#Creepy Bitch (+18) [BEFEJEZETT]

37.fejezet

Debra nap közben nem igazán volt elérhető, gondolom otthon próbálta meg kiheverni a történteket. Ez volt az első ötletem arra is, hogy vajon miért akarhatott velem beszélni aznap. A kíváncsiságom pedig egész nap kitartott.
Az utolsó óra után már szinte rohantam a kocsimhoz, onnan pedig padlógázzal Debráék lakása felé ahol azóta nem jártam mióta megölték ott Hazelt, és megtudtam hogy nálam pedig Emmát. Ahogy ez az eszembe jutott a hideg futkosott végig a hátamon.
-Nyugalom Heather, az már a múlté.-Próbaltam meg nyugtatni magam de nem ment.- Ilyenkor persze nem hallom meg Megan okoskodó tanácsait, sőt, most hogy így belegondolok mióta megcsókolta Mattet azóta egyszer se hallottam a hangját a fejemben.-Gondolkodtam el magamban, és igazából tényleg eléggé fura volt. Ha hallasz valakit 10 éven át keresztül szinte majdnem minden nap beszélni hozzád eléggé váratlan ha ez egy pillanat alatt megváltozik.-Megan hol bujkálsz, gyere elő, sok mindent meg kéne beszélnünk.-De nem jött válasz, csak a saját hangom visszhangzott a fejemben.-Jó, tudod mit, ne válaszolj, úgyis tudom mit mondanál. "Heather még mindig bűntudatod van Emma halála miatt?"  Amire én természetesen azt válaszólnám, hogy eddig se éreztem bűntudatott azért ami azzal a dagadt selejttel tőrtént. Amire te pedig azt mondanád "De a szüleinél is megvédted, pedig senki se kért meg rá". Erre pedig azt mondanám, hogy az más helyzet volt, mivel azok a szülők undorítóak voltak. Te azzal válaszolnál, hogy "Nem hiszem, hogy ennek köze lenne a szüleihez, csupán rájöttél, hogy őszinte volt hozzád és te pedig félreismerted, mivel nem tudtad elképzelni, hogy van olyan ember a szüleiden kívűl akik őszintén szeretnének". Amire én már csak azt mondanám, hogy gondolj amire akarsz, nem érdekelsz. Te pedig elhallgatnál. Épp ahogy most.-Hirtelen valami nedves folyt végig az arcomon. Megdöbbenve vettem észre, hogy a könnyeim voltak azok.
-Miért van neked folyton igazad Megan?-Kérdeztem szinte sírva, közben ökölbe szorított kezekkel ütögettem a kormányt.-Miért nem tudok őszinte lenni magamhoz? Bár ez lenne az egyetlen esett, de nem az. Megan nagyon sokszor mutatott nekem görbe tükröt magammal kapcsolatban amiket nem akartam észre venni, de miért nem?-Kérdeztem dühösen magamtól, de nem tudtam válaszolni rá.-Még Mattnél is...-Annál a névnél elakadtam.-Miért mondtam most ki a nevét? Talán... Nem, Heather térj észhez, lehet sok mindenben volt igaza Megannak, de Mattel kapcsolatban tévedett. Ahogy mások is. Te szeretted, nem én. Én nem szerethetem. Nem lehet hiszen én Jamest szer... Nem, nem, nem! Ezt nem hiszem el, azok után ami eddig történt még mindig nem vagyok képes kimondani Jamesnek ezt a szót, de miért nem?-Akkor még tényleg nem tudtam erre a kérdésre a választ. Lehet kissé naív voltam. De később minden értelmet nyert. De ne siessünk ennyire előre, gondolom titeket selejteket nem csak ez izgat.

Amikor Debráékhoz értem, egy rendőrautó parkolt a házuk előtt. Először azt gondoltam, hogy még Hazel halála miatt vannak ott. De ez nem teljesen volt jó következtetés.
Az ajtót egy korához képest fiatalos hölgy nyitotta ki. Hosszú szőke hullámos haja volt, arcán visszafogott smink volt látható, testalkata törékeny volt mint aki nem eszik rendesen, hangja pedig vékony és alkatához hasonlóan nagyon törékeny volt.
-Igen? Miben segíthetek?-Kerdezte kedvesen mégis kissé zárkózottnak tűnt.
-Jó napot. Heather vagyok, a maga lanya Debra? Ő hívott át magához.
-Igen én vagyok, szólits csak nyugodtan Sophianak.
-Rendben, Sophia.
-Gyere csak be, Debra már sokat mesélt rólad.
-Igazán? Meg tudhatom, hogy  mégis miket?
-Hogy milyen értelmes és független vagy. És hogy mióta megismert sokkal jobban telnek a napjai. Nem úgy mint eddig.
-Ezt mégis, hogy érti?-Kérdeztem kissé összezavarodva a hallottak alapján.
-Mi? Neked Debra nem is mesélt a betegségéről?-Lepődött meg az anyja.
-Milyen betegségéről?
-Tudod...-Kezdett bele mondandójába, de egy ismerős férfi hang félbeszakította.
-Nos köszönöm Sophia, hogy átnézhettem még egyszer a tett helyszínét.-Ki más lett volna ha nem Mr. Dean Moligan, akit színtén nem láttam az az este óta.
-Majd folytatjuk a beszélgetést.-Fordult vissza hozzám Sophia lágy mosollyal.
-Áhh csak nem Ms. West van itt?-Nézett rám fintorogva Mr. Moligan.
-De igen jól látja nyomozó úr, én vagyok az, de nem is rontanám itt a levegőt, inkább felmennék Debrához.-Majd elindultam a szobája felé.
-Várj Heather, szerintem még van nála valaki.-Szólt utánam Debra anyja, de addigra már a lépcső végén jártam.
Miután felértem a lépcsőn, egyből a kilincshez kaptam a kezem, majd benyitottam Debrához. De nem számítottam arra ami ott fogadott. Debra és Matt hevesen csókolóztak, miközben egymásról vették le a felsőjüket. A táskám kiesett a kezemből egyenest a földre, amit meghallva rögtön felkapták a fejüket. Matten vílágosan látszódott, hogy szégyen érzet terjedt át rajta. Debra csak kapkodta a levegőt, és tágra nyilt szemekkel bámult rám.
-Bocsi úgy látom félbeszakítottam valamit.-Mondtam, közben párszor megcsuklott a hangom, majd sarkonfordultam, és heves szíveréssel elindultam a lépcsőn.
-Heather várj, megmagyarázom.-Szólt utánam Matt, és a kezévél megragadta a karom.
-Nincs mit megmagyaráznod, láttam mindent.-Miközben hozzá beszéltem, tekintetem egyenesen a másik irányba meredt, úgy éreztem nem tudnék abban  a percben a szemébe nézni.
-Kérlek csak két percet adj.-Majd behúzott a fenti fürdőbe.
-Két perc! Bár nem tudom miért érzed azt, hogy bármit is mondanod kellene nekem.
-Heather, ami előbb Debrával kettőnk között az csak egy meggondolatlan tett volt. Eredetileg I.H. miatt hívott magához, de aztán félóra elteltével rám nézett és megcsókolt.
-Ne találd ki, hogy te itt most valami áldozat voltál. Láttam milyen hevesen vetkőzteted.
-Nézd, oké nem tudom mi ütött belém, csak... csak annyi stressz volt mostanában bennem. És nem tudtam visszafogni magam.-Próbalta meg egyre hevesebben megmagyarázni a történteket Matt.
-Nézd, nem tudom mit vársz tőlem, ez a ti dolgotok nem az enyém. Csupán azt nem értem, hogy miért nincs bűntudatod Amber miatt.-Kérdeztem, közben még mindin próbalva elkerülni Matt tekintetét.
-Ennek semmi köze ahhoz, amit Amber iránt érzek. Ez csak egy hiba volt, de értsd meg nem tudtam mit tegyek ebben a helyzetben.-Ahogy beszélt a fogaimat összeszórítottam és próbáltam elfojtani a dühöm.
-Tudod, erről az az este jutott eszembe, amikor mi ketten feküdtünk le egymással. Honnan tudjam, hogy aznap este te tényleg nem voltál magadnál, és hogy csak emiatt feküdtél le velem. Lehet én is csak egy feszültség levezető voltam.
-Nem Heather, egyáltalán nem erről volt szó, én sose használnálak ki téged!
-Csak Debrát?-Kérdeztem, majd megfogva a fürdőszoba ajtajának kilincsét, próbáltam eltünni a házból, de Matt még nem végzett.
-Heather kérlek, ez nem ilyen egyszerű.-Mondta, de én már nem akartam hallani a hangját.
-Úgy tűnik mégis csak félre ismertelek. Amúgy meg lejárt a két perc. Majd ki sétáltam a fürdőből, és felkaptam a földről a táskám ami még mindig a földön volt. Oldalra fordulva megpillantottam Debrat aki még mindig melltartóban volt az ágyon, szinte sokkos állapotban.
-Heather, beszéljük meg.-Nézett rám megbánt tekintettel, de addigra már úgy éreztem felrobbanok.
-Nem kell megbeszélnünk semmit se. Ez a te életed, azt csinálsz amit akarsz. Most pedig ha megbocsájtasz, én inkább haza mennék ez a nap után. Majd rohamléptekkel mentem le a lépcsőn és ki a házból. A kocsiban már nem tudtam magamba fojtani az érzéseimet. Sírva fakadtam, a szívem úgy éreztem mindjárt meghasad, nem kaptam levegőt. Mintha a sok kimondatlan érzések mind a felszínre kerültek volna.
-Miért van neked mindig, mindenben igazad Megan.-Kérdeztem, de már azt se tudtam hol vagyok. Csak hagytam, hogy minden elfojtott érzés a felszínre kerüljön, én pedig a sírásba fojtottam a dühöm ami olyan erős volt, hogy szinte már látni lehetett.

Íme a következő fejezet. Tudom több napot is késett, szünet miatt kicsit nehezebb összehozni egy részt, remélem megértitek és nem riaszt vissza az olvasásától.