Az Alakváltó és a Boszorkánymester

17. fejezet

Tisztelt Mester Úr!

Megkaptuk levelét, melyben az 1897. évi XLVI. törvény határozata ellen fellebbezett. Azonban tájékoztatnom szükséges, hogy az írásban beküldött fellebbezés nem elfogadható, az 1897. évi VII. törvény 22. § alapján...

Ervin mérgében összegyűrte a kezében tartott borítékot. A válaszban hosszan taglalták az év elején megalkotott törvény részleteit. Csupa jogi szöveget tartalmazott, amit hirtelen nehezen fordított le magában. Ez még jobban bosszantotta, mert úgy vélte, teljesen bolondnak nézik. Emellett mellékletekben megkapta a teljes törvényleírást is. Ez is nyilvánvalóan Rotmüller érdeme volt, hiszen ki másnak lett volna érdeke megakadályozni, hogy írásban szóljon bele a törvénykezésbe. Azt viszont furcsának találta, hogy Daniel nem értesítette erről. Ő volt az a varázsló, akit megbízott azzal, hogy minden új törvénytervezetet küldjön el neki. Igaz, már másfél hónapja nem kapott tőle levelet. Lehet, hogy Rotmüller rájött az ő közvetítő szerepére? Ervin dühösen kivágta a szobája ajtaját.

Benedek az étkezőben ült, kényelmesen teázgatott.

- Az a rossz életű, aljas perszóna - szitkozódott. Barátja elé dobta a levelet. Felkapta az egyetlen nem törhető tárgyat az asztalról, a napilapot, és teljes erőből a falhoz vágta.

Benedek csodálkozva pillantott fel rá. Maga elé húzta a papírokat, olvasni kezdte.

- A rohadt életbe! - morogta Ervin. Fején összekulcsolta a kezét, úgy mászkált fel-alá. - Holnap el kell mennem a gyűlésre. Fedezned kell.

- Jól van - felelte Benedek nyugodtan.

Ervin már nem emlékezett, barátja mennyire érti a német szöveget, de látszólag alaposan átrágta magát minden mondaton.

- Nem vesztegette az idejét - szólt elismerően, majd visszacsúsztatta a papírokat az asztal közepére.

- Mintha előre tudta volna, azért hozták létre azt a törvényt korábban. - Ervin hangosan gondolkodott. - De arról engem nem értesítettek, ezzel biztosítva, hogy időt veszítsünk.

Benedek szemével követte járkáló barátját, csendben hallgatta.

- Lehet, hogy ez az egész csak elterelés? - Ervin barátja felé fordult.

- Nem egészen tudom, mire gondolsz. De az biztos, hogy most több vasat tart a tűzben.

- Igen. - Ervin a messzeségbe révedt. - És én mindenhol keresztbe fogok tenni neki. - Eltökélten pillantott Benedekre, aki csak biztatóan visszamosolygott.

Ervin tovább járkált. Frusztráló volt a kialakult helyzet. Bízni akart magában, de Rotmüller minden egyes alkalommal kicsúszott a kezei közül, és ez negatív visszhangot vert elméjében. Ha egyszer az a nő hibázott, még akkor sem találtak ellene bizonyítékot. Semmi olyat, amivel a tanács elé állíthatnák, pedig nem egyszer vétett más varázslók ellen.

Ervin gondolatai lassan visszatértek Szigligetre. Napok óta az alakváltókról sem tudott semmi pontosat. Egyedül az nyugtatta meg, ha a piac mellett elhaladva távolról látta Emíliát. Így legalább abban biztos lehetett, hogy ő még rendben van.

Ervin a reggeli eligazításon megjelent, aztán hazasietett, hogy a négy fal rejteke között tűnhessen el. Jól ismerte a tanács épületét Münchenben. A város szélén állt, így rejtve maradt a kíváncsiskodó tekintetek elől. Kívülről egy lepukkant társasháznak tűnt, ami már évek óta lakatlan, azonban bent zajlott az élet. Itt dolgoztak a hivatalnokok, minden szinten más-más területhez tartozó varázslók tartózkodtak.

A tanács ülését az alagsorban tartották meg. Ervin erejét felhasználva azonnal oda varázsolta magát. Már megszokta az ilyen utazások során fellépő émelygést, mely fél percnél nem tartott tovább.