-Naés milyen az új tanárotok?-kérdezte anya kíváncsian, mire sikeresen férrenyeltem és köhögni kezdtem, miközben már látni se láttam a könnyfátyoltól a szememen. Nagy nehezen, de elmúlt a köhögés, aztán anyára néztem, aki eléggé meglepetten fürkészte az arcom.
-Még nem tudom. Remélem, hogy nem szigorú, de mégis normálisan megtanítja az anyagot-vontam meg a vállam. Anyára néztem, aki látszólag megelégedett a válasszal és tovább folytatta a vacsora elfogyasztását. Apa a szokásos üzleti úton van, ami két éve már rendszeressé vált. Általában két hétig van távol, aztán miután hazajön pár hónap múlva újra mennie kell. Már hozzászoktam, ahogy anya is.
A vacsora után felsiettem a szobámba és elvégeztem az esti rutinom, aztán végre álomra hajtottam a fejem. Elég nehezen tudtam elaludni, ugyanis forgolódtam és melegem volt, de ha kitakaróztam akkor pedig fáztam.
📖📚📖
A matematika végét jelző csengő egy hatalmas sziklát lökött le a szívemről és mosolyogva pattantam fel a székemből, majd Olivia keresésére indultam, ugyanis Amie-nek bent kellett maradnia, mert a tanár beszélgetni szeretett volna vele. Biztos korrepetálásra van szüksége. Mindazok ellenére, hogy a legtöbbször én is csak nézek, hogy mi a fenéről beszél a tanár, nem vagyok annyira rossz matekból.
A folyosón szlalomozva futottam végig a lány mosdóig, de ott sem volt Olivia, ezért sarkon fordultam és megint futni kezdtem. Mondanom sem kell, hogy az emberek elég furcsán néztek rám, főleg amikor majdnem fellöktem őket. Mikor már úgy éreztem, hogy kiköpöm a tüdőm sikeresen nekimentem megint egy embernek. Nemis foglalkoztam vele egészen addig, amíg bele nem néztem a kissé dühös szemébe.
-Ö..jesszusom. Elnézést!-motyogtam az irodalom tanáromnak-Azt hittem, hogy egy diák...vagyis izé, viszlát!-intettem, aztán elrohantam, mint egy őrült. Ennél cikibb élményem sem mostanában volt, annyi szent. Olivia-t végül a szekrényemnél találtam meg, mire fejben pofon vágtam magam, hogy miért nem itt kerestem először.
-Te meg hol voltál?-mért végig kíváncsian.
-Végigfutottam a folyosót téged keresve-mutattam rá, miközben nekidőltem a szekrényeknek.
-Jaa bocsi, meg kellett volna várnom, de már nem bírtam tovább a büdös osztályban ülni.
-Semmi baj-vontam vállat és halványan elmosolyodtam.-Fizika, igaz?
-Milyen fizika? Nemis lesz ma fizika!-nézett rám nevetve, bennem pedig megállt az ütő. Ha elhoztam a fizika felszerelésem, akkor valamit otthon hagytam. Nee, csak azt ne!
-De lesz, mondd, hogy lesz!-néztem rá kétségbeesetten. Láttam az arcán, hogy ő is félt, hogy nem hozta el a felszerelését, de aztán elővette a telefonját és megnézte az órarendjét.
-Bocsi Honey, de nem lesz ma fizika-csúsztatta vissza a zsebébe a telefonját.-Most irodalom lesz.
-Oké!-bólintottam. Az általában minden nap szokott lenni, vagyis valószínűleg azt elhoztam. Remélem.
A csengő hangja most megnyugvás helyett inkább az idegességet hozta rám. Próbáltam a leggyorsabban bejutni az osztályba, ami némileg sikerült is, aztán egyből keresni kezdtem az irodalom cuccom.
-Hol vagy füzet? Hol vagy te átkozott füzet? Kérlek ne csináld ezt! Kérlek te buzi füzet!-kutattam kétségbeesetten a táskámban.
-Hé csajszi, mi a baj?-fordult felém Amie. A táskámat visszadobtam a földre és idegesen néztem legjobb barátnőmre.
-Otthon hagytam a füzetem-motyogtam a padomat nézve. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Inkább késtem volna el, de tényleg. Nem elég, hogy nekimentem, de még otthon is hagytam a hülye füzetem. Basszus..most aztán jó képet alkotsz magadról Honey, gratulálok!
-És? Ugye tudod, hogy semmit sem fog csinálni? Maximum beír egy feketét, de arról kilencedik óta leszoktak a tanárok, feleltetni meg nem fog, amikor most fogunk új témát kezdeni. Ne idegeskedj!-mondta mosolyogva Amie. A szavai kissé megnyugtattak, de mindezek ellenére is kibaszottul ideges voltam. Az óra mutatója nagyon lassan ketyegett én pedig már kezdtem elhinni, hogy nem jön be órára, de egyszer csak kinyílt az ajtó és mosolyogva lépett be rajta a tanár.
-Sziasztok!-nézett végig az osztályon mosolyogva. A kezem fellendült és még én sem tudtam igazán, hogy mi a francot csinálok.
-Elnézést, de otthon maradt a füzetem-mondtam, ugyanis kérdőn nézett rám. Már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor az előttem ülő Pete megszólalt.
-Bazd én is. De ezt el kell mondani?-nézett körbe kíváncsian. Egy páran halkan nevetni kezdtek én pedig elmormoltam egy köszönömöt, hogy nem csak én vagyok ilyen szerencsés.
-Mintha az elsőben lennénk, de tényleg-jegyezte meg nevetve Mr.Mendes.-Nem kell bejelenteni, mert nem tudok vele mit kezdeni, mindezek ellenére köszönöm az őszinteségeteket. Szóval a mai témánk a novellákról fog szólni. Mit tudtok róluk?
-Rövid a terjedelmük?!-válaszolta Olivia bizonytalanul.
-Igen. Nem olyanok, mint a regények. A regény terjedelme sokkal nagyobb és sokszor több száz oldaluk van kifejteni az érzelmeiket, de a novella más tészta. A rövidsége ellenére az érzelmek igenis teljes egészében ki vannak fejtve és megragadják az olvasót. Van kedvenc novellája valakinek?
-Ú én ismerek egy nagyon jót. Egy kutyusról szól és a gazdijáról, de elfelejtettem a címét-hallottam meg magam mögül Jazzy hangját.
Az óra további része pedig találgatásokról szólt, hogy mi lehet a novella címe, de aztán eszébe jutott Jazzy-nak, hogy az egy film volt. Teljesen értelmetlen dolgokra pazaroltuk az órát..mondjuk jobb, mintha dolgozatot írtunk volna, vagy valami könyvet elemeztünk volna.
-A következő órán...-kezdte Mr.Mendes, mire mindenki nyafogni kezdett. Elnevette magát, aztán folytatta-Filmet nézünk. Van egy jó novella, amit megfilmesítettek. Negyven perces, szóval pont megfelelő. A házi feladat a tankönyvetek 53. oldalán található kérdések. Meg kell őket válaszolni, ugyanis már volt olyan diákom, aki azt mondta, hogy csak annyit mondtam, hogy a kérdéseket adtam fel, ezért nem válaszolt rájuk.
-Ezek miért nem nekem jutnak eszembe?-kérdeztem a kérdéseket tanulmányozva. Csak akkor jöttem rá, hogy hangosan kérdeztem, amikor szinte mindenki nevetni kezdett. Honey, egyre cikibb leszel.
-Szerinted is kikúrt helyes?-hajolt közel hozzám Amie és az arcomba vigyorgott. Egy pillanatra a tanárra néztem, aki pont minket nézett.
-Oké-vontam meg a vállam. Amie homloka ráncba szaladt én pedig a lehető legkevesebb fejmozgatással Mr.Mendes felé böktem.
-Baszki-motyogta, amint a tanárra nézett. Persze Amie, ezt mond a szemébe nézve. Mintha valami klisés filmben lennénk, de tényleg.
-Amúgy a kérdésedre válaszolva, aha egy kicsit-súgtam oda neki, miután már nem minket nézett.
-Kicsit?-sikkantott fel Amie, Pete pedig kíváncsian fordult hátra.
-Minden rendben van hölgyeim?-kérdezte mosolyogva Amie-re nézve, akiről tudta, hogy anno szerelmes volt belé.
-Igazán befoghatnád-köpte a szavakat szúrós szemekkel.
-Ugyan cicám...
-TANÁRÚR!!-kiabáltam Pete szavába vágva.
-Tessék?-kérdezte, miközben az asztalunkhoz indult.
-Ö..izé..nem értem ezt a kérdést!-böktem a harmadik kérdésre. Bólintott, majd lehajolt az asztalhoz én pedig próbáltan arrébb húzódni, miközben Amie kuncogott mellettem és a kezemet szorongatta a pad alatt.
-Tényleg nem értetted?-kérdezte a szemembe nézve. Ahj Honey, ennél jobb indokot nem sikerült összehoznod?
-Hát nem!-vágtam rá a fejemet ingatva-Ez egy hülye és kétértelmű kérdés.-néztem a kérdésre, ami az volt, hogy "Mi Holly kereszt apjának a neve?". Basszus.
-Értem!-mosolyodott el, aztán végre kimászott a személyes teremből és visszament az asztalához.
-Köszi!-mosolyodott el halványan Amie.
-Semmiség-legyintettem, aztán újra a kérdéseket kezdtem tanulmányozni és elröhögtem magam. Ha eddig nem néztek az emberek hülyének, akkor minden bizonnyal most elkönyveltek annak.
Az óra végét jelző csengő pár perc múlva végre megszólalt, mire mindenki szinte azonnal kiviharzott a teremből. Amie oldalán én is ezt akartam tenni, de ezt a tanár megakadályozta.
-Honey beszélni szeretnék veled-mondta a naplóba írogatva.