- nagyon hiányzol már. - dünnyögöm, miközben a telefonomat kitámasztva próbálok a kamerába nézni.
- te is nekem, baba. - válaszol jungkook nagyot sóhajtva. - már csak három nap.
- számolom! - csillannak fel szemeim. - nézd már, még yeontan is hiányol!
- nekem is hiányzik ő! sőt, ő a legjobban! - kacag fel.
- hülye... - dörmögöm orrom alatt. - miért a kis kezem nem hiányzik neked? - húzom el számat féloldalasan, így villantva egy kacér mosolyt, s a kutyát letéve hajolok közelebb.
- oh, dehogynem. - forgatja szemeit. - tudod milyen rossz a sajátomat használni? - biggyeszti le ajkait.
- jaj te szegény. - teszem kezemet drámaian mellkasomra, pont a szívem fölé.
- mert? neked nem hiányzik a kicsi kookie? - pimaszkodik most ő, minek hatására azonnal pírbe borul arcom. - hoppá.
- kussolj! - csattanok fel. - már két nap telt el, de még mindig sajog a fenekem.
- te nem bírtál magaddal! - horkant fel ő is.
- én csak egy búcsú ajándékot akartam. egyet! nem egész este! - emelem égnek szemeimet.
- hagyjuk már. - kuncog fel ördögien.
- utállak. - jelentem ki.
- szeretlek. - rántja meg vállait, majd bontja a hívást.