╔═══*.·:·.✧ ✦ ✧.·:·.*═══╗
𝕾𝖐𝖞𝖑𝖊𝖗 𝕭𝖗𝖎𝖆𝖗
╚═══*.·:·.✧ ✦ ✧.·:·.*═══╝
Mikor Skylert behívták az igazgató irodájába, a lány nem számított semmi jóra, főleg a tanácsadó sajnálkozó arcát látva. Gyors léptekkel követte a nőt, aki megpróbált vele beszélgetést kezdeményezni, de a lány nem éppen volt csevegős kedvében. Ezt a nő a rövid válaszaiból nem igazán értette meg, ő csak tovább beszélt és beszélt. Skye-nak kedve támadt megütni őt egy fény golyóval, de türtőztette magát.
- Miss Briar, kérem foglaljon helyet - köszöntötte őt az igazgató szívélyesen, de Skyler nem tudta elkerülni a szemében bujkáló zavartságot. Az igazgató valahol az ötvenes évei végében járhatott a lány szerint, mivel igencsak kopaszodott a feje tetején. Skye úgy tett, ahogy a tanár mondta és leült a kényelmes bőr székbe. - Kér egy pohár vizet, vagy akármit? - Skyler nemlegesen megrázta a fejét. - Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy a szülői munkaközösség kérvényezte az ösztöndíjas tanulók elküldését az intézményből, mivel szerintük nem igazságos ez velük és az ő gyerekeikkel szemben...
- Nem igazságos? Én megdolgoztam azért az ösztöndíjért! - csattant fel Skye.
- Én tisztában vagyok ezzel, Miss Briar, olvastam az esszéjét a kvantumfizikáról és a teóriáját az univerzumról. Én az ön oldalán állok - tette hozzá, de Skyler tudta, hogy hazudik. - De a tantestület a szülőkkel értett egyet.
- És most mit kezdjek ezzel?
- Természetesen felajánljuk minden ösztöndíjasnak a maradás lehetőségét - mondta. - Amennyiben ki tudják fizetni a tandíjat.
- Hát ez haláli - nevetett fel keserűen? - És honnan szerezzek ötezer dollárt?
- Ezt sajnos nem tudom megmondani magának. Írok egy levelet a volt gimnáziumának, hogy minden további nélkül vegyék vissza, ha ez megfelel.
- Tudja mit? - Skyler majd szétcsattant a dühtől. Ha nem merítette volna ki az erejét pénteken, biztos lett volna benne, hogy ott helyben nekivágja a falnak az igazgatót. Még így is érezte a tenyerét bemelegedni, de egyelőre semmi sem tört ki belőle. - Dugja fel azt a levelet a seggébe és bassza meg magát a munkaközösséggel és a tantestülettel együtt. - Esélyt sem adott az igazgatónak, hogy reagáljon, akinek leesett az álla a lány provokatív beszédén, olyan gyorsan kivágtatott az irodából, jó hangosan becsapva maga mögött az ajtót, hogy az üveg megremegett rajta.
***
Skyler még aznap összeszedte a cuccát és felszállt az első buszra, ami Brooklyn felé ment. Nem várta meg, amíg Adi végez a suliban, ezzel a szégyennel nem tudott volna szembenézni. A buszon a szemét dörzsölgetve próbált megszabadulni a sírás gondolatától. Nem fogok sírni, mondogatta magának. A jármű pisitől és alkoholtól bűzlött és az sem segített, hogy egy néni leült mellé és az unokáiról kezdett beszélni. A néni átszállásnál is követte, sőt, még a Rector Streeten a metróra is felszállt vele. Valahol mélyen hálás volt néninek, hogy legalább elterelte a figyelmét a saját borzasztó életéről, de annyira szeretett volna egy kis csendet. A lány végre fellélegezhetett, mikor az apró bőröndjével leszállt a járműről és a nénike már nem volt a nyomában.
A házuk helyett inkább Ansel büféjébe tartott, mivel még nem állt készen, hogy a nevelőszüleivel nézzen szembe. Valószínűleg az iskola már megpróbálta őket értesíteni, de Cindyt ismerve biztosan nem veszi fel a telefont akárkinek, e-mail címe pedig nem volt, ahogy gépük sem.
- Skye? - kérdezte Ansel, amint meglátta a lányt. A büfében csak egy párocska tartózkodott és nem figyeltek oda rájuk különösebben. - Mit keresel itt?
- 2 órája felültem egy buszra és most itt vagyok - szipogta. Ismét rátört a sírhatnék, de a tekintetét a lámpára emelve elfojtotta. Ansel gondolkodás nélkül kijött a pult mögül, hogy megölelje a lányt, akit testvérként szeretett. - Megvonták az ösztöndíjamat. A vénember azt mondta ír nekem egy ajánlólevelet, de biztos vagyok benne, hogy nem fog.
- Miért vagy olyan biztos benne?
- Mert azt mondtam neki, hogy dugja fel magának a levelet.
- Jaj, Skyler...
- Tudom, nem kellett volna, de olyan jól esett - mondta. - Csak azért kirúgni, mert szegény vagyok. A gazdagok nulla-huszonnégyben isznak meg füveznek, én meg kidolgoztam a belemet is azért a helyért! Hol van itt az igazság?
- Nincs igazság a világban. Visszamész az államiba?
- Van más választásom?
- Nem kell Brooklynban maradnod - ötletelgetett. - Mindig el akartál innen szabadulni.
- Látod milyen vége lett annak.
- És? Ne mondd már, hogy fel akarod adni! - hitetlenkedett Ansel. Mindketten beültek az egyik fülkébe. - Skyler Briar vagy.
- Ja, én vagyok Skyler kibaszott Briar. Mit kezdjek ezzel?
- Tizenhat évesen te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. És a legokosabb. Amióta csak ismerlek, nem ismersz lehetetlent. Olyan szarságokat éltél túl, amitől én már régen feladtam volna. Te pedig mégis fejjel előre mész a világnak. Nem sikerül valami? Addig próbálkozol, amíg végül el nem éred, amit akarsz. Azok a gazdag gyerekek? Persze, ők is megkapják, amit akarnak, de ha fele annyi erőt fektetnének a dolgokba, mint te, megtörnének.
- Nem találkozhatsz túl sok emberrel, ha én vagyok a legerősebb és legokosabb.
- Nem hallottad a lényeget?
- De csak éppen mélyre temettem magam az önsajnáltatás gödrében.
- Akkor gyere fel onnan.
- Nem akarok.
- Olyan nincs - ellenkezett Ansel. - Menj haza, sírd ki magad, vagy mit szoktak a korodbeli tinilányok csinálni, aztán szedd össze magad és döntsd el mit akarsz csinálni.
- Ha összeszedem magam csak hamis reményt adok magamnak, hogy van egy jobb világ számomra.
- Miért hiszed azt, hogy nincs?
- Mert már láttam a legrosszabbat - suttogta rekedten Skye. - És nem lehetek boldog. Túl sok minden tart vissza.
- És ezt te komolyan gondolod? Az egyetlen dolog, ami visszatart, az te magad vagy.
- Tudom - dőlt hátra Skye. - Most legszívesebben kifeküdnék az utcára, amíg át nem hajt rajtam egy teherautó.
- Na, most azonnal fejezd ezt be! - Ansel kezdett kijönni a sodrából. Semmi sem idegesítette fel jobban, mint az öngyilkos gondolatok. - Ez nem megoldás. Nem dobhatod el magadtól azt, amid van. És mielőtt azzal jönnél, hogy nincs semmid se, emlékeztetlek rá, hogy vannak barátaid. Itt vagyok én. És ott van Callum is. Nem hagyhatod magára azt a kisfiút. Tudod milyen fiatalon egyedül maradni.
Skye lesütötte a tekintetét, majd sötét szemekkel Anselre pillantott.
- Igazán tudod, hova kell ütni.
- Hatott?
- Attól függ. Beverhetem az orrodat?
- És visszatért a régi Skye. - Ansel felállt az asztaltól. - Mindjárt hozok neked valamit enni. Olyan vékony lettél. Nem adtak neked kaját a puccos magániskolában? - Skye megdobta egy szalvétával. Ansel felnevetett, majd megadóan felemelte a kezét. - Vettem a lapot. Egy perc és jövök.
***
Pár nappal később még mindig nem sikerült megoldani az iskoláztatás kérdését, hiába ment be Skyler másnap a tankerülethez. A nevelőszüleit különösebben nem érdekelte volna a dolog, de Skye még így, tizenhat évesen tanköteles volt egy évig, ezért a családtól megvonhatták az érte járó pénzt, így nagyon is érdekelte őket. Szerencséjére Barty, a nevelőapja nem tartózkodott a környéken, Skye csak találgatni tudott, hogy vajon szerzett-e magának egy új szeretőt vagy valahol Queensben úgy bedrogozta magát, hogy feldobta a bakancsot. A lány még örült is volna az utóbbi verziónak, többé nem kell látnia a nevelőapját, aki megkeserítette az életüket, amikor otthon volt, de mégsem kívánhatta egy másik ember halálát. Még ha egy vérbeli seggfejről volt szó. A nevelőanyja viszont egyenesen őrjöngött. Skylert hibáztatta, hogy kinyavalyogta magának a flancos magán iskolát, ahonnan 'kirúgatta' magát pár héten belül.
Skye a lehető legkevesebb időt töltötte otthon. Reggel elvitte Callumot az oviba, majd a tarot kártyáit - amiket még gyerekkorában Myrtle nénitől kapott és valamilyen csoda folytán sértetlen állapotban megmaradtak - felkapva kiment a legforgalmasabb utcára és öt dollárért megmondta az arra járó embereknek a jövőjüket. A pénzt persze eldugta, nehogy Cindy észrevegye és elkobozza tőle.
Adi felől pedig azóta nem hallott, hogy eljött az iskolából. Skye-nak nem volt meg a száma, sem olyan telefonja, amin tudott volna kommunikálni. Már kezdte azt hinni, hogy a lány ilyen gyorsan megfeledkezett róla, hiszen ő sem kereste. Ezen a ponton már igazán haragudott az egész világra, pedig pontosan tudta miért nem talált rá, de azért remélte, hogy Adeline Stark felbukkan a semmiből és varázsütésre megoldja az összes problémáját. Skye persze továbbra is viselte a szemüveget, amit Adeline adott neki, nem azért mert szüksége lett volna rá, hanem mert jó érzéssel töltötte el. Számára is megmagyarázhatatlan volt miért nyújtott neki ilyen biztonságérzetet.
Lassan az ereje is visszatért hozzá az alatt az idő alatt, amíg nem használta. Legalább a harc megmutatta, hogy hol vannak a saját határai. Ez az információ legközelebb jól fog neki jönni. Titkon reménykedett benne, hogy nem lesz következő alkalom, de tudta, hogy nincs annyi szerencséje. Nem is maga az akció része fárasztotta ki, hanem az öngyógyítás, ami elszívott mindent belőle. Pár nap múlva már ismét képes volt tárgyakat mozgatni az elméjével és kis fény golyókat gyúrt a semmiből, hogy megbizonyosodjon, nem vesztette el tényleg.
Már besötétedett, mikor elindult haza. Órákkal ezelőtt már járt otthon, mikor hazavitte Callumot az oviból, de annyira nem bírta Cindy közelségét, hogy inkább újra az utcákat kezdte el járni. Az utcai lámpák és az elsuhanó autók fényszórója bevilágította előtte az utat. Szinte mindennap ez csinálta, csak az utcákon kóborolt. Eleinte csak ki akarta tisztítani a fejét, a gondolatait rendbe szedni, de végül azt vette észre magán, hogy menekül. Menekül a következő lépés elől, a döntés elől. Ha így halad tovább és halogatja a dolgokat, nem fogja kijárni a gimnáziumot, így pedig nem mehet egyetemre sem és úgy végzi majd, mint az anyja. Szegényen, depressziósan és halottan.
Hiába próbálta Ansel benne tartani a lelket a pozítív beszédeivel, de Skyler egyre lejjebb csúszott az önsajnáltatás magányos gödrében.
Már korgott a gyomra az ürességtől, így befordult egy éjjel-nappali kisboltba. Nem volt nála több pár dollárnál, ezért valami egyszerűt nézett magának. A boltban csak a pénztárosnő tartózkodott, aki éppen a rádióban hallgatott valami nyolcvanas évekbeli zenét. Skye gyorsan ki is választott egy üveg vizet és egy négy darabos csomagolású gofrit.
- Még valamit? - kérdezte a nő. Skye megrázta a fejét, majd a nő mögötti falon lévő feliraton megakadt a szeme.
- Munkatársat keres?
- Hm? Jaj, igen. Már épp le akartam szedni, mert vagy három hónapja kiraktam és senkit sem érdekelt. Nemrég született a fiam és egyedül viszem a boltot. Miért?
- Most nem nagyon járok suliba és jól jönne a pénz - magyarázta Skye. - És minél hamarabb el szeretnék költözni otthonról a testvéremmel együtt.
- Hány éves vagy?
- Tizenhat. Nemsokára tizenhét.
- És miért nem jársz iskolába?
- Az hosszú történet - mondta Skye. - De van tapasztalatom, dolgoztam már büfében és jó vagyok matekból. És jól kommunikálok másokkal.
A nő mélyen Skye szemébe nézett, majd elsóhajtotta magát.
- Csak nagyon minimális fizetést tudok adni.
- Az nekem tökéletes.
- És mikor tudnál kezdeni?
- Akár holnap is.
- És hogy állsz az éjjeli műszakkal?
- Ha kapok kávét, nekem az is megfelel.
- Rendben. De csak szólok, az amit az én gépem ad, nem nagyon fog ízleni.
***
Skyler egy győzelemnek ítélte meg, hogy végre talált magának munkát és kevésbé érezte magát elveszetten. Hazafelé egy parkon keresztül indult el. Miközben átvágott a füves területen, eszébe jutott, hogy régen édesanyjával is ide jártak. Megrázta a fejét, hogy kiverje a képeket belőle. Most nem volt kedve felidézni az anyja arcát. Nem is volt benne biztos, hogy képes lenne rá.
Skyler több hangra lett figyelmes.
- Na, engedd el magad, szivi.
- Ne, hagyjatok! - kiáltotta egy lány kétségbeesetten. Skyler azonnal a hang irányába fordult. Négy fiú egy lányt rángatott egy régi lépcsősor mellett.
- Te meg mit bámulsz? - kiáltott rá Skye-ra az egyikőjük, mikor észrevette. Skye megindult feléjük. - Nincs jobb dolgod? Mi van, nem értesz angolul? Tipli van, tesa.
- Engedjétek el - mondta nekik. - Négy fiú egy lány ellen? Nem túl fair, ha engem kérdeztek.
- Te is kapni akarsz? - kérdezte egy másik, de a fiúk eleresztették a lányt. Nem azért, mert Skye megrémítette őket, hanem mert most őt akarták megtámadni. A négy fiú Skye felé csoportosult. Amikor közel értek hozzá, megcsapta az alkohol tömény szaga. A lány kihasználva az időt, elfutott a helyszíntől. Skyler nem hibáztatta, hiszen úgy sem tudott volna neki segíteni.
- Nem akarok bajt... - kezdett bele Skye, próbálva hátrálni, de az egyik fiú mellkasának ütközött. A fiú nekilökte Skye-t a másik fiúnak, aki ököllel behúzott neki. A lány teste követte a feje mozgását, de sikerült megőriznie az egyensúlyát. Hiába a múltkori győzelmét az Onikkal szemben, ezek csak fiúk voltak, ellenük nem használhatta a képességét, mert akkor azonnal lelepleződött volna. Jól esett volna jól megreptetni őket az erejével, de nem vállalhatta a kockázatot.
A következő pillanatban Skyler cipője megcsúszott a lépcsőn és hátrafelé lebukfencezett a mélybe. Érezte, hogy a szemüvege lecsúszott a fejéről és csak remélni tudta, hogy nem tört el. Csoda volt, hogy az ütések közepette nem ejtette el hamarabb. Még a fülében lüktető vér mellett is hallotta a fiúk nevetését. A fájdalom ellenére felnyomta magát a földön és behúzódott a sötétbe. Kezét kinyújtva a telekinetikus erejével magához húzta a szemüveget.
- Baszki, semmit sem látok - mondta az egyik fiú. Skye hangtalanul a falnak lapult, feltette a szemüveget a fejére és megnyomta a gombot. Most hálás volt Adeline-nek, amiért egy éjjellátó módot is betelepített a maszkba, mert most egy kis előnyt is nyert a fiúk ellen. Nem sok ideje volt felmérni a területét, de azt megállapította, hogy Brooklyn egyik elhagyatott metró megállójában voltak. Időközben a fiúk előszedték a telefonjaikat, ezért Skye behúzódott a biztonsági szoba ajtaja mögé.
- Hol lehet az a kis ribanc?
- Remélem elütteti magát a vonattal.
- Te hülye, erre nem járnak vonatok.
- Gyere ki, kislány - szólítgatta az egyik. - Elrontottad a bulinkat. Szerinted csak úgy elengedünk?
Skyler az ereje segítségével próbálta kitapogatni a helyiségben található tárgyakat. A metró másik oldalán talált egy fémdobozt, amit telekinetikusan nekicsapott a falnak. A fiúk egy emberként fordultak a hang felé, elfordulva Skye-tól.
- Ez meg mi volt?
Skyler kihasználta ezt az időt, hogy behúzza maga után a biztonsági szoba ajtaját és egy fénygömböt küldött fel a plafonra, hogy lásson. Nem vesztegette az idejét, az asztalt az ajtó elé tolta, hogy a fiúk semmiképpen se tudjanak utána menni.
- Remélem ez visszatartja őket - suttogta magának. Szerencsére a helyiségnek nem voltak ablakai, így a fiúk nem láthatták meg a fényt. Mivel jobb ötlete nem volt, körülnézett a helyiségben. Sok mindent nem talált, hiszen siettében nem csak a széket tolta az ajtónak, hanem a székeket is és minden mást rájuk pakolt. - Most szépen bezártad magad, gratulálok, Skye.
Különösnek találta, hogy nincsenek ott a biztonsági kamerák felvételét mutató gépek, de ráfogta, hogy már pár éve elhagyták a helyet, biztos elvittek minden felszerelést. Pedig jól jött volna, ha a kamerákon keresztül látja, mikor távoznak végre a fiúk. A helyiségben már csak egy magas szekrény állt. Vajon miért van egy biztonsági szobában szekrény? Kinyitotta az ajtaját, de semmi sem volt benne, egy kilincsen kívül. Az ajtóra tekintve látta, hogy ott nem hiányzik ez a darab. Ez azt jelenti, hogy valahol biztos van egy másik ajtó.
- Furcsa - lehelte. Megragadta a két oldalát és minden erejét bevetve elhúzta oldalra. Skyler szeme elé egy másik ajtó tárult, kilincs nélkül. - Bingó.
Skye beillesztette a kilincset a helyére és kinyitotta az ajtót. Az nyikorogva bár, de kinyílt. Egy lépcsősor jelent meg előtte, ami csak lejjebb vitte a metró alá. Skyler a fénygömböt maga elé küldte, hogy felfedezhesse a titkos szobát és elindult utána. Nemsokára a lépcsősor végére ért, megpróbálkozott a villanykapcsolóval és meglepetésére a villany felkapcsolódott.
- Legalább ez működik - mondta, majd elakadt a lélegzete. Az egész hely tényleg egy titkos szoba érzetét keltette, volt lent egy kanapé, egy asztal, az asztalon két régi számítógép és egy kis tévé. Valószínűleg valaki más is úgy döntött, hogy itt bújik el. Viszont elég nagy por lepte el az egész helyet, hogy már egy ideje ne tartózkodjon ott senki.