A hűvös ital sem segített Aurórának lenyugodni. Miután Nick egy szó nélkül elment mellette csak még jobban kedve lett volna feladni mindent és visszamenni Los Angelesbe.
Valamilyen szinten jogosnak érezte a vádjait. Tényleg nem lett volna szabad annyi mindent barátjára zúdítania. Sokkal többet kellett volna figyelnie rá és észre vehette volna, hogy valami nagyon nem stimmel. De ahelyett, hogy rákérdezett volna inkább megpróbált mindent a szőnyeg alá söpörni, csakhogy olyan legyen, mint régen. Már belátta, hogy nem volt a legjobb döntése, és már azt sem tudta, hogyan kéne bocsánatot kérnie tőle. Tudta, hogy ha odamegy hozzá és elkezd magyarázkodni egy újabb veszekedésbe fog torkollni, hiszen nem mindenben érezte magát bűnösnek. Nem csak Nicknek voltak jogos vádjai. Ő is küszködött olyan dolgokkal, amiket a férfi nem vett észre. Mint például az idő hiánya vagy az egyre kevesebb beszélgetés. Mostanában, ha együtt voltak mindig valami közbejött neki. Persze megértette, hogy muszáj mennie mert fontos, de egy idő után már kezdett rosszul esni neki, hogy bármikor képes otthagyni a munkája miatt. Nem is tudta melyik lett volna jobb. Ha észreveszi és állandóan ezt akarja megoldani, vagy egyáltalán nem vesz tudomást róla és végül itt kötnek ki. Volt egy olyan érzése, hogy mindkét esetben ugyan az lett volna a végeredmény.
- Szóval ilyen köztetek egy veszekedés. – ült le mellé lassan Bella. Szőke haja vizesen tapadt vállára, miközben apró vízcseppek folytak le karján. Mikor Auróra nem mondott semmit vigasztalón elmosolyodott és rendelt egy-egy koktélt a pultos nőtől mindkettőjüknek.
- Mielőtt bementünk a vízbe megígértem neked, hogy elmondom miért viselkedtem furcsán. De mikor láttam, hogy mennyire összekaptatok Nickkel már nem láttam aktuálisnak a témát. Minden rendben? – kérdezte óvatosan tapogatózva.
- Neked úgy tűnik, hogy minden rendben? – válaszolta ellenségesen, de amint kimondta már meg is bánta. Még mindig dühös volt és azt Bellán vezette le, ami nem lett volna szabad. Barátnője visszahőkölve dőlt rá a pultra.
- Sajnálom. Nem akartam bántó lenni csak... - nem tudta befejezni. Torka összeszorult és gondolatai olyan gyorsan cikáztak, hogy azt sem tudta mit akart mondani. Csak Nickre tudott gondolni. Az arcára, amikor kiabált vele. Amikor a fejéhez vágta, hogy nem fog működni. Egyszeriben újra rátört a félelem. Gyomra görcsölni kezdett és minden levegő vétele szaggatottá vált. Mikor megemelte poharát keze megremegett.
- Semmi baj. Megértem. A legutóbb, mikor összekaptuk Joeval én is olyan szívesen kiabáltam volna valakivel.
- Miért nem tetted?
- Mert Nick volt az egyetlen, akivel megtehettem volna és őt nem akartam ilyennel terhelni. Alapból is ramatyul nézett ki. Nem hiányzott neki még az én problémám is. – magyarázta mosolyogva – Tudod Nick egy remek ember. Figyelmes és nagyon tud szeretni. A saját szememmel láttam, hogy mennyi mindent megtenne érted. Csak néha nem találja meg a megfelelő szavakat, hogy elmondja mit érez. Egy igazi művész lélek te is tudod. Lehet úgy tűnik, hogy bármit ki mer mondani, mert a dalai néha nagyon belsőségesek és azt az egész világ hallja, de Nick nem a világtól fél. Hanem attól, aki számára a világot jelenti.
Auróra egy pillanatra elgondolkodott azon, amit mondott neki Bella. De nem értette, mit akart ez jelenteni. Hiszen Nick sosem félt tőle. Mindig inkább fordítva volt. Ő nem merte elmondani a véleményét egyes dolgokról, míg barátja bűntudat nélkül megtette.
- Ennek semmi értelme. Ő mindig is egy nyitott könyv volt az emberek felé.
- Egy nyitott könyv, amiből kitépett pár lapot. Azokat az oldalakat, amiket nem akart senkinek sem megmutatni. Főképp nem neked. – javította ki a nő egy újabb metaforába burkolva. Aurórának kezdett elege lenni a művészi eszközökből. Utálta, mikor rébuszokban próbáltak neki elmagyarázni valamit. Miért nem lehetett csak úgy elmondani mire akar kilyukadni, miért kellett össze-vissza csavargatni a szavakat?
- Azt akarod mondani, hogy nem mert önmaga lenni mellettem mert félt a véleményemtől?
- Pontosan. – helyeselt büszkén Bella, amint látta a megvilágosodást arcán.
- De ez ellen én mit tudok tenni? Hogyan tudnám elnyerni a bizalmát? Hiszen mindent megtettem. Figyeltem rá már amikor sikerült. Próbáltam a lehető legtöbbször mellette lenni. Ha kellett támogattam az ötleteiben még akkor is mikor őrültségnek gondoltam. A hibáit megbocsátottam és mikor otthagyott egy-egy randin a testvérei miatt sem hoztam szóba következő alkalommal, mert tudtam, hogy nem tehet róla.
- De az összeköltözésnél megrendítetted a bizalmát. Azt gondolja, hogy nem elég jó neked. Csak nem tudja, hogy miben hibázott ekkorát.
- Semmi értelme az egésznek még mindig. – fordult ismét pohara felé mogorván Auróra. Bella akárhogy is próbálta nem tudta meggyőzni arról, hogy Nick csak fél. Nem volt képes elhinni, hogy egy olyan ember, aki több ezer ember előtt énekel esténkként megriad tőle csak mert nem akart összeköltözni vele.
- Joe is ilyen. Fél, csak nem tőlem. – mondta halkan maga elé motyogva a szavakat. Auróra felé fordult és meglátott egy óvatlan könnycseppet lecsordulni arcán. Azonnal rájött, hogy mire gondolt.
- Tudod, Joe már majdnem összeházasodott Sophieval. Nem egyszerű túl tennie magát az embernek egy ekkora pofára esésen. – vállalta magára most Auróra a vigasztaló szerepét. Félretette dühét és elterelte figyelmét a segítségre szoruló lányra.
- Akkor miért kezdett ki velem? Olyan hülye voltam, hogy hagytam. – törölt le egy újabb cseppet arcáról még mielőtt az a pultra cseppenhetett volna.
- Nem a te hibád, hogy engedtél neki. Ha belegondolok én is ezt tettem volna. Joe helyes, vicces, jó fej, híres és mellesleg rengeteg pénze van. Melyik nő nem fogadta volna el, ha elkezd utána kajtatni?
- De neked ott volt Nick. Ő teljesen más. – válaszolt szipogva a lány – Nick figyelmes, és nem is tudom milyen, de Joe merőben más, mint ő.
- Miért nem mondod meg ezt neki is?
- Mert veled jár és mert nem akarok balhét. Amúgy is a barátnőm vagy és a pasik előtt a barátnők vannak te is tudod. – mentegetőzött egy halvány mosolyféleség kíséretében.
- Nem neki. Nick teljesen K.O. mostanában. – idézte fel a Salamon szigeteki estét, mikor kiborult a liftben. Mikor Joe a vízbe lökte. Eszébe jutott hogyan nézett rá, mikor a fáradtsága ellenére is teljesíteni akarta Auróra kívánságát. Alig állt a lábán még is menni akart. De abban a percben semmi kedvesség nem volt benne. Sokkal inkább szarkazmust érzett benne. Mintha kötelező lett volna megcsinálni annak ellenére, hogy semmi kedve nem volt hozzá. Mártírt játszott.
- Én Joera gondoltam. – javította ki magát, mire Bella megforgatta szemeit.
- Úgy sem értené meg. Vagy ha mindent elmondanék akkor az első dolga az lenne, hogy vesz egy repjegyet nekem vissza Los Angelesbe.
- De hát az előbb annyira össze voltatok melegedve. Azt hittem minden rendeződött köztetek. Vagy az egész csak színjáték volt?
- Nem akartam elmondani senkinek, de nem olyan egyszerű, mint látszik. Nekem szükségem van Joera. – jelentette ki úgy, mintha az élete függene a férfitől. Auróra egy pillanatra lefagyott.
- Miért olyan fontos neked?
- Mert terhes vagyok Auróra! Ezért fontos. – mondta ki végre. Meglepődött, mikor felszabadultan elsóhajtotta magát. Miután kimondta sokkal könnyebbnek érezte magát. Mintha letette volna maga mellé azt a nagy súlyt, amit már napok óta cipelt.
- Ou. – nyögte Auróra elgondolkodva. Gyanús volt neki a lány, de nem gondolt rá, hogy tényleg terhes lehet még hozzá Joetól. – Gondolom nem mondtad el neki.
- Persze, hogy nem. Gondoltam megvárom, míg hazaérünk. Biztos vagyok benne, hogy ezek után nem marad mellettem. – szontyolódott el újra lehajtva fejét. Bal kezét alhasára tette, míg belekortyolt gyümölcslevébe. Auróra tisztában volt vele, hogy a lánynak igaza van. Látta Joe szemében mikor meglátta Bellát, hogy nem akart komoly kapcsolatot a gyerekről nem is beszélve. Nem tudta mit mondjon neki, amivel felvidíthatná, így inkább közelebb húzta magához és vigasztalón átölelte.
- Nem lesz semmi baj megígérem. Ahogy csak tudok segítek. Egy szavadba kerül. Nem ígérem, hogy lemeccselem Joeval, de az biztos, hogy melletted leszek. – ígérte meg elszántan. Tudta, hogy nem lesz egyszerű szembesíteni ezzel a fiúkat, de bízott Bellában és magában, hogy meg tudják csinálni.
Míg ott ültek elfogyott vagy három pohárnyi narancslé. Auróra az egész beszélgetés alatt úgy érezte magát, mint mikor Scottal beszélgetett. Bella olyan ügyesen alkalmazkodott az emberekhez és a problémáikhoz. Néha tényleg azt hitte, hogy teljesen átérzi mire is gondolt.
Közben a fiúk is csatlakoztak egy pár percig, de menniük kellett a főpróbára. Aurórának sikerült mindent kibeszélnie magából még a költözéssel kapcsolatos félelmeire is kitértek miközben kitárgyalták Bella és Joe helyzetét is. Abban maradtak, hogy mikor legközelebb Joe ágyba akarja vinni elmondja neki és lesz, ami lesz. Igaz sokáig kellett hozzá győzködnie a lányt, de végül belement.
- Nem akarunk lemenni oda? – intett egy elzártabb öböl felé Auróra. Meglátta a lemenő nap sugarait átbukni a sziklákon és megtetszett neki. Olyan festői volt, hogy nem tudta megállni, hogy odamenjen.
- De persze. Nagyon szép. – álltak fel a pultól. Auróra már automatikusan fizetni akart, mikor barátnője megelőzte.
- Kérem írja a Jonas fivérek számlájához! – mondta a pultosnak, aki csak bólintott és már meg is fordult.
- De kifizettem volna. – visszakozott Auróra, mire Bella csak csóválta a fejét.
- Megérdemeltük hidd el. Végül is veled technikailag most szakított a barátod...
- Csak majdnem. – javította ki felemelt ujjal a lányt, amire a válasz egy bocsánatkérő bólintás volt.
- Rendben. Akkor téged majdnem dobott Nick én meg egy törvénytelen gyereket várok Joetól. – halkult el a mondat végén. Hangja megremegett, amint belegondolt a dolog súlyába. A gyerek nem is fogja ismerni az igazi apját, ha tényleg minden úgy megy, mintha ahogy azt ő várja. Nem is tudott belegondolni, milyen lehet csonka családban felnőni, hiszen neki mindig meg volt mindene. A szülei tökéletes amerikai idilli családban nevelték fel. De megölni sem akarta a kis embert.
- Jó igazad van. – ment bele végül Auróra is.
Ahogy talpa a forró talajba fúródott érezte ujjai közt átfutó homokszemeket. Hallotta az óceán fáradhatatlan morajlását. Látta, ahogy a hullámok mindig leharapnak egy darabot a partból, de a következő lendülettel tesznek helyére valami mást talán a világ másik végéből, de lehet, hogy csak a szomszédos partról. Olyan nagy volt és végtelen.
- Minden vágyam az volt, hogy egyszer eljussak Sydneybe, és majd egy helyes sráccal kézen fogva sétálgatok a homokban a közös jövőnket tervezgetve. Mikor megláttalak titeket Nickkel Los Angelesben a címlapon elképzeltek titeket itt. Ezen a parton. Olyan szép volt az egész, de most, hogy itt vagyok túl szürreálisnak tűnik. – törte meg a csendet Bella, miközben felmásztak az öböl egyik kőfalára. A sziklák égették meztelen talpukat. A szél folyamatosan szemükbe fújta nyirkos hajukat ezzel is nehezítve a mászást.
- Miért pont minket? Miért nem magadat képzelted el Nick mellett? A legtöbb ember ezt tenné nem? – kérdezett vissza Auróra megkapaszkodva lefelé egy élesebb kőben.
- Mert olyan szépek vagytok együtt. Mint a jin és a jang. – alkotott egy újabb képet Bella.
- Ezt csak azért mondod, mert minden celeb párra ezt mondják egészen addig míg szét nem mennek. Akkor a rajongók két csapatot fognak alkotni és egymást ócsárolják. – magyarázta tapasztalatból. Míg egyetemre járt sokszor tapasztalt hasonlót az emberek közt. Volt mikor két csoporttársa csak azért nem beszélt egymással, mert szét ment a kedvenc sztár párosuk és két külön embert védtek. Olyan volt, mintha ők szakítottak volna és egymáshoz vágták a pár problémáit lejátszva az ő harcukat is helyettük. Megrémisztette a tudta, hogy ha szét mennek Nickkel, akkor is ez történhet kivéve, ha mindenki Nick oldalára áll mondván, hogy nem is illett hozzá Auróra a kis senki egy ismeretlen újságíró a nagy világból.
- Ha így is lesz én veled leszek. – kacsintott játékosan Bella újra feldobva barátnője kedvét.
Szép lassan leértek az eldugott partszakaszhoz. Itt feltűnően tisztább volt a homok. A víz felszíne alatt hatalmas, fényes halrajok úszkáltak kiszínezve az óceán kékjét. Az egyik farönk közelében Auróra megpillantott két aprócska páncélt. Közelebb lépett hozzájuk, majd elmosolyodott a két kis teknősön. Még alig pár perce kelhettek ki a tojásból már is a hatalmas ismeretlen felé tartottak, hogy megtalálják szüleiket.
- Nézd milyen édesek! – lépett mellé Bella is hüledezve. Fakó barna páncéljuk még nem tudta őket megvédeni mindentől. Parányi lábukkal eveztek a homokban mintha már az óceánban lettek volna. Fejüket elszántan a kékség felé szegezték végig szem előtt tartva céljukat. Mikor valamelyik megakadt a mögötte jövősegítségére sietett.
Pár perc alatt együttes erővel végre elérték a sós vizet. Felfeküdtek a hullámra és meglovagolva azt alámerültek az óceánba. Nem is tudták mire vállalkoztak még is rendíthetetlenül mentek előre, míg végül eltűntek a lányok szemei elől.
- Ezek olyanok voltak, mint te és Nick. – szólalt meg Bella a mellette elmélkedő lányra nézve. – Mindenen átküzdötték magukat együtt. Ti is túl lesztek ezen. Én hiszek bennetek.