Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor?

18. rész

A jelenben, az osztálytalálkozón

- Casey! – vetette rám magát olyan erővel Vanessa, hogy kis híján eldőltem.

- Sziasztok! – próbáltam üdvözölni a jelenlévőket, miközben Vanessa majomként csüngött rajtam.

- El sem hiszem, hogy itt vagy! Sosem jössz el! Még csak vissza se jeleztél!

- Gondoltam, ezúttal kivételt teszek – magyaráztam, Vanessa pedig ismét szólásra nyitotta a száját, de akkor Luke, a megmentőm megjelent.

- Hoztam neked inni, Cas – nyújtott át egy poharat, amiben hideg víz volt néhány szelet citrommal. Mivel kocsival jöttem, nem terveztem alkoholt inni, ezt gondolom Jus mondta el Luke-nak odalent.

- Örök hálám – vettem át, sikeresen kicsit elhúzódva a lánytól. A hálát leginkébb a jól időzített közbelépésre értettem.

Nagyjából a fél osztály lehetett jelen, így egy nagyobb asztal köré ültünk le. Egyik oldalamon természetesen Vanessa ült, sokkal inkább az én székemben, mint a sajátjában, míg a másikra a kajánul vigyorgó Justin került. Dunsztom sem volt, hogyan zajlanak ezek a találkozók, így csendben ücsörögtem, a vizemet kortyolgatva és a citromjait rágcsálva.

Egy óra elteltével kicsit sok volt nekem ez a rengeteg infó a többiekről, meg az indokolatlan jókedvük. Vanessa meg valóságos sokk volt, úgyhogy felhörpintettem a sörösöm utolsó kortyait és a poharam újratöltetésének indoka mögé rejtőzve elhagytam az asztalunkat. Lelépcsőztem a földszintre és a bárpultra helyeztem a korsómat.

- Csak egy pohár citromos vizet kérek – intettem a csaposnak, majd egyik karomat a pultra fektetve, másik a zsebembe süllyesztve nézelődtem. Oldalra pillantva ismerős alakot láttam kibontakozni a tömegben. Felém haladt, majd megállt mellettem és kért egy pohár narancslevet a csapostól.

- Lakely? – hajoltam kicsit előrébb, hogy megteremtsen a szemkontaktust. Lake felém fordult, majd arcára kiült a felismerés örömének kifejezése.

- Cas! Ezer éve nem láttalak! – mosolyodott el kedvesen, mire ellöktem magam támasztékomtól és megöleltük egymást.

- Ami azt illeti, én jártam nálatok a minap, de te nem voltál sehol – közöltem végül, mikor elengedtük egymást.

- Szóval az én hibám, mi? – meredt rám kihívóan, mire behúztam a nyakam és elvigyorodtam.

- Vedd úgy, hogy nem szóltam semmit – javítottam ki magam. – És merre jártál?

- A barátaimmal lógtam – vonta meg a vállát lezserül.

- Most is velük lógsz? – pillantottam át a válla fölött. – Egyáltalán szabad itt lenned?

- Csak három év van közöttünk, Cas – forgatta a szemét.

- Igen és ez pont azt jelenti, hogy még nem töltötted be a 21-et – bólintottam.

- Épp ezért iszom narancslevet – emelte meg az időközben kézhez kapott poharát. Közelebb hajolva beleszagoltam narancssárga löttybe, de nem éreztem benne semmi alkoholt.

- Jó kislány – hagytam végül jóvá elégedetten. – Persze ettől még nem kéne itt lenned.

- Az elmúlt években, míg nem találkoztunk, talán kiderítetted, hogy igazából te vagy az apám?

Szólásra nyitottam a számat, majd becsuktam és ajkaimat összeszorítva bólintottam egyet.

- Úgy látszik, jobban öregszem, mint hittem – feleltem végül, mire Lake jóízűen felnevetett.