A csodám, Alan

3. rész/ A sors keze

Kedd van. Reggel. És esik az eső. Remek.

Kinyitom a szemem, amikor eszembe jut a tegnapi nap. Arcom kivirul, pupillám kitágul és így nézek magam elé e zord napon. Alan Rickmannel fogok dolgozni. Hogy történhetett ez meg? Még két nap és újra látom... 

Megcsörren a telefonom. 

- Its beginning to look a lot like Christmas... -

Ismeretlen szám. Vajon ki lehet?

- Halló? - szólok bele a telefonba még kicsit álmos hangon.

- Jó reggelt Róza! - hallom a legkedvesebb hangot a világon. Ez Alan!

- Jó reggelt! Miért hívott?

- Azon gondolkodtam megeszek egy croissantot reggelire... Itt vagyok a boltja előtt de nincs itt senki. Hogy lehet ez?

Ajaj. AJAJ. Ránézek az órára. Fél 11 lesz 4 perc múlva. Már 2 és fél órája munkában kéne lennem. Fél kilenckor jött volna áru. Lekéstem.

- Basszus! Elaludtam! - kelek fel hirtelen az ágyból. 

- Elmenjek magáért? 

MI??

- Ömm, nem kell. Köszönöm. Elkészülök hamar aztán rohanok be. Csak 10 perc oda az út. 

-Naaa, hadd vigyem be! Kérem, hadd segítsek! 

- Igazán nem kell! Biztos van jobb dolga! 

- Nincs! Hisz előbb mondtam, kegyedre várok! - nevet fel megnyugatóan. - Így nem tudok reggelizni! Azt akarja, hogy maga Alan Rickman éhes maradjon?

- NEEEM! Csak..

- Na akkor? Hova menjek?

Most adjam meg a címem? Ezt azért még nem kéne. 

- Juhar utca 12. - MONDOM NEM KÉNE!

- Értem. 20 perc múlva ott vagyok. Annyi idő elég lesz?

- Persze.. Én igazán köszönöm Alan...

- Igazán nincs mit drága Róza. Akkor nemsokára találkozunk. - majd letette a telefont.

Ledobom a telefonom az asztalra és... Kapkodás. Gyorsan megvetem az ágyam, letusolok, felöltözök, gyors smink (most lila egy kis szürkével), hajigazítás, parfüm és...

Az ablakom alatt egy fehéres autó áll, és dudál. Kettőt. Kész vagyok. Megfogom a táskám. Majd reggelizek a pékségben. Bezárom az ajtót, és leszaladok a tömbház koszos lépcsőin. Fuj. Kimegyek a bejárati ajtón és odamegyek az autóhoz. Az anyós ülés ajtaját kinyitom és bekukkantok. Ő az. Alan az. 

- Jó reggelt! - köszönök illedelmesen. 

A férfi végignéz rajtam, majd egy kis mosoly jelenik meg a szája szegletében. 

- Jó reggelt Róza. - búgja mély hangon. - Szálljon csak be. 

- Igazán köszönöm. - szállok be a kocsiba. Milyen jó illat van.....

- Igazán szívesen. Jól aludt?

- Hát... Aludtam már jobban is. Csak forgolódtam egy ideig.. És ön?

A férfi, mintha csak tudná álmatlanságom okát, megszólal.

- Én is rosszul aludtam. Egy kávé jól esne.

- Azt hittem nem kávézik. - nézek mindentudóan a szemeibe. Ezek a szemek... A zöld és a barna árnyalatai. Milyen tökéletes szín... 

- Nem is. De most kávéra van gusztusom. És egy croissantra. - mosolyog szolídan.

- Kérése számomra parancs. - egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tűrök. 

- Valóban? - szemében apró lángot merek felfedezni.

- Ühüm... - alig jön ki hang a torkomon. Az idő mintha megállt volna, hiába száguldottunk szinte az utcák között. Jaj Istenem, csak legyünk már ott...

- Azt hiszem ezt feljegyzem. - vigyorog halványan. 

Meg kell mondjam, nagyon zavarba jövök. Ahogy a férfi a sebességet váltja az autón, keze egy pillanatra a combomhoz ér. Testem megfeszül puha érintésétől. Hogy lehet ilyen... Ilyen... Minden.

Egy kis idő múlva a bolt elé érünk ahol már kedves ismerősök várakoznak akik minden nap jönnek friss kalácsért, kenyérért, stb... És most itt kell várniuk, mert én elaludtam. Remek... Bár akkor nem jött volna értem Alan. De ez nem kifogás! Elaludtam, pedig ez nem szokott előfordulni velem. 

- Francba... - nézek végig a tömegen. - Kellett nekem elaludni...

- Shhh, csak lassan. Ez nem a Te hibád. - tegez le váratlanul. Valamiért melegséggel tölt el. - Ez a Sors keze.

_ _ _

Sziasztok! Mit szóltok ehhez a történethez? Érdemes lenne folytatni? Szívesen olvasok hozzászólást!