Jinyoung
Sokkal jobban voltam, mint legutóbb a... kocsiban?
Kellemes melegben is ébredtem, és valaki nagyon is ragaszkodott hozzám.
Lusta voltam kinyitni a szemeim, szóval csak gondolkoztam, ki is fekhet mellettem. Egy: Jackson. Ő mentett meg. Kettő: Mark. Ő... ki is? Mindegy. Három: tuti volt még valaki, aki kérdezett.
Nagyot szusszantottam a párnám nyakába, és még közelebb passzírozódtam hozzá.
Kelletlen, torokhangú morgással "válaszolt", meg azzal, hogy ölelésével majd' összeroppantott.
- Reggelt... - bújt bele a hajamba annyira, hogy szabályosan éreztem a fejbőrömön ahogy nyitogatni kezdi szemeit.
Csak kelletlen nyöszörgéssel, és a nyakába nyammogással feleltem.
- Hhh... Jobban vagy? - morgott még mindig a fejemre.
- Mmm... Élek - szorítottam magamhoz már lábaimmal is.
Kicsit meglepett, ahogy félig kemény tagja combomnak és ágyékomnak nyomódott, de zavarni nem zavart. És mivel ő sem húzódott el, gondoltam, neki sem okozott gondot.
Kellemes pihenésünket a kicsapódó ajtó zavarta meg.
- Reggelt Jacks... - a nagyhangú hirtelen harapta el köszönését.
- Neked is Jae! Takarodjál kifelé! Mégis mi a faszomat keresel itt? - ugyan szorosabban nem tudott fogni, de úgy változtatott ölelésén, hogy mindenki láthatta, meg akar védeni.
Morogva csaptam a hátára, hogy ne beszéljen közönségesen.
- Mi az? - bújt a hajamba megint.
Rendkívül kellemes érzés volt, ahogy ajkai, lehelete és orra birizgálta tincseimet, bár nagyon kellemetlen volt maga a tudat, hogy már jó pár napja nem mostam hajat.
Mintha pont ezt akarta volna meghazudtolni, beletúrt hajamba, nyakához húzta fejem, úgy susogott fülembe, teljesen kizárva a szobában tartózkodó kívülállót.
- Jó puha a hajad Baba!
A kis hívatlan vendég lassan araszolt közelebb.
- Jackson, ki ez a gyerek? - huppant le lassan az ágyra, mert ugye arcom nem láthatta.
- Nem a te dolgod gyökér! - húzta rám teljesen a takarót, de megint kivágódott az a rohadt ajtó.
- Öcsi, Junior, gyertek reggelizni! Anyu üzeni! És Kris is nemsokára itt lesz! - viharzott be valaki.
Ismerős volt a hangja tegnapról, muszáj voltam ránézni.
Mit ad Isten, ki áll az ágy lábánál? Csak nem a kis vörös, akit első iskolai napomon is láttam? Ezek után beugrott, hogy tényleg! A vörös és a párnám tesók. És akkor tuti ő Mark. (Habár eddig nem tudtam hozzá nevet kötni...)
- Öt percetek van felkelni! - azzal kirángatta a szobából a másik fiút is.
Amennyire gyorsan csak tőlem telt, feltápászkodtam.
A hatalmas ágy közepén elveszetten ülve próbáltam rájönni, hol lehetnek a ruháim, de nem láttam sehol sem.
- Mi baj, Baba? Mit nézel ilyen kétségbeesetten? - karolt át hátulról, vállamra döntve fejét.
- Ő... hát... hol vannak a ruháim? - kicsit sem volt gáz, ahogy majdnem dadogok a közelségétől! Áh, dehogy!
- Gondolom a szennyesben - vont vállat - Adok tisztát, rendben?
Csak meglepetten bólintottam.
Mielőtt kimászott volna az ágyból, vigyorogva hajolt ajkaimra egy puszit lopni. Ettől csak még inkább lefagytam, és tökéletesen bamba fejjel vártam, hogy a kezembe nyomjon egy gondosan összehajtogatott pólót és egy farmert, tetejükön egy zoknigombóccal.
Kivergődtem magam a parkettás padlóra, és gyorsan lekaptam a jó meleg pizsama nadrágot.
Épp a koptatott-szaggatott fekete, szűk farmer övét csatoltam be, mikor tekintetem az engem bámuló, félmeztelen házigazdámra esett.
Meg kellett hagyni, rohadt szexi volt a kockás hasával és izmos karjaival.
Övemmel végezve, enyhén pirulva fordultam el, és kaptam le magamról a pólót, azonnal meg is borzongva. Ha nem is voltam már lázas - bár ezt sosem tudtam megállapítani - akkor is lehetett még hőemelkedésem.
Nyúltam volna a pólóért, de két erős kar megakadályozott. Derekamra fonódtak, míg egy mellkas a hátamnak préselődött.
- Jinie... ha nem féltenélek most nagyon... és nem állna fenn a veszély, hogy anyu ránk töri az ajtót... - rekedt morgása pont a fülem mellől érkezett, puha párnáit ott éreztem nyakam egyik érzékeny pontjánál.
Megborzongtam, de mikor szavak nélkül befejezte mondatát csupán annyival, hogy fenekemnek préselte kő kemény tagját, akaratlanul is egy sóhaj hagyta el számat.
Ugyan kurvásnak tűnhettem emiatt, de lássuk be, sok hónapnyi cölibátus nem tesz jót egy fiatal férfinak.
Reakcióm kicsit elpattintotta nála a húrt, mert még jobban magához húzva nyakamat kezdte csókolgatni.
Egyre hevesebben vettem a levegőt, ahogy kezdtem megérezni, hogy a vérem kifut az agyamból, hogy máshová érhessen.
Aztán eszembe jutott, hogy olyan FÉRFIVAL enyelgek, aki egész eddig
jókat röhögött a szerencsétlenkedéseimen.
Szerencsére nem kellett semmit sem mondanom, vagy tennem, mert ismét kivágódott az ajtó.
- Hja, valahogy sejtettem, hogy hasonló helyzetben talállak titeket! - robogott mellénk egy sötétebb szőke hajú, magas férfi.
Jackson azonnal hátrább lépett, s gyilkos tekintettel meredt a férfire.
- Jackson, te most azonnal menj le!
A fiatalabb horkantva, de engedelmeskedett. Kilépett az ajtón, azt be is húzva maga mögött.
- Legalább bízik bennem - mosolygott lágyan - Valószínű, nem tudod, ki vagyok - lassan intettem nemet fejemmel - Wu Yifan... vagyis itt csak Kris - hajolt meg kicsit - Amolyan bármikor ugrasztható házidoki féle vagyok, csak kicsit képzettebb.
- Park Jinyoung - viszonoztam.
- Tudom. A nővéredet ismertem. Mindig az ő drága kis Junior öcsikéjéről áradozott - vigyorodott el - Viccet félretéve: pár napig még ne menj suliba, lehetőleg egyél normálisan, és hoztam neked lázcsillapítót - nyújtott át egy kis gyógyszeres dobozkát, közben közelebb is lépett.
Hűvös kezeit lassan helyezte homlokomra, amibe beleborzongtam. Nem igazán esett jól, de orvosnak nem ellenkezünk ugye...
Gondterhelten pislogott egy párat, csak aztán lépett kicsit távolabb.
- Nagy gond lenne, ha pár napig itt maradnál? Csak míg rendbe jössz?
Már-már sikerült elfelejtenem, hogy sehová sem tudok hazamenni, így újult kétségbeesett szomorúsággal hajtottam le a fejem könnyeimmel küzdve.
- Nem lenne gond - suttogtam, hogy hangom ne remegjen.
- Rendben. Akkor addig én is itt maradok - bólintott aprót -És Jinyoung! Amit akkor láttam, mikor bejöttem... tudod, Jackson rendes gyerek, de csak addig, míg haverok vagytok. Ne feküdj le vele, mert meg fog bántani - figyelmeztetett.
Csak egy keserű mosollyal jeleztem, hogy tudomásul vettem.
Magamra kaptam a pólóm, és a dokit követve leballagtam az étkezőbe.
Meg kell mondjam, elsőre félelmetesen óriási volt a ház.
Több emelet, liftek, lépcsők és folyosók végeláthatatlan hossza.
Látszólag minden kihalt volt, aztán rájöttem, hogy csak azért nem hallok semmit, mert minden (minden! Még a budi ajtó is!) hangszigetelt.
Aztán egy full feketébe öltözött, fegyveres, napszemüveges csávókból álló csapat szembejöttekor végképp beszartam, és belekapaszkodtam a félig előttem, félig mellettem haladó Kris ingujjába.
Igen, tudok férfi módjára viselkedni, ha értem, mi folyik körülöttem, de abban a pillanatban pont nem voltam képben!
Egy kisebb, barátságos konyhába nyitottunk be végül.
Egy alacsony, kecses, középkorú, de még mindig csinos nő állt az asztalnál. Ő volt az egyetlen, akit nem láttam még soha, de Mark alapjáraton kedves tekintete, és ajkainak vonala - hibátlan, fehér bőréről nem is beszélve- szakasztott olyan volt, mint anyjáé.
Az asztal mellett még ott ült Youngjae és Jackson is.
A hölgy udvariasan köszönt nekem, de kínaiul, amit nem értettem, mert sosem tanultam azt a nyelvet.
A legilledelmesebb meghajlással derékszögbe vágtam magam, hogy legalább a formalitást megértse, ha már szavaim nem is, és úgy köszöntem vissza.
Mark mondott valamit anyjának, amiből kihallottam nevemet is, aztán hozzám fordult.
-Junior, ő itt az anyukám. Nem beszél koreaiul, de ha nagyon erőlködtök mindketten, amolyan kézzel-lábbal-sodrófával megértitek egymást.
A nő barátságos mosollyal lépett elém, és nem kis meglepetésemre megölelt, és két arcra puszival, meg egy fej simivel ott is hagyott a srácokkal.
Kicsit zavartan, enyhén pirosas arccal, tétován ácsorogtam.
- Junior, gyere már! Nem eszünk meg téged, inkább megtömünk, ha nem ülsz le pillanatokon belül! - húzta ki a maga mellett lévő üres széket Mark.
Félszegen közelítettem feléjük, le is huppantam a párnázott ülőalkalmatosságra, Kris pedig már rakta is elém a tányért, rajta egy hatalmas adag tojásrántottával, sült szalonnával, pirítóssal, amit a konyhapultról szalajtott.
Az asztalon kirakva állt lekvár, vaj, felvágott, zöldség, ketchup meg mustár és majonéz is.
A legidősebb visszatérve a doki szerepbe, a kezembe nyomott egy láz- és egy fájdalomcsillapító tablettát is egy nagy bögre tea kíséretében, mondván, hogy kaja után vegyem be, aztán gyorsan távozott.
Egyedül maradtam a három fura fazonnal.
Nagyon úgy tűnt, ők már kajáltak, így vállat vonva nekiláttam.
Nem kicsit csodálkoztam el, mikor az első falatomnál Mark észbe kapva jó étvágyat kívánt, őt meg kórusban követte a másik kettő.
- Jinyoungie! Meddig maradhatsz nálunk? - pislogott rám reménykedve(?) Mark.
- Kris azt mondta addig mindenképp, míg teljesen rendbe nem jövök - fókuszáltam tányéromra, hogy ne kezdjek el bőgni.
- Elmenjen valaki a cuccaidért? - komolyan olyan érzésem volt, mintha a két testvér összebeszélt volna.
- A... az nagyon... jó lenne - akadtam meg, ismét hevesebben véve a levegőt.
- Jae szívesen elhozza! - böködte meg a mellette ülőt Jackson.
- Mi? Mi... ja! Aha! - kapta fel a telefonját túró személy a fejét - Honnan? Izé... mit... mi kell?
- A suliban van a padom mellett egy nagy, fekete sporttáska.
- Oké! Akkor majd jövök! - ugrott is a fiú.
Kicsit megnyugodva a tudattól, hogy nemsokára megkapom holmijaimat ettem tovább a reggelim, arra nem számítva, hogy a testvéreknek van felém pár kérdése.