Tiltott vonzódás

51.Fejezet

1 napja nem láttam őt, ugyanis tegnap nem volt az iskolában.
Kérdezték a többiek, hogy miért nincsen osztályfőnök-helyettesünk, viszont egyik tanár sem adott konkrét választ.
Mondanom sem kell, hogy leesett az állam, amikor megláttam.
Fekete póló, egy fekete kardigán és ugyanolyan színű nadrág volt rajta, ez pedig a szokásos szemüvegével megspékelve...lehetséges, hogy ma este már egy egész akváriumot fogok telesírni, nem csak egy párnát fogok átáztatni.
Még sosem láttam ilyen elegáns öltözetben, de most még inkább megdobogtatta sajgó szívemet.
- Tanár Úr nagyon kiöltözött! – kommentálta pedagógusunk kinézetét Vanda. Miért nem lepődöm meg? Bezzeg erre mások nem mondanák, hogy közvetlen, ugye?
Jesszusom, miért beszélek így róla? Lehetséges, hogy a féltékenység beszél belőlem, meg az, hogy én nem mernék ilyen megjegyzéseket tenni még akkor sem, ha tanár úrral kettesben lennénk.
- Ne velem foglalkozzon! – szólt rá tanárom és lehajtva a fejemet elmosolyodtam azon, hogy kioffolta a lányt. Nekem nem mondta ezt...és nem tudom, hogy most az én esetem a jobb, vagy az előző.
Üdv kétségbeesés, régi barátom!
- Üljenek külön! – mondta, én pedig ránéztem Áronra, hogy majd én elülök.
Ne mindig szegény járkáljon.
Ahogy láttam minden hely foglalt volt, kivéve az ablak felőli padsor utolsó padja, így lehuppantam oda, a meleget adó radiátor mellé.
- Mivel atlasz használata megengedett, ezért akinél van, az el is teheti! Az iskola darabjaiból adok, hogy ne kerüljön sor, puskázásra. – magyarázta, és kinyitotta a kulcsával a szekrényt, miközben másik kezében ott voltak a dolgozatlapok.
- Tanár úrnak van esze! – dünnyögte Zsolti az első padból, aki gondolom a saját atlaszába írt egy „kis segítséget".
Elkezdte kiosztani, amit kell, és amikor utolsóként hozzám ért bevallom tartottam attól, hogy valamivel megakar alázni.
- Buena suerte, Hanga! – suttogta, miután letette a padra a tárgyakat.
Mivel korábban tanultam egy kis spanyolt – mert az angolt már nagyon untam – le tudtam fordítani, hogy azt mondta „Sok szerencsét, Hanga!"
- Gracias! – válaszoltam olyan halkan, hogy talán meg sem hallotta.
Miután leült a tanári asztalhoz én is neki kezdtem a dolgozatnak.
Az első feladatokban források voltak megadva és aszerint kellett a kérdésekre válaszolni.
További feladatokban képfelismerés, ismét csak forrás és ismereteim általi kérdések jelentek meg, majd az atlaszt használatba vettem a térképes résznél.
Az esszét csináltam már, amikor az órámra néztem, s láttam, hogy még van 15 perc az órából.
Könnyű témát kaptam, így az adott szószám alapján biztos voltam, hogy teljesíteni tudom ezt a feladatot is.
- Még 5 percük van. – jelentette be Herczeg, amikor már csak pár szó hiányzott az „összképhez".
Kis idő múlva kész lettem a kis fogalmazással és átnéztem az egész feladatsort.
A csengőt meghallottam és előre adtam külön a dogát és az atlaszt, majd visszamentem Áronhoz.
- Nem gond, ha nem várunk meg? Megyünk büfé. – sietett a fiú és Lívia, én pedig egy „menjetek csak" szócskákkal rájuk hagytam.
Amikor az első padnál jártam tanárunk rám nézett:
- Hogy érzi, hogy sikerült?
- Az igazat megvallva, számomra nem volt olyan vészes. Nyilván voltak benne kacifántosabb feladatok, de reménykedek a jó jegyben. – válaszoltam.
- Kacifántos? – mosolyodott el.
- Igen. – nevettem fel és miközben egymás szemébe néztünk eszembe jutott ismét a Hétfő. Egyből lehervadt a mosoly az arcomról.
- Mennem kell. – mutattam az ajtó felé és válaszát meg nem várva kimentem a folyosóra. [...]