Mióta nem lakom a szüleimmel, Do-hyunon kívül nem tartottam senkivel a kapcsolatot. Persze, lehet azt állítani, hogy ez az én hibám, mégis teljesen alaptalan lenne: kölcsönösen nem érdeklődtünk egymás iránt. Anyám teljesen ellenem fordította apát, aki ugyan párszor keres egy hónapban, de valahogy mégsem ezt várja el az ember a saját szüleitől. Igen, talán nekem is máshogy kellene állnom ehhez, ez is benne van a pakliban.
Ami pedig Yujint illeti... nos, hazudnék, ha azt állítanám, hogy a kettőnk viszonya szinte virágzik. Nem, abszolút semmi ilyesmiről nincs szó. Persze szeretem és mindig is szeretni fogom, hiszen a nővérem, de sosem álltunk közel egymáshoz, habár ő nagyon is szeretett volna nem csak a testvérem, de a barátnőm is lenni. Azonban, mikor mindig azt kell tapasztalnia az embernek, hogy a saját nővérében sem bízhat meg, mert mindent kikotyog a szüleinknek... Yujin ez a fajta lány volt. Tudom, hogy nem szándékosan és sokszor tényleg a jószándék vezérelte, de könyörgöm! Már akkor is eljárt a szája, ha egy perccel hamarabb fejeztem be a tanulást.
Többek között ezért is ért hatalmas meglepetés, amikor felkeresett. Bármi megbeszélnivalója akadt, ott voltak neki a flancos barátnői, akik ugyanolyanok voltak, mint Yujin, csak taplók. Gondolom, hogy említeni sem szükséges, hogy kölcsönös volt az utálat.
Szóval, miután beszálltam az autóba, Yujin nem mondott semmit arról, hová megyünk, csak szó nélkül elindult. Alapjában véve engem közel sem érdekelt mások véleménye soha, de ismertem a nővéremet, így attól tartottam, nem lesz elég díszes az öltözékem ahhoz a helyhez, ahová mentünk. Tudom, mennyire fontos számára a jó megjelenés, nem csak a munkájából adódóan, hanem egyébként is. Úgy értem, aki tetőtől talpig Versace cuccokban járkál, annál alap, hogy nem ad lejjebb. Vagy csak szerintem?
A délutáni csúcsforgalomnak köszönhetően majdnem negyedórába telt, mire eljutottunk autóval oda, ahova Yujin menni akart. Azonban kellemes csalódás ért, amikor szembesültem azzal, hogy valójában egy teljesen normális, nem puccos helyre vitt magával, hanem egy esztétikus, letisztult - jó, puccosnak puccos volt, már a levegőben is az elit kávé illata csapot meg - kávézóba. A napokban kimondottan napos idők voltak, ezért gyorsan el is döntöttük, hogy a teraszon keresünk magunknak helyet.
- Jó napot, Hölgyeim! Itallapot esetleg adhatok? - jelent meg a pincérsrác pár perccel később, amint leültünk és kényelembe helyeztük magunkat, folyamatosan tartva hol Yujinnal, hol velem a szemkontaktust. Be kell valljam, nagyon vonzó volt: fiatal, sportos alkat, valószínűleg nem lehetett nálam idősebb pár évnél.
- Igen, köszönjük! - felelt Yujin mosolyogva, majd a srác letette elénk az itallapokat. Meghajolt és továbbállt. - Válassz, amit csak szeretnél! - fordult felém a nővérem és pár centivel közelebb tolta hozzám a füzetet.
Nem sokat haboztam az italok közti válogatással, így egy dinnyés limonádéra esett a választásom. Yujinnal nem sűrűn találkozom, még kevesebbszer megyünk el együtt étterembe, szóval igyekeztem kihasználni az alkalmat. Ha valami rossz dolgot akar velem közölni, legalább tele hassal érjen a csapás. Yujin is hasonlóképpen tett, a pincér pedig már el is tűnt az itallapokkal együtt a kezében.
Szokatlanul gyanús volt, hogy Yujinnal percekig csak csendben mosolyogtunk egymásra, máskor pedig a telefonját bámulta és az óráját nézegette. Általában, amikor ne adja Isten, de összehoz minket az élet ilyen alkalmakra, be nem áll a szája. Persze, nekem nincs ezzel bajom, bár én kevésbé vagyok olyan locsi-fecsi, mint ő. Kyung az egyetlen, akivel nagyon kommunikatív vagyok, de hiszen ő a legjobb barátom, ez pedig szerintem mindent megmagyaráz.
- Na és, mi a helyzet az egyetemmel? Mióta elkezdted, alig beszélünk... - törte meg a csendet egy kis keserűséggel a szájában Yujin. Szégyen vagy sem, de igaza van. A bátyámon kívül sem a szüleimmel, sem Yujinnal nem igazán tartottam a kapcsolatot. Engem nem nagyon érdekelt az, hogy velük mi van, mert már úgyis kívülről fújtam ugyanazt a monológot, hogy kinek milyen jó élete van és, hogy nekem is követnem kellene a példájukat. Hát köszi, inkább nem.
- Unnie, miért hívtál ide? - könyököltem rá az asztalra, miközben gyanúsan pillantottam rá. Természetesen átlátok a szitán, tudtam, hogy ha esetleg érdekli is, mi van velem, akkor sem hívott volna el sehova, max megejtünk egy esti telefonbeszélgetést. Yujin persze kérdőn tekintett vissza rám, mintha teljesen váratlanul érte volna a kérdésem. - Ugyan, ne játszd meg magad! Tudom, hogy nem csacsogni jöttünk ide.
Yujin kínosan elnevette magát, majd vett egy mély levegőt. Már éppen belekezdett volna, amikor megérkezett a pincér a korábban rendelt limonádénkkal. Én egyből lecsaptam az italra, mert már iszonyatosan szomjas voltam.
- Összeházasodunk Seonghoval - bökte ki nemes egyszerűséggel Yujin, én pedig kis híján felszippantottam a szívószálat.
- Tessék? - kérdeztem vissza két köhögés között, mert azt hittem, hogy nem jól hallok.
- Jaj, ne legyél már ennyire pimasz! - mondta Yujin, majd megütögette a hátam lágyan, hogy abba maradjon a köhögésem. - Nem viccnek szántam.
- Mégis mikor? - kérdeztem.
- Ha minden jól megy, akkor a jövő hónap végén - mosolygott a nővérem. - És szeretném, ha te lennél a tanúm. Illetve, az egyik koszorúslány. Ezért is hívtalak ide. Többek között.
Normális esetben nem fogadtam volna el a felkérést, hiszen nem az én világom az ilyesmi, de valami megmozdult bennem, ahogy Yujin elkezdte mesélni részletesen, hogyan történt az egész leánykérés. Ahogy néztem a mosolygó arcát és a csillogó szemeit, nem volt kérdés, hogy mit válaszolok. Talán életemben először éreztem azt, hogy szívesen elvállalom a feladatot, mert a nővéremről van szó.
- Anyáék tudják?
- Jaj, dehogy! Hétvégén akarjuk elmondani - felelte Yujin. - Akkor leszel a tanúm? - nézett rám csillogó szemekkel. Persze, ehhez hozzájárul az is, hogy én leszek az egyik koszorúslány, ami szintén nem az én világom, de egye fene! Milyen testvér lennék, ha nemet mondanék erre?
- Természetesen! - vágtam rá kis gondolkodás után, mire a nővérem szája széles mosolyra húzódott. Felállt gyorsan az asztaltól, majd mellém sietett és szorosan átölelt. Nem egészen emlékszem, mikor lettünk ennyire jóban, de őszintén szólva nem bántam egyáltalán. Miután Yujin visszaült a helyére, nem sokkal hozták a rendelésünket.
Én ugyan nem értek az esküvőkhöz, a szerelemhez meg végképp, de valami nagyon nem stimmelt ezzel az egész helyzettel. Persze, Seongho és Yujin már együtt járnak évek óta - talán már középsuliban is ismerték egymást -, de annyira különösnek tűnt, hogy ennyire megsürgették az esküvőt. Ugyanakkor, kinézem a nővéremből, hogy türelmetlenkedik, illetve van ismeretsége is, úgyhogy ilyen szempontból neki nem nehéz összehozni a saját esküvőjét ilyen kevés idő leforgása alatt. De talán csak én gondolok ebbe túl sokat.
- És hogy-hogy ilyen gyorsan akarod ezt az esküvőt? - kérdeztem meg percekkel később, két falat között elcsámcsogva. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, úgyse fog hagyni a gondolat, amíg valami kézzelfogható választ nem kapok a kérdésemre.
- Hmm, hát... - nyelt egy nagyot Yujin, majd folytatta: - Igazából semmi különösebb oka nincs. Egyszerűen csak nem akarok várni olyan sokáig. Ha már esküvőszervező vagyok, akkor a javamra fordítom - mosolygott rám, majd bekapott egy újabb nagy falatot. Végül is, valamiért teljesen megértem.
Yujin mindig is az a fajta lány volt, aki nem szeretett semmivel várni. Ha valamit a fejébe vett, ahhoz azonnal nekifogott. Voltak persze sokszor elhamarkodott döntései, talán elsőre úgy tűnhet, hogy az esküvőt is elhamarkodja, de Seonghoval már tényleg régóta egy párt alkotnak, illetve, ha a nővérem azt mondja, hogy vele akarja összekötni az életét minél hamarabb, akkor ő azt halálosan komolyan gondolja. Kissé túlzottan elszánt, egy picit bolond szegény, de szerethető, akármennyire is nem volt túl jó a kettőnk viszonya.
- Egyébként a vacsorán szeretném, ha ott lennél - bökte ki váratlanul Yujin, mire a számat húztam.
- Unnie tudod, hogy ez nem éppen a legjobb ötlet... - feleltem. Nem miatta, hanem a szüleim miatt. Szeretem őket, mert a szüleim. De képtelen vagyok elviselni őket, meg az okoskodásukat tíz percnél tovább. Egyszerűen nincs kedvem elmenni egy olyan vacsorára, amiről tudom, hogy veszekedés lesz a vége nagy valószínűséggel. - Nem vagyok kíváncsi arra, mit csinálok éppen rosszul.
- Nézd, teljesen megértelek. Tudom, hogy haragban vagy velük. De nem tennéd meg ezt értem? Szeretném, ha mindannyian ott lennénk és együtt örülnénk. - Néha komolyan meg vagyok győződve arról, hogy amit kispóroltak belőlem és Dohyunból optimizmus, az mind Yujinban ragadt. Egyértelműen együtt akartam örülni vele. De belegondolva abba, miért is költöztem el otthonról és miért nem fogadok el pénzt a szüleimtől ráébresztett, hogy nekem nem érdemes egy fedél alatt lennem velük.
Nekem megvan a saját kis életem és nincs szükségem arra, hogy valaki kritizálja.
- Kivéve Dohyun oppát... - jegyeztem meg kissé keserű szájízzel, majd ittam egy kortyot. - De nem bánom, ott leszek!
- Tényleg... meg is feledkeztem róla, hogy nincs itthon - hajtotta le Yujin a fejét. Annyi év után most vettem észre, hogy talán a sok nézeteltérés ellenére törődött velünk. Csak mi ezt nem akartuk elfogadni a bátyámmal. - Tudsz róla valamit?
- Mióta elment, semmit sem tudok róla. Nem ad magáról semmi életjelet - hajtottam le én is a fejem. Eszembe jutott, mennyire magam alatt voltam, amikor közölte, hogy elmegy az országból. Az az ember, akire felnéztem, akit bálványoztam, csak úgy a semmivel lett egyenlő órák leforgása alatt. Ha nem lett volna nekem ott Kyung, Jungkook és a srácok, nem tudom, hogy most hol lennék.
- Értem. - Yujin nem nézett rám továbbra sem. Ez kényes téma volt mindkettőnk számára. Neki sem lehet könnyű főleg, hogy Dohyunnal pár nappal azelőtt összevesztek. - De örülök, hogy te ott leszel - felelte egy kedves mosollyal az arcán, majd megfogta és megszorította a kezemet, amelyik az asztalon hevert. - És tudod már, hogy ki lesz a párod a hétvégén?
- A párom?
- Persze. Ez egy sok vendég és vacsora lesz, az én szüleim, Seongho szülei és a rokonok, közeli barátok. Nyilván nem örülnék, ha egyedül jönnél... - magyarázta Yujin, mire kikerekedett a szemem. Nem gondoltam, hogy ez egy ilyen családi összejövetel lesz. Én azt hittem, hogy egy egyszerű családi ebéd lesz.
- Hát, ha már ez a helyzet, akkor egyértelműen Kyungot hívom.
- Nem-nem. Kyungot is ugyanúgy meghívtam, hiszen szinte már családtag és közöltem vele, hogy nem választhat téged párként... Annyira egymáshoz vagytok nőve - Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy börtön ide vagy oda, de megölöm Kyungot, amiért tudott erről és nem szólt. Áruló...
- Nézd, én nem vagyok az a... "pasizós" típusú lány - feleletem kínosan. Egyetlen pasim volt, az is az óvodában és egy napig jártunk. Örökre mély nyomot hagyott bennem... Talán sosem heverem ki.
- Mi van azzal a Joonguk sráccal? Tudod, az énekes - fapofával néztem a nővéremre. Fogalmam sem volt először, kire gondolt. - Tudod, pár éve vagytok barátok. Magas, jóképű...
- Jungkookra gondolsz? - ittam ismét egy kortyot az uralomból rezzenéstelen arccal. Esküszöm, hogy az én családom az egyetlen, akik eddig valószínűleg egy barlangban éltek és mai napig nem tudják megjegyezni a srácok nevét helyesen. Néha még a csapat nevét sem tudják.
- Áh, igen! Ő lesz az!
- Hát nem hiszem, hogy ráér... - Őszintén szólva halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy milyen sűrű a beosztásuk, de semmiképp sem akartam, hogy ő legyen a párom. Jungkookkal elmenni egy ilyen helyre olyan, mintha a gyerekemmel mennék: figyelhetném folyamatosan, hogy ne egyen össze-vissza mindent, ne lopja el a rivaldafényt az hiperaktív ugrálásával, illetve ne hozzon akaratlanul is kínos helyzetbe. Úgyhogy inkább kifogást kerestem. - Tudod, teljesen be vannak táblázva egész évben. Azt meg nem hinném, hogy a szabadnapján lenne ilyesmihez kedve.
- Hívjuk fel és kérdezzük meg! Hátha... - Yujin bevetette nálam a kiskutya szemeket, amitől egyszerre olvastam el és rázott a hideg. Nem akartam, hogy Jungkook ott legyen, de a nővéremet sem akartam megbántani azzal, hogy nem teszek eleget a kérésének legalább.
Gyorsan megkerestem Jungkook számát, majd benyomtam a hívás gombot és vártunk, amíg fel nem veszi. Eközben én szurkoltam, hogy legyen programja a hétvégére.
- Hallgatlak, egyetlen pöttöm Lepkefingom! - köszönt bele a telefonba Jungkook, ráadásul marhára hangosan, így az is hallotta, aki a közelünkben ült. Pedig még nem is hangosítottam ki. Ezek után elgondolkodtam, hogy kihangosítsam-e. Végül csak Yujin miatt tettem.
- JK, szeretnék kérdezni valamit. Van pár perced? - kérdeztem, miközben a nővérem végig szurkolt a háttérben.
- Rájöttél végre, hogy én vagyok az egyetlen pasi az életedben és szeretnéd tudni, szingli vagyok-e még? Egyáltalán mióta hívsz csak "JK-nek"?
- Először is: fúj. Másodszor, azóta vagy "csak JK", mióta én Lepkefing. Harmadszor pedig, fontos lenne - magyaráztam a srácnak, közben rendesen izzadni kezdtem, Yujin eközben továbbra is szurkolt.
- Hallgatlak.
- Szóval az a helyzet, hogy a nővérem férjhez megy...
- Ez nagyszerű! Gratulálok nekik, add át!
- Még nem végeztem! Szóval, a szüleimnek a hétvégén akarják elmondani egy hatalmas ebéden, per partin. Szóval azt szeretnénk tudni... - itt Yujin megköszörülte a torkát. -, illetve én szeretném tudni, hogy nem lennél-e a párom ezen az eseményen?
Innen már nincs visszaút. Ha igent felel, akkor pláne.
- Huh, hát nem is tudom, megkérdezem Namjoon hyungot, hogy van-e valami hétvégén... - Kérlek Nam, csak most az egyszer halld meg a melyről jövő sikolyomat! Egy életre hálás leszek! A háttérben hallottam, ahogy Nam mondott valamit Jungkooknak, de a kihangosítás miatt túl torz volt és Nam valószínűleg messze is volt.
- Na? - érdeklődtem. Kérlek, kérlek, kérlek...
- Hát az a helyzet, hogy...
- Ah, de kár... Úgy sajnálom!
- Yah! Mit sajnálsz? Még végig sem mondtam! - nevetett Jungkook. - Szóval amúgy szerencsére nincs semmi a hétvégén, úgyhogy szívesen elkísérlek!
Bumm!
- Oh, nagyszerű... Akkor majd írok később a részletekről! Hali! - köszöntünk el egymástól gyorsan, majd letettük a telefont. Hát, már csak ez hiányzott!
- Úristen, de örülök, hogy eljön! Hát nem szuper?
- De. Az - feleltem unottan, majd egy tincseit fújtam ki az arcomból. - Szuper.
----------
Sziasztok!
A szereplőknél kisebb változás történt, nézzetek meg!🥰🥰