A csodám, Alan

4. rész/ Meglepő hírek

Lopva a férfire pillantottam. Letegezett. Csak úgy. 

- Biztos... 

- Egészen biztos, Róza. Most viszont menj, én itt várok amíg eloszlik a tömeg.. Nem akarok középpontban lenni... 

- Oh, persze. Akkor egy 10 perc alatt elintézem a vendégeket, utána szabad a pálya. 

- Rendben kedves. - válaszolt kicsit megkésve. Én kiszálltam a gyönyörű fehér autóból, egy pillanatra még ránéztem Alanre és a bolt felé vettem az irányt. 

Mikor odaértem, kedves vendégeim szinte megrohamoztak. Kérdezgették mi történt, hogy minden rendben-e. Imádom őket. 

- Persze, minden rendben. Csak elaludtam, de egy kedves ismerősöm behozott munkába.

A szokásos pékárut kiadtam a vendégeknek. Hála égnek tegnap késő estig maradtam bent, így sütöttem pár kalácsot ma reggelre. Ez tényleg a Sors keze...

A vásárlók közül Artúr maradt utolsónak. Őt már régebb óta is ismertem, édesányám keresztapja volt. A pult elé lépett és megszólalt. 

- Jó reggelt Róza. Két csokoládés kalácsot kérnék. 

- Gondoltam - nevetek, és csomagolom be a két kalácsot.  - kedden mindig ezt kéri. 

- Ennyire kiszámítható vagyok? - nevet velem ő is. - Mindegy is... Tényleg Alan Rickman hozott munkába, ha jól láttam? Az tényleg ő?

Egy kis fáziskéséssel reagálok.

- Igen, ő. Azt szeretné, ha én készíteném a testvére esküvőjére a desszertet... 

- Igazán? Mily szerencse! Ő aztán remek ember! Pár napja már láttam a boltod körül nézelődni, de nem hittem, hogy TÉNYLEG ő az. 

- Tényleg? Mármint... Tudom.. Nekem is mondta. 

- Hallottam, hogy nemrég vált el a feleségétől. - HOGY MI? ÉN EZT MIÉRT NEM TUDTAM? - Szerintem ez egy...

- ELVÁLT? - szakítom félbe tiszteletlenül.

- Igen. Pár hónapja. A felesége elutazott külföldre ezek után. Állítólag jóban maradtak, de már semmi közük egymáshoz. - Mi. A. Fene. 

- Értem... 

Váltunk még pár szót és miután kiürült a bolt, látom ahogy Alan elegánsan kiszáll az autóból és besétál hozzám. 

- Szia, újra. - mormogja mély hangon. 

- Akkor most tegeződünk? 

- Ha megkérhetném... - mondja, majd szuper aranyosan mosolyog rám. Szempillája megrezzen.

- Szíves örömest. - nyújtom feléje a kezem. Ő megfogja, és kezet rázunk. Tekintetünk közben egybeakad. Észre se vesszük, hogy nagyjából már 5 perce egymás kezét fogjuk. Csak gyönyörködünk egymás szemeiben. A levegő szinte szikrázik.

Pár pillanat múlva zavartan elpillantok és elengedem a kezét. Ő most ügyfél. Nem lehet egyelőre semmi sem. De olyan nehéz tartani a távolságot... Olyan tökéletes. 

- Öhmm.. Milyen kávét kérsz? 

- Egy espressót. Köszönöm. És egy csokis croissantot. 

- Máris... - hallgatom végig a férfit és nekilátok elkészíteni a kávét. Egy tányérra kiteszem a péksüteményt és az egyik kis asztalhoz leültetve Al-t, eléadom, majd pár perc múlva a kávét is. - Jó étvágyat. - mosolygok rá biztatóan. 

- Köszönöm drága. Te nem eszel?

- De, azt hiszem rám is rámférne egy reggeli... - visszamegyek a pult mögé és kiveszek én is egy ugyan olyan croissantot, mint amilyet Alannek adtam. Leülök vele szembe az asztalhoz. 

- Jó étvágyat! 

- Köszi! 

Elkezdtük enni a reggelinket, Alan itta a kávéját is. Én nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg...

- Tényleg elváltál? - ő komolyan rámnéz, majd egy ici-pici mosolyt rámvillant. 

- Igen. 2 és fél hónapja. Nem volt már Rimával ugyanaz az élet, mint régen. Nem éreztük már jól magunkat egymás társaságában, így arra jutottunk, hogy elválunk. Így most egyedül élek. 

Szomorkásan néztem a férfire. Biztos nehéz lehetett elválni attól a nőtől, akivel majdnem a fél életét leélte. Most ha jól tudom, Alan 46 éves. 

- Sajnálom...

- Igazán nincs mit Róza. Így a legjobb mindkettőnknek.

Egy kis csend után újra beszélgetni kezdtünk. Téma volt a könyvek, a filmjei, a zene, a híres festmények. Mit ne mondjak, remek beszélgetőpartner és remek ember. Nem csalódtam benne. 

- Azt hiszem megyek. - szólalt meg, amikor már többen bejöttek a boltba. Egy néni azonnal odaszaladt hozzá, hogy kérjen egy autogramot. Azt hiszem később ezt én is megteszem...

- Rendben. Látom máris felismertek. - válaszoltam szórakozottan, majd visszamentem a pult mögé és a vendégekkel kezdtem el foglalkozni. Miután Al írt egy-két autogramot, még rámnézett és suttogva egy: Még találkozunk-at mondott. Aztán kisietett a boltból és elhajtott az autójával. Olyan tökéletes ember...

Nagyjából hamar elment az idő, fél 5-kor még felhívtam az áruszállítót, és bocsánatot kértem amiért nem vettem át az alapanyagokat ma reggel. Hála égnek megértőek voltak és holnap fél 10-kor újra jönnek. Hát ez is elvan intézve.

Lassan hazaértem, megittam egy forró csokoládét és elolvastam egy újságot de közben bealudtam. Éjjel felkeltem arra, hogy szörnyen fáj a nyakam. Leraktam az újságot, lekapcsoltam a lámpát és mély álomba merültem, amiben Alan is részt vett...

_ _ _

Ezt most egy kicsit hosszabb rész lett, remélem tetszik. ♥