Tiltott vonzódás

14.Fejezet

- Hali! Mi történt? Szarul nézel ki. – állapította meg Áron, miközben átölelte vállamat és leült mögém.
- Nem tudom, hogy mi van velem. – sóhajtottam gondterhelten. Tudom, hogy Áron meghallgatott volna, hiszen legjobb fiúbarátom már lassan a pszichológusom is, így nem lepődik meg, ha elbaszott fejjel jövök iskolába.
- Akarsz mesélni? – érdeklődött, miközben levette kabátját és a szék támlájára tette.
- Szóval... van valaki, akit ma reggel láttam itt a suliba, és megláttam, hogy egy másik valakivel beszélgetett és most fura érzések kavarognak bennem. – vázoltam fel nagyjából, hogy mi is a helyzet, amiért ilyen vagyok ma reggel.
- Akit láttál az férfi, aki meg vele beszélgetett az nő? – áskálódott én pedig szemet forgatva bólintottam.
- Kedves Hanga! Ezt féltékenységnek hívják, és olyan személy felé szoktuk ezt irányítani, aki rámászik a kiszemeltünkre. – magyarázta, mint egy infantilisnek. Jó, azzal nem szállhatunk vitába, hogy kissé nagyon gyerekes vagyok, de nekem ez még új és igenis csodálkoztam azon, hogy én... aki eddig még egyszer sem nézett baráti viszonynál többként más srácra most... a tanáromra nézek úgy ezek szerint?
Nem... ez biztos valami félre értés, lehet, hogy azért vagyok ilyen, mert meglepődtem, hogy valakivel tud normálisan beszélni... de akkor miért idegeskedek mióta láttam az egyik tanárnővel társalogni?
- Figyelj, ma nem jön Bella és Lívi sem gyere, ülj ide, és osztok neked egy kis pszichológiát. – mosolygott és odaültem mellé a belső székre. Már szólalt volna meg, amikor Bálint és a többiek jöttek be hangosan nevetgélve.
- Császtok! Huhu, ma Herczeg idegfaszt kap. – csapta össze tenyereit ördögi mosollyal Levente. Nem tudtam velük együtt örülni, igazából annak sem tudtam volna örülni, ha kiderül, hogy haza lehet menni, mert otthon meg Míra csesztetett volna.
- Mi van Hanga? Olyan, vagy mint a 600 napos teveszar. – jött oda hozzám Zsolti, de csak rámorogtam.
- Fáradt. – terelte az igazságról a témát a mellettem ülő. [...]
Az 5. óráig iszonyatosan lassan telt az idő; többek között azért átkoztuk az igazgatóságot, amiért az utolsó két órát nem nyilvánították „elmaradottnak" és a semmiért kell itt maradni, délután 3-ig. Miután Pénzügy alapismeretről is kicsengettek felvettem hátamra a tornazsákomat és Áron mellett mentem ki a teremből, aki továbbra is arról kérdezgetett, hogy milyen tüneteket veszek észre magamon, amit eddig még soha. Nem tudtam válaszolni, hisz azt sem tudtam, hogy ezek csak szokásos érzések és felerősödtek, vagy tényleg újak.
A csarnok bejáratánál elváltak útjaink; én mentem balra Tina és Vanda társaságában, míg Áron a srácokkal ment jobbra.
- Remélem nem fog szar órát tartani. – húzta a száját Tina, és mind a ketten bólogattunk.
Átöltöztünk és mivel 5 perces ez a szünet be kellett, gyorsan mennünk, hogy Herczeg ne szidjon le minket. Pontosan mi utánunk jött be pedagógusunk is a szertárból és hozott magával kosárlabdát és átkozottul büdös mezeket, melyek mindig ugyanolyan szagúak.
Beálltunk a tornasorba, s amikor végignézett rajtunk összevont szemöldökkel konstatálta, hogy nem vagyunk a megszokott létszámba.
- A többieknek írjak be késést, vagy nincsenek itt? – nézett köbe az osztályon, ugyanis csak 10-en voltunk, 3 lány-7 fiú arányban.
- Nincsenek iskolába. – válaszolt Vanda, a tanár pedig bólintott.
- Nos, először 5 kör, bemelegítésként! – fújt a sípjába, és a sajátos tempónkba lefutottuk a megadott távot. Miután ezzel megvoltunk, Herczeg átmozgattatta minden testrészünket, és amint végeztünk nekem dobta a büdös mezeket.
- Mi a... - vettem el az arcomtól az iszonyatosan kellemetlen szagú textilt.
- Maga lesz az egyik csapatkapitány; Tina pedig a másik. – nézett kettőnkre.
- Hogy ne legyen vita abból, hogy ki kivel van számok alapján fognak választani a csapatkapitányok. – vonultak el a többiekkel kb. 3 méterre. [...]