Tiltott vonzódás

25.Fejezet

- Érdekes, hogy nem kellett kimenteni. – még szemüveg nélkül is láttam azt a mosolyt a szája sarkában nagyon halványan.
- Majd legközelebb. – vontam vállat mosolyogva, s láttam, ahogy elidőzik tekintete arcomon.
- 6 hossz hát. – nézett az első pályán lévőkre, én pedig a srácokra, akik már visszafelé jöttek.
- Mi is kezdhetjük? – vettem fel az úszószemüvegemet, mire bólintott, és amikor már biztos volt, hogy nem megyek neki senkinek, elkezdtem háton úszni. [...]
- Jól van, aki akar, az átmehet a törökfürdőbe. – a többiek rohanva mentek át a forró vizes helységbe, én viszont itt akartam maradni és úszni tovább is. Anyáék mindig úgy voltak vele, hogy idejében ki kell, hogy hozzanak a vízből, különben még fertőzéssel sem tudnak innen kikergetni... még sellőként neveztek és kacagtak rajtam, amit akkor morogva vettem tudomásul, ma viszont már mosolyogva emlékszek vissza arra az időszakra.
- Elgondolkodott. – ült le mellém, miután levette a papucsát.
- Meglepő, hogy elismeri, hogy tudok olyat. – mosolyogtam, mire megforgatta szemeit.
Jólesett az ezután következő csend. A szemem sarkából néztem a vízben lévő lábait.
- Köszönöm a könyvet! – szólaltam meg halkan.
- Magát találtam alkalmasnak arra, hogy olvassa. – nézett szemeimbe és éreztem, hogy pír szökik az arcomra.
- Miért nem hagyta hátra a családjának, vagy a jövőbeni családjának?
- 2020-on akárhányban fog még valaki 19.századi könyveket olvasni?
- Ha tanár úr gyerekeiről van szó, akkor igen. – bólintottam.
- Ennyire konzervatívnak néz?
- Maga a konzervativizmus megtestesítője. – mosolyogtam negédesen, s visszamosolygott, majd egy gyors mozdulattal a medence széléről belelökött a vízbe. Szinte egy pillanat alatt feljöttem a vízből és a szemembe belement hajat hátra simítottam, amikor pedig felnéztem láttam, hogy tanár úr szája elégedett mosolyba kúszott.
Eszméletlen boldogság járt át, hogy nagyobb mosolyt láthattam az arcán végre.
- Nagyon humoros. – forgattam szemeimet, miközben kiszálltam a vízből és visszaültem.
- Elnézést!
- Meglepő, hogy ismeri ezt a szót! – vágtam vissza.
- Viccet félretéve, gondolkozott azon, hogy nem-e lenne az atletizálók tagja?
- Maximum akkor, ha tanár úr tartaná az órát. – nevettem fel és szarkazmusomat véve ő is épp, hogy nem mutatta ki fogsorát. Vajon teljesen szabályos fogai vannak? Vagy fogszabályzója van? Vagy lehet, hogy elromlott sárga fogai? Az kizárt, egyszerűen nem tudom elképzelni úgy, hogy ezen a férfin valami hiba legyen.
- Hízelgő, de nem én tartom.
- Akkor? – vontam fel szemöldökömet.
- Szatmári tanárnő. – rántott vállat, mire egy ' akkor már biztos nem megyek ' pillantással jutalmaztam. Tudni illik, hogy Szatmári Krisztina tanárnő a suli egykori kézilabdacsapatának az edzője volt és a legendák szerint az első csapatából kirúgott 2 lányt, mert állandó szabálytalanságokat követtek el a meccseken.
- Akkor így már, biztos nem a válaszom, de köszönöm a lehetőséget. Más potenciális akrobata bajnokot kell találnia.
- Egyetlen bökkenővel nem számolt, Hanga! – nézett szemeimbe. Nem tudom, hogy a felé közvetített rajongás, vagy a fellépő halláskárosodásom okozta...viszont mintha mélyebb hangszínre váltott volna.
- És pedig?
- Hogy maga nem egy potenciális akrobata bajnok. - suttogta. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyre elviselhetetlenebb hőség lett úrrá rajtam. Próbáltam a hidegvéremet megtartani, több-kevesebb sikerrel.