SZÜNTELENÜL - MDZS, Wangxian ff. |Befejezett|

14. rész

A Tanácsterem bejárata fölött a Kősziklát Hasító Szablya felirat vonta magára a belépők figyelmét. Széles faajtaját két, csillogó gránittömbből kifaragott díszes oszlop fogta közre, elhaladva mellettük az ember kicsinek és jelentéktelennek érezte magát. Mindenki, kivéve Wei Wuxiant, aki határozottan meg volt győződve ennek ellenkezőjéről.

− Nézd csak, Lan Zhan! – bökte meg a szorosan mellette haladó Lan Wangjit. A férfi csendes, egyenletes lépteit az ő járásához igazította.

− Mhm?

− Ott a falon! Mindenütt Nie Mingjue képmásába botlunk. Igazán szerette őt a Qinghe Nie klán.

Lan Wangji nem felelt, csak szemével figyelte a szóban forgó képeket, ajkait azonban vékony vonallá préselte. Wei Wuxian elkapta a karját, és arrébb ráncigálta a kultivátorok csoportosulásától, akik mind arra vártak, hogy helyet foglalhassanak a terem oldalain elhelyezett asztaloknál.

− Haragszol rám, Hanguang-Jun?

− Ez az egész esküvő dolog – kezdte halkan, szavaiból mégis sütött az elégedetlenség. – Miért kellett megígérned Jiang Chengnek, hogy elrendezem az ügyet?

− Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni – simította végig a csuklóját Wei Wuxian. A hűvös kézfejen megfeszült a bőr az érintésére. − Tudom, hogy nincs ínyedre. De ki kell találnod valamit, mégiscsak Jiang Chengról van szó! Szegény lány nem érdemel ilyen sorsot...

Lan Wangji megrovón ránézett, mire Wei Wuxian elnevette magát. Lassan visszasoroltak a kultivátorok közé, majd belépve a terembe, követték az egyik szolgálót, aki megmutatta a helyüket.

A tanácskozás menetrendszerűen zajlott. Már túl voltak a legfőbb témák megvitatásán, senkinek nem akadt ellenvetése, amikor Jiang Cheng bejelentette a másnapi indulásukat. Vissza kell térjenek a Zheng klán leégett háza közeli partszakaszhoz, ahol a valaha volt kikötőből lehetett elhajózni a Hong Long klán szigetére.

A nagyobb, neves ősökkel bíró kultivátorcsaládokon kívül néhány kisebb klán is képviseltette magát, hiszen az ő köreiket is érintette az eltűnt kultivátorok esete.

Wei Wuxian végigjnézett az összegyűlt embereken, tekintete a Nie klánvezér mellett helyet foglaló lányon állapodott meg. Nyilvánvalóan ő lehetett a kérdéses unokahúg, akit Jiang Chengnek szántak. Csinos alakja és kellemes vonású arca vonzó is lehetett volna, azonban olyan negatív kisugárzással bírt, amit még a terem túloldalán is érezni lehetett. Mintha valaki folyamatosan rossz híreket duruzsolt volna a fülébe, olyan savanyú képet vágott az egész tanácskozás során. Nie Huaisang a felszólalások végén megköszörülte a torkát, és heves legyező suhintások közepette megszólalt.

− Bizonyára nem kerülte el a figyelmeteket, hogy jelen van az unokahúgom, Nie Yanling is. Évekkel ezelőtt láttam utoljára, most végre megint megtisztelt a társaságával – felé intett, mire a lány erőltetett mosollyal az arcán fejet hajtott. – Az elmúlt időszak gonosz történései mellett örömteli hírrel is szolgálhatok nektek, ugyanis Nie kisasszony férjhez megy a következő hónapban!

Lelkes gratulációk töltötték be a teret, néhányan boldogan összecsapták a tenyerüket.

A klánvezérek fészkelődni kezdtek, páran vágyakozón a kijárat felé lestek, remélve, hogy az esküvő bejelentése az utolsó napirendi pontot jelenti. Korgó gyomorral várták, hogy véget érjen a szeánsz és végre felszolgálják a jól megérdemelt ebédet, amikor egy magas, fehér alak emelkedett fel az egyik szélső asztaltól. Pillantásában hó és dér jeges fénye villant, ahogy körbejáratta tekintetét a jelenlévőkön. Egy pisszenés sem hallatszott, mindenki megadón várta, mit szeretne mondani. Elvégre ritka alkalomnak számított, hogy a Gusu Lan klán második jádeköve önként kívánt szólni.