- Jó estét kívánok mindenkinek! – hangzott fel a tulajdonos mázas hangja. Valamennyi vendég ráemelte tekintetét. Volt köztük kíváncsi, érdeklődő, fáradt, de ha jobban megfigyelte valaki az embereket felfedezhetett pár megvető pillantást is. - Mint minden este, ma is egy kis meglepetéssel készültem maguknak. – erre a kijelentésre hangos tapsvihar volt a válasz. – Igaz, nem olyan, mint amit már megszokhattak tőlünk, de úgy gondoltuk egy kis vérfrissítés sosem árt. – itt tartott egy pillanatnyit hatásszünetet a férfi, míg lesimított egy alig látható kis szöszt öltönyének ujjáról. – Tudom, hogy maguk közt többen rajonganak a régebbi zenéért, a retroért, a nosztalgikus hangulatért, de engedjék meg, hogy elvezessem önöket a 21. századi fiatalság világába. Köszöntsék nagy szeretettel a Jonas Brotherst. – fejezte be erőteljesen kiabálva a banda nevét, mire Joe nagy lendülettel felrohant a színpadra, mintha valami verseny eredmény hirdetése lenne.
Arcára kiült a tipikus mosolya. Mögötte Kevin érkezett vállán átvetve, barna akusztikus gitárját. Ő is mosolygott, de Joet nem lehetett felül múlni. Utána Nick kullogott, de neki még csak kezében volt a gitár. Haja nedvesen lapolt homlokára, így a hosszabb tincsek folyamatosan belelógtak szemébe. Mindhárman fekete nadrágot viseltek annyi eltéréssel, hogy mindnek más volt a fazonja, valamint különböző színű pólókat kaptak hozzá.
Joe átvette a mikrofont a tulajdonos kezéből és azonnal belekezdett szövegébe, időt adva testvéreinek, hogy elhelyezkedjenek.
- Jó estét kívánok minden egyes kedves vendégnek, aki a nevünk hallatán még nem rohant ki a teremből! – vágott bele a férfi jó kedvűen. A hallgatóság pont odaillő nevetésben tört ki. Auróra egy pillanatra úgy érezte magát, mintha egy alánevetős sorozat forgatásán lett volna. Henry már a fejét fogta és próbált elbújni mindenki elől. Szerencsére nem sokan tudták, hogy közük van a fiúkhoz, így nem kaptak felesleges figyelmet senkitől.
- Kaptam egy előre megírt köszöntő szöveget a menedzserünktől, de nem akarom, hogy akárki is bealudjon szóval gondoltam egy kicsit átköltöm. Remélem nem haragszol Henry. – nézett az egyre ingerültebb férfire, ki pont az egyik középső asztalnál ült a kis csapat többi tagjával. Auróra nevetve figyelte a jelentet, majd szeme barátjára siklott. Nick háttal állt neki és a hátán végig futó fekete zsinórokkal próbált kezdeni valamit, miközben igyekezett minél hamarabb leülni a fényes dobok mögé. Nem volt egyszerű, mivel szinte minden szükségtelen dolog oda volt pakolva mellé. Pólója rátapadt hátára, a nadrág derekára erősített kis szerkezet pedig minden egyes mozdulatával közelebb került a leeséshez. Joe is észrevehette öccse gondjait.
- Még mielőtt belekezdenék a vége láthatatlan köszönetnyilvánításba, kérnék egy kevés műszaki segítséget Stuart barátunktól Nicknek. Ezer hála. – sietett testvére segítségére. A hangtechnikus azonnal odasietett a fiatal énekeshez nem is foglalkozva az emberek kutakodó tekinteteivel, mik egészen a színpadig kísérték. Azonnal kikötötte az énekest és elkezdte szétszedni a zsinórokat.
Auróra nem is figyelt Joe humoros beszédére csak Nickre és a vele együtt küzdő Stuartra koncentrált. Ahogy végig nézett barátján különböző dolgok jutottak eszébe. Az első, amit észrevett, hogy hiányzott róla a tőle megszokott, laza mosolya. Tekintete komor volt és gondterhelt. Kezei remegtek és összeszedetlennek tűnt. Olyan volt, mintha izgult volna. Sosem látta még lámpalázasnak a férfit. Abban sem volt biztos, hogy valóban csak az izgalomtól viselkedett így. Mikor a lány felé fordult és meglátta vidámságát végre ő is jobb kedvre derült. Láthatóan mindent megoldottak, mert végre sikerült helyet foglalnia a hangszer mögött, és Stuart egy biztató vállveregetéssel és egy pimasz kacsintással elhagyta a színpadot. Joe végre befejezhette a mondókáját és elkezdődhetett a várva várt előadás.
- Egy szó, mint száz. Nagyon hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk és énekelhetünk ma este maguknak. Jó szórakozást. – zárta le szemével az asztaloknál ülő idősebb korosztályt pásztázva. Látszott rajtuk, hogy fogalmuk sincs kicsodák, mit csinálnak vagy egyáltalán honnan jöttek. Általában náluk fiatalabbaknak szoktak énekelni így furcsán hatott a fiúkra a mély csend, ami a teremre telepedett.
Joe végig nézett testvérein, akik már ugrásra készen várták, hogy elkezdjék. Mikor meglátta öccse arcát, tudta, hogy nem fog időben belépni, mert fejben egyáltalán nem volt jelen. Hirtelen egy remek figyelem felkeltő ötlete támadt. Nagy lendülettel megfordult kinyújtotta kezét és mutatóujjával a barátaik asztala felé mutatott.
- Auróra, Nick azt üzeni, hogy nagyon szeret! – amint kijelentette mindenki a meglepett nő felé fordult. Nick azonnal bátyjára nézett magyarázatért, aki erre csak meghúzta vállát. A fiatal férfi ráütött a dobokra, hogy visszaterelje magukra a figyelmet, mert sejtette, hogy Auróra csak rosszul érezné magát és azt nem szerette volna semmi áron. Ez volt az első olyan hely, ahol szemből néztek őket és nem hátulról elbújva a színfalak mögé.
Joe arcán megjelent önimádó mosolya. Igaz nem háromra kezdték, de végre Nick is visszatért közéjük, elsütött egy tökéletes poént és végre belekezdhettek az éneklésbe.
- Szerencsés vagy remélem tudod. – hajolt közelebb Aurórához a szőke Bella, aki pontosan mellette ült. Auróra hirtelen nem tudta mit kéne erre mondania. Tisztában volt vele, hogy nem mindenkinek adatik meg akkora lehetőség, mint neki, de sokkal több gondja volt Nickkel a munkája miatt és a saját állása miatt is, mintha egy átlagos férfivel jön össze.
Az elmúlt napokban egyre többször gondolt arra, milyen lenne az életük, ha mindketten normálisak lennének. Mondjuk Nick egy egyszerű üzletember lenne ő pedig maradt volna az újságírásnál? Elsőre sokkal egyszerűbbnek és kezelhetőbbnek tűnik. Jóval több idejük lenne egymásra anélkül, hogy egyik helyről a másikra rohannak, vagy el vannak havazva a tennivalókkal. Lehetséges, hogy nem kéne úgy dolgozniuk, hogy közben a másik ott ül mellettük, mert máskor nem tudnak időt szakítani egymásra. Nem egyszer fordult elő köztük, hogy Auróra bent ült órákig a stúdióban vagy Nickkel szobájában úgy, hogy egymáshoz sem szóltak, mert el volt foglalva. Minden tini lány csak a csillogást látja a fiúk életében. A sok pénzt, a sok imádást, a hatalmas hírnevet és elismerést. Auróra abban a pillanatban, hogy közel engedte magához az énekest betekintést kapott a sikerük mögötti munkafolyamatba is. Sosem gondolta volna, hogy az az ember, aki ennyire népszerű, néha sokkal többet dolgozik, mint egy átlagos.
- Joe sosem fog annyira szeretni engem, mint ahogyan Nick szeret téged. – zökkentette ki Aurórát gondolataiból ismét Bella. Először nem is akart válaszolni neki, de mikor összetalálkozott tekintete Nickkel elkapta a fejét. Nem is értette mi történt. Talán tudat alatt szégyellte, hogy néha tehernek érzi a férfit.
- Joe egy érdekes szerzet. – felelte könnyedén, mire Henry is csatlakozott a beszélgetésbe.
- Érdekes? Ez nem kifejezés. Joe egyszerűen bolond. Csak tudnám miért. – vezette le a menedzser dühét a férfin remélve, hogy nem hall belőle semmit.
- Milyen jó látni, hogy ennyire szereted a fiúkat. – jegyezte meg szarkasztikusan, de még is viccelődve Stuart.
- Bolondnak nem mondanám. Egyszerűen szeret szabadon élni és élvezni minden pillanatot. Szerintem Joe a szükséges vicc forrás a csapatban. Kevin a felnőtt, aki mindenkire figyel és Nick az, aki – Auróra ismét barátjára nézett, aki hatalmas átéléssel énekelt bátyjai mellett. Teljesen belefeledkezett a dalba. Már rég otthagyta a dobot és Kevinnel együtt gitáron kísérték testvérüket. Mindhárman élvezték, amit csináltak. Ez volt a legszebb dolog, amit az elmúlt napokban vagy hetekben látott. Három testvér, akik boldogok, azt csinálják, amit szeretnek. Együtt megvalósítják legmerészebb álmaikat is. A sok vita ellenére is mindig ott vannak egymásnak és bármiből kihúzzák a másikat. Egyáltalán nem hasonlítottak azokra a sztárokra, akik alkoholisták vagy drogosok voltak a sok stressztől. Persze érthető, mindenki máshogy dolgozza fel. A srácokra is néha hatalmas nyomás nehezedett, de ők sosem részegedtek le annyira, hogy következő nap a balhéjukról olvassanak. Ők józanon is eleget balhéztak egymásközt. Auróra még sosem látta őket drogozni, igaz ez nem jelentette azt, hogy sosem tették. Ők együtt szálltak szembe a problémával. Együtt küzdöttek Henryvel. Hárman a világ ellen.
- Mi? Nick mi a csapatban? – terelte vissza a nő gondolatait Bella. Akkor esett le neki, hogy nem fejezte be. Valójában nem is tudta, hogyan. Nickre sosem találta meg a tökéletes szavakat. Ha valakinek neki is állt jellemezni a férfit nem tudta rendesen kifejezni magát újságíró létére sem. Édesanyjának is csak a klisés szöveget tudta bedobni. Helye, kedves, vicces, aranyos, okos, és utána jöttek a külső tulajdonságai, de egyszer sem érezte úgy, hogy igazán le tudta volna írni. Számára Nick megfogalmazhatatlan volt.
- Nem tudom. Ő a kis öcsi, aki mindig az ellenkezőjét csinálja, mint amit mondanak neki. – fejezte be csak, hogy Bella végre leszálljon róla.
- A kis öcsi? Az inkább Frankie. Nick a fekete bárány. Magányos farkas. Az elveszett borjú. A... nem jut eszembe több szó fordulat a magányra. – mondta Henry végig mérve a szóban forgó személyt. Ott ácsorgott a színpad jobb oldalán és a vendégeket nézte. Pont nem volt semmi dolga. Az egész előadás alatt az első olyan pillanat, mikor volt egy lélegzetvételnyi szünete.
- Nem értem. Hiszen Nick az egyetlen a csapatban, aki nem magányos. Itt van neki Auróra. – vágta rá Stuart kiérdemelve ezzel egy haragos pillantást Bellától. Mind tudták, hogy Joenak ő csak egy helypótló, de a szíve még mindig Sophiért dobog.
- Csak nézd meg jobban! Az a mosoly az arcán nem őszinte. Még én tanítottam meg rá Olivia után. – büszkélkedett a menedzser nem is gondolva, hogy ezzel Aurórában mekkora kételyeket vet fel. Mi van, ha Nick mosolya nem is őszinte felé? Mi van, ha Bellának igaza volt és tényleg haragszik rá? – gondolta végig a nő egyre jobban félve, hogy a mellette vitatkozó lánynak igaza volt a férfivel kapcsolatban és ő már tényleg nem szereti annyira.
- Látjátok, hogy tartja a vállát? – mutatott Henry kezével óvatosan Nick felé. – Unja az egészet. Már szabadulna, de tudja, hogy még jó tizenöt percig tart minimum. – elemezte ki a férfi laza tartását. – És a gitár nyakát nem húzta fel teljesen, vagyis fáradt. Legszívesebben itt hagyna mindenkit és lemenne a partra. – folytatta okoskodó hangon. Auróra sosem tudott olvasni barátja nonverbális beszédében. Nem volt jó megfigyelő, ha róla volt szó. Ezért is fordult elő gyakran, hogy csak utólag vette észre a bajt.
– A haja viszont... oh, basszus! Nem szárította meg. – látta meg Henry a csapzott barna tincseit, amit időközben begöndörödtek.
- Az miért baj? – kérdezte Auróra halkan. Neki így is tetszett. Sokkal természetesebb hatása volt, mint mikor bezselézte csakhogy egyenesnek tűnjön.
- Nézz csak rá! Olyan, mint egy bárány. – kontrázott rá Bella is.
- Szerintem nincs baj vele, csak hogy az ördög ügyvédje legyek. – állt a riporter mellé Stuart.
- Akkor mi van, ha olyan, mint egy bárány? A bárányok aranyosak. – szállt vitába Bellával Auróra a kelleténél hangosabban, mert egy idős nő feléjük fordult a szomszéd asztaltól és megsimította a nő hátát.
- Elnézést!
Hangja érdes volt, de kedves. Ősz haja gyönyörű aprólékos fonásban pihent vállán. Arca ráncos volt, de mosolya vidám összhatást keltett.
- Maga a lány, akit annyira szeret a fiatal ember? – kérdezte meglepve vele mindenkit. Arra számítottak, hogy rájuk szólnak, mert túl hangosak voltak.
- Igen, de az csak egy vicc volt. Joe sokszor szekálja az öccsét ilyenekkel. – mentegetőzött azonnal Auróra.
- A testvérek szavak nélkül is tudják mit érez a másik, még akkor is ha azt maguknak sem vallják be. – mondta sejtelmes hangon elgondolkodtatva vele a riportert. Néha megfeledkezett róla, hogy a három fiú valójában testvér és nem csak barát.
- De hát Auróra tudja, hogy Nick oda és vissza van érte. – vágott közbe Bella kelletlenül. Sosem vette észre, ha semmi keresnivalója nem volt egy beszélgetésben. Ez is azon tulajdonságai közé tartozott, amiért Auróra megpróbálta elkerülni.
- Biztos ebben? – tett fel egy utolsó kérdést a hölgy, majd visszafordult az asztaltársaságához és rádőlt a mellette tapsoló idős férfi vállára.
Aurórának volt egy olyan érzése, hogy nem ezt akarta eredetileg mondani neki, csak Bella belebeszélt és már értelmét vesztette az egész. Nem igazán hitt az ilyen véltelen beszélgetésekben, de a kérdése még is ott visszhangzott gondolataiban. Tényleg elhiszem, hogy Nick szeret? Azok után, hogy távolságtartó, passzív, és semleges a viselkedése? Ma is eltolt magától a koncertre hagyatkozva. A gépen is átült mellőlem, mikor aludtam. Nem akadt ki a visszautasításkor. Mi lehet a baj vele? Miért változott meg Nick? Valamit elrontott volna? Valami elterelte volna a figyelmét?
- Esetleg valaki? – hallotta meg Stuart hangját, mintha olvasott volna a fejében és az utolsó kérdést tette volna fel helyette, de ahogy jobban odafigyelt a beszélgetésre rájött, hogy csak ajánlatot tett a távozásra. Auróra mindennél jobban ki szeretett volna menni a friss levegőre. Kicsit kiszellőztetni gondolatait. Egy kis csendre vágyott. Nyugtalanította Nick merev és komor viselkedése. Felelősnek érezte magát miatt.
- Én szívesen lemegyek a partra. – vállalkozott végül, de mire elindulhattak volna a fiúk elhallgattak és véget ért az előadás. Hangos tapsvihar volt jutalmuk. Meghajoltak, majd visszakerült a mikrofon a tulajdonos kezébe.
- A Jonas Brothers. – búcsúztatta el a bandát végül a férfi, mire mindhárman lementek a színpadról. Joe, amint lelépett az utolsó lépcsőfokról Bella örömujjongásban tört ki és a nyakába ugrott. Senki nem értette hogyan került oda ilyen gyorsan, de Joe szorosan magához húzta. Kevin kivette Nick kezéből a gitárt és elindult velük a dobozaik felé.
Auróra gyorsan átszlalomozott az asztalok közt és végül oda állt barátja elé. Nick el volt foglalva Joe és Bella nézésével. Látszott rajta egy apró irigység, amit kivételesen Aurórának is feltűnt. Lágyan végig simított a férfi borostás arcán, maga felé fordítva ezzel. Meglátott egy apró csillogást fáradt tekintetében, miután észrevette barátnőjét. Auróra egy szót sem szólt. Csak tett egy óvatos lépést felé, majd behunyta szemeit és megcsókolta a férfit. Elöntötte a forróság. Szívverése felgyorsult és hirtelen elfelejtette az összes kételyét. Megállt az idő és összefolyt körülöttük a világ. Nick erős keze magához húzta és nem engedte el ajkait. Auróra érezte csókján a leterheltséget, az aggodalmat és mindazt, mit mélyen eltemetett magában a férfi. Lassan elvált tőle és szorosan magához ölelte. Fejét kék pólójának döntötte, majd megcsapta orrát a leharcoltság tipikus szaga, ahogy keveredett barátja dezodorjával. Hajából áradt a klór szaga és keze csúszott az izzadtságtól, de ezek ellenére is Auróra semmi áron sem engedte volna el. El akarta felejteni azt a sok kérdést, amit még az asztalnál feltett magának. Feltétel nélkül bízni szeretett volna Nickben.