A csodám, Alan

1. rész/ A kezdetek kezdete

- 200 forint lesz uram. 

- Tessék, ifjú hölgy! - adja át az aprót az idős férfi a három csokis donautért. 

- Köszönöm! - nevetek fel a megjegyzésen egyik törzsvendégemtől. Kerek egy éve vettem meg ezt a kis pékséget, és újítottam fel saját kezeimmel na meg persze egy kis segítséggel. Kis álmom valóra vált, kedvemre süthetek minden jót vendégeimnek. Végre boldog vagyok, a múlttól felszabadult. Mostmár csakis a jelenemre fókuszálok. - Legyen szép napja Artúr! 

- Magának is kedves! - kapta kezébe a papírzacskóba csomagolt péksüteményeket és lassacskán távozott a pékséből. Az én pékségemből. 

Egy széles mosolyt villantok majd hátramegyek a raktárba alapanyagokért. Miután visszajövök és kiüresedett a helyiség munkába kezdek. Nyújtani kezdem a tésztát, formálom, cukrozom majd bekapcsolom a sütőt. Miután bemelegedett megfogom amár tepsire pakolt félkész süteményeket és kinyitom a sütőt. Amikor berakom őket, az ajtó felett lévő csengő megcsörren. 

Halk, könnyed lépteket hallok a szürkés-fehéres padlón. Már csuknám be a sütő ajtaját, de ekkor egy mély, férfias, de mégis gyöngéd hang felszólít.

- Fehér Róza? - ejti ki lágyan a szavakat a még ismeretlen (vagy mégsem?) férfi. Én érdeklődő pillantással a hang irányába fordulok és ekkor két gyönyörű zöldes-barnás szempárral találom szembe magam. Csak másodpercekkel később nézem meg az arcát. Te Szent Isten! 

- Igen... És maga..

- Alan Rickman. - nyújtja a kezét. - Alan Sidney Patrick Rickman. 

- A... Azt én is látom. - Kezetfogunk. Na jóóó, ilyen nincs. Ez nem velem történik. Hogy?!

- Üdvözlöm. - mosolyog kedvesen - Sokat hallottam önről és a tehetségéről. 

- Ohh.. Hát.. Remélem csak jókat.. - jajj de elfogok pirulni... Hogy kerül egyáltalán ide?

- Csakis a legjobbakat kedves. Ezért is vagyok most itt. Szükségem lenne a segítségére.

És ekkor mondtam igent arra, hogy az életem teljesen megváltozzon...