-Baj van kicsim?-jött közelebb anya én pedig megráztam a fejem.
-Nem..miért jöttél?-néztem fel rá egy halvány mosolyt magamra erőltetve.
-Kész a vacsora és gondoltam hátha...-innen nem tudta folytatni, mert félbeszakítottam. Elmondtam neki, hogy cseppet sem vagyok éhes, szóval nyugodtan ehet nélkülem. Miután kiment a szobámból újra a telefonom képernyőjére tapadtam.
Képernyőképet készítettél-állt még mindig az értesítéspanelban. Basszus...hülye Snapchat és hülye gravitáció és hülye reflexek. Miért kell értesítést küldeni, ha az ember lánya képernyőképet csinál? Akkora bűn?
Na jó nyugi Honey! Ha most letörlöm magam Snapchat-ről, akkor ugyan úgy látni fogja? Vagy annyian írnak neki, hogy észre sem veszi? Ez jó vicc volt, ő csak egy tanár nem pedig egy világsztár. Majd azt mondom neki, hogy megint szar a telefonom és csak úgy random lefotóz mindent. Ez tök hihető nem?
📖📚📖
Reggel az ébresztőórám jelzésére keltem. Miután kikapcsoltam felültem az ágyamban és a szememet dörzsölve néztem közbe. Az éjszaka folyamán megéheztem és lementem enni, de megláttam valakit az ablakban, ezért akkorát visítottam, hogy anya egy baseballütővel futott le az emeletről. Elmondta, hogy a szomszéd fickó ha fényt lát valaki házából, miután nyugovóra tért a tulaj, utána jár, hogy ki lehet a házban. Ez megnyugtató és para is egyben. A szomszéd krapek komolyan egész este fent van és az utcát figyeli?
Miután felöltöztem és megmostam az arcom és a fogam, a hajamat fésülve szaladtam le a konyhába csinálni magamnak kaját, hiszen anya korán megy dolgozni és elég régóta én készítem el azt, amit a suliba viszek. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, aztán belehajítottam a táskámba, a szürke kulacsommal együtt, majd becipzároztam és felkaptam a vállamra. A kulccsal a kezemben léptem ki a hideg levegőre, kissé szomorúan és meglepetten tapasztaltam, hogy hatalmas hópelyhek hullottak az égből. Egy nagy sóhajtást követően bezártam a bejárati ajtót és elindultam az iskolába. Mivel még nem csúszott a járda, ezért gyors tempóval tettem meg azt a tíz perces utat. Amint odaértem lassítottam a tempómon és elindultam az épület felé. A parkoló felé pillantottam, ahol megláttam Mr.Mendest telefonálni. Hirtelen megtorpantam és gondolkozni kezdtem.
-Na jó odamész és kideríted, hogy hülyének vagy egy szerencsétlen baromnak néz-mondtam talán kicsit hangosan, mert a mellettem elhaladó emberek nagy szemmel néztek rám. Ennél rosszabb már nem lehet, nemde?
Egy nagy lendülettel megindultam a parkoló irányába egészen az irodalom tanáromig, akinek a haja tele volt fehér hópelyhekkel. Egy pillanatra rám nézett, aztán valamit még beszélt a telefonba és letette.
-Szervusz Honey!-húzta egy barátságos mosolyra a száját és beletúrt a hajába. Csak most esett le, hogy valószínűleg az én hajam sem száraz, mert elfelejtettem a fejembe húzni a kapucnim.
-Üdv!-bólintottam.
-Ne haragudj, csak Lesha-val beszéltem-pillantott a telefonjára, amit a kezében szorongatott.
-Szabad megkérdeznem, hogy ki az a Lesha?-vontam fel a szemöldököm. Egyszer a kíváncsiságom fog bajba sodorni abban biztos vagyok.
-Én lennék!-hallottam meg egy női hangot a hátam mögül, mire ijedten fordultam meg. Egy szőke nő vigyorgott rám a vörösre festett szájával, aztán ő is megállt velem szemben, Mr.Mendes mellett.
-Ő itt a doktornő, akiről meséltem-mutatott a nőre Mr.Mendes. Hát nem pont ilyennek képzeltem el, pedig említette, hogy gyönyörű.
-Um..csókolom?!-köszöntem bizonytalanul. Hirtelen hangos nevetésben tört ki és legyintett.
-Dehogy csókolom! Aranyom, nem vagyok olyan öreg-tette zsebre a kezét.
-Nos ha maga mondja-vontam vállat. Az arcáról egy pillanatra lehervadt a mosoly. Basszus! Miért kell arra utalgatnod, hogy hozzád képest tök öreg? Biztos van már harminc..ott vannak a szarkalábak a szeménél.
-Hú milyen szépen esik a hó és milyen nagy egy a parkoló. Én most azt hiszem megyek...további csodálatos napot!-intettem, aztán sarkon fordultam és amilyen gyorsan csak tudtam elsiettem onnan. Megint elintéztem, hogy az emberek szép véleménnyel legyenek rólam. Biztos vagyok benne, hogy én nyerném a versenyt, ahol ugyanolyan gyerekek versenyeznének mint én, akik nem képesek arra, hogy büszkévé tegyék a szüleiket, hanem pont ellenkezőleg szépen lejáratják őket.
📖📚📖
-ÖTVEN KÖR FUTÁS!-üvöltötte Mrs.Montgomery. Az osztály nagy része megilletődve pislogott a tanárnőre, aki gyorsan helyesbített.-Tíz kör, bocsánat gyerekek, kicsit álmos vagyok.
-Látszik-morogta az orra alatt Violet, aztán futni kezdett. Én is követni akartam a példáját, amikor a tanárnő megragadta a kezem.
-Ez tíz kör, nem pedig egy. Maradj itt Honey, nem szeretném, ha rosszul lennél-engedte el a karom Mrs.Montgomery. Egy nagyot sóhajtottam, majd beálltam William mellé, aki szintén felmentett az ilyen gyakorlatok alól, de ő azért, mert kissé sok rajta a felesleg.
Ez az egész kilencedikben nagyon jó volt. Ott ültem a padon és kinevettem az osztálytársaimat, akik totál fáradtan futkoztak a teremben, viszont mára már unom ezt, hogy csak ülök és nézek. Szívesebben futnék én is, ugrálnék arra a hülye szekrényre és egyéb, de ezt az iskolaorvos nem igazán nézné jó szemmel.
-Hogy vagy?-jött mellém William. Annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy a frászt hozta rám.
-Jól..te?-kérdeztem vissza egy barátságos mosollyal.
-Kicsit fáradt vagyok, de amúgy minden oké. Kijött tegnap egy tök jó új netes játék és egész este azzal játszottam. Ha szeretnéd meghívlak, csak add meg az e-mail címed. Nagyon pöpec játék! Arról szól, hogy....-és innen már csak összemosódott hangok maradtak meg, mert próbáltam teljesen kizárni William magyarázását és inkább énekelgettem magamban.
Egész órán ott ácsorogtam William mellett és hallgattam, ahogy a játékot istenesíti, ugyanis a tanárnő kitalálta, hogy megszivatja az osztályt. Már én sajnáltam őket, ugyanis futó iskoláztak, ugráltak és ugróköteleztek pihenés nélkül. Az óra végét jelző csengő után szinte mindenki kirohant a teremből, mintha csak félnének, hogy a tanárnő visszahívja őket. Én Olivia és Amie mellett sétáltam ki a, akik úgy lihegtek, mint egy kutya.
-Tudod Honey, néha irigyellek, amiért nem kell bent szenvedned-törölte meg a homlokát Amie a pólójában.
-Pedig te soha nem álltál ki tesiről általánosban-jegyezte meg Olivia, akivel már ovis korunk óta ugyan azokba az intézményekbe járunk-Emlékszem minden lány szinte kéthetente kiállt mondván, hogy megérkezett neki a Mikulás, de te nem.
-Ja tudom, de akkor a suliorvos le se szarta, hogy nem szabadna a megerőltető feladatokat megcsinálnom én pedig túl lelkes voltam-vontam meg a vállam.
Ezek után átöltöztünk és mivel ez volt az utolsó óra, ezért Amie társaságában haza akartam menni, de Olivia ezt nem engedte mondván, hogy van számunkra egy meglepetése. Ezért elmentünk vele a suli előadótermébe, ami leginkább olyan, mint egy kisebb színház, majd megnéztük a szórólapot, amit Olivia a kezünkbe nyomott.
"Téli álom-musical
Főszerepben: Olivia Austin, Jamie Lawson és Emma Woods"
-Mi? Gratulálok!-szorítottam magamhoz a vigyorgó lányt. Mindazok mellett, hogy imád énekelni, csodás hangja van. Komolyan, mint egy angyalnak..én tudom, hogy egyszer világsztár lesz ez a festettszőke hajú, dilis csaj.
-Basszus Olivia, megcsináltad!-kiáltott fel vigyorogva Amie.
-Igen, igen..köszönöm!-bólogatott mosolyogva Olivia-De az van, hogy szükségem lenne két rénszarvasra.
Amint ezt kimondta Amie-vel ijedten egymásra néztünk, majd hangos nevetésben törtünk ki, mondván, hogy szó sem lehet róla. Már csak az kell nekem, hogy az egész suliban leégjek a rénszarvas jelmezben.
-Csajok! Ha minden igaz, akkor csak egy szarvat kaptok, meg sulis egyenruhát. Olyan szépek lesztek és a nagy pillanatomat meg szeretném osztani veletek. Ez a mi nagy pillanatunk!-fogta meg a kezünket és bevetette a kiskutyaszemeket is.
-Jó legyen!-mondtuk szinte egyszerre Amie-vel, mire sikítva ugrándozni kezdett.
-Ti vagytok a legjobbak!-karolt át minket vigyorogva.-De nyugi csajok nem fogtok leégni a pasijaitok előtt.
-Nincs pasim!-léptem el tőle és beálltam velük szembe.
-Akkor Pete mi?-vonta fel a szemöldökét.
-Egy ember. Ahj csajok, attól, hogy néha váltok vele pár szót még nem járok vele. Ahhoz azért több kell meg amúgy sem tetszik Pete. Tudom, hogy helyes, de attól még nem tetszik.
-Pete tényleg nem helyes. Nem értem mit esznek rajta a lányok-forgatta a szemét Amie.
-Te mondod? Oda meg vissza voltál érte, képeket mentettél le róla, majd szerkesztetted magad mellé. Még az esküvői ruhát is kiválasztottad és azt, hogy milyen ízű tortátok lesz..
-Múlt idő Olivia-szólt közbe Amie nevetve.
Körülbelül fél óra után kiléptem a suli ajtaján és leszaladtam a lépcsőn. Reggel óta szakad a hó, ezáltal egy elég szép réteg fedi a földet mindenhol és csúszik is. Emlékszem egyszer volt egy olyan csizmám, ami még a betonon is csúszott. Abban az évben estem el a legtöbbször, az biztos. Annak ellenére, hogy nagyon rossz csizma volt még mindig bent porosodik a szekrényben, ugyanis én biztos nem veszem fel azt a halálos lábbelit.
A hónak és a délutánnak köszönhetően az iskola környéke és az egész utca kihalt volt. Ilyenkor mindenki bekuckózik a meleg házba és onnan csodálja a mesebeli látványt. Nekem sem voltak más terveim, már csak haza kell érnem, ami a járdán keletkezett hórétegben elég siralmasan ment. Nem számítottam a hóra és nem volt kedvem visszafordulni átvenni a csizmámat, ezért sportcipőben vagyok. A nadrágom szára már elég vizes volt, ahogy valószínűleg a zoknim is. Ilyenkor lenne jó, ha valaki ellapátolta volna a havat.
Miközben én a gondolataimba merülve sétáltam egy fekete autó lelassított mellettem. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mi van, ha ez egy emberrabló, de akkor így jártam, szóval nem foglalkozva vele folytattam az utam. Viszont egy hangos dudaszó arra késztetett, hogy megálljak és felvont szemöldökkel bámuljam az autót.
-Szervusz Honey!-húzta le az ablakot Mr.Mendes vigyorogva. Jesszusom ez a férfi kezd nagyon para lenni. Ha megint kiderül, hogy anyának akar valamit adni, akkor lemegyek hídba.
-Mr.Mendes micsoda meglepetés!-néztem körbe egy elég hülye vigyorral.
-Ezt a megszólítást már megbeszéltük Honey!-sóhajtott.-Gyere elviszlek és akkor már odaadom a könyvet is anyukádnak.
-Megint?-szaladt a szemöldököm a homlokom közepéig.
-Igen, ez a regény második része. Anyukád gyorsan olvas-nevetett fel, aztán áthajolt az ülésen és kinyitotta az ajtót, majd intett a fejével, hogy szálljak be. Egy kis habozás után beültem a meleg kocsiba. Ez ülésfűtéses? Aztarohadt!
-Tessék!-tette az ölembe a könyvet, majd visszavezette tekintetét az útra.
-Um...kedves a doktornéni-bólogattam-Kicsit talán gorombának tűnhettem, elnézést.
-Velem nem voltál goromba az pedig, hogy Lesha annak vélte vagy sem, engem hidegen vagy.
-Nem a csaja? Vagyis a barátnője?-helyesbítettem. Néha elfelejtem, hogy az egyik tanárommal csevegek, szóval jobban meg kell válogatnom a szavaimat.
-Dehogyis!-ingatta a fejét-Tudod Lesha mind a két kapura játszik én pedig nem igazán szeretnék ilyen barátnőt. Egyszer volt, de aztán megcsalt egy nővel, csakis ezért.
-Hűha..-pislogtam nagyokat. Nem is tudom, hogy min lepődtem meg jobban. Az biztos, hogy furcsa Mr.Mendes hirtelen megnyílása.
-Pedig szépen néztek ki együtt...a hóesésben. Olyan romantikus volt!-vigyorodtam el, mire ráncba szaladt a homloka.
-Ez maradjon köztünk, de nem bukok a festett szőkékre-jegyezte meg nevetve.
-Neee..nem eredeti szőke volt? Mi a franc? Pedig azt hittem. Jó fodrásza volt-bólogattam elismerően. Soha nem mondtam volna meg róla, hogy festetve volt a haja. Amikor pár napja Olivia is befestette azt hittem, hogy paróka, hiszen semmi jele sem volt annak, hogy előtte fekete volt a haja. Vajon mennyit ülhetett a fodrásznál?
-Nos igen én is ezt hittem, de a minap mesélte, hogy el kell mennie újra festetni-dobolt a
kormányon.
-Um...egyébként-köszörültem meg a torkom.-Tök véletlen volt a képernyőkép-böktem ki gyorsan és inkább az elsuhanó tájat néztem.
-Engem nem zavar, kivéve ha nem egy bérgyilkosnak küldted el, hogy kit kell megölnie-sandított rám mosolyogva. Az út további része csendben telt. Amint megállt a házunk előtt a könyvet a kezembe vettem és kipattantam a kocsiból.
-Nos akkor...
-Mr.Mendes!-kiáltott anya boldogan, aztán elkezdett felénk szaladni nem törődve azzal, hogy simán eleshet-Szia Kicsim, jajj Mr.Mendes köszönöm, hogy hazahozta ezt a lányt. Megint olyan szétszórt vagy, hogy nem csizmában mentél el. Mr.Mendes visszaadnám a másik könyvet és akkor már megihatnánk egy kávét is, nem?
Az irodalom tanáromat nem igazán kellett anyának győzködnie, azonnal igent mondott. Gondolom nem akart goromba lenni anyával, de biztos van jobb dolga, mint nálunk kávézni. Kipattant a kocsiból, aztán mögöttünk haladva bejött a meleg házba. Illedelmesen le akarta venni a cipőjét, de anya elmondta neki, hogy nem szükséges, mert kiskoromban utáltam levenni, ezért nem érezzük szükségét. Viszont én lerúgtam magamról a szarrá ázott sportcipőm és belebújtam a ronda, rózsaszín papucsomba. Remek, anya kikotyog minden cikis dolgot rólam és még a papucsom is förtelmes.
Anya egy amolyan "te is jössz" pillantást küldött felém, ezért ledobtam a táskám és leültem az egyik székre az asztalnál. Mr.Mendes is helyet foglalt velem szemben, anya pedig kis idő múlva leült mellé. Most ez olyan, mintha beiratkozáson lennék, csak éppen nem én vagyok a diák.
-Nagyon szépen köszönöm a könyvet! Hihetetlen egy történet és annyira izgalmas-kortyolt bele anya a gőzölgő kávéjába vigyorogva.
-Ugyan, ezt nem kell megköszönni! Na igen, az író valami gyönyörűen fogalmaz és az egész sztori nagyon szép-bólogatott.
Most tulajdonképpen miért is ülök én itt? Azt sem tudom, hogy mi a címe a könyvnek, amiről beszélnek.
-...és Honey hogy viselkedik az órákon?-hallottam meg anya hangját, mire olyan gyorsasággal néztem rájuk, hogy még a fény is megirigyelné.
-Anya te is tudod, hogy én vagyok a legjobb diák az egész osztályban, minek kérdezed meg?-szólaltam meg gyorsan Mr.Mendes előtt.
-Honey, Shawn egy új tanár, kíváncsi vagyok az ő véleményére is-mosolyodott el anya. Shawn? Már a tegeződésnél tartanak? Én bealudtam, vagy mi?
-Igaza van, nagyon okos lány. Sokat figyel az órán és szorgalmas, szóval semmi gond sincs vele-pillantott rám mosolyogva Mr.Mendes, aztán újra anyára nézett. Most csak azért lángol a fejem, mert valaki felgyújtott, vagy tényleg elpirultam? Jesszusom most tényleg zavarba jöttem? Annyira gáz vagyok...leszóltam Violet-et, erre ugyan úgy viselkedem, mint ő.
Jó igazából valószínűleg én csak azért jöttem zavarba, mert itt van a konyhánkban és tök aranyosan rám mosolygott. Aranyosan?
-Nem!-kiáltottam fel, mire anya és az irodalom tanárom értetlenül meredtek rám.
-Baj van Kincsem?-vonta fel a szemöldökét anya.
-Házit kell írnom, nagyon sok van, szóval izé...viszlát!-pattantam fel a székről és kiszaladtam a konyhából, de aztán rájöttem, hogy bent hagytam a táskám, ezért visszamentem érte és újra kiszaladtam.
srácok😍köszönöm azt a sok kommentet, bocsánat, hogy nem válaszolok rájuk, de csak arra van időm, hogy kitegyem a részt
hihetetlen, hogy egy napja nem voltam itt fent és olyan, mintha hónapok óta nem jártam volna itt😂
élvezzétek az utolsó napokat a nyárból❤