Aurórát átláthatatlan sötétség vette körül. A saját orra hegyéig sem látott el, és ez félelemmel töltötte el. Megpróbált a kezeivel látni, de olyan volt, mintha a nagy semmi közepén ácsorgott volna csukott szemmel. Egyszer csak egy idegen, mély hang szólalt meg. Egyetlen mondatot ismételgetett megállás nélkül: Miért félsz? Ahogyan egyre többször mondta, egyre hangosabb lett. Olyan volt, mintha saját lelkiismerete kérte volna számon. Végén már az egész hely ettől az egyetlen követelőző kérdéstől visszhangzott. Megpróbálta védekezőn füleire tapasztani kezét, de nem lett halkabb. Már zsongott a feje. Idegesítette, hogy nem tudta a választ. Letérdelt, és megpróbálta összeszedni magát, mikor megérzett egy forró vízcseppet lecsorogni arcán. Nem ő irányította önmagát. Mintha saját testének börtönébe zárta volna valaki. Teljesen elveszettnek és magányosnak érezte magát. Nem tudta mit csináljon vagy mit gondoljon. Egyszer csak egy gyengéd érintést érzett vállán. Nagy erőfeszítések árán felnézett irányába és érdekes módon kitisztult látása. Sikerült látnia a sötétben, mert megszokta szeme a fényviszonyokat. Nick magasodott fölé és segítőkészen felé nyújtotta kezét. Aurórát teljesen megbénította a félelem, ezért csak ült és nézte. Mikor látta a férfi, hogy barátnője nem mozdul elhúzta kezét és sértetten megemelte állát.
- Hát jó. – mondta ugyanolyan hangsúlyozással, mint délután a stúdióban, majd meghúzta vállát és abban a pillanatban, hogy elfordult eltűnt és újra sötét lett. Aurórába hasított a felismerés és a bűntudat. Saját magát hibáztatta, de nem mert igent mondani neki a dermesztő félelemtől, ahogyan most sem mert felállni és utána szaladni. Egyszer csak minden félbe szakadt és arra ébredt, hogy Nick óvatosan hátát simogatja és közben nevét ismételgeti. Azonnal elfelejtett mindent, csak a rosszérzés és a bűntudat halvány emléke maradt meg benne. Lassan kinyitotta szemeit, de a hirtelen beáramló fény elvakította így nem látott semmit. Kezét maga elé emelte.
- Jó reggelt. Indulnunk kéne lassan, ha azt szeretnéd, hogy én is ott legyek a koncerteken. – mondta átkarolva ébredező barátnőjét Nick.
- Nem akarunk majd utánuk menni? – alkudozott félálomban Auróra. Alig aludt az éjjel, és semmi energiája nem volt a keléshez. Sőt még megmozdulni sem volt kedve.
- Tőlem maradhatunk, de akkor neki állhatnánk egyből új menedzsert is keresni. – húzta meg vállát nevetve a férfi, mire barátnője felé fordult. Olyan erősen ölelte magához, mint ahogyan a kis gyermekek a plüsseiket szokták. Nick először lepődötten emelte fel kezeit, de végül leengedte vállát és végig simított a lány selymes haján. Sokkal aranyosabbnak tartotta keléskor, mert így nem szabott gátat a lány vágyainak semmi, hiszen még a beszéde is meggondolatlan volt. Az ilyen pillanataiban volt a legőszintébb, nem mintha annyit hazudtak volna egymásnak. Esetenként érdemes volt vagy lefekvés előtt pár perccel vagy az ébredés pillanata után elmondani neki rosszabb híreket, vagy rávenni olyanokra, amiket pár óra múlva már biztosan visszautasított volna. Álltalában az énekes nem használta ki ilyenkor, de megesett nagy ritkán, hogy bepróbálkozott.
- Na jó már tényleg indulnunk kéne. – győzködte újra, megtörve a kellemesen hosszú csendet a férfi, mire Auróra felnyögött és elfordult másik oldalára, de sajnos elfogyott az ágy alatt és hangos puffanással földet ért.
- Au. – kommentálta tömören a történteket elszenvedője, mire Nick azonnal megmentésére sietett. Ahelyett, hogy felsegítette volna a takaróba szorult lányt, inkább leült mellé a szőnyegre. Mélyen szemeibe nézett, majd eltűrt pár eltévedt tincset. Közelebb hajolt, egészen addig míg meg nem érezte forró ajkait sajátján. Végtelennek tűnt a pillanat. Úgy érezte, megtalálta helyét a világban. Teljesen biztosan tudta, hogy neki Auróra mellett kell lennie, mert nélküle nem élne csak létezne.
- Most már indulhatunk. – suttogta fülig érő mosollyal a lány, miután kinyitotta szemeit. Nick büszkén elkönyvelte magában, hogy vonzereje még mindig a régi, majd felállt és készségesen barátnője felé nyújtotta kezét.
A reptér előtt csak pár lesi fotós várakozott, hiszen nem volt hivatalosan bejelentve, hogy mikor utaznak el a fiúk. Szüleik már ott ácsorogtak a váróban, hogy elbúcsúzhassanak fiaiktól, valamint, hogy elkísérjék eddig legkisebb fiúkat Frankiet, aki szintén csatlakozott a kis csapathoz. Nick és Auróra kézen fogva sétáltak be a szokatlanul kihalt épületbe. Igaz, hogy még csak reggel hét volt, de Los Angeles egyik legforgalmasabb repteréről volt szó. Auróra úgy hitte, hogy Henry kiürítette a helyet, már amennyire lehetett, hogy a váratlan meglepetésektől megóvja a csipet-csapatot, de amint meglátta a szőke pláza cicát Joe oldalán váratlan meglepetés érte. Negatív meglepetés. Az egyik padon üldögélt a férfi ölében és éppen hajába túrva csókolóztak. Joet elnézve nem volt akció mentes az estéje. Szemei alatt nagy szürke karikák voltak és bár lehet a heves csókolózástól, de haja kuszán állt fején. Pontosan úgy, mint a madárijesztőn szalma kalapja.
- Nyugi még nem tudjuk, hogy velünk jön-e. – súgta a lehető leghalkabban Nick, mikor megérezte, hogy barátnője valamivel erősebben szorította kezét. Az ilyen apróságokra fel szokott figyelni, ezért is feltételezte egy darabig róla, hogy gondolatolvasó.
- Ha igen, akkor mondd, hogy menetközben otthagyjuk egy bárban. – erre a kijelentésére, csak el majdnem elfojtott nevetés volt a válasz. Nem szeretett volna Nick hangosan felröhögni, de tetszett neki az ötlet. – Úgy sem hiányolná Joet. Hiszen nézz csak rájuk, ha ott ülne mellette Johnny Depp ügyet sem vetne a tesódra. – folytatta tovább, míg átmentek az ellenőrző kapu alatt.
- Na állj! – fordult hátra a férfi hirtelen – Te most azt mondod, hogy neked bejön Johnny Depp és hogy mellette Joe labdába sem rúghat? – szúrta ki ismét a lényeget a mondanivalóból. Ez amolyan rossz szokásává vált, amit Auróra egyre inkább ellenzett benne.
- Igen. – vágta rá, de mihelyst rájött, hogy mit is mondott hirtelen visszaszerette volna szívni. – Vagyis nem. Nincs bajom se Deppel se a tesóddal.
- Szóval bejön a bátyám. Erre most nem is tudom mit mondjak. – adta a sértődöttet Nick. Felszegte tekintetét, hogy még tovább hergelje amúgy is összezavart barátnőjét. Ezt a tevékenységet már mesterfokra fejlesztette az elmúlt tíz hónapban. Auróra összehúzta szemét és bosszúvágyó tekintettel mérte végig barátját.
- Szerintem a legidősebb bátyja a leghelyesebb. – szólt közbe a pult mögött ácsorgó fiatal lány. Nick ránézett a barna hajú hölgyre, akin a szokásos fehér és kék egyenruha volt egy aranyos kitűzővel, amin ott állt neve, de túl kicsi volt a felirat ahhoz, hogy el tudja olvasni. Elfordult Kevin felé és végül visszanézett a megilletődött lányra. Auróra felhúzott szemöldökkel állt és valamilyen beszóláson gondolkodott, amivel előnyére fordíthatná a vitát.
- Tényleg? – nyögte ki végre megtörve a kínossá vált csendet a férfi. A lány, már teljesen elvörösödött és azt sem tudta, mit mondhatna.
- Nem gondolta, hogy meghalljuk, szóval szerintem tegyünk úgy, mintha nem hallottad volna. De egyébként ne csinálj úgy, mint akinek még soha senki sem mondta, hogy Kevin a leghelyesebb Jonas. – indult a dolgozó mentségére Auróra.
- Nem elég, hogy bejön neked Johnny Depp, de még el is árulsz. Egyre rosszabb vagy. – vágott vissza Nick. A végén egy felháborodott fejmozdulat lett volna a lezárás, de nem bírta tovább a színjátékot, így muszáj volt elnevetnie magát. Auróra átkarolta nevető barátját és önimádó mosoly kíséretében megveregette vállát.
- Majd legközelebb talán sikerül. – fűzte hozzá szemtelenül és együtt elsétáltak a férfi szülei felé. Édesanyja és édesapja ott feszítettek várva a nagy búcsú pillanatát. Denise büszkén végig mérte fiait. Arcáról sugárzott a boldogság és az elégedettség, amiért újra együtt volt a család és gyermekei ismét egy bandaként dolgoztak és alkottak. Nem gondolta rossznak Nick vagy mondjuk Joe saját számait, hiszen minden, amit egy anya gyermekei csinálnak az csodálatos, de még is üresnek érezte a zenéjüket. Hiányoztak egymás alkotásaiból. Persze ezt nem mondta meg nekik, hiszen akkor még talán ellen is fordultak volna Nickből és a forrófejűségéből kiindulva.
- Jó néha téged is látni kicsi fiam. – ölelte magához szorosan a férfit anyja. Auróra mosolyogva nézte, ahogyan szeretgetik szülei. Olyan volt, mintha hirtelen visszavedlett volna gyermekké, de persze ez nem zavarta, mert rengeteg mindent köszönhetett családjának. Többek közt remek és sikeres karrierjét és természetesen csodálatos barátnőjét is. Ha aznap délután édesapja nem viszi el sétálni és nem mondd neki egyet s mást, akkor lehet nem ott tartana, ahol.
- Bocsi. Csak tudod, még nem tudok egyszerre két helyen is lenni. – utalt a háta mögött várakozó lányra, aki semmit sem hallott az egészből. Olyan ártatlannak nézett ki, de Nick pontosan tudta, hogy egy cseppet sem az. Persze nem maga a megtestesült gonosz, de azért néha nagyon hisztérikus vagy éppen kiborítóan fárasztó tudott lenni, de ő ezek ellenére is mindennél jobban szerette.
- Legyen kellemes utatok! – lépett közelebb Paul is, majd Joe felé fordult. – Mondjuk melléjük én vinnék hányózsákot, vagy valami olyat, amivel nem hallod és nem is látod őket. – fűzte még hozzá eltakarva felesége elől száját, mire Nick egyetértőn felnevetett.
- Paul. – bökte oldalba Denise, mivel csak fokozta a nevetést. Lassan elváltak szüleitől, Auróra is illedelmesen elköszönt, még egy nagy ölelést is kapott a nőtől. Megfogta Nick érdes kezét és összefonta ujjaikat. A férfi boldogan rámosolygott és egy aprónyit közelebb húzta magához.
- Meg ne egyétek egymást, mert Joe nélkül nehéz lesz előadni a koncerteket. – tett egy pimasz megjegyzést Nick, mikor elsétáltak a még mindig csókolózó pár mellett.
- Menj a tudod hova. – szólt vissza testvére mérgelődve, majd elengedte a lány nádszák vékony derekát és végre elkezdtek összeszedni magukat.
- Mondjuk a repülőre? – állt be melléjük értetlen arckifejezéssel Kevin is. Vállát egy nagy fekete sporttáska húzta le, amibe nagy eséllyel saját személyes holmiját rejtette. Nick és Auróra is hasonlóan járt el. Az énekes legnagyobb csodálatára barátnője dolgai befértek egyetlen táskába. Nagyon ritkán futott össze olyan nőkkel karrierje során, akik tényleg csak a fontos holmijaikat pakolták be.
- Szerintem én kocsival megyek, ha Bella is jön. Vagy gyalog vagy nem tudom. – mondta óvatosan hátra sandítva Nick válla fölött, hogy biztos legyen benne az illető nem hallja.
- Szerintem vegyél fel ejtőernyőt és majd húzunk a gép után. – javasolta Joe utolérve őket. Hangjában ott volt a hecc és a most visszavágok stílus. Kezét hátra húzta a lány és súlyos, rózsaszín bőröndje, így csak egyik testvérét tudta átölelni és ez a szerencsét Kevin lett, mert Nick mellett ott sétált Auróra.
- De akkor én is megyek vele. – szállt be a szópárbajba Bella úgy, hogy fogalma sem volt miről esett szó az imént. Hirtelen mindenki elnémult és egy hosszúra nyúlt perc után Joe kivételével hangosan felnevettek. Szegény csaj értetlenül rohant utánuk.
- Valami rosszat mondtam volna? – mentette a menthetetlent.
- Dehogy is. Csak mint már mondtam vannak a családomnak egyes tagjai, akik nem éppen az épeszűségükről híresek. Ugye... - nem tudta befejezni, mert két testvére szinte ugyan abban a pillanatban szólt közbe.
- Joe?
Auróra élvezte a fiúk közti állandó civakodást és észrevette, hogy Kevin mindig a nyerésre álló fél mellé állt. Őszintén megvallva ő csinálta a legjobban. Kihasználta a helyzetet, hogy két öccse állandóan civakodtak, mint a medvebocsok.
Amint kiléptek a reggeli hűvös levegőre kerozin és benzin keverékének szaga csapta meg orrukat. Elfordultak jobbra, ahol egy karcsú, fehér repülő várta őket. Nyitott ajtajában Henry lelkesen integetett. Nick egy pillanatra közel húzta magához barátnőjét és nyomott egy puszit széltől kócos hajába.
- Annyira szeretlek. – mondta, Auróra majd vidáman elmosolyodott, ezzel egy aprónyit meglepett arckifejezést váltva ki barátjából.
- Én is szeretlek. – válaszolta magához ölelve törékeny barátnőjét.