Jinyoung
Félelmetes volt kicsit visszagondolni, hogy átmentem gyerekbe, de átélni nem volt rossz.
Az érzés, hogy valaki törődik velem még a fura hangulatom mellett is, felbecsülhetetlen kinccsé vált számomra.
Reggel nem éreztem magam rosszul, bár Kris kijelentette, hogy ezt nem lehet készpénznek venni, és amúgy is van még hőemelkedésem, így a suli kilőve.
A probléma csak ott volt, hogy egész reggel pörögtem, mint a mérgezett egér, még akkor is, ha keveset mutattam belőle.
Mark házon kívül volt, Krisnek dolgoznia kellett, így egyedül Jacksont boldogíthattam, akinek lassan elege lett belőlem.
Nem tudtam megülni a fenekemen. Állandóan belekezdtem valamibe. Hol a telefonomon játszottam, hol rendet raktam kicsit a szobában. Aztán rám jött, hogy éhes vagyok, majd fürödtem volna.
Mindezzel nem lett volna baj, ha a kis maffiózó nem tanulni akart volna, de én meg unatkoztam!
Megpróbált maga mellé ültetni, hogy akkor vele magoljak, de pont tudtam ezt az anyagot, így gyorsan elloptam egy könyvét a szegényes regénykészletéből, amire öt perc után beleuntam.
Ekkor kezdett csörögni a telefonom.
JB!
A megmentőm!
- Szia! - vettem fel azonnal, közben az ágy alig három centi vastag támláján mászkáltam unalmamban.
- Jinyounie! Most hogyhogy elérlek? Jól vagy, ugye?
- Aham! Veled mizújs? - csillantak fel szemeim, hogy végre valaki hajlandó velem beszélgetni.
- Nem sok új! De nincs kedved találkozni? Meddig vagy suliban?
- Nemmm vagyok suliban - ráztam a fejem - Kicsit lebetegedtem. De már jobban vagyok! - bizonygattam, nehogy ugorjon egy esetleges találkozó.
- Oh! És... van kedved eljönni a törzshelyünkre?
- Naná! Mindjárt indulok, úgy jó?
- Persze! Ott várlak!
- Mégis kivel mennél te? - mordult fel a kisgengszer, miután bontottam a vonalat.
- Eljössz velem?
- Akkor... várj mig ezt befejezem! - mutatott könyve aktuális fejezetére.
- Köszönöm! - ugrottam nyakába boldogan.
Még kellett vagy negyed óra, mire Jackson végre elolvasta azt a szart.
Komótosan tápászkodott fel, és nyitotta ki a ruhásszekrényét.
- Tegnap este be lettek pakolva ide a ruháid, amik a táskádban voltak.
Lassan totyogtam a szekrény nyitott ajtajához. Előhúztam egy kopott, de meleg kapucnis pulcsit, a kedvenc, szürke, szűk, szaggatott farmerom, egy sima, fehér pólót, hogy a pulcsim és a kabátom fekete színét ellensúlyozzam.
Fekete-fehér tornacipőmet húztam fel, hozzá egy, a nagyim által kötött vastag, meleg, hosszú sálat kanyarintottam a nyakamba.
Türelmetlenül topogtam, mikor Jackson még nekiállt a haját igazgatni, amit tanulás közben széttúrt.
Minden sietség nélkül lépkedett a folyosón, közben az egyik testőr/biztonsági őr teljesítette kérését, és egy sofőr szegődött a nyomunkba.
Egy nagy, fekete autóba ültünk be, és hajtottunk el a megbeszélt kis teázóba. A sofőr ott maradt, mi pedig beléptünk a barátságos kis helyiségbe, ahol a világos színek és a barna különböző árnyalatai uralkodtak.
Biztos léptekkel vezettem hátra, egy kis paraván mögé Jacksont.
Évek óta - mióta megnyílt a teázó - ez volt a törzshelyünk Jaéval.
Most sem kellett csalódnom, ő már ott ült, egy sütit majszolva, kis csészével maga előtt.
Nekem nem rendelt, bár szokott, de most talán jobb is volt, hiszen nem szóltam neki, hogy jön velem még valaki.
- Jae! - ugrottam az épp felálló barátom nyakába.
- Szia, Jinyoungie! - ölelt meg ő is - Rég láttalak! Jobban festesz! Kit hoztál magaddal?
- Öm... kösz... - hát igen. Legutóbb nyár elején találkoztunk, akkor sem épp kedvesen küldtem el a szobámból - Ő Jackson - húztam magam mellé a bámészkodót - Jackson, ő pedig Jaebum. A legjobb haverom.
Gyorsan húztam még egy széket a kis kétszemélyes, kerek asztalhoz.
- Hello, Jinyoungi! - lépett mellénk az egyik pincér - Rég nem jártál nálunk! Mit hozhatok?
- Hali, Luhan! Nekem a szokásosat, Jackson, te mit...?
- Luhan hozhatja azt, ami a kedvencem! - fojtotta belém a szót.
- Ig... igen... - cincogta egérhangra váltva a fiú, és szinte menekülve hagyott minket magunkra.
- Jackson! - nem hagyhattam szó nélkül - Szegény Bambi úgy megijedt, hogy talán vissza sem jön! Menj, kérj tőle bocsánatot! - csaptam kicsit az asztalra.
- Vissza fog jönni! - rezzent össze az idősebb, Bumie meg csak nevetett.
Jae már ismert engem. Habár mostanság nem voltak jó napjaim, ő régebb óta mellettem volt, túl tudta tenni magát kis összezuhanásomon.
- Hát, Jackson, ami azt illeti, nem ismerlek. De ha Jinyoungie azt mondja, menj, akkor jobb, ha mész. Vagy legalább bocsánatot kérsz, ha Lulu visszajött!
Hevesen bólogattam.
Kellemes, semmit mondó csevegéssel telt az idő, míg a kis pincérünk vissza nem ért.
- Luhan hyung! Nem tudsz kicsit ideülni? - meresztettem nagy szemeket a Bambinkra, közben jól bokán rúgtam a bunkózót.
Jackson fölmordult, Luhan pedig kicsit félve ereszkedett mellé.
Én és Bumie kíváncsian néztük kettejüket.
- Luhan... sajnálom, hogy bunkó voltam! - fordult az idősebb fele, de felhúzott szemöldököm láttán kicsit
meg is hajtotta magát.
A Bambi tátott szájjal nézte végig Jackson tettét.
- Nem történt semmi - rázta meg világos barna hajjal keretezett fejét - És csak hogy megnyugtassalak: van engedélyem itt dolgozni, csak nem szeretném a többiek orrára kötni - mosolygott bájosan.
Tehát Luhan is maffiatag lenne?
Erre még rá kellett, hogy kérdezzek, de nem Jae előtt.
- Tényleg Jinie! Honnan ismeritek egymást Jacksonnal? - pislogott most rám az őzike hyung.
- Egy osztályba járunk. Meg most pillanatnyilag nála lakok. Anyám kidobott otthonról... - hála a tegnapnak, már nem bőgtem el magam, de még így is erősen bele kellett néznem az egyik kis neonrúdba a plafonon, nehogy útnak induljanak könnyeim.
A két újonnan informált egyszerre hördült föl.
- Kinyírom azt a kurvát! - morogta Luhan az orra alatt, nem is gondolva, hogy meghallom.
- Jinyoung... komolyan? De mi történt?
Csak a fejemet ráztam.
Ők ketten tudtak róla, hogy anyámmal mennyire semmilyen viszonyunk volt egymáshoz, mióta apám meghalt, de valószínűleg ezt egyikőjük sem várta.
- Csak egyik nap hazamentem. Minden zár le volt cserélve, a sporttáskám meg az ajtó mellett. De most minden oké. Asszem kibőgtem magam egy kis időre. Jackson rendes volt, és figyelt rám - bólintottam az emlegetett felé, aki látszólag teljesen elmerült a sütije csócsálásában.
- Jackson... rendes? Azt ne mondd, hogy neki sírtál! - sápadt le Luhan - Jinie, attól még, hogy helyes, még nem jó ember! Tudod, amelyik alma belülről rohad, annak hiába fényesíted a héját!
Az emlegetett olyan szemeket meresztett a kis ártatlannak tűnő srácra, hogy attól a legtöbb utcai járókelő sikítva menekülni kezdett volna, de nem a Bambi.
- Ez van! Ezt be kell látnod! - szabadkozott nagy szemekkel bambulva - Kevesebbet kellett volna kurváznod, több illemet tanulnod, meg néha kedvesebbnek lenned, és akkor talán más véleménnyel lennének rólad az emberek! De nekem most mennem kell vissza dolgozni! Jinie, ha szükséged van rám, csak keress meg nyugodtan! Én is ott lakom melletted pár szobával ezek szerint!
- Oké! - integettem neki, mert már pattant is föl.
- Úgy látom, nem nagyon rajonganak érted... - pislogott ravaszan telefonját a kezében tartva - Még priuszod is van, amennyiben te vagy Jackson Wang. De azóta vigyázol magadra...
Ez volt az én Jaebumie-m. Mindent megtudott fél pillanat alatt, olyan ügyesen törögette fel a rendszereket. Többek közt a rendőrség és kórházi nyilvántartások minden szegletét átvizsgálta már többször is, pedig apja elég szigorúan törvénytisztelőnek nevelte kicsi fiát, hisz' rendőr volt.
- Lebuktam - vont vállat - Mindezt azóta, hogy megtudtad a keresztnevem?
Jae csak halál nyugodtan bólogatott a pókerarcú Jacksonnak.
- Hát akkor most figyelj! És nem ér Jinyoungie-t hibáztatni, ő nem mondott semmit! Te Im Jaebum vagy, apád rendőr, anyád háztartásbeli, elváltak, mikor kilenc éves voltál. Anyádnak van másik családja, de te erről nem is tudsz, te is, mint Jinie, vagy én, tizennyolc vagy, szereted a csokis sütit, imádsz táncolni, már van két állásajánlatod, mindkettőt tudnád egyetem mellett csinálni. Kétkezes vagy, divatbuzi, ezeken kívül szeretsz biciklizni, deszkázni, focizni, és pont ugyanazokat a regényeket olvasod, amiket Jinie is. Megfelel?
Bumie elismerően bólogatott.
- Ja! És ha ennyire király adatkukac vagy, akkor azt is megtaláltad, kinek az unokaöccse vagyok. Ha az megvan, kutajodj tovább! Mikor megtalálod azt, ami ki fogja bökni a szemed, ha elég ügyes vagy, hívj fel! Van rá mondjuk két napod!
- Hm... elmegyek mosdóba! Ott jobb a net! - pattant fel a telefonját bűvölve.
- Még most meg fog találni - néztem utána - De miért is kell ez neked? - pislogtam haverom után.
- Mert szükség van jól dolgozó emberekre. Ha ezt most feltöri, lesz zsarolási alapom, ha nem akarna Marknak, meg a nagybátyámnak dolgozni - vont vállat nyíltan kimondva cseppet illegális terveit.
Úgy nézhettem rá, mint egy rémült gyerek, mert kellemes hangján elnevette magát.
- Ne aggódj! Amíg nem árul el minket, addig ugyanúgy védjük a seggét, mint a többiekét! Ha csak alkalmilag is dolgozna a családnak, akkor is hozzánk tartozna. Igazából azt tehetne, amit csak akar.
- Ha Jae szabad kezet kapna, akkor Luhannak miért kell engedély? - ötlött eszembe egy kérdés hirtelen. Ezzel a mondatával mintha meghazudtolta volna magát, ám azonnal kézenfekvő magyarázatot adott.
- Mert Luhan családja elárulta az én apámat. Vagyis részben. Bonyolult, és régi ügy. A lényege, hogy engem raboltak el Mark helyett, mert Luhan apja köpött. A szüleinek ugyan nem bocsájtottak meg, de neki igen. Csak egy hangyányit rövidebb pórázon van, mint mi. Ezért is aggódtam érte. Rendes és nem akarom, hogy baja essen. Olyan, mintha lenne még egy bátyám Mark mellett.
Jaebum ekkor vágódott le mellénk.
- Ez a számod? - dugta Jackson orra alá a telefonját.
- Ja.
- Akkor elmentem. Bármi kell, hívhatsz! De van egy feltételem Wang! - nézett keményen a köztünk ülő szeme közé - Ha bármi baja esik Jinie-nek, kínai maffia ide, vagy oda, megöllek! - huh! Azért Jae tudott ijesztő is lenni... Mindig is okos volt, valószínűleg most is átlátta, hogy nincs értelme ellenkeznie. Kis ravasz róka.
Több szó nem esett erről.
Bumie mesélt az aktuális barátnőjéről, aki állítólag most tényleg nem csak alkalmi partner neki, meg a suliról is.
Én is elregéltem, mi történt velem az utóbbi időben, kiket ismertem meg, meg ilyenek.
Nagyon meglepődött rajta, hogy milyen rövid ideje vagyok egyáltalán beszélő viszonyban Jacksonnal, de rögtön odaszúrta, hogy szurkol nekünk, bár ha egy ágyban alszunk, akkor úgyis hamar össze fogunk jönni.
Nem tehettem róla, ebbe belevörösödött a fejem, hiszen pont ő tudta rólam, hogy bár nem vagyok szent, mégsem voltam még senkivel... ÚGY. Főleg nem fiúval.
Sokáig ültünk a kis paraván mögött, az eldugott asztalnál.
Aztán sajnos el kellett válnunk, de megígértem, hogy most nem fogok hónapokig hallgatni.