mint az a seggfej.

Óriásit koppant,ahogy megértettem,hogy ő hogyan értelmezte a hallgatásomat.Marco teljesen abban a hitben van,hogy Adrian miatt nem mondtam semmit neki,miközben én a barátságunkon gondolkodtam egész idő alatt.Teljesen összezavart a viselkedésével,így észre sem vettem,mikor ment el,csak az üresség nyomta a mellkasomat a hiánya miatt,a rettegés pedig,mintha hurkot kötött volna a nyakam köré,féltem,hogy elveszítem őt.

A telefonomat felkapva írtam neki egy üzenetet,hogy hétfőn találkozzunk,beszéljünk meg mindent,azonban választ nem kaptam.Ledőlve az ágyba,a könnyeim újra potyogni kezdtek és remegve szorítottam magamhoz a párnát,miközben kétségbeesetten próbáltam visszaemlékezni a tegnap éjjel történtekre.Tudni akartam,mi történt,hogy rendbe hozhassak mindent köztünk,azonban csak halvány emlékképeket tudtam feleleveníteni.Tudtam,hogy ez fájt neki a legjobban,én pedig mindent megtettem volna azért,hogy jóvátegyem,ezért még Sierrának is írtam,hogy amint felkelt,hívjon fel,mert sürgős.Hátha ő emlékszik valamire.

A plafont bámulva,álomba sírtam magam és a hosszú évek alatt először aludtam el azzal a tudattal,hogy talán elveszítettem a legjobb barátomat.A fejemben újra és újra a reggeli érintései játszódtak le,mintha ezzel is büntetni akarna engem,fájt a fiú hiánya,azonban akárhányszor a bújós Marco megjelent előttem,egy pár pillanatra lenyugodtam és legalább arra a rövid időre,de el tudtam hitetni magammal,hogy sosem tenné semmi tönkre a mi barátságunkat,még az érzéseink sem.

Legalábbis azt hiszem.