Auróra már órák óta a felhőket figyelte azon gondolkodva, hogy felülről sokkal szebbnek és tisztábbnak tűnnek, mint a földről. Fülében szólt a zene, ami segített neki kikapcsolni egy kicsit. Általában imádott utazni és közben zenét hallgatni, mert ilyenkor úgy is egyedül lehetett, hogy ott ültek körülötte az emberek. Semmit nem kellett csinálnia csak ülni és hagyni, hogy elkalandozzanak gondolatai. Néha azon kapta magát, hogy gyerekkori emlékei közt bolyong. Egészen addig ment vissza, mikor édesapjával először mentek le a Temzére hajókázni a hatodik születés napján. Kis lányként imádta London külvárosát. Annál jobb hely nincs egy gyereknek. Minden van, ami kell. Sötét, rejtélyes erdők, hosszú végeláthatatlan mezők és szántóföldek. A Temze csendes folyása, és rengeteg olyan állat, amiket a városban sosem láthat az ember. Nővérével ahányszor csak lehetett kimentek a szabadba és csak mentek előre. Ha megláttak valami érdekeset azonnal utána rohantak. Ebből adódóan nem egyszer tévedtek el, de egy idő után már jobban ismerték a helyet, mint a tenyerüket. Viszont a Temzébe belemenni tilos volt. Édesapja nagyon haragudott, ha valamelyik lány még is belesettenkedett titokban. Mindig azt hajtogatta, hogy a folyó nem egy embert ragadott már magával és nem szeretné, ha valamelyikükkel történne hasonló. A kis Auróra ezért mindig félve gondolt a széles folyóra, míg nővére inkább kihívásként tekintett rá. Többször is rá akarta venni húgát, hogy egyre beljebb és beljebb merészkedjenek a hideg vízbe, de Auróra legtöbbször már akkor visszafordult, mikor túl csapott a víz sárga pöttyös gumicsizmáján.
Miután meghalt a nővére jó ideig minden nap ott ücsörgött a Temze partján és bámulta a vizet. Titok azt várva, hogy egyszer csak oda ül mellé testvére és újra győzködni akarja, hogy menjenek be. De ez soha többé nem történt meg.
Bella óvatos érintése szakította ki a fájdalmas emlékből. Kivette füléből a fülhallgatót és végig mérte a mellette ülő nőt.
- Bocsi, hogy zavarlak csak lenne egy kérdésem. – mondta halkan, figyelve rá, hogy senki ne hallja csak Auróra. Nem igazán volt világos mi a titkolózásának oka, de Auróra csupa fül volt.
- Ti Nickkel... - egy pillanatra megakadt. Látszott rajta, hogy tétovázik. Nem tudta hogyan fogalmazza meg. – mit szoktatok tenni, ha... - mondta tovább, de ismét elment bátorsága. Auróra érezte rajta, hogy valami nem stimmelt, de nem értette mi. Arca túl kétségbeesett volt ahhoz, hogy egy szokásos idegesítő kérdéssel jöjjön. Hangja túl komolyan csengett és feltűnően ügyelt arra, hogy tényleg csak ők ketten hallják.
- Ha mit csinálunk? – kérdezte a sötétben tapogatózva Auróra.
- Ha összevesztek. – gondolta meg magát hirtelen Bella és egy tökéletes kifogással álcázva eredeti kérdését. Aurórában gyanút keltett rejtelmessége, de a veszekedés is elég nyomós oknak tűnt, hogy Bella végre megmutassa komoly oldalát.
- Tudod mi általában megbeszéljük a dolgokat, de néha Nick megmakacsolja magát és akkor van mikor jó ideig nem beszélünk a dologról. Ez változó. Attól függ melyikünk a hibás. Ha Nick akkor legtöbbször megpróbál kiengesztelni, ha én akkor valamilyen módon kimagyarázom vagy bocsánatot kérek, de a vége mindig az, hogy jót nevetünk az egészen, mert rájövünk, hogy semmi értelme nem volt napokig fújni egymásra egy kis semmiség miatt. – magyarázta jobban belegondolva a helyzetbe. A szóban forgó személy hátuk mögött aludt Kevin társaságában, aki kitartóan próbálta megérteni a Vikingek című sorozat lényegét.
- Joe tegnap nagyon kiakadt és ezért is aludtam nálatok. Bocsánat, hogy zavartam. – mentegetőzött megbánó arckifejezéssel. Auróra akárhogy próbálkozott nem tudott visszaemlékezni a pillanatra, mikor csatlakozott hozzájuk Bella. Az utolsó emléke az volt, hogy Nick hátára dőlve ült a lift hideg padlóján.
- Nem igazán rémlik, de egyáltalán nem zavartál nyugi. Legalábbis engem. Azt nem tudod viszont, hogy Nick hol aludt? Csak mert reggel egyedül keltem és csak téged találtalak a kanapén. – mondta jóval vádlóbb hangon, mint tervezte. Bella megérezte hangsúlyozásán az ellenszenvet és azonnal védekezni kezdett.
- Nem csináltunk semmit ígérem, ha erre gondolsz. Csak segítettem neki bevinni téged a szobába és utána megengedte, hogy aludjak a kanapén. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy kint telefonált valakivel az erkélyen, de nem tudom kivel, mert csukva volt az ajtó. Biztos valami régi barátja lehetett, mert elég jó kedvű volt.
Régi barát? Talán Jonathan? Vagy mondjuk valaki más? Lehet, hogy Zac hívta fel? – fontolgatta magában a lehetőségeket Auróra. Nick nem gyakran beszélt a barátairól. Ha nem ismerte volna Jonathant vagy Zacet felmerült volna benne, hogy jobban szeret elszigetelve élni barátja. Míg Joe majdnem minden nap a haverokkal ment el valahova Nick a saját dolgaiba feledkezett. Mióta jártak Aurórával egyszer sem ment el egyetlen haveros sörözős estére kivéve persze azokra, amikre a nő hívta el.
- Nem azért kérdeztem nyugi. Én bízom Nickben. – jelentette ki ismét nem figyelve hangjában rejlő ítéletére.
Kevin tekintete a képernyőre tapadt. Hatalmas érdeklődéssel figyelte az egymást gyepáló vikingeket. Sikerült végig néznie a Trónok Harcát és muszáj volt valamivel lekötnie magát a hosszú repülőúton. Még akkor is, ha ez csak pár óra volt, mivel a Salamon-szigetektől nincs túl messze Ausztrália világhírű városa Sydney.
Mikor a kedvenc karaktere szállt volna szembe a rettegett gonosszal öccse feje vállára csúszott. Ijedtében hirtelen megugrott ülésében. Egy mozdulattal megállította a sorozatot és megpróbálta megtalálni az előbbi kényelmes ülést. Egy pillanatra csak, de lenézett az alvó férfire. Arca nyugodt volt és gondtalanabb, mint az elmúlt hetek bármely pillanatában. Felidézte benne azokat a pillanatokat, mikor először mentek turnéra együtt, mint a Jonas Brothers. Joe és Nick folyamatosan beszéltek az első két órában. Kevin egy idő után azt tervezgette, hogyan fogja elhallgattatni a két jó madarat. Joe és Nick több kárt tett a repülőben öt óra alatt, mint a pilóta egy év alatt. Annyira fel voltak pörögve, hogy a végén már édesanyjuk parancsolt rájuk és az utastér két legtávolabbi pontjába ültette a fiúkat. Ez számukra nem jelentett akadályt, mert feltámaszkodva az ülésnek mindenki feje felett folytatták tovább a kommunikálást. A pontot az i-re apjuk Paul tette, mikor Nick az egyik erősebb zökkenőnél kiesett az ülésből. Persze azonnal felugrott és nem is foglalkozva a homlokán éktelenkedő, vérző sebbel jót nevetett Joeval az eseten. Kevin már várta a Még egyszer! felkiáltást, de helyette Paul és Denise együttes szidása érkezett. Leültették mindkét fiút és becsatoltatták velük a biztonsági öveket. Az egyik mellé édesanyjuk, míg a másik mellé édesapjuk ült. Nem kellett sok, hogy Nick Denise vállára dőlve elaludjon és az út hátralévő pár óráját átaludja. Joe már kevésbé volt szerencsés, mert ő akárhogy próbálkozott nem tudott egy szemhunyásnyit sem pihenni apja monoton gépelése miatt. Akkor még ő volt a menedzserük és saját munkája mellett alig volt ideje a fiúkkal is foglalkozni, így kihasználva felesleges perceit neki állt dolgozni és megszervezni előre mindent.
Kevin mindig különbözőnek érezte magát öccseitől. Denise azzal magyarázta, hogy ő nagyobb és érettebb ezért sem száll be az ilyen piti, idegesítsük fel a szüleinket játékba. Pedig nagyon szívesen nevetett volna velük, de ha jobban belegondolt mit is csinálna ő pontosan teljesen értelmetlennek érezte így inkább elfordult az ablak felé és megpróbált nem foglalkozni velük.
Régen imádott játszani. Mikor még csak ketten voltak Joeval. Igaz nem sokáig tartott, de akkor érezte magát igazán gyereknek. Minden pillanata az életének játékból állt. Állandóan mindenre fel akart mászni és Joet is maga után húzta. Mindegy mennyire kicsi volt és nem számított Denise mennyire féltette a kicsi Joet. Miután megszületett Nick még nagyjából két-három évig folytatódott így, majd Joe sokkal bulisabbnak tartotta a kisebb tesóval játszani. Sokkal viccesebb volt vele fogócskázni, az ő játékaival játszani. Kevin is megpróbált alkalmazkodni Nick jelenlétéhez. Imádta, hogy két öccse is van, de néha szerette volna, ha Joe vele van és nem a kis jövevényen lóg, mondván; de cuki. Persze ezt a játékot, amit Joe annak nevezett kis öccse nem mindig élvezte annyira. Nem volt olyan poénos, mikor menekülnie kellett a nagytestű, fekete kutyájuk elől, vagy mikor neki kellett átmenni a szomszédba a labdáért és megmagyarázni miért vannak üvegdarabok a kocsibejárón. De azon a napon, hogy az a férfi felkarolta édesanyjuk fodrászánál minden megváltozott. Nick megbátorodott és már szembe mert szállni Joeval. Megbarátkozott kutyájukkal és idővel Kevin is érdekelni kezdte. Érdekelte, amit csinál, amit tanul, akiket ismer és néha még azok is akiket csak szeretett volna ismerni. Nick mindig is a két testvér közt ingázott. Többször is elment Kevinnel edzésre iskola után, csak mert kíváncsi volt rá mit szokott délutánonként csinálni testvére. Mihelyst Joe poszterei érdekesebbek, színesebbek lettek szobája falán visszament hozzá. Szép lassan összeállt a Jonas Brothers, ahol Nickre összpontosult minden, mint az ifjú tehetség és hirtelen mindkettő bátyjáról leszállt. Saját stílusa, gondolkodása és véleménye lett a dolgokról. A dalok megírásában viszont mindig testvérei érzéseire támaszkodott. Úgy írt szerelmes dalokat, hogy sosem volt még szerelmes. Kevin és Joe órákon át tartó panaszkodása vagy áradozásuk egy-egy lányról, sokat segített szavakba önteni a különleges érzelem hatásait.
Azóta felnőtt férfivé érett Nick is. Már nem másolja testvéreit, már nem kell neki elmagyarázni mit jelent az, hogy metafora vagy hasonlat. Már nem érdeklik olyan apróságok, mint mondjuk Kevin autó gyűjteménye vagy Joe különböző rockbandás poszterei. Már nem fél a kutyáktól és saját szavaival is megtudja fogalmazni érzéseit. Abban a pillanatban, ahogy ott aludt a férfi vállán sokkal jobban hasonlított a kis fiúra, aki volt, mint a felnőtt Nickre, akivé vált.
- Hé, Kev! - hajolt közelebb Joe – Tudsz egy kicsit segíteni? Nem tudom elolvasni az egyik... - nem tudta befejezni, mert meglátta alvó öccsét. A várt gonosz vigyora helyett inkább egy sokkal kedvesebb mosoly került arcára. Szerette a testvéreit, de a Jonas családhoz híven nagyon forrófejű tudott lenni.
- Én is küzdöttem vele eleget hidd el. – válaszolta Kevin, majd halkan lecsukta laptopjának képernyőjét és becsúsztatta táskájába. – Na mutasd mit akarsz megtanulni? – vette ki Joe kezéből a gyűrött papírt. Nick kézírása valóban nem volt a legszebb, de annak a dalnak a szövege kifejezetten olvashatatlanra sikerült és még nem gépelte le így muszáj volt kibogarászniuk, ha meg akarták rendesen tanulni.
- Csak azt az utolsó sort nem értem. Mi az ott? Egyszerűen bármivel próbáltam helyettesíteni semmi sem volt jó bele. – nehezedett rá az ülés karfájára, miközben még mindig a megoldáson gondolkodott. Kevin is hasonló mód törni kezdte a fejét, de akárhogy is próbálkozott nem jött rá mit írhatott oda öccse.
- Nem tudom. – sóhajtott fel már majdnem feladva. - Meg kell tanulni elengedni az apróságokat. És tudom, mindig messze vagyunk a tökéletestől. És tudom, hogy érzékenyekké válhatunk... - mondta fel az előtte lévő sorokat abban bízva, hogy beugrik neki a folytatás, de nem akart eszébe jutni.
- De a legnehezebb részek mindig megérik. – fejezte be Auróra mögülük. Mivel Nick vele együtt írta meg ezt a dalt az egész szöveget kívülről tudta. Joe közelebb hajolt a papírhoz és ahogy behelyettesítette Auróra szavait kiolvashatóvá váltak a betűk sokasága.
- Köszi. Egy glória nélküli angyal vagy. – ugrott talpra a férfi kivéve Kevin kezéből a szöveget. Nagy lendülettel visszament székéhez és tovább tanulta a szavak egymásutánját.
- Nagyon szívesen. Máskor is, ha tudok segíteni. – fordult vissza az ablak homályos üvege felé Auróra.
Nem kellett sok idő, mire ismét elkalandoztak gondolatai, de most barátjára gondolt, aki mögötte mit sem sejtve pihent. Mikor felszálltak a gépre először egymás mellett ültek, majd átment bátyja mellé és Bella elfoglalta a helyét. Egyikőjük sem tudta miért, de nem is volt fontos, mert Nick és Kevin hosszú órákig tárgyalták a koncert menetét. Joet természetesen kihagyva az egészből, mert tegnap este óra még mindig pikkelt öccsére és úgy gondolta, hogy egyedül is meg tud oldani egy átlagos koncertet.
Az, hogy közben a fiatalabb énekes elaludt, nem volt a tervben, de Kevin egy percig sem bánta. Legalább tudta folytatni imádott sorozatát, és mivel Joe is el volt foglalva a szöveg tanulásával senki nem zavarta.
- Hová tűnt? – ugrott a fehér, hosszú hajú nő a csónak végébe. Miközben a gyermekek követték példáját. – Látjátok?
- Hol lehet? – kérdezte rémülten a fiú szemével a vizet pásztázva.
Egyszer csak Kevin egy óvatos érintést érzett vállán, mire hirtelen lelökte fejéről a fejhallgatót. A sorozat történéseiből kizökkentett énekes zaklatott arccal fordult Auróra felé.
- Bocsi, hogy megzavartalak, de mindenki alszik és nem akartam felébreszteni senkit emiatt. – kezdett bele szinte suttogva. Kevin azonnal körbenézett és csak akkor vette észre az ablakok mögött uralkodó időjárást. Teljesen beterített mindent a sötétség. Az utastérben is csak halvány fények égtek az alvó személyekre való tekintettel.
- Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy Nick nem ébredt-e már fel, de ahogy elnézem egy darabig nem is fog. – folytatta a nő palástolva a vihartól való félelmét, de amint a fiatalabb énekesre nézett tekintete meglágyult és egy óvatos mosoly is megjelent szája sarkában.
- Hát...szerintem nem kéne felkelteni. – fordult Kevin is testvére fel, kin látszott, hogy álmodott. Keze néha megrándult, miközben fejét mozgatta. Homlokáról nagy cseppekben kúszott le az izzadtság álláig.
– De ha gondolod átadom a helyem. – ajánlotta fel kedvesen Kevin végig mérve Aurórát.
- Dehogy is. Nem azért jöttem, csak eszembe jutott valami, amit megakartam tőle kérdezni, de mindegy várhat Sydneyig. – mentegetőzött kapásból a nő és már ment is volna vissza a helyére - mivel szemben Bella szunyókált a két ülésen eldőlve – ha Kevin meg nem ragadja a csuklóját.
- Szeretném, ha melletted ébredne. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, mire Auróra elmosolyodott és visszafordult. Titkon mindennél jobban szeretett volna Nick mellett lenni, de nem akart megbántani vele valakit, vagy esetleg tapintatlannak tűnni. Viszont így már sehogy sem utasíthatta vissza még illedelmességből sem az elé kínálkozó ajánlatot. Így hát, míg Kevin lassan felállt és átpakolta a laptopját, Auróra tartotta barátját és miután szabaddá vált az ülés leült, majd vállára döntötte a férfi fejét. Elsőre nehezebbnek bizonyult, mint gondolta volna, de csak pár perc kellett hozzá, hogy megszokja és kényelmesen elhelyezkedjen súlya alatt. Fogalma sem volt mit kezd majd a hátralévő egy órában magával, de már az jól esett neki, hogy bőrén érezhette Nick kezét, hogy élvezhette kellemesen férfias illatát és bűntudat nélkül bámulhatta számára tökéletes vonásait. Most senki nem kérdezte meg tőle: mit néz? Vagy, hogy: mi a baj? De még csak a: Van valami az arcomon? kérdés sem került elő. Az egész gép néma csendben szelte át a hatalmas és sűrű viharfelhőt.
Auróra alap esetben rettegve markolta volna az ülése karfáját, miközben maximum hangerőn bömbölteti fülében a zenét, hogy egyetlen nyugtalanító hangot vagy reccsenést se halljon. Viszont abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelte, se a repülő, de a vihar, ami minden megtett kilométer után egyre jobban megtépázta szerencsétlent. Kizárólag a vállán álmodó férfire összpontosított.
Egy pillanatra elgondolkodott rajta: Vajon mit álmodhat?
Nick egy végtelen, zöld füves réten ácsorgott. Egyik kezében egy mikrofont tartott, míg a másikban egy tollat. Mikor kitisztult látása alaposabban is szemügyre vette a környezetét. Sehol nem volt semmi. Se egy vagy bokor. A fűszálak közt nem voltak apró virágok, még csak gyomok sem. Úgy nézett ki, mintha most vetették volna és minden nap gondosan végig járta volna valaki, hogy kihúzza a nem oda illő növényeket.
Tett pár lassú lépést előre. Szép lassan láthatóvá vált előtte egy meredek sziklaszirt, amin Auróra állt hosszú, tengerkék szoknyában. Alját gyengéden lengette az óceán felől jövő szél. Vörös hajába egy hófehér rózsaszál volt tűzve. Kék szeme kíváncsian meredt a távolba. Pont úgy, mint előző nap a szálloda erkélyén.
Odaszeretett volna menni hozzá. Megérinteni, átölelni, megcsókolni, magához szorítani, de nem tudta. Valami folyamatosan visszatartotta.
Egyszer csak egy nehéz kéz fogta meg vállát. Azonnal megfordult és meglátta Henryt, ahogy egy köteg papírt nyújt felé. Mellette Stuart ácsorgott kezében fekete vezetékek kötegeivel arra várva, hogy Nick átnyújtsa neki a mikrofont, valamint menedzserének a tollat. Lenézett kezeire majd még egyszer Auróra felé fordult. Bűntudat és félelem uralkodott el rajta, amiért nincs mellette. Pedig sehol máshol nem kéne lennie. Semmi nem volt számára fontosabb a nőnél még is Henry és Stuart mellett állt. Már át akarta nyújtani nekik a tárgyakat, hogy végre megszabadulhasson tőlük és mehessen szerelméhez, mikor Bella váratlanul megjelent és megcsókolta.
Hirtelen vége szakadt a történetnek és Nick végre kinyitotta szemét. Felemelte fejét a mellette ülő válláról és azonnal az ablak felé fordult. Igaz a viharfelhőtől sok mindent nem látott, de abban a pillanatban nem is az volt a fontos.
Élénken élt emlékezetében Bella csókja, majd felidézte Aurórát, ahogy magányosan áll a szirt szélén. Abban a percben nem tudott mit kezdeni azzal a kellemes érzéssel, amit Bella tette követett. Nem értette miért emlékszik rá vagy egyáltalán miért élvezte ennyire. Nem szerette Bellát.
- Minden rendben? – hallotta meg Auróra aggódó hangját háta mögül. Meglepetten fordult felé, hiszen mikor elaludt még Kevin ült mellette.
- Mi az? Valami rosszat tettem? – kérdezte ismét a nő látva Nick összehúzott szemöldökét és zavart tekintetét. Válasz nem érkezett csak egy óvatos fejrázás. Hirtelen semmi nem jutott a férfi eszébe. Teljes káosz uralkodott el elméjén. Még az álom hatása alatt volt és nem tudott mit kezdeni a tudattal, hogy megcsókolta Bellát, miközben Auróra ott állt mögötte rá várva. Lehet nem a valóság volt még is úgy érezte elárulta ezzel.
- Mi történik velem? – kérdezte magától Nick, miközben kitartóan tűrte Auróra egyre féltőbb tekintetét. Vett egy mély levegőt, egy másodperc erejéig behunyta szemét és félre tette az álmát, ami szép lassan kezdett már halványodni. Egyre nehezebben emlékezett vissza az elejére. Végre kezdett lenyugodni és sikerült valamennyire összeszednie magát. Ahogy végig nézett a többieken látta, hogy nem csak ő volt fáradt. Kevin sorozatnézés közben aludt el, míg Henry és Stuart egymásnak támaszkodva pihent. Joe pedig ott ült, ahol eddig azt hitte Auróra hallgat zenét. Mikor meglátta ölében Bellát újra felelevenült benne csókja, de azonnal el is illant, még sem tudta levenni tekintetét a gondtalanul pihegő lányról. Festett haja zuhatagként omlott bátyja lábára miközben kezét szorosan magához ölelte.
- Nick... Nick... - ismételgette magára vonva a férfi figyelmét Auróra. Mikor végre felé fordult a nő óvatosan eltűrt egy nedves tincset a férfi szeméből. Érintése lágy volt még is égette Nick homlokát. Pulzusa megemelkedett, mikor összeakadt tekintetük. Úgy érezte magát, mint egy tini az első csókja előtti pillanatban.
Auróra közelebb hajolt hozzá, majd behunyta szemét és végül óvatosan megcsókolta a férfit. Ajkai forróak még is édesek voltak. Nick még sosem érezte magát így. Egyszerre szeretett bele újra a nőbe, de félt tőle. Tökéletesnek tűnt a pillanat még is úgy érezte, mintha nem tudna megfelelni neki. Mintha minden csóknál kudarcot vallana és tartott tőle, hogy majd nem fog több esélyt kapni.
Auróra gyengéden elvált tőle, majd várta, hogy Nick végre mondjon valamit. Az elmúlt pár perc tiszta zűrzavar volt.
- Hogy kerültél ide? – tett fel egy teljesen lényegtelen kérdést a férfi, mire barátnője majdnem elnevette magát.
- Komolyan ez a legfontosabb dolog? – mulatott magában a nő, amit egy mosollyal álcázott.
- Kevinnel helyet cseréltünk, mert nem szerettem volna Bella egyszemélyes ágya lenni, meg mert hiányoztál. – mondta. Mikor Nick meghallotta a hiányoztál szót melegség töltötte el, amit nem teljesen értett, hiszen nem egyszer mondta már neki még is olyan volt, mintha most hallotta volna először.