Két hét után először léptem be az iskola ajtaján. Ebben a két hétben otthon szenvedtem és élni sem volt kedvem, viszont most már jobb és örülök, hogy nem kell otthon, egyedül punnyadnom. A portásnéninek mosolyogva biccentettem, aztán lassú, komótos léptekkel megindultam a lépcsőn. Az osztály ajtajához érve elmosolyodtam, aztán bementem. Érkezésemre Pete figyelt fel talán a leghamarabb, ezért a telefonozó Amie vállát megrázva mondta neki, hogy itt vagyok. Nem kellett sok, Amie és Olivia azonnal ott termettek és szinte megfújtottak.
-Végre meggyógyultál!-ugrált mellettem Olivia.
-Egyszer sem voltál fent a neten, pedig vagy kétszáz üzenetet írtam. Olvasd majd vissza őket-bökte meg a vállam Amie én pedig mosolyogva bólintottam, majd visszamentünk a helyünkre.
-Na már jobban vagy?-fordult hátra Pete a szokásos félmosolyával az arcán.
-Már nem vagyok olyan, mint aki most szökött egy hullaházból, szóval igen-bólintottam nevetve.
-Milyen volt Mr.Mendes kocsija belülről?-vigyorodott el Olivia.
-Olyan, mint egy átlagos kocsi?! Szívesebben mentem volna haza gyalog, de talán jobb így..mindezek ellenére elég kellemetlenül éreztem magam, annyi szent.
-De ez milyen kedves volt tőle, nem?-olvadozott Olivia-Ahw annyira lettem volna a helyedben, ahogy sok másik lány is a suliból.
-Ja csak gondolom a fejfájás és a hányinger nélkül, igaz?-kérdeztem nevetve. Olivia válaszul bólintott, aztán Amie-vel elkezdték mesélni az elmúlt két hét eseményeit. Annyi mindent zúdítottak rám hirtelen, hogy alig tudtam figyelni és már a felénél elvesztettem a fonalat.
A matematika közben a gondolataim kissé elkalandoztak és az ablak felé pillantottam. Hamarosan itt a tél vele együtt pedig a hó, ami maga alá temeti az élettel teli, zöld természetet és újfajta boldogságot hoz a gyerekeknek. Mindig is szerettem a tél komor játékát. A tudat, hogy a kinti hidegről bemehetsz a jóleső melegbe, felülmúlhatatlan. Amikor egy bögre forrócsokival a kezedben ülsz a fotelban és nézed, ahogy a nagy hópelyhek ellepik az utcát. Látni a gyerekeket önfeledten szánkózni és hóembert építeni. Ez egy különleges évszak, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy az ezzel járó csodákat megélhesse. Azt hiszem ezt akkor fogtam fel igazán, amikor anya mesélte, hogy a nagyi minden télen hálát adott a hóért. Azért, mert igazi fehér Karácsonyban lehet része és azért, mert mindazok ellenére, hogy mások fürdőruhában úszkálnak a tengerben és élvezik a meleget, ő különlegesnek érezheti magát, ha gyúrhat egy hógolyót. A hó különleges kincs és értékelni kell, hiszen bármikor elveszíthetjük és soha többé nem tapasztalhatjuk meg a gyönyörűen csillogó hóval lepte természetet.
Az óra végét jelző csengő félbeszakította Pete-t, aki éppen a táblán oldott meg egy egyenletet. Mindig is csodálkoztam azon, hogy hogy lehet ennyire okos..minden matematikával kapcsolatos dolgot megért egyből és pár perc alatt megold egy olyan egyenletet, amire nekem egy élet is kevés lenne. A tanárnő a helyére küldte a srácot, aztán lediktálta a házifeladatot és kirohant a teremből. Biztos fél, hogy nem marad neki a frissen főtt kávéból.
Becsuktam a tankönyvem, aztán a mellettem ülő Amie-re néztem, aki éppen szemezett az előtte ülő szerelmével. Olivia-ra pillantottam, aki a telefonját bújta, ezért felálltam a helyemről és kimentem a folyosóra egyenesen a szekrényemig. Nem sokáig voltam egyedül, ugyanis Pete vigyorgó arca alig két perc múlva előttem termett.
-Na mizu Júlia, elhagyott a Rómeó?-dőlt neki a szekrénynek és karba tette a kezét a mellkasa előtt.
-Rómeó bunkó..elhagyott mielőtt beleszerethettem volna-mondtam tetetett felháborodottsággal. Pete nevetve megrázta a fejét, aztán a hátam mögé pillantott.
-Mr.Mendes-sel mentél haza, igaz?-váltott témát.
-Igen, mert?-szaladt ráncba a homlokom, mire megrázta a fejét.
-Csak kérdeztem-vonta meg a vállát. Egy pillanatra megfordultam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy mégis mit nézett annyira, aztán megláttam az irodalom tanárunkat, ahogy a folyosón járkálva cseveg telefonon. Mielőtt visszafordultam volna még elkaptam a pillantását. A tekintete tovább siklott rólam, én pedig újra Pete szemébe néztem.
-A barátaink egyedül hagytak minket. Ez elszomorító-tette zsebre a kezét.
-Te olyan vicces vagy-löktem meg a vállát nevetve, mire felvont szemöldökkel meredt rám-A fél sulival haverságba vagy.
-Jó, de ők kétszínűek. Folyton pletykálnak és az egyik idióta csaj odajött, hogy kell-e barátnő. Jesszusom, ha kell majd én keresek-nevetett fel gúnyosan.
-Mondjuk ezt tudom-fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. Pete a szekrényeknek döntötte a fejét én pedig ott toporogtam mellette. Úgy nézhettem ki, mint aki mindjárt bepisil.
A csengő hangja végigszántott a diákoktól zajos folyosón, ezzel beinvitálva mindenkit az osztályába. Mi is így tettünk, miközben Pete arról beszélt, hogy mennyire szeret rajzolni és hogy már alig várja az utolsó óránkat, ami pont rajz. A fizika felszerelésemet szorongatva a kezemben ültem le a helyemre, aztán letettem a padomra és bekapcsolódtam Amie és Olivia eszmecseréjébe.
📖📚📖
Az utolsó óra után kivételesen nem haza, hanem a könyvtárba vettem az irányt. Amie elmondta, hogy Mr.Mendes feladott pár kérdést, amiket egy regényből kell kikeresni. A könyvtár sötétbarna ajtaját belöktem magam előtt és az egyik polchoz igyekeztem. Elfelejtettem a címét, ezért tanácstalanul nézegettem a kissé poros könyveket. Levettem egy bőrkötésű könyvet az egyik polcról és belelapoztam. Elég régen járhatott ember kezében, ugyanis a porfelhő, ami kijött a lapjai közül köhögőrohamot hozott rám. A csendes könyvtár most az én köhögésemtől visszhangzott. Legszívesebben kifutottam volna a világból. Miután észrevettem, hogy ez biztosan nem az a könyv, odasétáltam a könyvtáros nénihez, aki a gépen pötyögött.
-Jónapot!-álltam meg az asztala előtt.
-Miben segíthetek?-pillantott fel rám az orráig letolt szemüvege mögül.
-Öhm....keresek egy könyvet-kezdtem. A nő abbahagyta a gépelést, aztán minden figyelmét nekem szentelte, ezért folytattam.-Egy hollóról és a gazdájáról szól, azt hiszem. Izé furcsa címe van és az író neve is furcsa.
Mondtam bizonytalanul. A nő arcáról le lehetett olvasni, hogy fogalma sincs, hogy miről beszélek itt neki és hirtelen olyan elveszett lett a tekintete, mint aki életében először jár iskolában. A gépre pillantott, aztán vissza rám, de megse szólalt.
-Én tudom, hogy melyik könyvet keresi-hallottam meg egy ismerős mély és rekedtes hangot a hátam mögül.
-Jesszusom!-annyira megijedtem hogy kiesett az eddig szorongatott könyv a kezemből, aztán a mögöttem álló irodalom tanáromra néztem. Ő mindenhol ott van? Jajj Honey, olyan hülye vagy! Irodalom tanár ez pedig egy könyvtár...
-Akkor megmutatnád neki Shawn, mert nekem halvány lila gőzöm sincs, hogy melyik könyvről beszél-mosolyodott el a nő, aztán a választ megsem várva fordult vissza a géphez és újra írni kezdett. Felvettem a leejtett könyvet a földről, aztán Mr.Mendes-re néztem, aki intett, hogy menjek utána. A könyvet gyorsan letettem az asztalra és utána siettem. A könyvtár szinte kihalt volt, azzal az öt személlyel minket is beleértve. Mindazok ellenére, hogy hatalmas ez a könyvtár nem sokan járnak ide.
-Nem haragudtam volna meg, ha nem csinálod meg a házi feladatot, de nagyon kedves tőled, hogy ilyen szorgalmas vagy-sandított rám mosolyogva.
-Basszus..-motyogtam halkan. Ez most komoly? Gondolhattam volna, hogy nem lenne akkora baj, ha nem lenne kész holnapra a házim, hiszen tegnap adta fel, szóval nekem még annyi időm sincs rá, mint a többieknek.
-Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a reakciód-jegyezte meg nevetve, aztán levett az egyik fenti polcról egy vörös, bőr kötésű könyvet. Hát nekem ehhez szék kellett volna, mert valószínűleg nem értem volna fel.
-Jesszusom, ez ilyen vastag?-néztem megrökönyödve a könyvre, aztán kivettem a kezéből és belelapoztam. Pici betűk és nagyon sok oldal. Hát én ebből még két oldalt sem fogok tudni elolvasni.
-Ha szeretnéd segítek a háziban. Az órán megadtam, hogy hol kell keresni a válaszokat, de te nem voltál ott, szóval nyilván nem tudod. Legalább biztosan jó lesz minden válaszod-vigyorodott el a végére. Akaratomon kívül is felnevettem a kijelentésén és azon a kisfiús vigyorán.
-Hát azt megköszönném-mondtam halkan, aztán felnéztem rá. Elmosolyodott és szó nélkül elindult az egyik asztalhoz a könyvtár végében. Leült az egyik székre, aztán intett, hogy üljek le mellé. Kissé félve leültem, aztán elővettem egy lapot a táskámból és az egyik rózsaszín tollam. Most tuti, hogy azt gondolja, hogy egy tíz éves mellett ül.
-Egyébként anyukád felhívott-szólalt meg halkan a könyvet lapozgatva. A szemöldököm a homlokom közepéig kúszott a szemem pedig akkorára tágult, mint az ózonlyuk.
-Mi? De miért? Mit mondott? Úristen! Biztos csak fáradt volt, olyankor sok baromságot mond, szóval bocsánat-hadartam el. Elszakította a szemét a már sárgás lapokról és az én szemembe fúrta a tekintetét.
-Csak megköszönte, hogy hazavittelek. Nagyon kedves anyukád van-mosolyodott el. Vagyis akkor vele beszélt szünetben telefonon?-Egyébként még jó, hogy nem maradtál aznap iskolában. Nagyon sokan megbetegedtek. Járvány van...
-Mintha csak az orvosomat hallanám-mondtam nevetve. Tuti, hogy az ő gyönyörű doktornőjétől tudja. Biztos ilyenekről dumálnak randikon.
-Mindegy, az a lényeg, hogy már jól vagy. Kölcsönkérhetem a tollad?-mutatott az asztalon heverő tollra, mire bólintottam.
-Most mit csinál? Nehogy megcsinálja helyettem a házit!-szóltam rá, miközben néztem, ahogy a pici toll szinte elveszik a kezében.
-Honey, tudod a legtöbb diák a lelkét is eladná azért, hogy a tanárja megcsinálja helyette a házi feladatot.
A pár percig beállt csendben néztem, ahogy óvatosan lapozgassa a könyvet és gyöngy betűkkel leírja a válaszokat a fehér lapra. Barna, göndör haját néha kisimította a szeméből, aztán zavartalanul írt tovább. Őszintén zavart az, hogy helyettem keresi ki a válaszokat. Én azt hittem, hogy csak segíteni fog, nem pedig megoldani. Oké nem zavarna ennyire, ha nem az új tanáromról lenne szó..igazából már nem annyira új, hiszen már három hete itt van, de akkor is.
-Mr.Mendes tényleg nem kell magának mindent lekörmölnie.
-Mr.Mendes csak egy-két szót ír le, mert nem mondatokkal kell válaszolni rájuk-pillantott fel rám.-Plusz Mr.Mendesnek kell egy példány is a jó válaszokból.
-Akkor már mindent értek-dőltem hátra a székben megvilágosodva. Gondolom nem fogja háziként számítani, hanem ez lesz az, amiről a többi feladatot is le tudja ellenőrizni.
-Kicsit lassan jöttél rá, de majd fejlődsz-kezdett el nevetni. Most komolyan rajtam nevet? Hát ez kész...
-Ez kedves volt magától tanárúr-forgattam a szemem-Biztos vagyok benne, hogy ha ilyen sok évet megélt emberekkel vagyok körülvéve, mint maga, akkor sokat fogok fejlődni kevés idő alatt.
-Te most leöregeztél?-kapta rám a fejét döbbenten én pedig bólintottam.-Nem vagyok öreg.
-Ámen-vontam vállat nevetve. Mr.Mendes mosolyogva becsukta a könyvet, aztán felém fordult.
-Kitalálod, hogy hány éves vagyok?-vonta fel a szemöldökét.
-Utálom az ilyen játékokat-ingattam a fejem unottan. Sosem szerettem sem barkóbázni sem pedig hasonló játékokat játszani.
-Valamiért éreztem, hogy nem fog tetszeni az ötlet. Ha kell korrepetálás irodalomból nyugodtan szólj....az egyik osztálytársadnak-mondta egy kis szünet után, aztán elkezdett nevetni a saját poénján.
Őszintén ez egy tök jó pillanat lenne, ha nem a tanárommal lennék itt. Hiszen ő a tanárom, nem tudok rá máshogy nézni...még akkor sem, ha viccelődik és úgy viselkedik, mint egy normális ember. Miután kiröhögte magát vett egy nagy levegőt, aztán kifújta.
-Néha elcsodálkozom azon, hogy miért vagyok ilyen jó humorérzékkel megáldva-mosolyodott el.-Na gyere most már menj haza!
-Maga mindig kidob a suliból-álltam fel a székről, aztán felvettem a kabátomat is.-Egyébként olyan ismerős valahonnan.
-Együtt jártunk szolfézsra.
-Mi ketten?-mutattam rá, aztán magamra.
-Nem...valószínűleg egy Playboy magazin címlapján láttál-vonta meg a vállát vigyorogva, aztán intett a könyvtáros néninek és utánam kilépett az ajtón.
-Jajj igen, tele van magával a szobám fala-mondtam, miközben szinte futottam utána, ugyanis nagyon gyorsan ment.
-Honey, vicces lány vagy-nézett le rám mosolyogva.
-Nos akkor..izé..csókolom?!-köszöntem el tőle a suli lépcsőjén állva.
-Ne vigyelek haza? Már elég sötét van.
-Nem, közel lakom-vontam meg a vállam, aztán leszaladtam azon a pár lépcsőfokon és elindultam haza.
1882 szó😊
shaney már bontakozik..
ez a shaney úgy hangzik, mint a chanel😂
remélem tetszett nektek a rész...komolyan ehhez tele vagyok ihlettel, szóval ezért is jön ilyen gyakran rész ♡