Szóval ja, elcsesztem. Ismét. De úgy tűnik, hogy hetek óta ez az egyetlen dolog, amit jól csinálok. Ha eltekintek attól, hogy ezen a héten már legalább négyszer megvádoltak azzal a saját szaktársaim - megjegyzem, lányok -, hogy kikezdtem a barátjukkal, miközben az egyetlen bűnöm az volt, hogy lusta voltam órán jegyzetelni, ahogyan a legtöbb lány szaktársam is. Kénytelen voltam valakitől elkérni a jegyzeteket, mert Kyungsoo ilyen terén iszonyatosan hasznavehetetlen. Ha én nem intéznék jegyzeteket, illetve körülbelül mindent, meghalna nélkülem.
Jungkook pedig a másik személy, aki folyamatosan azzal vádol, hogy a szerelmi életemet előtérbe helyezem a barátságunkkal szemben. Nem tudom, hogy ez számomra azért szokatlan, mivel Kyung meleg, ráadásul a legjobb barátom és ő csupán a "hivatalosan kinevezett lelki szemeteszsák" szerepét tölti be önként és meg sem fordult a fejemben, hogy az érzései irántam a baráti státuszból átmenne szerelmibe; vagy csupán azért, mert tudom, hogy Jungkook minden alkalmat megragad, hogy nyíltan flörtölhessen velem. Tudom, klisés, de nálam ez nagyon nem úgy működik szerintem, ahogy ő azt elképzeli sokszor. Persze, ez lehet annak is köszönhető, hogy körülbelül én vagyok az egyetlen lány eddig, akit nem tud az ujja köré csavarni és nem ugrálom körbe, amiért a BTS tagja. Könyörgöm, ő éppen ugyanolyan halandó ember, mint én vagy akár te, aki ezt olvasod.
Továbbá, Jungkook kikészít az örökös féltékenykedésével. Igen, vannak fiúk rajta kívül, akiknek tetszem, de ez teljesen normális. Érte meg legalább a fél világ odáig van. Ezt csak az ő idióta agya nem tudja felfogni. Tudom, hogy félt. Viszont ismerem és habár nem mondja el soha az okát a féltékenységének, tisztában vagyok azzal, hogy attól tart, elveszít, mint barátot. Amióta ismerjük egymást, szinte állandóan ott volt mellettem. Ha kellett, megvédett. A mai napig aggódik értem, mindig meg kell bizonyosodnia arról, minden rendben van velem, ha csak egy szóval is válaszolok és ő pontosan ettől tart: hogy egy nap egyszer csak megszűnnek ezek a beszélgetések. Fontos vagyok neki, ahogy ő is nekem. De nekünk egyszerűen nincs jövőnk és ezt ő is tudja. Vagy legalábbis, elvileg tudja.
- Jae-yah, ide tudnád adni a kulacsomat? - sétált felém Taehyung-sshi elfáradva, lihegve. Bólintottam, majd felálltam a tükör elől és odasétáltam a pulthoz, ahol a srácok cuccai voltak: kulacsok, nassolni valók és még sorolhatnám. Egyszóval minden, amire a srácoknak egy-egy próbán szükségük volt a túléléshez. Felvettem Tae-sshi kulacsát, majd visszasétáltam és a srác kezébe adtam, aki ekkor már elfoglalva az előre felmelegített helyemet, a tükörnek nekitámasztva a hátát ült és izzadt. Nagyon. - Ah, köszönöm szépen! Életmentő vagy.
Hogy mit keresek én a társaságukban? Konkrétan a fiúk sem tudták megmondani, miért is kellene velük töltenem a teljes szombati napomat, de már régen találkoztunk és nagyon hiányoztak. Ők hívtak, én jöttem. Ennyi az egész.
Na meg, szabadnapos voltam a munkahelyemen.
A következő, aki kidőlt, JK volt. Ledobta magát a földre, majd addig mocorgott ide-oda, keresve a megfelelő helyet, mígnem a fejét az ölemben találtam. Nem mintha zavart volna, elég gyakran előfordul. Volt, hogy egy közös óránk közepette ütötte ki magát és minden bizonnyal az én ölem bizonyult a legkényelmesebb párnának. Természetesen nem hibáztatom, hiszen szegény mindig kimerült. Ahogyan a többi srác is.
Nem sokkal később csatlakoztak a többiek is, s míg Tae is kényelemben helyezte magát az egyik vállamon, addig a másikat Hoseok foglalta el. Úgy éreztem magam, mintha valami két lábon járó ágy lennék. Namjoon, Jin és Jimin velem szemben leültek, Yoongi pedig mellettük hanyatt feküdt.
Ha megkérdezi valaki, biztos letagadom, de inkább lógtam velük, mint egy újabb kínosan csendes és magányos délután, ahol a legnagyobb szórakozásom az, hogy tanulok vagy éppen sorozatot nézek.
- Wow, Kookie teljesen kidőlt! - nevetett Jin és felém mutatott. Lenéztem és vigyorogva bizonyosodtam meg arról, hogy Jinnek igaza van. Jungkook halkan szuszogott, a szája nyitva volt, s míg egyik kezemmel öntudatlanul is az arcát simogattam, ő addig a másik kezemet fogta magához, mint valami plüsst. Nevetségesen aranyos volt.
- Hát nem csodálom! Ma már legalább öt órája csak ezt táncoljuk - tette hozzá fáradtan Jimin. Ezután előkapta a telefonját, s a következő dolog, amire felfigyeltem, az a telefonján levő kamera kattanása. Meg a vaku a szememben.
- Hé, nem adtam engedélyt! - szóltam rá a fiúra, aki a többiekkel együtt nevetett. - Töröld ki!
- Oh, ne már! Olyan cuki, mintha együtt járnátok... - vonogatta a szemöldökét Namjoon, majd éreztem, ahogy Jungkook oldalra fordult és átfogta egyik kezével a combomat. Köszi Jungkook, sokat javítasz a helyzeten. - Hoppá! Kezdenek komolyra fordulni a dolgok... - Imádom Namjoont, de maradjunk annyiban, hogy ezúttal szerencse, hogy Jungkook az ölemben aludt.
- Hagyjátok már szegényt! - szólalt meg a háttérből Yoongi, az én hősöm. De tényleg. Ha a srácok valamivel elkezdtek piszkálni - ami szintén elég gyakori eset volt -, Yoongi volt az első, aki a védelmembe állt. A srácok persze egyből be is fogták, hála neki.
- Köszönöm...
- Látjátok, hogy zavarba jön - kuncogott csukott szemmel, hanyatt fekve Yoongi. Köszi tudtam, hogy rád bármiben számíthatok, Min Yoongi. A srácok kacagni kezdtek, mire csak a szememet forgattam. Szemetek...
Eközben éreztem, ahogy a zsebemben rezeg a telefonom, amit egyidejűleg Jungkook is észrevehetett - hiába nem akartam kivenni a zsebemből, nehogy JK felkeljen -, hiszen amint lepillantottam, már álmos szemekkel nézett fel rám. Elhadart pár szót, majd kissé megemelte a fejét, hogy ki tudjam venni a készüléket a nadrágomból, aztán vissza is tette a fejét, miközben én megnyitottam az üzenetet, amit kaptam.
DIO(n)R🕶
"Ma este mozi?😏"
Nos, igen. Körülbelül két hét telt el azóta, hogy Diont megismertem az egyetemen és mint ahogy az látszik, elég jól alakulnak a dolgok kettőnk között. Talán, Jungkook többek között ezért is féltékeny; na, nem mintha ebbe neki sok beleszólása lenne.
- Mi ez a vigyor a képeden? - piszkálta az arcomat lentről Jungkook.
- Már vigyorogni se szabad? - nyújtottam ki a fiúra a nyelvem, s mire észbe kaptam, a telefonom már a kezei között volt. - Jungkook-ssi, add vissza!
- Ugye nem mész el vele? - kérdezte Kook kissé ingerülten, majd arcomat kezdte el fürkészni. Nem szólaltam meg. - Arról volt szó, hogy ezt a napot velünk töltöd! Velem! - A másodperc töredéke alatt két lábra állt az ölemből és csípőre tette a kezét. Ezelőtt a fiúk már szétszéledtek, szóval nagyjából csak annyit láttak, hogy Jungkook ugrál.
- Egy szóval se mondtam, hogy itt hagylak, Jungkook! - mentettem magam. Jungkook felháborodása teljesen oktalan volt, nem igazán tudtam hova tenni. Ez csak egy hülye üzenet volt.
- De akartál... - jegyezte meg gúnyosan a fiú előttem állva. Ekkor már magam is felálltam és egymással szemben állva vitatkoztunk. Talán már csak a bennem lassan felgyülemlő méreg miatt sem tudtam tovább ülni. Jungkook úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek. Semmi értelme nem volt.
Nem szóltam semmit, csak csípőre tettem a kezem kérdőn. Komolyan nem hittem a fülemnek. Korábban is vitáztunk már, de amit ezúttal művelt az teljesen eltért az eddigiektől. Rosszul esett, mi tagadás. Nem az, amiket mondott, hanem ahogyan mondta. Szinte éreztem minden szavában a rosszmájúságot. Ez pedig nagyon nem tetszett.
Jungkook legyintett egyet, majd idegesen átszelte az egész tánctermet, majd becsapta maga után az ajtót, ahogy távozott. Oldalról hallottam, ahogy Jin és Namjoon is utána kiabálnak valamit, aztán valahogy mindenki tekintete rám szegeződött.
- Nem akarok róla beszélni - szólaltam meg, amint láttam, ahogy Jin éppen mondani készül valamit. Nem volt szükségem kioktatásra. Sóhajtottam egyet, majd kutyafuttában elhagytam a tánctermet. - Megoldom, nyugi!
Nem kellett szerencsére felkutatnom az épületet Jungkook után, aki a folyosó végi ablakon bámult ki. Mindketten makacs természetűek vagyunk, és habár sose vallanám be neki, mélyen a szívemen belül tudtam ennyi év után, hogy fontos nekem és ezt mihamarabb meg kell oldanunk. Nem akartam, hogy a teljesítménye rovására menjen a mi vitánk. Ugyanakkor, meg kellett neki mondanom a véleményemet, hogy ő is megértse.
Persze Jungkook valószínűleg hallotta, ahogyan közelítek felé, mégis rezzenéstelen arccal nézte az utcákat az ablakból. Utáltam, amikor ezt csinálta.
- Most haragszol rám, Jungkook-sshi? - kérdeztem, teljesen lenyugodva. Valahol megértettem őt is, de ezúttal tényleg a semmin csattant fel.
Jungkook szótlan maradt, csak megvonta a vállát egyszer.
- Egyáltalán mit eszel rajta? - fordult meg kisvártatva a srác.
- Ez most komoly? - húztam fel kérdőn az egyik szemöldököm. Tényleg itt járunk? Sóhajtottam egyet és rámosolyogtam haloványan. - Két hete ismerem, Jungkook-sshi. Csak egy ártatlan moziról volt szó. Nem a kezemet kérte meg.
- Mindketten tudjuk, hol fogja ez a történet végezni... - kezdte Jungkook, és habár nem igazán értettem, hová akart kilyukadni, nem sokáig kellett várnom a folytatásra: - ...most egy "ártatlan" mozi. Utána egy "baráti" vacsora, aztán úgy hívsz fel, hogy nem érsz rá, mert bepasiztál.
Akaratomon kívül is elnevettem magam. Ez már tényleg egy óvodás szintje volt.
- Jungkook-ssi, hallod, mit beszélsz? - ráztam a fejem. - Egyébként is: mi van akkor, ha elkezdek járni vele? Miért hiszed azt, hogy mindig minden úgy fog alakulni, ahogy azt te eltervezed?! Barátok vagyunk és nagyon szeretlek, de te is tudod, hogy nem fogom azt csinálni, amit te akarsz - vallottam be őszintén és nyugodt hangnemben. Jungkook először csupán pislogott rám, majd idegesen harapdálni kezdte alsó ajkait. Ekkor már tudtam, hogy ő is átfutotta az agyában, amit mondtam neki. Oké beismerem, hogy talán nem éppen a legkedvesebben viselkedtem vele, de valahol ő is tudja, hogy igazam van. Nem kontrollálhatja az életemet a kedve szerint. - Nézd sajnálom, ha megbántottalak azzal, hogy meg mertem nézni a telefonomat... - kezdtem szarkasztikusan, mire megforgatta a szemét: - ...de megígértem, hogy a mai napomat veled töltöm és így is lesz. Így jó? - kérdeztem, majd kitártam karjaimat, csakis rá várva.
Ismerem Jungkookot, mint a tenyeremet. Akármennyire haragszik rám, az öleléseimnek és a sajnálkozó bociszemeimnek nem tud ellenállni, akárhogy is próbálkozik. A srác sóhajtott egy nagyot, majd szépen lassan elém lépett és átfonta hosszú karjait a derekam körül, míg hónalja alatt átnyúlva megragadtam vállát.
- Én is sajnálom, ahogy viselkedtem - szólalt meg Kook, miután elengedtük egymást. - Igazad van abban, hogy nem mondhatom meg, mit csinálj... - folytatta, majd zsebre dugott kezekkel indult meg a próbaterem felé, ahová szinte azonnal követtem.
Amint beléptünk, Jin azonnal nagy mosollyal fogadott minket, ezután a többiek is örvendtek annak, hogy kibékültünk. A srácok pár perc után ismét elkezdték a táncot, én pedig elfoglaltam a helyemet a tükör előtt és hol figyeltem őket, hol meg a telefonomat bújtam unottan. Egyszer-kétszer még izgalmas egy próba, de mikor már órákon keresztül ugyanazt a koreográfiát bámulod... már lassan ott jár az ember, hogy megtanulta ő is a táncot.
Kis híján elszundítottam, amikor hirtelen Jungkook telefonja felvillant. Na most, messze álljon tőlem a mások magánéletébe való áskálás - tényleg - , de ezúttal Jungkookról volt szó. Ha nem így, valamilyen úton úgyis megtudom, mit titkol, vagy mit nem. Előbb-utóbb úgyis kikotyogta volna, így legalább megspóroltam mindkettőnknek azt a hosszú utat, ami odáig vezet.
Ő a többiekkel volt elfoglalva, úgyhogy nem zavartattam magam és a kezembe vettem a telefonját. Nem sok kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam, amikor megláttam a kijelzőjén a piros alapon fehér láng ikont: az én kicsi Jungkookie-m Tinderezik! Ennél viccesebb dolog nem is történhetett volna ma. Egyértelműen nem bírtam magammal és telhetetlen voltam, úgyhogy szégyenérzet nélkül megnyitottam a beszélgetést.
Jeong-guk:
"Neked a ma vagy a holnap lenne jobb?"
Mei:
"Mindenképpen a ma, holnap dolgozom😊😇"
Jó, elismerem. Nem szép tőlem, hogy ezt teszem. De ha ő megtette, hogy elolvassa az üzeneteimet Dionnal, akkor én miért ne tehetném?
Ebben a pillanatban gyors lépteket hallottam, majd Jungkookot láttam, ahogy felém rohan és kikapta a kezemből a telefont. Na ez volt az a pillanat, amikor már nem bírtam tartani a nevetést, de még nem szerettem volna egyenesen a képébe röhögni, így csak egy kaján vigyor ült ki az arcomra.
- Mégis mi olyan vicces, Jae-yah? - kérdezte Jungkook kissé indulatosan, mire először nem reagáltam csak álltam és vigyorogtam. - Mégis mióta tudod egyáltalán a jelszavamat?! - Igazából ezt a kérdését fel se vettem, csak egy dologra koncentráltam.
- Nem szeretnél elmondani nekem valamit? - kuncogtam.
- Jó! Igen, Tinderezek! Bevallom - hajtotta le a fejét Jungkook kínjában.
- De mégis miért?
- Na, szerinted miért Tinderezik a velem egykorúak többsége? Nyilván nem a feleségemet keresem ott... - felelte Jungkook, majd leült, nekitámasztva hátát a tükörnek, majd gyorsan pötyögni kezdett.
- Szóval kalandot keresel? - vonogattam a szemöldököm, aztán helyet foglaltam mellette és folytattam: - Ahw Jungkook-sshi, ez olyan édes! Nem is! Ez szexi. Idegen csajokat megfektetni... Wow!
- Menj már a francba! - lökött meg vállával finoman nevetve, ezután a vállán pihentettem a fejem...