Auróra a hátsó ajtó takarásában ácsorgott és szemével követte az eseményeket. A fülledt levegőjű sikátorban két férfi állt a földre térdeltetve egy harmadikat. A forró aszfalton támaszkodó ember megállás nélkül hadart valamit kínaiul, miközben kezeit összeszorította. A nő egyre inkább érezte, hogy neki semmi keresnivalója nincs ott, de nem tudta ott hagyni a látványt. Meg sem fordult fejében, hogy közbe lépjen sokkal inkább kutatási célból maradt ott. Eddig csak filmekben volt tanúja megfélemlítésnek, ami a maffiához is kapcsolódhatott. Pont amire neki is szüksége volt, hogy végre megértse mi történt azzal a két személlyel a repülőbalesetben. Szeretett volna közelebb jutni, hogy láthassa a támadók arcát, de megcsúszott cipője a nyirkos küszöbön. Csikorgó hangjára a fegyveresek felé fordultak. A nő hátralépett, és lélegzetvisszafojtva hallgatózott. Szíve hevesen vert, légzése egyre szaporábbá vált. Várta, az egyre közeledő lépteket. Már látta maga előtt, ahogy a kapucnis férfi megragadja karját és kirángatja a térdelő ember mellé. De ehelyett csak egy újabb kérdést szegezett az egyik a földön lévő felé. Auróra kifújta a levegőt, majd leengedte vállát. Ez volt az a pont, mikor úgy döntött, hogy ennyi elég volt a maffiából. Rájött, hogy a reptéren sokkal nagyobb biztonságban van, megfogadva az őr tanácsát. Vett egy mély lélegzetet, megfordult és elindult vissza a konyhába, de váratlanul elsült egy fegyver, mit hangos sikítás követett. Auróra egy pillanatra megállt. Fogalma nem volt mit kéne tennie. Ereiben megfagyott a vér, ahogy képzelete szeme elé vetített egy lehetséges képet a sikátorról. Még mielőtt mérlegelt volna megfordult, és kirohant az ajtón a sikátorba. Csak akkor vette észre mit csinál, mikor már kint állt farkasszemet nézve a támadókkal. Az ajtó mögötti bátorsága elillant és már csak egész testére átterjedő, maró félelmét érezte.
- Nǐ shì shuí? (Ki vagy te?) - engedte le pisztolyát a vezető. Auróra úgy érezte megszólalni sem bír, még is megemberelte magát.
- Nem értem mit mond, mert nem vagyok idevalósi. De, ahonnan én jöttem elítélendő az, amit maguk csinálnak.
Közben szeme a fegyveresről, a lefogott, fiatal lányra siklott. Hosszú fekete, haja kócosan omlott vállára. Szemei vörösek voltak és arca égett a dühtől. Kezével folyamatosan kapálózott. Próbált szabadulni egy, magas, robosztus alak markából, kinek rövid fekete haja és apró tekintete a nő eszébe juttatta a kínai maffiáról írt krimiket.
- De az már nem, hogy a katonákkal végeztetik el a mocskos munkát - szólalt meg újra a fegyveres angolul. Auróra felé kapta fejét. Hunyorognia kellett, de egyre jobban kirajzolódott a férfi külsője a sárgás félhomályban. Jóval magasabb volt a nőnél. Fekete bőrdzsekije rátapadt karjára, míg pisztolyát, sötét katonai nadrágja derekához szorította. Arcát elfedte az utca sárgás homálya és kapucnija árnyéka. Tett egy lépést a nő felé, mire ő hátrálni kezdett egészen addig, míg bele nem botlott egy másik férfibe. Ő volt az, aki a földre nyomta az étterem tulajdonosát és sakkban tartotta a felé szegezett vörös-fekete katanájával. Auróra kilépett előle, majd a sikátor fala felé menekült tovább. Mikor már nem volt hova lépnie megvetette lábát és megjátszva bátorságát belenézett a katona szemébe.
- Szóval maga amerikai - mondta végül a riporter, mire a férfi felhorkantott.
- Maga meg egy igazi zseni.
Auróra légzése felgyorsult, gondolatai pedig egyre hangosabban kiabálták, a menekülési tervet, de ennek ellenére egy tapodtat sem mozdult. Próbált értelmes megoldást találni arra, hogyan segítsen a két ártatlanon, mikor hirtelen eszébe jutott egy remek ötlet. Tekintetét a lány felé fordította, majd elmosolyodott.
- Mit keres egy amerikai katona Kínában a maffia kidobó embereként? - kérdezte közelebb lépve a férfihez Auróra.
- Amit egy amerikai ripacs barátnője egy sötét sikátorban beleütve az orrát olyanba, amihez semmi köze - vágott vissza felemelve az állát a fegyveres. Ez volt az, amit nem kalkulált bele a tervbe a nő. Hogy valaki felismeri. Meglepettsége elég nyilvánvaló lehetett, mivel a férfi vigyorogva elnevette magát.
- Szerintem le kéne lépnie cica - hajolt közel a nőhöz, hogy fülébe súghassa. Lélegzetétől és közelségétől kirázta a hideg Aurórát. Ahogy hajolt volna el a férfi megcsillant pisztolya markolata, mire a riporternek megszületett a végső terve. Elnyomta fejében az egyre hangosabban tiltakozó hangokat, összeszedte minden bátorságát és akcióba lendült. Jobb kezével megragadta a fegyvert, kihúzta az öv szorításából, majd a férfi mellkasának szegezte. Ötlete sem volt, hogy jól fogja-e, ki van-e biztosítva vagy használható-e, de abban biztos volt, hogy ez az egyetlen kiút. A férfi felemelt kézzel hátrált lépést, majd ugrásra kész embereit leintette.
- Huǎnjiě! Wǒ néng yìngfù nǐmen zhǐ chǔlǐ nà liǎng gè! (Nyugalom! Meg tudom oldani. Ti csak foglalkozzatok azzal a kettővel!)
A két verőember visszafordult a lányhoz és apjához, de nem vették le szemüket Auróráról sem. Bármit megtettek volna, hogy megvédjék főnökük életét.
- Kezdem érteni, miért választotta magát az a Jonas fiú - mondta zsebébe csúsztatva kezeit.
- Azonnal mondja meg nekik, hogy engedjék el azt a lányt és a férfit különben lelövöm magát! - fenyegette meg hadarva a nő. Keze megremegett a fegyver súlya alatt. Szíve percről-percre hevesebben vert. Egyre jobban egy borzalmas rémálommá váló horrorfilm forgatáson érezte magát.
- Fogott már kezében pisztolyt? - kérdezte eldöntve fejét a férfi. Auróra nem reagált, csak lepillantott az ujjai közt szorongatott CZ Shadow 2-re.
- Már tudja milyen egy emberre szegezni, de azt is, milyen lelőni valakit? - folytatta tovább, miközben neki nyomta mellkasát a fegyver meleg csövének. A nő ujja a ravaszon volt, de nem tudta megmozdítani. Úgy érezte, mintha kővé dermedt volna a keze.
- Nem mondom el újra. Engedje el őket! - követelőzött Auróra kissé megemelve állát.
- Tudja a seregnél a kiképzőm az arcomba nyomta a pisztolyt, hogy megszokjam a fegyver közelségét. Volt mikor a forró csövét neki nyomta a számnak, hogy érezzem a friss puskapor szagát - mondta a férfi lehúzva fejéről kapucniját. Auróra lélegzete elállt, mikor meglátta. Az étteremből kiszűrődő fényben tökéletesen kirajzolódott a katona vágásokkal teli arca. A nő tekintete megakadt egy lőtt seben szája bal sarkától pár centire. Légzése felgyorsult, mellkasa olyan ütemben emelkedett és süllyedt, mintha lefutott volna egy maratont. Keze elfáradt és egyre jobban szerette volna elengedni a fegyvert, de nem engedhetett a támadóknak. Hiszen egy fiatal lány és az ő apjának az élete forgott kockán.
- Na mi lesz!? Nem lő le? - kérdezte kihúzva magát a katona. - A kis énekes barátja nem tanította meg hogyan kell ezt használni? Mondjuk, hogy is tette volna, ha túl gyáva hozzá - hergelte tovább a nőt egyre közelebb lépve hozzá. Aurórának eszébe jutott Nick, és ahogy ott hagyta a reptéren. Látta maga előtt Bellát, ahogy elrohan ellopva telefonját és hagyva, hogy Auróra egyedül kóvályogjon a városban. - Az egész Bella terve volt - jutott végső következtetésre a nő. Ahogy belemerült gondolataiba és közben hallotta az idegen katona rideg szavait egyre jobban elöntötte a forró düh.
Már csak fél méterre lehetett a férfitől, mikor nem bírta tovább hallgatni Nick szidását és haragból meghúzta a ravaszt. Abban a pillanatban, hogy elsült a fegyver Auróra behunyta a szemét és egy elfojtott sikoltás hagyta el száját. Ahogy a pisztoly visszarúgott a nő keze megrándult hátra. A hangos zajtól csengett a füle és semmit nem hallott tőle. Egy hosszúra nyúlt pillanatig nem mert megmozdulni sem. Orrát megcsapta a puskapor már említett szaga és mutató ujját váratlan forróság égette meg, ahogy a pisztoly csöve hozzáért. Kinyitotta szemét, és az a látvány fogadta, mint amire számított. A katona a földön térdelt behunyt szemmel, körülötte pedig ott álltak bérencei. Az elengedett lány azonnal apjához rohant, majd nyakába ugrott.
Ahogy Auróra végig nézett a katonán belegondolt mit is tett. Felfordult a gyomra és egész keze fájni kezdett a fegyver súlya alatt, mire a lehető legmesszebb eldobta magától. A nő hallása pillanatról-pillanatra tisztább lett, de még mindig csak tompán hallotta az eseményeket.
- Kàn zài shàngdì de fèn shàng! - ordította a vezető, mire emberei Auróra felé fordultak. A riporter már épp futni akart, mikor a katona felegyenesedett és kezével megállította embereit.
- Wǒmen zǒu ba! (Menjünk!) - mondta nekik miközben lehajolt félredobott Shadowjáért. A két férfi bólintott, majd engedelmesen távoztak a helyszínről. Amint eltűntek a házak takarásában Auróra becsukta szemét miközben felsóhajtott. Hátát neki támasztotta a falnak, leengedte vállát, és próbálta feldolgozni az elmúlt pár percet. Hallotta, ahogy az apa és lánya elrohan mellette be az étterem biztonságos épületébe.
- Megcsináltam - mondta magának a nő. Átjárta a büszkeség édes mámora. Sosem hitte volna, hogy egyszer lesz elég bátorsága kiállni egy katona elé, csakhogy megvédjen két idegent. Mindene remegett az adrenalintól, ami szét áradt testében. Behunyta szemét, majd hátát a koszos falnak vetette. Lapockái közé ékelődtek a kitüremkedő tégla darabok. Térdét összeszorította, míg lábfejével kitámasztotta magát az aszfalt egyik repedésében. Figyelmét teljesen lekötötte az emlékeke rohama, mi egyre csak gyorsult fejében. Újra látta maga előtt a katona fenyegető alakját, a nagydarab sötét maffia tagokat, majd megpillantotta a síró lányt és könyörgő édesapját. Hirtelen eszébe jutott Nick. Egy másodpercre ismét összeszorult a szíve, és rátört az idegesség. El kellett érnie a gépet, ha az énekes után akart menni. Már nem érdekelte a maffia, nem érdekelte a gyilkosság és még inkább nem állt szándékában belefolyni ebbe. Ezek után megfogadta magának, hogy egész életében kerülni fogja a sötét sikátorokban lévő veterán elitkatonákat.
- Köszönjük.
A halk és vékony hangra Auróra kinyitotta szemét. Észre sem vette addig, hogy a kislány visszajött hozzá. Arca sápadt volt, szeme pedig piros a sírástól. Majdnem egymagas lehetett a riporterrel. Testtartásából látszódott, hogy fiatal kora ellenére felnőttként kezelik már a családban. Vállát hátra szorítva kihúzta magát, míg állát megemelte és tisztelettudón tekintett a riporterre. Próbálta elfedni remegését. Egyáltalán nem úgy festett, mint a Los Angelesben látott tinédzser lányok. Sokkal inkább hasonlított egy érett nőre. Ennek ellenére még is csak egy tizennégy éves lány állt előtte.
- Szívesen - bólintott Auróra. - Bocsánat megkérdezhetem mennyi az idő? - tért rá a számára fontos dologra. A gyermek vállát felemelve megrázta fejét.
- Remek - gondolta a nő, még is magára erőltetett egy mosolyt.
- Jöjjön be! - tárta szélesre az ajtót a lány.
- Sajnálom, de nekem mennem kéne - mondta Auróra, miközben visszavette vállára az ajtó mögé rejtett táskáját. Végre el akarta hagyni ezt a várost és újra barátja mellett lenni. Érezni férfias illatát, kissé érdes kezének tapintását, kutakodó tekintetét, szoros ölelését.
- Hova siet ennyire? Lehet tudunk segíteni.
- A reptérre. El kell érnem egy gépet, hogy utolérhessem a barátaimat - vallotta be a nő táskájában kutakodva. Már automatikusan telefonját kereste. Nem sok idő kellett neki, mire rájött, hogy azt Bella elvitte magával. Felsóhajtott, majd tekintetét az égnek szegezte. A sötét boltozaton egyetlen csillag sem látszott, mert fényüket elnyomta a város ragyogása, még ezen a részen is.
- Nagyon hálásak vagyunk, amiért megmentett minket! - lépett mellé az apa meghajolva. Arcán még ott volt az ütések vörös nyoma, de rettegését felváltotta végtelen öröme. Auróra mosolyogva bólintott egyet. Végig nézett a férfi sérülésein, mire megfogalmazódott benne az igazság: Ha most elmegyek ezek a fickók visszajönnek és semmi sem változik. Lehet legközelebb nem lesznek ilyen kegyesek. Tennem kell valamit ez ellen.
- Nincs miért hálásnak lennie - kezdte a nő, azon gondolkodva mit is tehetne azért, hogy véget vessen ennek az egésznek. Persze úgy, hogy Nicket is utol tudja érni. - Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, hogy egy olyan ember fenyegette meg, aki az én nemzetem védelmére esküdött fel, és semmi keresnivalója nincs itt.
- Jöjjön, egyen valamit! Addig kitaláljuk a megoldást a maga problémájára is - nyújtotta kezét felé az étterem tulajdonosa, úgy mintha meg sem hallotta volna az előző mondatokat. Auróra végül vonakodva bár, de elfogadta a meghívást és visszament a már ismerős környezetbe. Végig sétált a konyhán követve a férfit és gyermekeit. Ismét összetalálkozott a tekintete a kis fiúval. Ő is boldogan rohant előre hangosan kiabálva egy ismeretlen mondatot:
- Tā shì wǒmen de yīngxióng! (Ő a mi hősünk!)
- Parancsoljon! - húzott ki egy széket a kisfiú a bejárattól nem messze. Auróra elmosolyodott, majd leült. Remélte, hogy aznapra nem kell több izgalomra számítania. Épp elég jutott neki már. Végre úgy érezte megállhat és felfoghatja az eseményeket. Úgy döntött, majd vacsora után kitalálja, hogyan jusson vissza a reptérre reggelig.
- Mit hozhatok? - kérdezte a férfi kissé meghajolva előtte. A nő meghúzta vállát és ötlettelenül megrázta fejét.
- Wǒ xiǎng tā huì xǐhuān de. (Szerintem ez ízleni fog neki.) - tett le elé egy tányérnyi gőzölgő ételt a kis lány. Auróra kezdte megszokni, hogy nem érti miről beszélnek körülötte. A finom illattól is megéhezett, így figyelme teljesen elterelődött a különleges kínai nyelvről. A barnás, sült tészták közt különböző párolt zöldségek, tetején pedig vékony szelet húsok voltak. Az egész édes ízét és illatát a ráöntött különleges szósz adta, ami nem lehetett más, mint a közismert szója szósz. Auróra Los Angelesben is találkozott ehhez hasonlóval, de csak ekkor jött rá, hogy az Amerikában készített kínai étel gyenge másolata az eredetinek.
- Köszönöm - mondta felpillantva az asztalkörül ácsorgó családra. Mr. Wong volt az első, aki elfordult visszatérve a konyhába. Őt követte kis fia Chen. Auróra arra számította, hogy a lány is otthagyja, de ő inkább csak leült a nővel szembe. Egy darabig figyelte, ahogy a riporter csendben eszik, majd mikor már minden bátorságát összeszedte megszólalt:
- Azért jött, hogy elűzze őket? Ugye?
A fiatal lány csokoládébarna szemében halvány fény csillant meg. Auróra kezében megállt villája. A tészta kígyóként tekeredett le róla visszaesve a zöldségekre.
- Sajnálom, de nem tudom, hogyan segíthetnék. Nekem nincsenek fegyvereim és nem tudok harcolni. Én csak utol szeretném érni a barátomat, aki éppen Shanghaiban lehet, miközben valaki megpróbál elhitetni vele egy hazugságot - magyarázta letéve evőeszközét a tányér szélére. Mayleen lehajtotta fejét, némán felállt, majd visszament apjához a konyhába.
Ahogy a fehér lengőajtószerűség becsukódott mögötte, az egész helyet beterítette a csend. Auróra szinte érezte, ahogy vállára telepszik és lenyomja egyre nagyobb súlyával. Ismét visszatért vacsorájához, de mintha elvesztette volna ízét az étel. A tészta és a rajta lévő zöldségek is egyszerű, sós aromát hagytak csak maguk után. Kinézett a poros, üveg ablakon az utcára. Egyetlen embert sem látott a járdán sétálni. Az út szélén, továbbra is koszos autók parkoltak, mik ablakán meg-meg csillant az utcai lámpa sárgás fénye.
Ahogy hagyta gondolatait elkalandozni, szép lassan átvette lelke felett bűntudata az irányítást. Mellkasát egyre jobban összeszorította egy láthatatlan kéz, ahogy szíve majd összeroppant a gondolattól, hogy ez a katona bármelyik este visszatérhet és akár meg is ölheti őket egy kis pénzért.
- Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen!