Jackson
Fent, a szobámban ültünk Markkal, míg Jinie lefürdött és hajat mosott.
- Nem tudod, mi történhetett vele? - pislogott rám.
- Nem - ráztam a fejem - De már mondtam. Még a balesetéről sem tudtam.
- Figyelj, Jackson! Legtöbbször nem érdekel, milyen kurvával vagy, de ha őt is csak dugni akarod, akkor ezt most benézted, mert ha megbántod, nem érdekel, hogy rokonok vagyunk, megöllek!
A fürdő ajtaja halkan nyitódott. A fiú haja még vizes volt, onnan pólójára - ami az enyém volt - csöpögött a víz.
Csak most fedeztem fel lába külső oldalán futó kisebb-nagyobb hegeket.
Felrángatta magára a reggeli nadrágot, és letelepedett körünkbe.
Kicsit át lehetett látni közönyös álarcán, ami mögött kíváncsiság lapult, de tekintete megtört volt, mint azoknak, akik mindent elvesztettek.
-Jinyoungie, nem tudom, mennyit tudsz rólunk. Mesélt neked valamit Jimin?
Először a fejét rázta, aztán mégis megszólalt.
-Vagyis... ha van esetleg kínai nevetek... nem csak az angol változat...
- Kayee és Yien - mutatott először rám, majd magára.
Hangyányit felderült az arca, jelezve, hogy így már ismer minket.
- A nővéreddel még gimiben találkoztam, idősebb volt nálam. Mégis összebarátkoztunk. Sokat mesélt magáról, rólad, meg édesanyátokról. Azt is elmondta, hogy apukátokat is ugyanúgy hívták, mint téged, de meghalt. Te viszont maradtál Junior neki.
Kicsit bólogatott, látszott, hogy így már értette, hogyan kerül a képbe a nővére.
- Nem akartam én belekeverni Jimint semmibe, így először nem mondtam neki sokat magamról, de aztán egyik éjszaka, mikor mondhatni csak én voltam itthon, betörtek, én pedig elmenekültem. Nem mehettem sehová, nem bíztam senkiben, csak benne.
- Akkor már nem lakott otthon. Felhívott engem egy éjszaka, hogy zárjak be mindent, anyának meg ne szóljak - bólintott. Látszólag ebből a történetből tudott részleteket.
- Igen. Akkor éjjel rohadtul féltem, és mindent elmeséltem neki. Azt, hogy igazából a kínai maffia örököse vagyok, de nem lakhatok Kínában, mert kissé eldurvult a helyzet: gyerekrablás, gyilkosságok... Aztán itt is elértek, de addigra kicsit felcseperedtem, minek hála meg tudtam magam védeni egyes helyzetekben.
Kis édes volt, ahogy nagy szemeket meregetve hallgatta a kis esti mesét.
Csak azt nem tudta, hogy "véletlen" engem raboltak el Mark helyett, a szüleimet meg megölték, mert azt hitték, hazudnak rólam.
- Igen... Végül is akkor került Jackson is végleg hozzánk. Ugyanis... igazából csak unokatestvérek vagyunk. Én Tuan vagyok, ő Wang.
Percekig csöndesen ültünk.
- Jinyoung, elmeséled, miért nem mentél haza? - kúszott hozzá közelebb bátyám.
Lehajtott fejétől nem láttam arcát, de válla megremegett.
Mark rögtön magához húzta őt, közben halkan, hüppögve mesélni kezdett.
- A szülinapi buli után tartottunk hazafele. A baleset... gondolom, már tudjátok, mi volt... - csak bólogattunk, hogy a részletek ismerősek - Szóval... én nem sokra emlékszem. Csak arra, hogy az egyik pillanatban még semmi baj nem volt, aztán fulladoztam. Onnantól kezdve nincs emlékem.
Már épp megnyugodott volna kicsit, de a következő emlékek hatására ismét előtörtek könnyei.
-Azt mondták, amíg kómában voltam, Jimint eltemették... még csak azt sem tudom, hova... az anyám... kih... kitett... nincs hova hazamennem...
Végleg elcsuklott a hangja, csak a zokogás rázta szüntelen.
Mark a hátát simogatva próbálta nyugtatni, kicsit még ringatta is.
- Jackson, add a takarót! - suttogta halkan az alattam lévő anyagra mutatva.
Egy pillanatra sem engedte el a kicsit, aki viszont teljesen erőtlenül, remegve, szipogva simult az ölelésbe.
Rögtön vizet is hoztam, de mire a fürdőből visszaértem, a Picur már a takaróba csavarva, bátyám ölében ülve, nyakába szuszogva aludt. Vékony kis keze a még mindig őt ringató ingébe kapaszkodott.
- Jackson, nekem el kell mennem, de te vigyázz rá! Nem akarom, hogy még jobban baja essék! És ha bántod...!
Óvatosan vettem át Jinyoungot, és el is dőltem vele, közben folyamatosan simiztem hátát, és puszilgattam feje búbját.
Közben volt időm gondolkodni.
Ennyire szar arc lettem volna, hogy így óvják tőlem Jinie-t?
Oké, hogy voltak olyan "kapcsolataim" amikor a lány - hangsúlyozom LÁNY - csak szexre kellett. De ezt ők is mind tudták.
Most komolyan! Én a nőket csak kihasználom, mert - lássuk be - nem érdekelnek! Az összes, akikkel eddig együtt voltam, kurvák voltak. Csak arra kellettünk egymásnak kölcsönösen, hogy elmondhassuk: ez is megvolt!
Jinyoung viszont más. Őt meg is akarom védeni. Fáj, hogy nem mosolyog.
És nem értem, hogyan hagyhatta magára az anyja.
Jinyoung... olyan, mint egy kiskutya! Határtalanul édes, imádni való. Bár a kicsi kutyáknak is van foguk, gondolom, ő is tud, ha akar...
Hirtelen kezdett nyöszörögni karjaim közt a drága.
Fogalmam sem volt, mit álmodhatott, de légzése nehézzé, szaggatottá vált, szemeit összeszorítva kapaszkodott meg a takaróban, ami viszont állandóan kicsúszott ujjai közül.
El nem tudtam képzelni, mit álmodhat, amitől már majdnem fuldoklik, de erősen magamhoz húztam, kezeit a vastag anyag alól kivezetve mellkasomra, közben beszélni kezdtem hozzá.
- Jin... Jinie, nincs semmi baj! Nyugodj meg, Jinyoungie! - puszilgattam közben még nedves haját.
Lassan nyitotta fel könnyes pilláit.
- Itt vagyok, Baba! Nem kell félned, senki nem bánthat! - megint lázas volt - Gyere, Baba, megmossuk az arcod! - kaptam takaróstul a kezembe meg sem várva beleegyezését.
Óvatosan tartottam, közben ő nyakamnak nyomta forró homlokát.
- Olyan jó hideg vagy - lehelte halkan.
- Akkor jó - mosolyodtam el kis cukiságán - Na, gyere! Lecsüccsensz, én meg megmosom az arcod, jó?
Ugyan bólogatott, de mikor a hideg vizes törülköző a pofijához ért, sziszegve húzta fel az orrát.
- Hyung, ez hideg... Fázom!
Egyik kezével a takarót fogta össze magán, a másikkal kinyúlt értem, és magához húzott.
Én még le voltam ragadva a megszólításon. Senki nem hívott még hyungnak, főleg nem ilyen édesen.
Bár... ha az ismerősi köröm veszem figyelembe, az egyik fele kínai, a másik fele meg szerintem sosem tanult tiszteletet.
- Hyung! - rángatott meg kicsit övtartómnál, mert nem értettem, mit szeretne - Ölelj meg! - kérte halkan, de úgy ám, hogy annak még a nagybátyám, az a kőszívű gyilkos vénember sem tudott volna ellenállni!
Nehezen felállt, hogy teljesíthessem kérését, amin én, lássuk be, jót mosolyogtam.
Erősen tartottam belém kapaszkodó, imbolygó alakját, most véve csak észre, hogy parányit magasabb nálam.
- Hyung, tudod, igazából azért mentem át abba a suliba, mert a nővérem ott kezdett volna tanítani, és muszáj voltam iskolát váltani, mert nem lehetek már táncos - kicsit összeráncoltam homlokom, mert nem értettem, hova akar kilyukadni - De tudod, örülök, hogy váltottam. Az előző helyen csak egy barátom volt. Most már itt vagy te is, az kettő. És Mark. Meg kedves a doki is. Az eddig négy. Youngjae ma egészen rendes volt. Remélem nem fog többet szemétkedni, de ha mégis, te még akkor is itt vagy...
Éreztem a nyakamon, ahogy elmosolyodik. Eszem a kis szívét, a mérhetetlen aranyosságával fog a sírba vinni!
- Igazad van, Baba! Én mindig itt leszek neked! - örültem, de nagyon, hogy most ilyen kis szókimondó lett. (Lényegében egy öt éves gyerekként viselkedett a láztól.) - De most visszamegyünk az ágyba! Úgyhogy kapaszkodj!
Vékony kis karjai megfeszültek nyakam körül, ahogy lenyúltam combjaihoz. Először az egyik, majd a másik lábát kulcsoltam derekamra, közben folyamatosan tartottam fenekénél, le ne csússzon.
Mielőtt újra begubózhatott volna, még időben elkaptam.
- Na na na na! - húztam le róla a takarót, aminek csücskét így is szorongatta - Jinyoungie baba ma tuti nem megy sehova, úgyhogy átöltözik pizsamába! - nyomtam kezébe az alvós cuccát.
Szótlanul kezdett volna vetkőzni, de amint kibújt a felsőből, már meg is borzongott.
- Hideg van... - kapta magára a pizsi pólót, de a lendülettől belegabalyodott - Hyung!
Nevetve telepedtem le mellé, hogy segítsek neki.
Végül aztán a nadrágot sikerült egyedül felrángatnia.
- És most fogd szépen a takaród, és elmegyünk ebédelni! - húztam fel őt lassan.
Csak megadóan bólintott.
Engedelmesen követett a konyhába, ahol a legtöbbször kajálni szoktunk, ha baráti körben vagyunk, én pedig aggódva szorongattam tűz forró csuklóját.
Mit ne mondjak, míg azon a kemény tíz méteren végigmentünk, jó pár testőr megbámult minket.
Nem mindennapi látvány, ahogy a leendő főnök jobb keze egy óriási, leginkább puha vattacukornak tűnő fiúval sétálgat, holott eddig csak picsagatyás kurvákkal látták.
Amíg összedobtam neki egy szendvicset - igen, szendvicset, mert nem tudok főzni és igen, egyet, de az jó nagy volt - addig csak felkuporodott a székre, ahol reggel is ült.
Míg evett, Krist hívtam, hogy adhatok-e neki lázcsillapítót, mert bár nagyon helyes kis ötéves, de azért szerettem volna visszakapni a felnőtt Jinyoungomat.
Aztán újra visszatértünk a szobámba, ahol a gyógyszerek kiütötték.
Este Kris még benézett, hogy minden rendben van-e , de Jinie olyannyira kómásan pislogott a belé diktált vacsora közben, hogy jobbnak láttuk, ha alszik egy jót, hátha kipiheni magából ezt a nyavalyát.