pt.3 (18+)

1.3K 51 17
                                    

(Jungkook szemszöge)

-Jól vagy?-nézek a csöppségre miközben akaratom ellenére a csípőjénél közelebb húzom magamhoz(?)
-I-igen-hajtotta le a fejét zavarában.
-Akkor jó-adtam egy puszit arcára és bementem a konyhába.

Leültem az asztalhoz elfogyasztani reggelimet amit az itt dolgozó lányok szorgosan ki pakoltak az asztalra. Derekamon két kezet érzek meg, hátamhoz hozzá préselődik egy kis test és nyakamon Jiminie forró lehellete.
-Köszönöm-ad egy kis pusziklt nyakamra, ami az erogénzónám. Már most megőrít.
-Szívesenhh.-Jimin hátrálni kezd majd leül a mellettem lévő székre.

Miután megreggeliztünk felmentünk förödni és fogat mosni. Sajnos külön-külön de majd úgyis egyszer elcsalom, mint a többit akit bevittem abba a szobába.

Miután kész voltam gondolom jobban megismerem a "fiamat". Bekopogtan a Jimin ajtóján de senki nem szólalt meg ezért beengedtem magamat. A szobában nem volt senki, elindultam a gardrób felé majd a furdő felé vettem az irányt. Bekopogtam az ajtón és egy halk -Tessék?-et hallottam meg.
-Csak kérdezni szeretném hogy szeretnél-e filmezni velem miután végeztél?
-Igen persze, átmegyek majd.
-Oké, várlak.

(Jimin szemszög)

Oké nemtudom hogy miiiééért de annnnyira felizgat Jungkook. Az előbb mikor a konyhába voltunk megtaláltam a gyengepontját, olyan jó érzés volt egy ki örömet okozni neki azzal a puszival. Gondolkozásomból egy kopogás szakított ki, Kooksi volt az. Filmezni hivott magához, az Ő szobájába. Több se kellett ahhogy hallottam el lépkedni kiugrottam a kádból megmostam a fogamat majd egy szürke melegítőt és egy fehér pólót vettem fel. Kifutottam a szobából majd bekopogtam az ajtaján.

-Jöhetsz Jiminie-OKÉ BASZKI MEGHALOK ,egy fekete alsóban és egy szürke trikóban volt. Lassan becsuktam magam mögött az ajtót és vettem egy nagy levegőt majd oda sétáltam az ágyához. Jungkook hanyat dobta magát és két kezét nyújtva várta hogy oda másszak ölébe. Nagy lassan leültem háttal neki de semmi több. Nem mertem oda menni mert féltem, féltem hogy egy ölelésnél többet akarok majd. Őt akarom az egész lényét és azt akarom hogy az enyém legyen.

Kook háttulról átölelt majd ölébe húzott, háttal voltam neki ő pedig nagy karjaival körbe fonta apró testemet és így feküdünk vagy 10 percen keresztül.
-Jólvagy, Jimin?
-Igen persze, miért?
-Csak mert nem jöttél az ölembe. Azt hittem ide fogsz ugrani.
-Tudod nem nagyon közeledett még így felém senki mint ahhogy te, nagyon jól esik amit csinálsz de félek hogy valamit elrontok és vissza dugsz az árvaházba.
-Na erre ne is gondolj! SOHA nem teszlek oda vissza. Ne aggódj ezen.
-R-rendben, milyen filmet szeretnél nézni?
-Nemtudom valami vígjátékra gondoltam mert nemtudom mennyire bírod a horrort.
-A vígjáték tökéletes-ejtek egy kis hamiskás mosolyt.

(Jungkook szemszöge)

Őszintén nem is értem hogyan képzeli azt hogy vissza teszem abba a koszfészekbe. Mindegy nem töröm ezen a fejem mert a végén megint túl gondolom a dolgokat. Bekapcsoltam valami ócska filmet de igazából nem is azt figyeltem hanem a ki csöppséget. A könnyei folytak már a nevetéstől és olyan jó volt ilyen felhőtlennek látni.

Jimin az ágy jobb oldalán én pedig a bal oldalon feküdtem. Láttam rajta hogy kezd elpilledni ezért közelebb csúsztam hozzá és melkasomra hajtottam buksiját. 5 perc se telt el és már hallottam édes szuszogását. Úgylátszik az első estét eggyütt töltjük édes. Kikapcsoltam a Tv-t majd a kis éjjeli lámpát is és kényelembe vágtam magam hogy el tudjak aludni vele.

Hajnali 3 lehet és annyit érzek hogy a számra kissebb puszikat ejt valaki. Eléggé meglepődök a régen érzett érzéstől hiszen egyedül Jimin van/volt a szobábán. A szememet nem nyitom ki mert félő hogy akkor ilyedtében abbahagyná. Letér nyakamra majd azt is csókokkal hintette be. Nem tudok nem bele nyögni az érzésbe annyira felizgat ha valaki a nyakamat kényezteti. Hangomat véletlenül eleresztem. Szememet továbbra se nyitom ki hátha elhiszi még, hogy álmomban nyögtem eggyet. Érzem hogy eltávolodik majd kimegy a szobából. Vagyis csak ki akar, mert az hótziher hogy ma még megcsókolom.
-Hé Jimin ne merészelj itt hagyni-kapcsolom fel közbe a kis lámpát.
-Öhm izé csak vízért indultam.
-Nembaj majd késöbb lemész, gyere ide kérlek.
-Nem szeretnék zavazni.
-Hát jólvan ha te nem jössz majd megyek én-oda sétáltam hozzá, derekára fogtam majd közel hajoltam szájához.
-Ne merészelj itthagyni, megértetted?
-Igen, Apuci-húzza pimasz mosolyra gyögyörű ajkait. Nekem se kellett több azonnal megcsókoltam. Jimin először meglepődött majd ő is csatlakozott a csókcsatába. Feneke alá fogtam majd ölembe húztam a csöppséget és az ágyhoz vittem.
-Jungkookhh én még nem voltamh senkivelh.-nyögi csórikám.
-Ezen segíthetek ha szeretnéd-nézek kajánul ártatlan szemecskéibe.
-Kérlek legyél óvatos velem.-ejt egy kínosabb mosolyt majd újra megcsókol.

Eszembe jutott a titkos szoba, tudni kell róla hogy oda rohadt sok palit vittem fel ugyanis az amolyan "játszó szoba" tudjátok, de Chim nem érdemli meg hogy abban a szobában döngessem meg. Nekem ő annál sokkal fontosabb. Hirtelen felálltam majd mondtam neki hogy maradjon ott mingyárt jövök. Le futottam a konyhába majd egy tejszínhabbal és pár kocka jéggel tértem vissza a szobába.
-Azokkal mit szeretnél?-néz rám értetlen fejjel.
-Azt mondtad legyek óvatos. Ezúttal engedelmeskedem neked.

-Vetkőzz-utasít rám.
-Tessék?
-Mondom vetkőzz Apuci.-nekem se kell több, a farkam irányít megint, ezért őrült módjára tépkedtem le magamról a ruhadarabokat majd egy alsóban felmászok az ágyra és onnan szemlélem hogy Jimin mit tervez. Fölém mászik a tejszínhabbal a kezébe ad egy kissebb puszit számra majd lejjebb kúszik és húz egy csíkot nyakamtól a V-vonalomig. Leteszi a kisasztalra a fémdobozkát majd újra fölém mászik. Lassan a nyakamtól kezdd kissebb puszikkal végig menni ahhol az édes desszert megy végig majd hasamnál végig simít kockáimon és halad tobább. Lassan leszedi alsómat ahhol már zászlóként alló farkam fogadja. Megfogja újra a tubust és belső combomra majd hosszomra fúj belőle. Combomnál kezdi, kissebb nyalintásokkal megy végig amíg ágyékomhoz nem ér. Rám néz, kissebb mosolyt ejt majd nyalogatni kezdi férfiasságom. Fejemet hátradöntöm a jóleső érzés miatt és felsóhajtok eggyet. Szájába veszi tagomat és lassan forró nyelvével végig megy rajta még egyszer. Mozogni kezdd rajta én meg ficergek a kényeztetéstől amit Chim nem néz jó szemmel de ez van. Hajába markolok majd gyorsabban kezdem el fejét mozgatni, szegény alig bírhatja a tempót. Mikor már nem kell sok hogy a kapuba érjek nyöszörögni kezdek.
-Jiminhhh mingyárt elmegyekh-ezt hallva gyorsabban kezdett el dolgozni. Nekem se kellett több egyből bele élveztem szájába. Ügyesen lenyelt mindent majd a kifolyt cseppeket is végig  nyalta hosszomon.
-Jiminh.
-Igen?
-Honnan tanultál meg ilyen jól szopni?
-Öhm nemtudom, igazából most csinálok minden ilyet először.
-Értem nagyon ügyes volálh, gyere ide.-a kis cuki bele mászik ölembe majd adok neki egy kissebb csókot és magamhoz ölelem.
-Szeretnél aludni?
-Igen-feleli majd fejét jól bele is temeti mellkasomba.
-Jóéjt kis cukiság.
-Jóéjt Apuci.

___________________________________________
Oké először is nem így terveztem meg ezt a részt, szerettem volna tovább húzni a dolgokat de nem bírok magammal.😭😹
Remélem tetszik!💕

Sugar daddy [Jikook ff] [18+]Where stories live. Discover now