°2 héttel később°
A nap még alig kelt fel, az egész csapat már a suli előtt állt, a buszra várakozva. Hatalmas táskával a vállamon, szokás szerint, ráérősen sétáltam a suli felé, mivel csak egy utcára lakok az iskolától, csak úgy, mint Iwa-chan. Szomszédok vagyunk már gyerek korunk óta és általában mindig együtt jövünk. Most viszont nem várt a házunk elött, ahogy szokott, így egyedül kellett elszenvednem magam a suliig.
- Ohayo!
- Micsoda meglepetés kapitány! Nem utolsónak jött! - nevettet Kindachi. - Hol hagytad Iwaizumi-t?
- Hogy érted? - kérdeztem. Most, hogy így végig néztem az arcokon tényleg nem láttam Iwa-chant!
- Azt hittem már itt van! Általában mindig mérges lesz, hogy túl sokáig húzom az időt. Gondoltam megunta a várakozást és elment nélkülem...
Ekkor már teljes gőzerővel aggódni kezdtem. Beteg lett? Nem, nem azt biztos mondta volna! Talán meggondolta magát? Mégse jön?
Gyorsan csekkoltam a telóm. Se SMS, se nem fogadott hívás. Talán megsértődött rám? Felhúztam valamivel? (Őszintén nem lennék meglepődve, valamivel mindig felhúzom.)
- Oi Shittykawa - jött egy hang mögöttem - Esküszöm még egy Karasuno elleni meccsen se láttalak ilyen idegesnek!
Megfordultam és maga Iwa-chan állt ott teljes képében. Hatalmas késztetést éreztem, hogy a karjába ugarjak és megöleljem!
- Iwa-chan! Ohayo! - köszöntöttem arcomon egy hatalmas mosollyal. - Már azt hittem nem jössz!
- Hidd el, hatalmas volt a csábítás. De az, hogy fél meztelenül láthatlak, elég nagy ellenvetés, hogy ne jöjjek. - motyogott.
- Mit mondtál? - kérdeztem.
- Azt, hogy elaludtam azért jöttem később! - mondta - Nem csak te késhetsz el, Mr. Kapitány! - nézett rám összefont karokkal.
- Haha - forgattam a szemem - Mindegy az a lényeg, hogy itt vagy! - mosolyodtam el ismét.
Erre Iwa-chan csak elfordította a fejét és mintha... elpirult volna? Nem, való színűleg csak képzelődtem.
- Oké emberek mindenki be a buszba! - kiáltotta az edző. - Ha valakinek hánynia kell, rögtön szóljon vagy vele fogom kitakarítani az egész buszt!
Mindenki engedelmesen elkezdett felszállingózni a buszra, persze rögtön a leghátsó helyeket lefoglalva.
Én és Iwa-chan (persze) egymás mellé ültünk legelőre, így láthattuk az előttünk lévő kilátást.
A busz elindult és csapattársaim valamint az edzők halk csevejbe kezdtek. Iwa-chan nem szólt hozzám, csak nézte az elénk táruló utat, ami egyenletesen haladt a szemünk elött. Végül én törtem meg a csendet:
- Iwa-chan?
- Igen? - nézett rám unottan.
- Tényleg elaludtál? - kérdeztem.
Tudni kell, hogy amióta csak ismerem, egyszer aludt csak el. Akkor is az én hibám volt, mivel nálunk aludt én pedig elfelejtettem felhúzni az órát. Ez még 6.-ba volt, amikor még sokkal több időt töltött nálam, mint most. Iwa-chan szülei abban az időben nagyon sokat utaztak, így nem egyszer fordult elő, hogy nálam töltött heteket, sőt még hónapokat is. Viszont most, hogy már nem kicsi és nem kell vigyázni rá, így egyre kevesebbet van nálam. Velem. És őszintén szólva, ez nagyon hiányzik. Lehetséges ez egyáltalán? Olyan embert hiányolni, akit minden nap látsz és a legtöbb időd vele töltöd? Valószínűleg csak én lehetek ilyen idióta...
- Valami... olyasmi. - vallotta be Iwa.
- Ezt, hogy érted? Hogy lehet másképp elaludni? - néztem rá érthetetlenül.
- Hát nem elaludtam, hanem... hát, túl sokáig húztam a pakolást.
- Iwa-chaaan, teljesen olyan vagy mint egy lány! - kezdtem el kuncogni.
- Urusai! - mordult rám mérgesen - Csak nem találtam valamit.
- Mit? - néztem rá értetlenül.
- A fürdőruhám. Nem találtam és hát... nincs is.
- Várjunk, azt akarod mondani, hogy nincs fürdőruhád?
- Ühüm. Úgyhogy nem fürdök. - vonta meg a vállát. - Úgyse akartam.
- Ne hülyéskedj! - kaptam fel a vizet. -
Szó se lehet róla! Igen is fogsz fürödni!
- De nincs miben!
- Hordhatod az enyém! Úgyis kettőt hoztam! Vagy még jobb! Veszünk neked egyet! - mosolyodtam el lelkesen.
- Nem, nem. Biztos, hogy nem! Vita lezárva! - fordult el tőlem dühösen majd lehunyta a szemét és pillanatok alatt elaludt.
(By: sziaenmaganyosvagyok)