13. rész

405 34 1

- Nem hiszem el – csóválta a fejét Luke, mikor zsinórban a harmadik menetet is megnyertem biliárdban.

- Pedig jobb, ha hozzászoksz – vigyorogtam rá.

Ennyi öröm nekem is jár, ha már övé életem szerelme. Viccelek. Én aztán nem pikkelek Luke-ra, az egyszer biztos.

- Játszunk még egyet! – bólintott szigorú képpel.

- Előtte egy sör? – emeltem fel már üres korsómat.

- Persze – értett egyet és felvonultunk a kiszolgáló pulthoz és kértünk két újabb kört.

- Egy üveg vizet is adj, kérlek – tettem hozzá.

- Jegeset vagy simát?

- Jegeset – feleltem a meglehetősen forró nyár miatt, mivel így is dőlt rólunk a víz.

- Mit is kell mondanom? – fordultam Luke-hoz kérdőn.

- Hogy ki hívott meg és te kiket hívsz meg – magyarázta nagyban.

- Ja. Igen. Szóval köszönöm Jusnak ezt a csodálatos kihívást – itt vágtam egy pofát az említett irányába. – Sok szeretettel belerángatom ebbe a marhaságba Luke-ot és Sophiet.

Itt először játékosan a balra mögöttem álló Luke-ra, majd szembe, a kamerát tartó Sophie-ra kacsintottam.

- Erre mondjuk számíthattunk volna – fancsalodott el Luke képe, Sophie pedig sikkantva felnevetett.

- Én miért? Nem én öltelek le jeges vízzel! – kacagott.

- De te videózod le – mosolyogtam rá jókedvűen.

- Készen állsz, Tash? – érdeklődött Luke gonoszan.

- Erre nem lehet készen állni – jegyezte meg a másik oldalamról Justin.

Karbafont kezekkel, félmeztelenül, türelmesen vártam, hogy felemeljék a hatalmas vödör jéghideg vizet és a nyakamba öntsék. Luke és Justin röhögve erőlködtek, míg végül megéreztem a rohadt hideg vizet a bőrömnek csapódni. Hiába volt vagy 35 fok, cseppet sem esett jól, így nevetve és reszketve ugráltam arrébb, majd fordultam szembe a barátaimmal.

 Hiába volt vagy 35 fok, cseppet sem esett jól, így nevetve és reszketve ugráltam arrébb, majd fordultam szembe a barátaimmal

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

- Na milyen? – vigyorgott Luke.

- Akár most kipipálhatod te is a kihívást és máris megtudod – húztam fel az orrom dideregve.

- Nem esett jól? Pedig olyan meleg van – tűnődött hangosan.

- Kész! Eldőlt tartottam fel a kezeimet, már bosszút forralva. – Én fogom leönteni Lucast.

Szintén tizedikesek voltunk, mikor ez az eset megtörtént. Akkoriban Justinnak még göndör haja volt és rossz szeme miatt szemüvege, melyet gimi után kontaktlencsére cserélt, haját pedig levágatta és azóta is mindig gondosan oldalra zselézi.

Én még kilencedik utáni nyáron szántam rá magam, hogy levágassam a csodálatos vállig érő, hullámos szerű hajamat, miután Sophie a bátyjával kapcsolatban megemlítette, hogy nem tetszik neki egy fiúnál a hosszabb haj. Persze, tiszta gáz, hogy ennyi kellett nekem, hogy fodrászhoz rohanjak, de hát 15 éves voltam és egyébként is, csak a baj volt a hajammal. Lusta voltam állandóan megmosni, béna fejpántot hordtam és csak hálálkodni tudtam magamnak, amiért legalább frufrut nem növesztettem.

Luke-kal éjfél körül váltunk el és épp hazafelé tartottam, a telefonomat böngészve, mikor a facebook-om új esemény létrejöttét jelezte.

Három éves osztálytalálkozó.

Az első gondolatom az volt: kit izgat.

Nem mintha antiszociális lennék, de mindig is azon a véleményen voltam, hogy akikkel találkozni szeretnék, azokkal találkozom is. Most volt például a buli Gabenél, egy csomóan ott voltak az osztályból, de eleve nem volt meghívva mindenki, sokan rá sem értek. Ezek az évente ismétlődő osztálytalálkozók pedig azt a célt szolgálták, hogy a lehető legtöbb ember eljöjjön az ofőnkkel kiegészülve és úgy tegyünk, mintha megint gimisek lennénk...? Nem tudom. Az elsőre sem akartam már elmenni, de Sophie nem értett egyet az álláspontommal és persze hamar beleegyeztem, miután mosolyogva állította, jól fogunk szórakozni. A másodikon nem voltam őt és mivel a nyár végén volt, már Sophie és Luke sem. És tessék. Megint eltelt egy év.

Hirtelen felugrott egy messenger ablak.

Jus üzenete: Nézd már! A kedvenc eseményed!

Ez állt az üzenetben és egy screenshot a facebook eseményről.

Cas üzenete: Ne is mondd! Így is itt sikongatok boldogan a buszon.

Jus üzenete: Vagy kínodban.

Cas üzenete: Főleg kínomban.

Míg gimibe jártunk, gyakorlatilag végig Justinnal, Luke-kal, Sophie-val és Luke révén Gabe-bel lógtam. Számomra elég volt ennyi is, sosem voltam az a nagy haverkodó típus, aki mindenkivel jóban akar lenni. Én megelégedtem azzal, ha már csak egy igaz barátom is akadt, épp ezért az osztálytalálkozó egyáltalán nem volt izgalmas.

Jus üzenete: Kíváncsi vagyok, ezúttal milyen színű haja lesz Lanának.

Justin persze a szöges ellentétem volt ebben a kérdésben is, mint annyi másban. Ő sem tartotta annyi mindenkivel a kapcsolatot (de azért lényegesebb több emberrel, mint én), azonban nem akadt olyan, aki ne érdekelte volna egy év elteltével. Hova jár, mit dolgozik, van-e a kapcsolata, hol él, mik a tervei.

Cas üzenete: Nincs fent facen?

Jus üzenete: Mostanában nem posztolt.

Lana már gimi alatt és Justin elmondása szerint azóta is folyamatosan festi haját élénknél élénkebb színekre.

Cas üzenete: Tavaly milyen is volt?

Jus üzenete: Világos kék.

Cas üzenete: Fogadunk, hogy most lila?

Jus üzenete: Én vörösre tippelnék.

Nem mintha lenne esélyem ilyen téren Justin ellen, de egy próbát azért megér.

Cas üzenete: Mit kap a győztes?

Jus üzenete: Ha nyersz és eljössz, kivételesen megóvlak Vanessától.

Cas üzenete: Áll az alku!

Vanessa valamiért gimi alatt és után is, mikor találkoztunk, megpróbált felszedni. Nem mintha szerelmes lett volna és lenne belém, csupán... Franc se tudja.

Cas üzenete: Ha te nyersz, elmegyek arra a hülye filmre.

Már egy ideje el akart rángatni valami marhaságra.

Jus üzenete: Legyen!



Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor?Read this story for FREE!