10. rész

371 48 0

Sophie újabb napokig nem keresett, Luke viszont igen. Felhívott és focizni invitált, annak ellenére, hogy szerelmet vallottam a csajának a saját üdvözlőpartijukon.

Csak ketten voltunk, azon a pályán, ahol anno eltörte a csuklómat. Luke nem mondott semmit, csak játszottunk addig, míg ránk nem sötétedett és felgyúltak a reflektorok. Még utána is folytattunk, míg végül teljesen kimerültünk és leheveredtünk a fűbe.

Luke egyszer csak felült és átkarolta a térdét.

Nem tervezem bocsánatot kérni azért, hogy ismeretségünk kezdete óta titkon szerettem a barátnőjét, hiszen valójában nem tettem semmi rosszat, mégis úgy éreztem, mondanom kéne valamit.

- Nem fogok féltékenységi jelenetet rendezni. A csuklódat se tervezem újra eltörni – közölte tárgyilagosan. Horkantva felnevettem, de nem ültem fel, csak feküdtem a hátamon és bámultam fel az égre.

- Kösz.

- Igazából végig tudtam, csak nem akartam bevallani magamnak – hajtotta le a fejét bűnbánóan. – Hiszen, hogy lehettem volna a barátod azután?

Nem szóltam semmit, így folytatta.

- Képzelj csak bele. Én voltam a szemedben végig az, aki akadályozott a boldogságod elérésében.

- Pont annyira vagy te az akadály, mint maga Sophie – mutattam rá. Hisz nagyon lesarkítva Sophie döntött úgy, hogy inkább Luke-ot szereti, mint engem.

- Mikor egy éve elutaztunk és te annyira elhatárolódtál tőlünk, azt gondoltam, végre rávetted magad, hogy tovább lépj. Itt a lehetőség, így hát én sem kerestelek és Sophienak is azt mondtam, törődjön inkább bele.

Luke nem rossz szándékból tette, csak jót akart. Próbált jó barát lenni egy eleve nagyon szar felállásban.

- Azt hittem, ez majd bejön – hunytam le a szemem fáradtan.

- Én is.

- Bocs, Luke – sóhajtottam.

- Ugyan. Megértem. Hisz én is legalább ennyi ideje szeretem.

Mennyivel jobb lett volna, ha történetesen nem ugyanarról a lányról beszéltünk volna. Megint hallgattam, így ismételten ő törte meg a csendet.

- Mi a terved ezekután? Soph azt mondta, nem akarsz különösebben változást.

- Hát igen. Persze, ha zavar, akkor eltűnök a képből – tettem hozzá gyorsan.

- Valójában sosem zavart. Bízom a kapcsolatunkban Sophieval.

Jogos. Nem mintha potenciális veszélyforrás lennék.

- Jól is teszed. Figyelj, én sosem akartam közétek állni vagy ilyesmi. Mint abban a szörnyű tini filmben, amit Sophie nézetet meg velünk tizedikben. Nem gyártottam őrült terveket, hogyan szedjelek szét titeket.

Luke jóízűen felnevetett, továbbra is a hátát mutatva nekem.

- Efelől nem is volt kétségem.

- Nekem jó volt így, ahogy volt. Hármasban, négyesben, akárhogy. A barátságotok fontos nekem.

- Nekem is. Hiányzott a barátságunk az elmúlt évben. Vagy régebb óta. Mióta eltávolodtál tőlünk.

- Úgy éreztem, nem helyes ezt tennem. Titkolnom az érzéseim, mintha hátsó szándékom lenne vele.

- Világos.

Ismét csend telepedett ránk.

- Sophie... Ő jól van? – tettem fel a kérdést, ami fúrta már az oldalam egy ideje.

- Kissé váratlanul érte a dolog. Szerintem ő az egyetlen, aki nem vett ebből észre semmit sem.

- Tipikus – csalt mosolyt az arcomra.

- Ezután már semmi nem lehet olyan, mint volt – fordult meg egyenesen a szemembe nézve, mire felültem és a hajamba túrva álltam Luke komor tekintetét.

- Tudom.

- Tudom

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor?Read this story for FREE!