- Nagyon jók voltatok. – veregette meg Nick vállát menedzsere mire hirtelen szét rebbent a szerelmespár.
- Köszönjük. Ahhoz képest, hogy nem ezt szoktuk meg egész egyszerű volt. – lépett melléjük Joe is maga után húzva Bellát.
- Máskor Henry kérlek ne engedd, hogy Joe mondja a nyitó beszédet. – szólalt meg Kevin a dobozok takarásából, mire mind hangos nevetésben törtek ki.
- Ennyire nem volt rossz. Most az öregeket, hogyan hozzam lázba? Vegyem le a pólóm?
- Nicknek nagyobb sikere lenne nem gondolod? – mondta Stuart, miközben Nickkel megpróbálták kiszedni a bonyolultan összecsomózott kábeleket pólója alól.
- Persze, mert Nick annyival jobb mindannyiunknál. – méltatlankodott Joe, mire Bella lágyan végig simított a férfi mellkasán.
- Nem ezt akarta mondani. Szimplán felhívta a figyelmünket Nick, Nathaniel Kulina szerepére. – próbálta megnyugtatni Joet kisebb-nagyobb sikerekkel.
- Leszarom Nick szerepeit. Akkor is jobbnak érzi magát nálunk. Azt hiszi ő emelte fel a bandát. AZ ő érdeme, hogy van banda, hírnév és siker. Ő a jobb színész, ő a jobb énekes, egy zenei polihisztornak hiszi magát. Megtalálta élete szerelmét, és ezt még csak nem is titkolja. Sőt még az orrunk alá is dörgöli, mikor igazán észrevehetné, hogy mások is élnek rajt meg a kis barátnőjén kívül. Mások, akiknek nem jön be annyira az élet, mint neki. Aki nem olyan szerencsés, mint ő. Aki nap, mint nap gyötri magát mert valamit nagyon elbaszott a múltban. – emelte fel a hangját éppen annyira, hogy ne kiabálja túl a színpadon játszódó jelenetet, de mindenki érezze körülötte, hogy nagyon nincs rendben.
- Joe, fáradtak vagyunk mind. Nekem a fejem is fáj szóval ne most. Tudom, hogy már egy ideje így gondolod és hidd el feltűnt, hogy hatalmas szerencsém volt, de kérlek ezt a vitát halasszuk holnapra. Ez nem a legjobb hely és idő a családi harcokra. Kérlek! Szeretnék letusolni, enni valamit és végre aludni. – reagálta le a vártnál nyugodtabban Nick. Ezzel is bizonyítva, hogy a kelleténél is kimerültebb volt. Stuart időközben kiszabadította a kábelek fogságából a férfit és áttért Joera.
- Nicknek igaza van, ha vitatkozni akartok menjetek szobára. Ne mindenki előtt. – kontrázott rá Henry kihúzva a gyufát.
- Téged meg csak a hírnév és a nézettség érdekel semmi más. Az, hogy mi is emberekből vagyunk teljesen hidegen hagy. – ripakodott rá a menedzserre végül az énekes. Kevin erős keze szakította félbe meggondolatlan vádaskodását, mikor megszorította vállát. Kevin mindig csendet és rendet tudott teremteni a bandában. Nem volt sokkal idősebb náluk, de jóval korábban megtapasztalt olyan dolgokat, amikbe öccsei még csak most kóstoltak bele.
- Ne... - lökte le testvére kezét – ne érj hozzám! Nem értem mi baja van velem mindenkinek. Mit csinálok rosszul? Az elmúlt pár órában még csak gyerekesen sem viselkedtem. – mondta kifigurázva Nick beszólását, amit még a repülőn mondott neki. – De mindegy. Tudjátok mit? Nem is izgat igazán. – tette még hozzá végül míg Stuart leszerelte. Elviharzott Bella mellett ott hagyva őt a káoszban. Nagyjából egy másodpercig ácsorogtak ott néma csendben, mire Bella rájött, hogy semmi dolga nincs már ott akármennyire is szerette volna látni, ahogy Nick átveszi nedves pólóját.
- Megpróbálom lebeszélni minden hülyeségről, amit csinálni akar. – mondta egy kellemetlen mosoly kíséretében és már el is tűnt a vörös ajtó mögötti folyosón.
Auróra egy pillanatra ellépett barátjától, aki lehúzta magáról a ruhát és felvette kék ingét, amit még koncert előtt tett oda a biztonságkedvéért. Az alatt a sok év alatt, míg ők egy banda voltak rengeteg érdekes esemény volt egy-egy fellépésen és megtanultak mindannyian olyan egyszerű dolgokat, mint mondjuk a váltó ruhával való számolás, a három-négy üveg víz szerte a színpadon, mindig legyen nála plusz gitárpengető, gitárhúr és a dobok mellé mindig legyen több pár dobverő.
- Mennyire vagy fáradt? – kérdezte halkan közel hajolva Auróra a férfitől. Szeretett volna lemenni vele a partra, hogy végre ténylegesen csak ketten legyenek, de végig nézve barátján elég kicsi esélyt látott rá. Arcáról sugárzott a leharcoltság és az erőtlenség. Vállai beestek és minden lépésnél alig emelte meg lábát. Tekintete felhős volt és alig tudta nyitva tartani szemeit.
- Az attól függ, mit szeretnél. – válaszolta szinte suttogva.
- Áh, mindegy menjünk inkább. – mondta meggondolva magát a nő. Megsajnálta barátját és nem akarta tovább gyötörni.
- Mit szerettél volna? – erősködött a férfi miközben már elindultak a folyosón ott hagyva Kevint és a többieket. Szobájuk csak pár emelettel volt feljebb.
- Nem számít, majd holnap is ráér. – legyintett egyet Auróra, mire Nick arca grimaszba rándult. Egy pillanatra megtorpant és maga felé fordította szerelmét.
- Akkor pláne mondd el! Tudod, hogy szeretem a lényegtelen dolgokat. Főleg, ha neked is közöd van hozzá. – bújt közelebb hozzá az énekes, majd óvatos csókokkal hintette be a nő nyakát, mitől egy jól eső bizsergő érzés futott végig Auróra testén.
- Csak le akartam menni a partra sétálni, de inkább tusolj le, öltözz át és egyél valamit. Most az jobban rád fér. Máskor sétálunk a parton. – adta meg magát a nő, miközben kikászálódott a férfi öleléséből.
- Akkor menjünk le. Te fontosabb vagy a vacsoránál. – felelte Nick és elkezdett visszafelé menni.
- Nick enned kell! Az előbb még rosszul voltál. Vagy legalább csak igyál valamit! – kérlelte Auróra követve a férfit. Tudta, hogy ilyen előadások után az első, amit tenni szokott, hogy rendbe teszi a vércukrát és önmagát. Most érthetetlen okokból kifolyólag teljesen máshogy viselkedett. Egész este túl kedves volt, hangja végig mázasan csengett, mintha ki akarná engesztelni barátnőjét valamiért, amiről ő még nem tud. Utoljára ilyet akkor csinált, mikor eltitkolt előle valamit és a kelleténél jobban összekaptak.
- Nem vagyok éhes, amúgy is jól vagyok csak menjünk! – győzködte tovább Aurórát, aki még mindig mögötte jött. Nem nézte jó szemmel felelőtlenségét. – Szeretném, ha minden úgy történne ahogy te szeretnéd, hogy végre elhidd akkor is szeretlek, ha nem akarsz összeköltözni velem. – jelentette ki, mire a nő hirtelen megtorpant. Nem is sejtette, hogy ez állt a háttérben. Észrevette, hogy mióta eljöttek Los Angelesből volt köztük egy apró súrlódás, de nem gondolta volna, hogy így fog kijönni a férfin. Megállt és ismét szembe került Aurórával.
- Olyan hülye tudsz lenni néha. – nevette el magát a nő. Nem tudott máshogy reagálni a helyzetre. Ha komolyan veszi összevesznek és az még csak őszinte sem lett volna. Késő volt, mindketten legszívesebben már az ágyban lettek volna a part csábítása ellenére is. – Én elhiszem, hogy szeretsz. Mindig is elhittem pontosan ez ijesztett meg. Sosem éreztem még senki iránt ilyet és ez megrémít.
- Milyet? – ráncolta homlokát Nick értetlenül. Túl sok minden történt aznap, hogy felfogja mit mondott neki a lány. Csak állt és csodálta. Látta, hogy mozognak ajkai, kezével hadonászik miközben elszántan magyaráz. Néha eltűr egy-egy rakoncátlan vörös tincset füle mögé. Egyik lábáról a másikra nehezedik, mert bizonytalan. Félt a véleményétől és reakciójától. Arcát szép lassan halvány pír öntötte el, ahogy belement a részletekbe, de Nick egyetlen szót sem értett belőle. Teljesen elkalandoztak gondolatai. Csak fizikailag volt jelen. Sorban lejátszódott előtte az összes közös pillanatuk Aurórával. Felidézte magában a mosolyát, nevetését, szemei vidám csillogását, mikor meglátta őt. Szinte érezte lágy érintését, ahogy átöleli. Hallotta hangját fülében, de máshogy csengett, mint ami emlékezetében élt. Éles volt és követelőző. Mintha számon kérte volna valamiért. Mikor feltűnt neki a nő szúrós tekintete hirtelen kijózanodott.
- Nick, hallasz? – kérdezte vádlón Auróra, miután észrevette, hogy barátja egyáltalán nem is figyelt rá.
- Bocsánat csak elkalandoztam. Mit is mondtál az előbb? – válaszolta reménykedve abban, hogy simán elismétli és nem lesz belőle baj.
- Menjünk szerintem fel. Iszonyat fáradt vagy és nagyon furcsán viselkedsz. – állapította meg szokatlan hangsúlyozással a nő. Nicknek nem kellett kétszer mondani. Abban a pillanatban azt sem értette, miért indult el az ellenkező irányba. Olyan volt, mintha kieesett volna neki az elmúlt pár perc.
Szerencsére nem volt túl messze a szobájuk, amit Henry választott számukra figyelve rá, hogy nagyjából megfeleljen nekik. Még arra is gondolt, hogy esetleg összevesznek, mert volt egy külön hely a külső szobában, ahol aludni lehet. Nála nem lehetett pozitívabb embert találni a csapatban. Ő minden eshetőségre fel volt készülve. Tisztelet a kivételnek, de a kivétel erősíti a szabályt.
A lift ezüstös falaiban homályosan igaz, de lehetett látni a két személy tükörképét. Egymás mellett ácsorogtak némán gondolataikba merülve.
Mostanában egyre többször fordult elő az ilyen jelenség közöttük. Nem volt kínos a csend, hiszen egyikőjük sem azon törte a fejét, hogy mit kéne mondani. Sokkal fontosabb dolgok foglalták le gondolataikat, amit nem akartak megosztani a másikkal, mivel azt hitték nem érdekelné. Pedig sosem próbálták. Ha fel is merült egy munkával kapcsolatos kérdés ügyesen hárítottak már mindketten. Pont elég volt nekik az az idő, amíg a dolgukkal foglalkoztak nem akartak még egymás társaságában is a munkájukról beszélni. Igaz Nick elég nehezen választotta el a karrierjét magán életétől, de nagyon igyekezett. Auróra néha úgy érezte Nickkel együtt nyert magának három fiútestvért. Senki nem mondta neki, hogy a Jonasokat magában nem lehet kérni csak négyes csomagolásban, de nem bánta. Csak nagyon ritkán, mondjuk mikor veszekedtek és még Denise sem tudta kibékíteni őket. Nem tudták mi történt az elmúlt időszakban, de Nickkel sokkal nehezebb volt megtalálni a közös hangot és ez sokkal több konfliktust generált családon belül is. Az pedig csak nehezített a dolgon, hogy semmit nem mondott el róla, ha kérdezték magától pedig sosem nyílt meg.
- Sajnálom. – törte meg a csendet végül az énekes, magára vonva Auróra tekintetét.
- Micsodát?
- Hogy nem figyeltem. Hogy távolságtartón és feszültem viselkedtem mostanában. Hogy eltoltalak magamtól délután és azt is, hogy hagytam Bellát a közeledbe férkőzni. Nem tudom mi a célja azon kívül, hogy egymásnak ugrasszon minket. Nem is számít. A lényeg, hogy kérlek ne higgy neki! Délután is Joe azért lökött a medencébe, mert bevette, hogy Londonba akarok költözni és megint itt hagyni a bandát. Kettőt tippelhetsz ki mondta neki. – forgatta meg szemét a férfi, majd hátát a hideg liften vetette, miközben az egyenletesen emelkedett a magasba, minden egyes emeletnél halkan csilingelve.
Auróra halkan felkuncogott a történeten. Akkor jutott eszébe, hogy nem is mesélte még el a vizes ruhájának eredetét. Így utólag sokkal jobbnak tűnt a valóság, mint amit el tudott volna képzelni akkori arckifejezéséből.
- Nem haragszom, csak nem értelek mikor furcsán viselkedsz és mostanában egyre többször vagy furcsa. – mondta Auróra mikor hirtelen megállt a lift és kinyílt ajtaja. Ki akart menni rajta, de pár lépés múlva észrevette, hogy barátja nem követi. Félve megfordult és meglátta Nicket, ahogy a falnak támaszkodva ül a földön. Kezeit térdére támasztotta, majd arcát tenyerébe temette. A nő egy pillanatig csak állt és nem tudta eldönteni mit kéne tennie. Nem értette mi ütött belé és fogalma sem volt mit kéne kezdenie vele. Sosem volt jó szívügyekben még Nick esetében sem, pedig vele rengeteget beszélgettek szinte mindenről. Ha valami baj volt azt mindig Scott oldotta meg, a hihetetlen lelkizős stílusával, aminek titkát sosem árulta el senkinek. Úrrá lett rajta a félelem az ismeretlen problémától.
Vett egy mély levegőt és leült barátja mellé. Nem szóltak semmit. Auróra gondolatai azon jártak, hogyan kezdhetne bele a vigasztalásba, hogy a végén Nick mindent elmondjon neki, de a tapasztalataiból kiindulva elég nehéz lesz elérnie, hogy megnyíljon előtte teljesen. Ha nagy baj volt a férfi sosem osztotta meg senkivel. Inkább magában tartotta és elzárta mindenki elől.
- Tudod, - kezdte óvatosan végül Auróra – szerintem... – nem volt biztos benne, hogy tényleg ki kéne mondania – mármint, úgy értem, hogy – tétovázott tovább teljesen értelmetlen mondatot alkotva – jobban meg kéne bíznunk a másikban - fejezte be egy levegővel, majd feszülten várta a reakciót. Fogalma sem volt, hogyan fejezhetné ki magát, hogy végül Nick elkezdje mondani mi nyomasztja ennyire.
Percekig ismét néma csendben ültek, mert a férfi egyáltalán nem is válaszolt semmit. Auróra kezdte kellemetlenül érezni magát, hiszen ott ültek egy hotel koszos liftjének padlóján az üres folyosót bámulva és egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Láthatóan nem volt jól Nick és ez zavarta a legjobban a nőt, de nem tudta, hogyan kéne megvigasztalnia. Ahogy csigalassúsággal teltek a percek egyre többször fordult meg fejében, hogy feláll és otthagyja Nicket, mert képtelen vele mit kezdeni, de nem volt szíve távozni.
- Jól vagy? – próbálkozott újra halkan, de ismét nem érkezett reakció. Nick továbbra is térdére támaszkodva, lehajtott fejjel ült a földön.
- Nem akarsz mondani semmit? – Hangja remegett, és kezével megállás nélkül cipőjének fűzőjével játszott. - Mi a baj?
A csend egyre jobban ingerelte a nőt. Egyszer csak eszébe jutott valami és átemelte jobb kezét a férfi széles vállán, majd hozzá bújva átölelte. Fejét ráhajtotta hátára és becsukta szemeit.
Nick amint megérezte a nő érintését vállán halványan elmosolyodott. El akart mondani neki mindent, de nem volt elég bátorsága. Jobban belegondolva nem is volt olyan nagy baj, mint azt hitte, de még sem lett volna fair ezzel terhelni bárkit is. Ahogy Auróra magához ölelte kellemes érzés áramlott szét testében egy pillanatra csak, de lenyugtatva vele. Lehet nem volt a vigasztalás nagy mestere, de az ölelésnél nincs jobb dolog ilyenkor.
Percek teltek el úgy, hogy nem mondtak semmit. Nick már lassan azt is megkockáztatta, hogy Auróra elaludt hátán. Mikor óvatosan megfordult rájött, hogy igaza lett. Auróra valóban halkan szuszogva aludt. Óvatosan ölébe ejtette, majd felemelte és elindult vele szobájuk felé. Egyik kezével vállánál a másikkal pedig térdhajlatában tartotta. Egyáltalán nem volt nagy súlya, így egész gyorsan el is érték a 377-es szobát. A folyosó kihalt csendje még nyomasztóbbá tette a helyet. A minden tárgyon látható csillogás és fényes díszítés kezdte zavarni Nicket. Túl fényűző volt minden. Egész nap nem vette észre, de fáradtan sokkal jobban zavarta a dolog. Mikor végre már ott állt az ajtó előtt, amin egy arany lapba volt vésve a három számjegy cifra vonalakkal. Egy pillanatig elgondolkodott hogyan fogja így kinyitni az ajtót, mivel a kártyája farzsebében volt és egy kézzel nem tudta volna megtartani Aurórát. Már azon volt, hogy leteszi a földre, mikor megjelent Bella. Ötlete sem volt mit keresett arra olyankor, de tökéletesen időzített.
- Sziasztok. Valami baj van? – rohant oda hozzájuk hangosan kiabálva. Nick némán megrázta a fejét, hogy elcsitítsa, még mielőtt Auróra felébredne. Igaz úgy jóval egyszerűbb lenne bevinni, de ez nem volt a megoldások közt.
- Szia. Tudsz egy kicsit segíteni? – kérdezte suttogva, mire Bella szemei felcsillantak.
- Persze miben? – válaszolta már halkabban, mert ő is észrevette az alvó nőt Nick karjaiban.
- A kártyám az ajtóhoz bent van a farzsebemben. Megkérhetlek, hogy kiveszed? Vagy fogd meg Aurórát!
Bella arca hirtelen megváltozott. Egy furcsa mosoly került rá, majd izgatottan hátralépett egyet. A kártya kisebb volt, mint a férfi zsebe így a nő óvatosan becsúsztatta ujjait és megpróbálta kihúzni a kártyát, kisebb nagyobb sikerekkel.
- Hány papír cafat van itt? – kérdezte nevetve Bella miközben a belépő után kutatott.
- Papír? Nálam nem volt... - egy pillanatra elgondolkodott, de semmi értelmes nem jutott eszébe – papír. – fejezte be mire a lány végre megtalálta a kis lapot és kinyitotta vele az ajtót.
- Hű, milyen rend van nálatok. – lépett be még előtte Bella. Elméletileg az ő szobájuk Joeval hasonlóan volt elrendezve.
Nick végre eljutott a hálószobáig, letette az ágyra barátnőjét, levette lábáról tornacipőjét ügyelve rá, hogy még véletlenül se ébressze fel. Ráterített egy vékony plédet a melegre való tekintettel, majd lekapcsolta a villanyt és távozott. Mikor kilépett az előtérbe Bella még mindig ott körözött mindent jól szemügyre véve.
- Hol vannak a cuccaitok? Azt hittem Auróra és te sokkal több holmit hoztatok magatokkal. – magyarázta normális hangerővel. Nick nem is foglalkozott a kérdéssel. Fáradt volt, izzadt és éhes. A legnagyobb gondja is nagyobb volt, mint körbe vezetni ideiglenes otthonukban a szőke kis csajt, akit nagy eséllyel Joe már hiányol, és ha pont itt találja meg, akkor még jobban kiborul.
- Neked nem kéne valahol máshol lenni? – kérdezte halkan, miközben kivett egy üveg vizet a kis, fehér hűtőből.
- Mármint úgy érted, hogy Joeval? – ült le a kanapéra lehangoltan a nő meglepve ezzel Nicket. Egészen eddig azt hitte imádják egymást és senki nem számít. Ketten a világ és az elítélő emberek ellen, de erre az állításra Bella ebben a pillanatban cáfolt rá.
- Miért? Valami baj van?
Neki támaszkodott a hűtő melletti pultnak miközben beleivott a hűs vízbe. Bella arca elszontyolodott, ajkát lebiggyesztette és szemeit lesütötte. Kezét ölébe ejtette miközben elfordult. Nick sajnálatára játszott és ezt a férfi is tudta, de nem akart többet tenni a dologért. Nem akart még jobban felhúzni bátyját, ha gondjuk van majd megbeszélik ők ketten. Ő nem lesz senkinek a lelkiszemetese se a tanácsadója. A saját problémáival sem tud megküzdeni, nem kell neki, még a testvéré is. Már az is sokat számított, hogy megkérdezte: mi a baj?
- A koncert után megharagudott a bátyád konkrétan az egész világra és mikor utána mentem, hogy megvigasztaljam azt mondta nincs rám szüksége és hagyjam békén. Szóval azóta jártam Kevinnél, Stuartnál és Henrynél, de végül itt kötöttem ki. – mondta panaszosan. Szemei elkerekedtek és Nick megkockáztatta volna, hogy három percen belül sírva fog fakadni, hogy még művészibb legyen.
- Néha mindenkinek vannak rossz napjai. Ez a ma este nem sikerült úgy, ahogy tervezte és ilyenkor ki tud borulni, de nem kell tőle félni. Hidd el, ha visszamész ki fog engesztelni, mert semmi másra sem vágyik jobban, mint veled eltölteni ezt a csodálatos estét. Menjetek le a partra és beszéljétek meg a dolgokat. Az biztos segít. – ajánlotta fel még mielőtt Bella belekezdhetett volna a kérlelésbe; had, aludjon ott náluk.
– Joe romantikus típus szóval az éjjeli séta egy csendes-óceáni parton biztos meggyőzi majd. – adott még egy utolsó tanácsot, de láthatóan Bellát már nem tudta meggyőzni. Hiszen ő nem is akart Joeval lenni. Neki a férfi dühe csak jól jött, hogy elkerülhesse. Mindenki előtt megjátszotta, hogy mennyire imádják egymást és mikor csak páran voltak jelen levetette álruháját.
- Víziszonyom van. Sajnos nem szeretek a víz közelébe sem menni. – talált ki egy hihető kifogást. Nick feltűnően felsóhajtott, majd leült a nő mellé a kanapéra.
- Az szar.
Felállt és elindult a zuhanyzó felé. Semmi értelme nem volt több időt pocsékolnia erre a beszélgetésre. Menet közben kivett egy pólót és egy lengébb térdnadrágot táskájából, és magára hagyta a magát sajnáltató Bellát. Remélte, hogy mire végez, a nő már nem lesz ott.
A forró víz égette testét, ahogy lefolyt, még is kellemes érzéssel töltötte el. A vízcseppek csobogása elnyomott minden más zajt körülötte, így nem hallhatta, hogy Bella az ajtó mögött cuccaik közt kutakodik. Mindkettőjük bőröndjét felforgatta egyetlen dolgot keresve. Minden kis részt átnézett a táskákban. Nick összes nadrágjának zsebeit átnézte, de semmit sem talált, mégsem adta fel. A nadrágok után megnézte a pulóvereket, majd Auróra ruhái következtek. Nem tudta elhinni, hogy egyiküknél sem találta meg a keresett tárgyat. Annyira belefeledkezett a kutatásba, hogy észre sem vette mikor maradt abba a víz monoton folyása. Hirtelen megijedt és visszacsukta a táskákat, majd lábujjhegyen elrohant a kanapéhoz. Kezébe vette a hideg vizes üveget. Letörölte faláról egy kis részen a párát, ami után lecsordult ujjai közt. Nick végre kijött a mosdóból. Bella azt várta, hogy majd csak egy törölköző lesz dereka köré tekerve, de csalódnia kellett, mert a férfi mintha érezte volna a nő jelenlétét felvette ruháját. Csak szétálló, fekete árnyalatú hajából, valamint kellemes, férfias illatából lehetett rájönni, hogy fürdött. Mikor meglátta a nappaliban ücsörgő lányt, egy pillanatig végig suhant arcán a csalódottság, de azonnal megemberelte magát.
- Segíthetek valamiben? – ajánlotta fel tettetett kedvességgel az énekes újra neki támaszkodva a pultnak.
- Nincs még egy hely, ahol aludhatok? Nem szeretném ma már zavarni Joet és tudom, hogy még fent van.
Nick legszívesebben rávágta volna, hogy nincs, mert ő akart a kanapén aludni, hogy hagyja Aurórát, de végig nézve a nőn meg esett rajta a szíve.
- Ha az megfelel – mutatott kezével az ülőgarnitúrára – akkor van. – válaszolta lenyelve ellenvetését. Amint kimondta Bella arca felderült. Felállt, majd hálája jeléül átölelte Nicket. Várt pár másodpercet, majd eltolta magától az erősen kapaszkodó nőt. Nem akarta megkockáztatni, hogy Joe abban a pillanatban toppanjon be, mert akkor nem csak Bellának kellett volna félnie tőle.
- Köszönöm. – válaszolta gyerekesen eltúlzott gesztusokkal és már vissza is ment. Lerúgta cipőit lábáról, felhúzta térdét és kényelmesen elhelyezkedett. Elvett egy fekete párnát feje alá, majd végül elfordult. Alig telt el pár perc már mélyen aludt.
Nick végleg egyedül maradt. Elvette a dohányzó asztalról telefonját, csakhogy megnézze az időt, de akkor vette csak észre, hogy Frankie vagy hétszer hívta. Halkan kiment az erkélyre és becsukta maga mögött az üvegajtót. Fogalma nem volt mennyi lehetett az idő otthon, Los Angelesben, de máskor nem lett volna lehetősége egyedül maradni az elkövetkezendő időszakban. Míg kicsengett fülénél a telefon szemével a távoli, elmosódott horizontot kémlelte. Ahol a sötét eget megérintették a tajtékjó óceán hullámai. A Hold már magasan járt az égen lerövidítve a gyönyörű ezüst hidat a víz felszínén.
- Szia. – köszönt bele élénken a fiatal fiú.
- Szia. – válaszolta Nick jóval lassabban és fáradtabban. Neki támaszkodott a fémesen csillogó korlátnak, amit üveglap kötött össze a kékes színű padlóval.
- Csak mesélni akartam, hogy felhívott Andrea és mondta, hogy nem tudott téged elérni.
Nick hirtelen megdermedt, amint kimondta öccse a nő nevét. Mások előtt egy régi barátnak mondta volna, de valójában jóval több volt számára egy régi barátnál.
- Hát persze, hiszen nem tudja az új számom. – helyeselt közben azon gondolkodva, hogyan tudná elérni, mert neki sem volt meg a nő telefonszáma.
- Hallotta, hogy mentek Ausztráliába és gondolta összefuthatnátok egy pár órára. – mondta tovább az értékes információkat Frankie. Nick maga előtt látta Andrea hosszú barna hullámos haját, karcsú alakját és folyton mosolygó arcát. Évek óta nem találkoztak és nem csak Andreának hiányzott Nick. Már maga a gondolat, hogy végre beszélhetnek élőben feldobta a férfi hangulatát. Senkiben nem bízott meg még annyira, mint benne. Úgy érezte neki bármit elmondhat, ő úgy is megérti és biztosan tud mondani rá valamit.
- Az király lenne. Nem mondta hol akar találkozni? – kérdezett rá Nick tudva, hogy úgy is van konkrétum, mert ismerte ennyire a nőt.
- Annyit mondott, hogy ahol véget ért. Nem tudom mire utalt, de remélem nem akartok újra kavarni, mert én imádom Aurórát és közel lakik. – jelentette ki Frankie ellentmondást nem tűrőn. Nick felnevetett, mert egyáltalán nem állt szándékában ilyet tenni, és elég viccesen hangzott, ahogy öccse azonnal Auróra mellé állt. Sőt azt is megfordult fejében, hogy bemutathatná a lányokat egymásnak, hogy kizárja a félreértéseket és Bellának se adjon semmit a kezébe.
- Én értem mire gondolt. Nyugi. Nem fogom még egyszer elcseszni Auróránál. Kösz az infót.
- Igazán nincs mit. Ja és még valami megadtam neki a számod nagyjából fél órája, szóval majd lehet hívni fog.
- Oké. Majd felkészülök rá. – válaszolta Nick viccelődve.
- Amúgy, hogy ment a ma este? Na várj túl vagytok már rajta? Mennyi ott az idő? – lendült bele a kérdezésbe a fiatal testvére.
- Nem tudom. Olyan hajnali fél egy talán, de amúgy már rég lement és szerintem jó volt. Igaz még sosem énekeltünk ennyi nyugdíjasnak, de egészen élvezték. Ami utána jött arról ne beszéljünk, meg arról sem, ami előtte volt. – játszódott le benne újra az este folyamán lezajló balhék megszámlálhatatlan tömege. A kelleténél nagyobb volt köztük a feszültség bátyjaival.
- Gratu. Kár, hogy én nem lehettem ott. Tudod, hogy el akartam menni, de anyáék nem engedtek. – panaszkodott elterelve Nick figyelmét azokról a dolgokról, amiket nem tudott megérteni a csapattal kapcsolatban.
- Szerintem jobb is így. Eggyel kevesebb személy látja, ahogy vérig alázzuk egymást a színpadon. – poénkodta el a helyzetet a férfi, mire a túloldalról hangos nevetést hallott meg.
- Majd visszanézem a felvételeket. Ausztráliától biztos, hogy minden fellépésetek fent lesz youtubeon. Megpróbálok semmiről sem lemaradni.
- Anyáék hogy vannak? Apának meggyógyult a térde? – kérdezte fenntartva a beszélgetést Nick.
- Uuuu... annyira rosszul volt, hogy neki állt füvet nyírni. Anya meg kitakarította a szobáitokat. Ne akar tudni miket hozott le miközben teljesen kiakadt, hogy milyen szemétdombon éltek Joeval. – nevetett Frankie, ahogy felidézte azt a rengeteg holmit, amit Denise a nappali közepére hordott. Nagyjából másfél órán keresztül válogatták őket.
- Jaj, ne! – szörnyedt el Nick mikor jobban belegondolt mik is lehetnek a szobájában. – Mondd, hogy azt nem találta meg.
- Mit? – kérdezett vissza Frankie, de amint kimondta eszébe jutott a féltve őrzött tárgy. – Hát lehet csak összefogta valamivel, de én megtaláltam a lenti kupacban és eltettem, hogy még véletlenül se tudja majd számon kérni rajtad. – adta a hőst, mire Nick kissé megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Legközelebb kulcsra zárom a szobám, ha hosszabb időre elmegyek otthonról. Vagy egyszerűen csak elköltözöm. Oda csak nem megy el takarítani. – ötletelt a férfi folyamatosan táplálva öccse röhögését.
Ahogy beszélgettek fel sem tűnt az idő múlása. Nick megfeledkezett fáradtságáról és teljesen felszabadult. Frankie mindig jó volt abban, hogy megtalálja a közös hangot bátyjával. Hosszú időn keresztül beszélgettek. Los Angelesben csak pár esti órának tűnt, míg a Salamon szigeteken már lassan kelni kezdett a Nap és Nick egy szemhunyásnyit sem aludt. Tudta, hogy lesz ideje a gépen pihenni, de nem gondolta volna, hogy mennyire nehéz lesz.